Bukaresti Lapok, 1931. augusztus (37. évfolyam, 173-198. szám)

1931-08-01 / 173. szám

Egyre bonyolultabb a bazám családi dráma ÉN NEM GYILKOLTAM! Ki ölte meg a­z apát, ak­i szerelmével üldözte leányát- A palott kísért a sírból és feje tetejére állít minden bizonyságot Teljes a h­omály az utóbbi évek legizgal­masabb bűnügyében Bukarest, július 30. Coloescu vizsgálóbíró, aki már két hét óta dolgozik a rejtélyes Buzau-i családi dráma össze-vissza kuszált adathalmaza között, ma a fővárosi lapok kiküldött munkatársa előtt néhány mondatban nagyszerűen jellemezte ezt a különös bűnügyet, mely tényleg egészen páratlanul áll a kriminalisztika történetében: — Ha azon a tragikus éjszakán, Radu Lu­­pescut, a Buzau-i családi dráma áldozatát azonnal leter­tették volna a halálos golyók és a haldokló földbirtokosnak nem lett volna annyi ereje, hogy a kapott sebek dacára a telefonhoz üljön és a gyilkosság színhelyére csődítse a rendőrséget, — már régen lezárhat­ták volna a nyomozást. Az áldozat meghalt, a gyilkost az özvegy személyében elfogták és a bűnügy már az ősszel az esküdtszék elé k kerülhetett volna. De a haldokló áldozat utol­só vallomásában azt állította, hogy amikor az első lövés után felriadt álmából, határozottan megfigyelte, hogy a nyitott ablak előtt három sötét árnyék áll, három kinyújtott kar nyúlt be az ablakon és há­rom revolver tüzét látta felcsillanni. — Nem, uraim, — folytatta a vizsgálóbíró, — nemcsak önök, hanem még a szakértők kö­zül is sokan abban a meggyőződésben van­nak, hogy a sebektől vérző földbirtokos a ha­lál előtti deliriumos állapotban tette ezt a megdöbbentő vallomást... hiszen, alighogy aláírta a felvett hivatalos jegyzőkönyvet, tíz perccel később már halott volt. De az igaz­ság az, hogy Radu Lupescu csodálatos módon teljesen öntudatánál volt. Ott ült félig az­ asz­talra ráborulva, vértől átitatott hálóing volt rajta, a felöltőjét fázósan húzta össze ma­gán és, amikor hangosan, szinte érces hangon diktálta jegyzőkönyvbe utolsó vallomását, még senki sem sejtette, hogy tíz perccel ké­sőbb már örökre elnémul az ajkán a szó. Ezt a vallomást nem lehet megmásítani, vagy fél­remagyarázni. Ebben a bűnügyben három gyilkost kellett találnunk. Az első önként je­lentkezett: a földbirtokos özvegye, aki szinte dermesztő nyugalommal állította: — Én öl­tem meg a férjemet! Huszonnégy órával ké­sőbb önként jelentkezett a második gyilkos, az áldozat leánya és újabb huszonnégy óra múlva letartóztatták a harmadik gyilkost, a halott földbirtokos ügyvéd fiának személyé­ben.­­ De hiszen, ha már lakat alatt van mind a három gyilkos, akkor le lehet zárni a nyo­mozást, hozzá lehet kezdeni a vádirat elkészí­téséhez és... mi dolga van még önnek? A vizsgálóbíró kedvetlenül adta meg a vá­laszt: — Szeretném megtalálni az igazi gyilkost, minden rendben lenne és az alibit százszáza­lékos érvénnyel el lehetne fogadni, ha­ a földszinti vendégszobának az ablakai nem nyílnának az udvarra és a fiatal ügyvéd motorbiciklije nem állott volna ott az egész éjszakán keresztül a vendégszoba ajtaja előtt. Este kilenc órától éjjel tizenkét óráig a fia­tal Lupescu ott lehetett Buzauban.­ Részt ve­hetett a gyilkosságban, hogy aztán újra fel­pattanva a motorbiciklijére, reggel öt órára már újra ott feküdjék a vendégszoba ágyá­ban. S legfeljebb kissé sápadtan nyúlt a tö­rök­ kávés csésze felé, amit az öreg házveze­tőnő reggel szíves mosoly kíséretében nyúj­tott feléje. — Nem vagyok gyilkos! — mondja a fiatal ügyvéd és ugyanezt mondja az áldozat leá­nya is. És Coloescu vizsgálóbírónak tökélete­sen igaza van, amikor azt állítja, hogy már régen meg lehetett volna oldani ezt a külö­nös bűnügyi rejtélyt, ha ott nem feküdne a vizsgálóbíró asztalán a meggyilkolt földbirto­kos utolsó vallomása... a három misztikum árnyalakról, akik kinyújtott kezekben tartott revolverrel és sortüzet zúdítottak feléje. Lupescuné, aki az utóbbi napokban, — akárhányszor is kísérletezett vele a vizsgáló­biró, — konokud hallgatott, ma önként jelent­kezett a vizsgálóbíró előtt és az alábbi val­lomást tette: — Most volt időm sokat gondolkozni a dol­gokon és ma már tudok arra is válaszolni, hogy a férjem miért diktálta jegyzőkönyv!)» utolsó vallomásában, hogy három ismeretlen merénylő az ablakon kersztül gyilkolta meg­, úgy történt, hogy amikor összeroskadt a lö­véseimtől, én elszaladtam. Még mindig féltem tőle. Erős ember volt. Hatalmas, robosztus. Nem halt meg. Egy felöltőt vett magára és telefonált az ügyészségre. Én ott álltam az ajtóban és vártam, hogy mi fog történni, ő rám szólt. Mariora... senkinek de mond el, hogy mi történt... nem akarom, hogy valaki is tudja, hogy miért akartál megölni! Érted? Aztán megérkeztek a csendőrök és engem le­tartóztattak. És a férjem, biztosan csak azért, hogy a történtekről elterelje a gyanút, jegy­zőkönyvbe diktálta azt a rémhistóriát a há­rom sötét árnyról. Én vagyok a gyilkos!... a leányom és a fiam ártatlan!... „Szent Isten!... az apám!u* A szakértők, akik idáig átnézték ennek a különös rémdrámának az­ aktáit, teljes joggal állíthatják, hogy még a legfantasztikusabb detektívdrámában sem lehet annyi bonyodal­mat összehalmozni, az ok és okozat közötti összefüggést annyira összekuszálni, mint a­hogy itt ebben a családi tragédiában a drá­ma és érthetetlen jelenetek egymást követik. A tragédia első felvonásáról már részletesen beszámoltunk. Radu Lupescu Buzau-i földbir­tokos meggyilkolása után a felesége önként jelentkezett Letartóztatták. Másnap az áldo­zat fiatal leánya jelentkezett a vizsgálóbíró­nál. Őt is letartóztatták. De újabb huszon­négy óra múlva, amikor a fiatal Lupescu kis­asszony letartóztatását már a vádtanács is helybenhagyta, ez a lány újabb kihallgatásra jelentkezett a vizsgálóbíró előtt és kijelentet­te, hogy a vallomását visszavonja, mert ártat­lan és azon a tragikus éjszakán csak akkor k került szembe az apjával, amikor a borzalmas­­ bűntény már megtörtént.­­ De miért állította tegnap a vád tanács előtt is, hogy maga volt a gyilkos? — kér­dezte a vizsgálóbíró. — Mert nem akartam, hogy anyám egyedül­i legyen a börtönben! — hangzott a válasz. — Hát akkor mondja el, hogyan történt a­­ gyilkosság... És a fiatal Lupescu kisasszony beszélni kez­dett: — Az apám folyton üldözött a szerelmé­ül... elhalmozott ajándékokkal, egy hónap­­ leforgása alatt négy karkötő órát vett és öt­­ nyakláncot... Eleinte nem tudtam, hogy mit­­ jelent ez a túlzott figyelem. De aztán egyszer, amikor egyedül voltunk odahaza, bevallotta, hogy — szeret. Nem úgy, mint a lányát, ha­nem, mintha idegen lenne hozzám. Egyszer együtt utaztunk Bukarestbe. Én az egyetemre akartam beiratkozni. Egy szállodában vettünk ki szobát. Reggel kilenc óra volt. A szállodai szobában rámtámadt... és, ha nem kezdek sikoltozni, akkor ... Azóta menekültem az apám elől. Hónapokon keresztül titkoltam az anyám előtt a történteket, de végül kényte­len voltam mindent elmondani. Ettől a pilla­nattól kezdve pokol lett az életünk. Már re­volverrel fenyegetett bennünket. Egy sárga bőrtáskában hordta mindig a revolvert ma­gánál. Ha lefeküdt, az ágya mellé tette a sár­ga bőrtáskát. Mi is revolvert szereztünk. Az anyám a revolverét mindig a fűzőjében hord­ta. Én a matrac alá dugtam az enyémet. Pén­tek este következett be a tragédia. Az anyám kint állott a verandán. Éjjel tizenkét óra volt. Már félálomban voltam, amikor érzem, hogy valaki megáll az ágyam mellett. Szent Isten ... az apám! Megölelt A leheletéről éreztem, hogy be van rúgva. Nem került sor arra, hogy sikoltsak, mert a következő pillanatban a léghuzam bevágta az ajtót és a veranda fe­lől szaladó lépések hallatszottak. Az anyám jött a segítségemre. Az apám elszaladt és én szívdobogva vártam ... amikor a folyosó túl­só vége felől, ahol az apám szobája feküdt, revolverdörrenések hallatszottak ... Istenem... —mondtam magamban, — ez az ember meg­ölte az anyámat, úgy, ahogy voltam, kiug­rottam az ágyból, a matrac alól kivettem a revolveremet, hogy bosszút álljak az anyám­ért és a tragédia színhelyére rohantam. De már késő volt. A folyosón szembe találkoztam az anyámmal... A szoba ajtajában ott állt az apám, a hálóingén nagy vörös foltok!... A film szitő, pereg De ki lehet a hőse? * tovább, a meséje érdekre- 99 r Én nem gyilkoltam!“­ ­ A vizsgálóbíró egyelőre tanácstalanul áll ezzel a látszatra eléggé meggyőzőnek látszó vallomással szemben. Lupescuné, a földbirto­kos felesége, már a letartóztatása első pilla­­­­natától kezdve mereven azt állította, hogy a gyilkosságot egyedül ő hajtotta végre és a le­ánya csak a gyilkosság megtörténte után ro­hant az­ apja szobája felé. Mivel a gyilkosság­nak egyetlen tanúja sem volt, így ez a két vallomás perdöntő lehetne, ha, — a meggyilkolt áldozat, onnan, a síron túlról, a papírra vetett utolsó vallomásával nem állítaná be egész másképpen ezt a kü­lönös tragédiát. A legfurcsább a szerepe a meggyilkolt föld­­birtokos ügyvéd fiának. Lupescu Constantint csak három nappal a gyilkosság után tartóz­­tatta le a vizsgálóbíró. Élénken, magából ki­kelve tiltakozott a letartóztatása ellen. — Én nem gyilkoltam! — kiáltota a kihall­gatása során, — nem vagyok gyilkos!... mi­ért tartóztattak le? A vizsgálóbíró kérdéseire válaszolva el­mondta, hogy még csak sejtelme sem volt ar­ról, hogy milyen sötét tragédia szálai jogo­sodnak a Buzau-i családi házban. Ploestiben él már két év óta, ott folytat ügyvédi gya­korlatot. Az igaz, hogy nem volt valami jó viszony közöttük... de még csak nem is gon­­­dolt arra, hogy így végezzen az apjával. Ár­éi ar­ról sem tudott, hogy az apja ször­­llözte volna a húgát. — A ploesti rendőrség jelentése szerint ön a gyilkosság éjszakáján nem tartózkodott oda­haza, a ploesti lakásán. H­ol volt ön a gyil­kosság éjszakáján? — tette le­ a sorsdöntő kérdést a vizsgálóbíró. A fiatal Lupescu nyugodtan, egyetlen szem­rebbenés nélkül elmond­ta, hogy a Bal­testi községben lakó nagyanyját látogatta meg. — Péntek délután utazott ki a nagyanyja bir­tokára. Nem érezte jól magát és úgy tervezte, hogy szombaton és vasárnap is kint marad a falun és csak hétfőn megy vissza Ploestibe. A vizsgálóbíró kiutaz­ott Baltestibe, kihall­gatta a szo­lgaszem­él­yzet'­­t, az öreg hetvenéves nagyanyát. Mindnyájan igazolták, hogy az ügyvéd úr péntek délután motorbiciklin oda­érkezett és csak szombaton délelőtt ment el hazulról, amikor Buzauból megtelefonálták, hogy mi történt odahaza. Igen, a fiatal ügyvéd pontos alibit igazolt. Este kilenc óráig együtt ült a nagyanyjával. Beszélgettek. Aztán a ház öreg házvezetőnője vezette fel a vendégszobába az ügyvéd urat. Kilenc óra tiz perckor lefeküdt ás másnap reggel öt órakor kelt fel. Az öreg házvezető­nő eskü alatt hajlandó vallani, hogy reggel öt órakor, — regáti szokás szerint, — egy csésze török kávét vitt be a vendégnek. Hiszen [ 4. OLDAL Vasú­t r: boldogan csámcsog a székely családok a csikkarcfalvi váltósturm legújabb fejezete nyomorúságából Csíkszereda, július 30. A karcfalvi közbirtokosság ügyéből egyre inkább napfényre kerülnek azok az aljas indulatok, amelyek ezt a csú­nya és számos székely kisgazda gazda­sági tömegmészárlását célzó akciót moz­gatják. A közbirtokosság igazgatósága, amikor rájött arra, hogy a feljelentő Bot tevékenykedése vagyonából forgatja ki magát a közbirtokosságot is, amellett, hogy közel ezer székely családot tesz tönkre, határozatilag kimondotta, hogy nem peresíti a birtokában levő váltókat egészen októberig. Mit ér azonban a ha­tározat, ha a bíróság éppen a feljelentő Botot állította a régi igazgatóság helyé­be, szinte teljes hatalmú diktátornak? E­z a határozat is csak arra volt jó, hogy elkerülhesse a peresítést maga Bot, aki ugyancsak adósa a közbirtokosságnak é­s néhány személyes jóbarátja még Botnak, akik siettek e szerencsétlen kezű ember csatlósaivá szegődni. Egyébként azonban Vasa ügyvéd kö­nyörtelenül él azzal az ügyvédi hatalom­mal, amit Bot a kezei közé juttatott. Könyörtelenül és minden mértéken felül, ügyvédi felszólításaiban három napot jelzett, amelyen tid peresíti a váltókat. Néhol azonban még ezt a három napot sem tartotta szükségesnek betartani. Ba­ric Imre kisgazda például a felszólítás vétele után nyomban az ügyvédi irodá­jába sietett. Ami pénze volt, lefizette, a többire julius 22-ig haladékot kapott, amit az ügyvéd saját kezű­leg vezetett rá a befizetésről szóló nyugtára. Ennek ellenére julius 21-én Vasy dr. már be­nyújtotta a váltófizetési meghagyást a Csíkszeredai Járásbíróságon. Hasonlóan, sőt még ennél is csúnyáb­ban viselkedett Vasú ügyvéd Gud­ó Gyárfással szemben. Gidró Gyárfás jú­lius 9. kelettel kapta meg az ügyvédi felszólító levelet, amit a Csíkszeredai pos­tahivatal 10-én pecsételt le. Eszerint a címzett leghamarabb 11-én kaphatta meg az ügyvéd levelét. Ő is sietett, hogy vala­miképpen elkerülje a peresítést és a szaporodó ügyvédi költségeket. Julius 13-án jelent meg Vasúnál, lefizetett 3000 lejt s megegyezett az ügyvéddel, hogy pár nap alatt rendezi az egész váltótar­tozást. Vasú dr. azonban ekkor már pe­resítette a váltót. A Csíkszeredai járásbí­róság iktató pecsétje szerint július 11-én adta be a keresetet, tehát azon a napon, amikor Gidró Gyárfás az ügyvédi fel­szólítást kézhez vehette. Azt az ügyvédi felszólítást, amelyen ez állott: ...a kéz­hezvételtől számított három napon be­lül... Nyilvánvaló, hogy az ügyvédi etiká­nak semmi köze nincs ehhez az ügy­höz. Ehhez az ügyhöz a minden esz­közzel érvényesülő keresetvágynak van köze csak. Van azonban­ a csikkarcfalvi közbirto­kosság körüli borzalmas ügynek ennél még megdöbbentőbb fejezete is. A csik­­szeredai járásbíróság többszöri sürgetésre végre kitűzte a törvényben előírt tiszt­újító közgyűlést augusztus 14-ére. Ennek a tisztújító közgyűlésnek lenne a felada­ta az, hogy megszüntesse a feljelentő Bot rémséges uralmát és törvényes veze­tőséget válasszon a közbirtokosság élére. A közbirtokosság tagjai eddig sem tud­ták,­ hogy micsoda igazságtevési logika érvényesült akkor, amikor a felfüggesz­tett­­ vezetőség helyébe pontosan a felje­lentőt ültették? A közgyűlés összehívása tehát már régen időszerű lett volna. Va­lahogyan azonban, nem tudni milyen sö­tét balszerencse folytán, most már még augusztus 14-én sem lehet „időszerű.“ A vizsgálóbíró ugyanis a régi vezetőség el­len folyamatba tett bűnügyben éppen erre a napra tűzte ki a kihallgatásokat, beidézve mindazokat, akik eddig a köz­birtokosság ügyeiben vezető szerepet ját­szottak. Vagy talán a járásbíróság tűzte ki pontosan erre a napra a közgyűlést? A helyzet mindenesetre az, hogy a köz­gyűlés megtarthatatlan lesz. Vagy, ha mégis megtartják, úgy azon csak Bot és társai lehetnek jelen. Lehet, hogy véletlenek mindazok a je­lenségek, amelyek a már amúgy is meg­döbbentő csíki tömegtragédiát még telje­sebbé tehetik. Talán véletlen volt, hogy éppen a feljelentő Bot került a régi ve­zetőség helyébe, bár ismételjük, nincs ebben semmi igazságtevési logika. Vélet­len lehet az is, hogy most a közgyűlést és a vele szorosan összefüggő bűnügyi kihallgatásokat ugyanarra a napra tet­ték. Az igazságügyi hatóságoknak azon­ban gondoskodniok kell arról, hogy ezek a gyanúsítható véletlenek elkerüljenek az útból s ne akadályozzák tovább az igaz­­ságszolgáltatás rendes menetét. AUGUSZTUS /.

Next