Budapesti Viszhang, 1855. július-december (2. évfolyam 2. félév, 1-27. szám)
1855-07-01 / 1. szám
1830. *) Hét vármegye mozdult meg az ősi fészekből ,a hol egy rezes kard volt, mindenütt kötöttek hozzá egy embert, a sarkantyús csizmát leütötték a fáról, s addig szappanozták a megkérgesedett szárakat, hogy belefért a tekintetes ur, hogy ott legyen az ökörsütésen, melynek kormos és mégis sületlen falatjából szívesen megevett egy darabot, csak a főispán ur asztalától ki ne maradjon. Egy szabólegénynek megbecsülhetlen tapasztalás volna a tömérdek aranyozott ruha, mely messze földről ide vándorolt, valamint érdekes mulatság lenne végig elmondani az étlapot, melynek megvolt azon híres tulajdonsága, hogy mire a marhahús elkövetkezett, magánaféle szegény ember már jóllakván, fölkelne és megköszönné a jó ebédet; pedig ha tudta volna, hogy még csak eztán jő a töltött káposzta, ha mindjárt nem fakadt is volna rrva, mint a német gyerek a lakodalomban,hogy a sok ételből már nem tud enni, de legalább elmorogna magában, hogy, mert nem szóltak előbb. Maradjon el tehát az étlap, maradjon el az érdemes szabóczének dicsőítése, hanem kísérjük figyelemmel az időt. Ezen is átestek, a fényes bemenet is megtörtént, a négy járásbiró megemelte nagy székében a főispánt, az ökröt megsütötték,meg is ették, — az ebédet is elfogyasztották , hanem azért az esteli órákban a főispáni szállás épen úgy tömve volt, mintha még egy ebédet akarna feltálaltatni. Mig a nagy terem a hölgyektől lepeték el, addig a melléktermekben a karok és rendek foglalák el az üres helyét, hanem a harmadik szobában Sándor körül oly nagy csapat tolongott össze, hogy a ki egy embeszámít. Szétoszlanak már a sűrű fellegek, Isten hozzád, kedves legény, én megyek. Élj boldogul, a jó isten áldjon meg, Olykor, olykor rólam is emlékezz meg. 4 * * * 4. Jár a kis lány virágos zöld mezőben, Fehér kendő lobog piczin kezében. Barna legény hej ne indulj utána, Bánatvirág virágzik az útjába, Kis kunyhóban lakom én, Jöj be hozzám szelíd lányka pi-henni, Öreg anyám a ti-sza-i tér - sé- gen, Szö-ke kis lány, selyem kendőd meg- á-zik, Hószin nyakad . .. . ’ a -majd gon-do- dat vi - se- li. Jöj be hoz-zám sze- lid lány-ka pi-hen-ni, gyön-ge vál- lad meg - fá-zik. Szö-ke kis lány se-lyem kendőd meg- á-zik, Ö-reg a-nyám majd gon-do-dat vi - se - li. Hó-szin nya-kad gyön-ge vál-lad megfázik. ") Mutatvány szerzőnek e háton megjelenendő regényéből.