Budapesti Viszhang, 1855. július-december (2. évfolyam 2. félév, 1-27. szám)

1855-10-14 / 16. szám

16-dik szám. Október 14-én, 1855. BUDAPESTI VISZHANG. EGY GUBETÁLT KÁVÉS. Novella. — IVÁNYOS LÁSZLÓTÓL. — (Vége.) Odabenn a franczia négyest járták, melynek ugyan már nagyon a vége felé lehettek, mert e mint a czigá­­nyok abba hagyták, azonnal oszladozni kezdett a társa­ság, a fiatal emberek karöltve vezették helyeikre tán­­czosnőiket, ez a véletlen retiráda olyan confusióba hozta Bende Péter uramat, melyet ő csupán csak tekintélyes megjelenésének tulajdonított, hogy a süvegjét is elfelej­tette lekapni fejéről, hanem csak úgy vizsgálta ide­s tova feleségét beborított fejjel, s a menydörgős fokossal kezében. A kovács már okosabban cselekedett, mert a mint észrevette a szemen szedett társaságot, a sapkáját tüstént a zsebébe dugta, a fokosát pedig odakivül valahová a pad alá rejtette , s igy bebújva Bende Péter uram hóna alatt igényest a feleségének tartott, a ki épen Sándor urfi karján távozott a táncztól. Juczika, mikor kedves élete párjának ádáz mérges orczáját megpillantotta jó izű nevetésre fakadt, s a lehető legszivesebb gyöngédséggel megveregette azt a kis ha­ragos arczot, aztán megköszönvén volt tánczosának udva­riasságát, férje mellé húzódott, s eltűnt vele együtt a másik szobába. Lajos férfi ellenben a hogy menyasszonyát megpil­lantotta tánczot, mindent felejtve menten ahhoz sietett, s átkarolván annak hajlékony derekát szép picziny ke­zeit saját kebeléhez szorította, majd összevissza csókol­gatta azokat, közbe-közbe susogva csöndesen, boldogan. Eljöttél kedvesem. A kis leány nem vonogatta magát, pedig ugyan de­­rekasakat rántott Bende Péter uram a rokkolyáján csak úgy suttomban, de mit használt az, a szerelem az érzel­mek küzdhomokján erősebb dalian a félelemnél, nem egy példa van reá, hogy a leggyávább emberek szere­lemből öngyilkosokká lettek , pedig akkor már akárki mit beszéljen, nagy bátorság szükséges. A jó kávésban fárt a méreg, a vállai örökös ván­dorlásban voltak, hol az egyik iparkodott fölfelé, hol a másik, a szemeivel pedig akár egy ármádiát megszalaszt­­hatott volna, olyan szépen tudta azokat ide s tova hányni vetni, de Lajos urfinak helyén volt a szive, hanem azért BUDAPESTI VISZHANG. vala annyi esze az öreg urnak, miszerint először maga körül tekintett, s miután észrevette, hogy érdemes col­­legája megszökött oldala mellől, ilyetén okoskodás tá­madt az ő fejében : én nem azért jöttem ide, hogy a le­ányomért megverekedjem valakivel, hiszen én a felesé­gemet keresem. Kereste is teljes buzgósággal mióta az ajtó elé került, de még eddig nem akadott reá, hanem bezzeg mostan, hogy a fiatalság eltisztult a látkörből, azonnal szemébe tűnt a jó asszony, a­ki épen átellen üldögélt, ide oda te­­kintgetve fürkésző szemeivel, csak oda nem, a­hol a bo­­szut lihegő férj állott, a szomszédja G­aálfi Péter úr volt, a­ki nem igen jól mulathatta magát a jó asszony szomszédságában, mert a szemeivel a földet őrizte, úgy hogy messziről nézve bizvást azt gondolhatta az ember, miszerirint a jó úr egy kissé elszenderült, ha a hüvelyk ujjaival nem csinálta volna a malmot, a­mi ugyan szo­morú időtöltés. A vén kávés a­mint meglátta a feleségét, tüstént a szomszédjára pillantott és a mint szemébe tűnt érdemes vetélytársa a tiszteletreméltó magyar öltözetben, se nem kérdett, se nem hallott többet, a feje menten zúgni kez­dett, a szemei pedig tüzes karikákat hánytak, miért nincs semmi csodálkozni való rajta, hogy minden előleges meg­gondolás nélkül nagyot ütött fokosával a földre, s leányát erőszakosan kiragadta Lajos urfi szerelmes karjai közül. — Hallja maga amire, azt mondom magának, hogy ez a leány enyim, és úgy merje itt a szemem láttára még egyszer ölelgetni, hogy azonnal . . már itt belefult a ká­vés a beszédbe, csak a corpus delictit emelgette. — Nem tudom melyünknek van több jussa hozzá, — felelt Lajos urfi két kezét csipősre téve — kigyelned­­nek-e vagy nekem, kigyelmed csak apja neki, én meg a vőlegénye vagyok. — Igazán, no én nem tudok a vőlegénykedésről semmit, de mondhatom nem is akarok. A tüzes vitatkozásra figyelmesek lettek a vendégek, miért kis­vártatva egész kör formálódott a derék urak körül, a férfiak hátratett kezekkel bámulták Bende Péter uramat, a­kit isten bocsáss, valami csendbiztosnak gon­doltak, a­ki ide jött a mulatságot betiltani. Ellenben a hölgyek a kis Örzsikét vették szemle alá, egy pillanat alatt szegénykének egész öltözetét végig critisálták, itt amott holmi­­ csárdásokat is lehetett hal­­í­tani, hja hiába, már ez divat, minek született Örzsike szép 31

Next