Budapesti Viszhang, 1855. július-december (2. évfolyam 2. félév, 1-27. szám)

1855-11-25 / 22. szám

22-dik szám. November 25-én, 1855. BUDAPESTI VISZHANG. * • ♦ Higyétek meg, nagyot akar teremteni az isten, hogy e teremtőerőt is visszakérte a földről! Eljött a halál, hogy megjelölje azon pontot, hol a halandó ember halhatatlansága kezdődhetik. Eljött az­ éjnek sötétsége, hogy megláthassuk benne azt a csillagot, melyet sokan nem láttak addig, míg színtől színre látták. És eljött a gyászsereg megnézni a ravatalt, melyen az fekszik, kit egy ember nem mondhat magáénak hanem több milliónak kell nemzetté válni, hogy elég nagy legyen övének vallani. Hogy mily nagy lehetett ezen embernek szive, melyben milliók szeretete fért meg, csak akkor tudjuk meg, midőn látjuk, hogy az ő szeretete milliók szivébe hatott el. Mennyire szerettük őt, bizonyság az, hogy önző szeretetünk gyarlóságában már sokáig vágytunk leírni a halhatatlannak azon részét, mely gyarló, emberi és nem halhatatlan. A természet nem maradt el csudájával, mielőtt a nap lenyugodott volna, a hold fölszaladt az égre, nem tudván, mi az a szokatlan, hogy a nappal együtt egy üstökös egyszerre tűnjön el alkonyatkor. Néhány fáklyafény lobog a ravatal mellett, mintha jelképül szolgálna, hogy milliók lelkében él egy más láng, mit nem szokás meg­gyújtani, de nem is lehet eloltani. Még egyszer tévé meg útját a nemzet szívében, de nem hogy eltávozzék onnét, hanem hogy a fáradalmas pálya után ugyanott meg is nyugodhassék. Hadd hulljon könyetek özöne, hogy meleg nedvétől a síron oly nagy virágtelep nöljön, mekkorát csak egy nemzet bir ültetni! Boruljatok le, — a történet könyvének lapja megnyílt, s nevét arany bötükkel most írja be az igaz­ság istene. Nemzetem! légy büszke, — nem lehetsz kicsiny, midőn ily nagy férfiaid vannak. * * * Bizony, bizony mondom néktek, nagyot akar teremteni az isten, hogy e teremtőerőt is visszakéri e földről. BUDAPESTI VISZHANG:43

Next