Budapesti Viszhang, 1856. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1856-07-24 / 30. szám
1856. 30. szám. Jul. 24. Szerkesztői szállás: Zöldfa-utca 3. sz. , hova a Előfizetési díj •’Helyben, úgy mint vidékre, egész évre 5 ft. Kiadóhivatal: Országút, Kunewalder-ház , hova az kéziratok, levelek,rajzok, s lapelmaradás miatti félévre 2 ft 30 kr., évnegyedre 1 ft 20 kr. Minden küldemény elő 11/. étési pénzek, hirdetések, s hirdetési panaszok küldendők, s levél bérmentesítendő, díjak beküldendők. Lisznyai Kálmánnak. A mi elmúlt vissza nem jő, A mi megvan elmúlik , — Aranyat és szennyet hordva A víz jő, és elfolyik. A jelennek perce drága, A múlt néha visszaint, Fénysugárt a kétely utján Szebb jövő reménye hint. És az ember küzd, és fárad, Sír, nevet, szenved, örül! Mintha egymással teremtve Volna élve gyötrelméül. És soha sem volt valóban Sem öröm — sem bánata ! Ezredéve tart — mi nem volt — Boldogságról a vita. Ugyan mi hát, mi az élet? Teremtő s romboló elemi Mindenben mit jót s roszat ád — Változékony küzdelem ! Ugyan mi hát, mi a halál ? Igazságos hatalom, — ! Az életből semmi, semmi ! Hanem örök nyugalom ! Mért is láttak..! Mért is láttuk mi meg egymást? Itt kezdődött szenvedésünk. Egy kis csalnak hordja jövőnk, E kis csalnak reménységünk. Nincs evező kezeinkben Parancsolni a haboknak . Sőt ha látlak , feledem, hogy Tőlem még elszakíthatnak ! Oh mondd, mikor jő az idő, Midőn nem vagy többé szivünk? Mikor lesz az, hogy mi ketten Örökre egymásé leszünk. Vagy örökké fog e vágyban Szivünk égni miként a nap, Elvesz a remény, mint csalnak, Melyet eltemetett a hab ? Egy sejtelem gyütri szivem, Mitől nem tud szabadulni , Számunkra a szerelemnek Üdve nem fog felvirulni. Dh ez alkat e piros ajk Másnak lesz majd boldogsága, Mig szivedben küzdeni fog Vágyaid haláltusája. És én mint a síri szellem Reme leszek embereknek. Panaszimon hold, nap, csillag Halványodva elmerengnek. Csupán te fogsz sírni velem Csak te osztod keservemet. Hogyan várjuk majd a halált, És a szebb jövő életet! Sál Ferenc. Laura. Stibor vajda végnapjai. Novella. Vége. V. Dobrodina asszonyságot mindig a nyavalya törte abbeli bánatában, hogy Веско legény eltűnt a háztól. — Fél esztendő múlva azonban a sok útifű, cinóber, holdas ruta, gilicetövis, s több rokonnemű növények gyógyereje által felidalt. — Felkelt. Nyoszolyáját elhagyta, s széttekintett ő is odakint. — Maguk a házhoz tartozó cselédek is alig ismertek rá, annyira kiment becses formájából. Szemei beestek, arca fürűdött, sárga színt öltött magára; ajkai meghalványultak, s a régi, eredeti képből csupán csak a nagy vörös orr látszott .... Stibor gazda szeszélyesen közelített hozzá. — Jó, hogy meggyógyultál, ragyogó feleségem — monda ezután neki, gúnyosan tekintvén annak aszott vonásira — nemsokára megcsináljuk azt a híres lakodalmat, Iván fiacskánk számára. Dobrodhna asszonyságot majd elrepesztette a méreg, hogy miért nevezi őt garabonciás férje, ragyogó feleségnek? mikor ő olyan sárga, mint a sárga cserebogár. Ez megint célzás. Ezzel megint csak gyötreni akarja. — Dobrodina asszonyságban szörnyen működött az oxygen. Koronkint hajához kapott, szemei szikrákat látszottak adni, s beszélni akart, de a gyengeség miatt igen vékony volt a hangja. Szegény nem tehetett egyebet, kénytelen volt piano viselni magát. Stibor e közben csak közönynyel nézett küzdő feleségére. Néhány pillanat múlva azonban komoly, ráncba szedett homlokkal állott meg elötte, s mint aki a tüzet tűzzel akarja eloltani, haragos hangon mondá: — Asszony! ne kötözködjél Látom, hogy föl van fújva a képed, hogy szörnyen izzadsz, hogy szeretnél hajamba kapni, — de hidd meg, hogy én mindezen kínszenvedéseiden sem leszek sem jobb, sem roszabb, mint voltam ezelőtt .... úgy bizony! Hiába is feszíted rám azokat a krokodil-szemeket . . Dobrodina asszonyság el akart ájulni e sértő, triviális szavak miatt. Hol elkékült, hol sárga, hajottias szín lepte meg. Nem nyughatott. Izei hosszasan remegtek. Hajaszálai függőleges irányban hintálództanak, meg akart gyuladni, — s csak egy pár szikra kellett volna még .... De Stibor mit sem törődött ezzel. Közelebb lépett hozzá, elébe tartá morósus pofáját, s aztán egykedvüleg szólott hozzája: — Tehát mikor legyen meg a lakodalom, feleség ? — Nem is akarok róla tudni — válaszoló haragosan Dobrochna. — Nem is akarsz róla tudni ? — kérdő Stibor, miközben élesen oda nézett a durcás hölgy szemei közzé — Hát gyönyörű madár — folytató ezután — te kutyába sem veszed, ha fiádról van szó, ha ennek ügye forog kérdésben i ... . No biz , ezért kihozhattalak Csehországból; fáradhattam érted; fizethettem rongyos famíliádnak az adósságát, — te ugyan szépen meghálálod. Hogy bele nem fojtottalak a vizbe, mikor áthoztalak a Lajthán. Dobrodina asszonyság nem tudott válaszolni. Szavait fuladás nyomta el, s mindössze is csak szemei viselték magukat oly drastikusan, mint Nelson, midőn Abukir előtt állt. Stibor szinte indulatosnak látszott. Fel- s alájárt a szobában. Agyát mély gondok foglalták el; zavart és elégületlennek mutatta magát, s hogy némileg nyugodtabb legyen, ismét előhozá a lakodalom ügyét. — Tehát, asszony — monda ezután, egész határozottsággal tekintve boszús nejére — sokáig nem habozhatunk. Széchényi nászuram is sürgeti a dolgot; maga Iván is békétlen, meg a vöfelek is morognak már a nagy késedelem miatt. — Vigye a manó kegyelmedet lakodalmával, nászurával, s vöfeleivel együtt — válaszoló Dobrochna asszony, miközben egy neme a dühös izgatottságnak fogta el. — Én tudni sem akarok az egészről. Én ott sem leszek, el sem megyek .... — Ugyan, ugye ? — kérdé, neki fehéredve az öreg Stibor. — No jól van hát, édes vadcsillagom. Ezért nem esünk kétségbe. Mulatni fogunk nálad nélkül is, — még pedig úgy vigyázz, hogy ha nagyon megharagítasz, hát egy esztendeig mindig muzsikáltatom magam. — Tessék! — dobó utána a duzzogó menyecske. — Meglesz! feleségem — válaszoló egész határozottsággal Stibor — Mulatni fogunk! Olyan lakodalmat tartok IVánnal , hogy hét világra szól. Mind ott leszünk, akik csak lehetünk. Ott lesz az én komám uram, Во 1к ó , az oppelni herceg, a laposképű Sternberg öcsémmel együtt. Ott lesz Gara Miklós uram is; Perényi sem maradhat el; Bessenyei Pálnak szükségkép ott kell lenni. Úgyszinte Frangepán, Kanizsay, Maróthi János meg fognak hivatni. А Су 11 e i sógort meg már csak azért is meghívjuk, hogy majd figurázgatunk vele Ott leszünk a híres Веско várban, onnan nézünk szét,s ott éljük világunkat amúgy nekifeszülve. Dobrodina asszonyságot majd a guta ütötte meg, hogy Stibor vajda e kegyelme ilyen könnyen beszél most vele ! — Máskor a hajának esett volna ilyen beszédekért, — de most hiába, gyenge volt, semmit sem árthatott neki, s le kelle rakni fegyverét........... Most már csak azt várta, hogy mit fog még csevegni a vén vajda, hogy viszi-e még tovább is ördöngös szerepét, s hogy akad-e ember, ki nyomdokát követve, utána menjen ? ... .