Bukaresti Lapok, 1931. augusztus (37. évfolyam, 173-198. szám)
1931-08-01 / 173. szám
Egyre bonyolultabb a bazám családi dráma ÉN NEM GYILKOLTAM! Ki ölte meg az apát, aki szerelmével üldözte leányát- A palott kísért a sírból és feje tetejére állít minden bizonyságot Teljes a homály az utóbbi évek legizgalmasabb bűnügyében Bukarest, július 30. Coloescu vizsgálóbíró, aki már két hét óta dolgozik a rejtélyes Buzau-i családi dráma össze-vissza kuszált adathalmaza között, ma a fővárosi lapok kiküldött munkatársa előtt néhány mondatban nagyszerűen jellemezte ezt a különös bűnügyet, mely tényleg egészen páratlanul áll a kriminalisztika történetében: — Ha azon a tragikus éjszakán, Radu Lupescut, a Buzau-i családi dráma áldozatát azonnal letertették volna a halálos golyók és a haldokló földbirtokosnak nem lett volna annyi ereje, hogy a kapott sebek dacára a telefonhoz üljön és a gyilkosság színhelyére csődítse a rendőrséget, — már régen lezárhatták volna a nyomozást. Az áldozat meghalt, a gyilkost az özvegy személyében elfogták és a bűnügy már az ősszel az esküdtszék elé k kerülhetett volna. De a haldokló áldozat utolsó vallomásában azt állította, hogy amikor az első lövés után felriadt álmából, határozottan megfigyelte, hogy a nyitott ablak előtt három sötét árnyék áll, három kinyújtott kar nyúlt be az ablakon és három revolver tüzét látta felcsillanni. — Nem, uraim, — folytatta a vizsgálóbíró, — nemcsak önök, hanem még a szakértők közül is sokan abban a meggyőződésben vannak, hogy a sebektől vérző földbirtokos a halál előtti deliriumos állapotban tette ezt a megdöbbentő vallomást... hiszen, alighogy aláírta a felvett hivatalos jegyzőkönyvet, tíz perccel később már halott volt. De az igazság az, hogy Radu Lupescu csodálatos módon teljesen öntudatánál volt. Ott ült félig az asztalra ráborulva, vértől átitatott hálóing volt rajta, a felöltőjét fázósan húzta össze magán és, amikor hangosan, szinte érces hangon diktálta jegyzőkönyvbe utolsó vallomását, még senki sem sejtette, hogy tíz perccel később már örökre elnémul az ajkán a szó. Ezt a vallomást nem lehet megmásítani, vagy félremagyarázni. Ebben a bűnügyben három gyilkost kellett találnunk. Az első önként jelentkezett: a földbirtokos özvegye, aki szinte dermesztő nyugalommal állította: — Én öltem meg a férjemet! Huszonnégy órával később önként jelentkezett a második gyilkos, az áldozat leánya és újabb huszonnégy óra múlva letartóztatták a harmadik gyilkost, a halott földbirtokos ügyvéd fiának személyében. De hiszen, ha már lakat alatt van mind a három gyilkos, akkor le lehet zárni a nyomozást, hozzá lehet kezdeni a vádirat elkészítéséhez és... mi dolga van még önnek? A vizsgálóbíró kedvetlenül adta meg a választ: — Szeretném megtalálni az igazi gyilkost, minden rendben lenne és az alibit százszázalékos érvénnyel el lehetne fogadni, ha a földszinti vendégszobának az ablakai nem nyílnának az udvarra és a fiatal ügyvéd motorbiciklije nem állott volna ott az egész éjszakán keresztül a vendégszoba ajtaja előtt. Este kilenc órától éjjel tizenkét óráig a fiatal Lupescu ott lehetett Buzauban. Részt vehetett a gyilkosságban, hogy aztán újra felpattanva a motorbiciklijére, reggel öt órára már újra ott feküdjék a vendégszoba ágyában. S legfeljebb kissé sápadtan nyúlt a török kávés csésze felé, amit az öreg házvezetőnő reggel szíves mosoly kíséretében nyújtott feléje. — Nem vagyok gyilkos! — mondja a fiatal ügyvéd és ugyanezt mondja az áldozat leánya is. És Coloescu vizsgálóbírónak tökéletesen igaza van, amikor azt állítja, hogy már régen meg lehetett volna oldani ezt a különös bűnügyi rejtélyt, ha ott nem feküdne a vizsgálóbíró asztalán a meggyilkolt földbirtokos utolsó vallomása... a három misztikum árnyalakról, akik kinyújtott kezekben tartott revolverrel és sortüzet zúdítottak feléje. Lupescuné, aki az utóbbi napokban, — akárhányszor is kísérletezett vele a vizsgálóbiró, — konokud hallgatott, ma önként jelentkezett a vizsgálóbíró előtt és az alábbi vallomást tette: — Most volt időm sokat gondolkozni a dolgokon és ma már tudok arra is válaszolni, hogy a férjem miért diktálta jegyzőkönyv!)» utolsó vallomásában, hogy három ismeretlen merénylő az ablakon kersztül gyilkolta meg, úgy történt, hogy amikor összeroskadt a lövéseimtől, én elszaladtam. Még mindig féltem tőle. Erős ember volt. Hatalmas, robosztus. Nem halt meg. Egy felöltőt vett magára és telefonált az ügyészségre. Én ott álltam az ajtóban és vártam, hogy mi fog történni, ő rám szólt. Mariora... senkinek de mond el, hogy mi történt... nem akarom, hogy valaki is tudja, hogy miért akartál megölni! Érted? Aztán megérkeztek a csendőrök és engem letartóztattak. És a férjem, biztosan csak azért, hogy a történtekről elterelje a gyanút, jegyzőkönyvbe diktálta azt a rémhistóriát a három sötét árnyról. Én vagyok a gyilkos!... a leányom és a fiam ártatlan!... „Szent Isten!... az apám!u* A szakértők, akik idáig átnézték ennek a különös rémdrámának az aktáit, teljes joggal állíthatják, hogy még a legfantasztikusabb detektívdrámában sem lehet annyi bonyodalmat összehalmozni, az ok és okozat közötti összefüggést annyira összekuszálni, mint ahogy itt ebben a családi tragédiában a dráma és érthetetlen jelenetek egymást követik. A tragédia első felvonásáról már részletesen beszámoltunk. Radu Lupescu Buzau-i földbirtokos meggyilkolása után a felesége önként jelentkezett Letartóztatták. Másnap az áldozat fiatal leánya jelentkezett a vizsgálóbírónál. Őt is letartóztatták. De újabb huszonnégy óra múlva, amikor a fiatal Lupescu kisasszony letartóztatását már a vádtanács is helybenhagyta, ez a lány újabb kihallgatásra jelentkezett a vizsgálóbíró előtt és kijelentette, hogy a vallomását visszavonja, mert ártatlan és azon a tragikus éjszakán csak akkor k került szembe az apjával, amikor a borzalmas bűntény már megtörtént. De miért állította tegnap a vád tanács előtt is, hogy maga volt a gyilkos? — kérdezte a vizsgálóbíró. — Mert nem akartam, hogy anyám egyedüli legyen a börtönben! — hangzott a válasz. — Hát akkor mondja el, hogyan történt a gyilkosság... És a fiatal Lupescu kisasszony beszélni kezdett: — Az apám folyton üldözött a szerelméül... elhalmozott ajándékokkal, egy hónap leforgása alatt négy karkötő órát vett és öt nyakláncot... Eleinte nem tudtam, hogy mit jelent ez a túlzott figyelem. De aztán egyszer, amikor egyedül voltunk odahaza, bevallotta, hogy — szeret. Nem úgy, mint a lányát, hanem, mintha idegen lenne hozzám. Egyszer együtt utaztunk Bukarestbe. Én az egyetemre akartam beiratkozni. Egy szállodában vettünk ki szobát. Reggel kilenc óra volt. A szállodai szobában rámtámadt... és, ha nem kezdek sikoltozni, akkor ... Azóta menekültem az apám elől. Hónapokon keresztül titkoltam az anyám előtt a történteket, de végül kénytelen voltam mindent elmondani. Ettől a pillanattól kezdve pokol lett az életünk. Már revolverrel fenyegetett bennünket. Egy sárga bőrtáskában hordta mindig a revolvert magánál. Ha lefeküdt, az ágya mellé tette a sárga bőrtáskát. Mi is revolvert szereztünk. Az anyám a revolverét mindig a fűzőjében hordta. Én a matrac alá dugtam az enyémet. Péntek este következett be a tragédia. Az anyám kint állott a verandán. Éjjel tizenkét óra volt. Már félálomban voltam, amikor érzem, hogy valaki megáll az ágyam mellett. Szent Isten ... az apám! Megölelt A leheletéről éreztem, hogy be van rúgva. Nem került sor arra, hogy sikoltsak, mert a következő pillanatban a léghuzam bevágta az ajtót és a veranda felől szaladó lépések hallatszottak. Az anyám jött a segítségemre. Az apám elszaladt és én szívdobogva vártam ... amikor a folyosó túlsó vége felől, ahol az apám szobája feküdt, revolverdörrenések hallatszottak ... Istenem... —mondtam magamban, — ez az ember megölte az anyámat, úgy, ahogy voltam, kiugrottam az ágyból, a matrac alól kivettem a revolveremet, hogy bosszút álljak az anyámért és a tragédia színhelyére rohantam. De már késő volt. A folyosón szembe találkoztam az anyámmal... A szoba ajtajában ott állt az apám, a hálóingén nagy vörös foltok!... A film szitő, pereg De ki lehet a hőse? * tovább, a meséje érdekre- 99 r Én nem gyilkoltam!“ A vizsgálóbíró egyelőre tanácstalanul áll ezzel a látszatra eléggé meggyőzőnek látszó vallomással szemben. Lupescuné, a földbirtokos felesége, már a letartóztatása első pillanatától kezdve mereven azt állította, hogy a gyilkosságot egyedül ő hajtotta végre és a leánya csak a gyilkosság megtörténte után rohant az apja szobája felé. Mivel a gyilkosságnak egyetlen tanúja sem volt, így ez a két vallomás perdöntő lehetne, ha, — a meggyilkolt áldozat, onnan, a síron túlról, a papírra vetett utolsó vallomásával nem állítaná be egész másképpen ezt a különös tragédiát. A legfurcsább a szerepe a meggyilkolt földbirtokos ügyvéd fiának. Lupescu Constantint csak három nappal a gyilkosság után tartóztatta le a vizsgálóbíró. Élénken, magából kikelve tiltakozott a letartóztatása ellen. — Én nem gyilkoltam! — kiáltota a kihallgatása során, — nem vagyok gyilkos!... miért tartóztattak le? A vizsgálóbíró kérdéseire válaszolva elmondta, hogy még csak sejtelme sem volt arról, hogy milyen sötét tragédia szálai jogosodnak a Buzau-i családi házban. Ploestiben él már két év óta, ott folytat ügyvédi gyakorlatot. Az igaz, hogy nem volt valami jó viszony közöttük... de még csak nem is gondolt arra, hogy így végezzen az apjával. Áréi arról sem tudott, hogy az apja szörllözte volna a húgát. — A ploesti rendőrség jelentése szerint ön a gyilkosság éjszakáján nem tartózkodott odahaza, a ploesti lakásán. Hol volt ön a gyilkosság éjszakáján? — tette le a sorsdöntő kérdést a vizsgálóbíró. A fiatal Lupescu nyugodtan, egyetlen szemrebbenés nélkül elmondta, hogy a Baltesti községben lakó nagyanyját látogatta meg. — Péntek délután utazott ki a nagyanyja birtokára. Nem érezte jól magát és úgy tervezte, hogy szombaton és vasárnap is kint marad a falun és csak hétfőn megy vissza Ploestibe. A vizsgálóbíró kiutazott Baltestibe, kihallgatta a szolgaszemélyzet't, az öreg hetvenéves nagyanyát. Mindnyájan igazolták, hogy az ügyvéd úr péntek délután motorbiciklin odaérkezett és csak szombaton délelőtt ment el hazulról, amikor Buzauból megtelefonálták, hogy mi történt odahaza. Igen, a fiatal ügyvéd pontos alibit igazolt. Este kilenc óráig együtt ült a nagyanyjával. Beszélgettek. Aztán a ház öreg házvezetőnője vezette fel a vendégszobába az ügyvéd urat. Kilenc óra tiz perckor lefeküdt ás másnap reggel öt órakor kelt fel. Az öreg házvezetőnő eskü alatt hajlandó vallani, hogy reggel öt órakor, — regáti szokás szerint, — egy csésze török kávét vitt be a vendégnek. Hiszen [ 4. OLDAL Vasút r: boldogan csámcsog a székely családok a csikkarcfalvi váltósturm legújabb fejezete nyomorúságából Csíkszereda, július 30. A karcfalvi közbirtokosság ügyéből egyre inkább napfényre kerülnek azok az aljas indulatok, amelyek ezt a csúnya és számos székely kisgazda gazdasági tömegmészárlását célzó akciót mozgatják. A közbirtokosság igazgatósága, amikor rájött arra, hogy a feljelentő Bot tevékenykedése vagyonából forgatja ki magát a közbirtokosságot is, amellett, hogy közel ezer székely családot tesz tönkre, határozatilag kimondotta, hogy nem peresíti a birtokában levő váltókat egészen októberig. Mit ér azonban a határozat, ha a bíróság éppen a feljelentő Botot állította a régi igazgatóság helyébe, szinte teljes hatalmú diktátornak? Ez a határozat is csak arra volt jó, hogy elkerülhesse a peresítést maga Bot, aki ugyancsak adósa a közbirtokosságnak és néhány személyes jóbarátja még Botnak, akik siettek e szerencsétlen kezű ember csatlósaivá szegődni. Egyébként azonban Vasa ügyvéd könyörtelenül él azzal az ügyvédi hatalommal, amit Bot a kezei közé juttatott. Könyörtelenül és minden mértéken felül, ügyvédi felszólításaiban három napot jelzett, amelyen tid peresíti a váltókat. Néhol azonban még ezt a három napot sem tartotta szükségesnek betartani. Baric Imre kisgazda például a felszólítás vétele után nyomban az ügyvédi irodájába sietett. Ami pénze volt, lefizette, a többire julius 22-ig haladékot kapott, amit az ügyvéd saját kezűleg vezetett rá a befizetésről szóló nyugtára. Ennek ellenére julius 21-én Vasy dr. már benyújtotta a váltófizetési meghagyást a Csíkszeredai Járásbíróságon. Hasonlóan, sőt még ennél is csúnyábban viselkedett Vasú ügyvéd Gudó Gyárfással szemben. Gidró Gyárfás július 9. kelettel kapta meg az ügyvédi felszólító levelet, amit a Csíkszeredai postahivatal 10-én pecsételt le. Eszerint a címzett leghamarabb 11-én kaphatta meg az ügyvéd levelét. Ő is sietett, hogy valamiképpen elkerülje a peresítést és a szaporodó ügyvédi költségeket. Julius 13-án jelent meg Vasúnál, lefizetett 3000 lejt s megegyezett az ügyvéddel, hogy pár nap alatt rendezi az egész váltótartozást. Vasú dr. azonban ekkor már peresítette a váltót. A Csíkszeredai járásbíróság iktató pecsétje szerint július 11-én adta be a keresetet, tehát azon a napon, amikor Gidró Gyárfás az ügyvédi felszólítást kézhez vehette. Azt az ügyvédi felszólítást, amelyen ez állott: ...a kézhezvételtől számított három napon belül... Nyilvánvaló, hogy az ügyvédi etikának semmi köze nincs ehhez az ügyhöz. Ehhez az ügyhöz a minden eszközzel érvényesülő keresetvágynak van köze csak. Van azonban a csikkarcfalvi közbirtokosság körüli borzalmas ügynek ennél még megdöbbentőbb fejezete is. A csikszeredai járásbíróság többszöri sürgetésre végre kitűzte a törvényben előírt tisztújító közgyűlést augusztus 14-ére. Ennek a tisztújító közgyűlésnek lenne a feladata az, hogy megszüntesse a feljelentő Bot rémséges uralmát és törvényes vezetőséget válasszon a közbirtokosság élére. A közbirtokosság tagjai eddig sem tudták, hogy micsoda igazságtevési logika érvényesült akkor, amikor a felfüggesztett vezetőség helyébe pontosan a feljelentőt ültették? A közgyűlés összehívása tehát már régen időszerű lett volna. Valahogyan azonban, nem tudni milyen sötét balszerencse folytán, most már még augusztus 14-én sem lehet „időszerű.“ A vizsgálóbíró ugyanis a régi vezetőség ellen folyamatba tett bűnügyben éppen erre a napra tűzte ki a kihallgatásokat, beidézve mindazokat, akik eddig a közbirtokosság ügyeiben vezető szerepet játszottak. Vagy talán a járásbíróság tűzte ki pontosan erre a napra a közgyűlést? A helyzet mindenesetre az, hogy a közgyűlés megtarthatatlan lesz. Vagy, ha mégis megtartják, úgy azon csak Bot és társai lehetnek jelen. Lehet, hogy véletlenek mindazok a jelenségek, amelyek a már amúgy is megdöbbentő csíki tömegtragédiát még teljesebbé tehetik. Talán véletlen volt, hogy éppen a feljelentő Bot került a régi vezetőség helyébe, bár ismételjük, nincs ebben semmi igazságtevési logika. Véletlen lehet az is, hogy most a közgyűlést és a vele szorosan összefüggő bűnügyi kihallgatásokat ugyanarra a napra tették. Az igazságügyi hatóságoknak azonban gondoskodniok kell arról, hogy ezek a gyanúsítható véletlenek elkerüljenek az útból s ne akadályozzák tovább az igazságszolgáltatás rendes menetét. AUGUSZTUS /.