Bukaresti Lapok, 1931. november (37. évfolyam, 251-276. szám)

1931-11-01 / 251. szám

A magyar „sampioti“ Knut Hamsun „Éhség" című regényére kell gondolnunk, amikor Bálint Lázár a múltjá­ról beszél, ő maga sem tudja, hogy miért, de valami állandóan űzte, hajszolta, kergette. A háború utáni első években ott kóborolt a ga­laci kikötőben, már napok óta nem evett a­mikor... —... ott álltam a Sidoli cirkusz előtt és va­laki a vállamra tette a kezét. Akkor­­ még alig tudtam románul valamit és csak nehezen értettem meg, hogy a cirkusz tulajdonosa áll előttem. —• Ilyen emberre volna szükségem, — mond­ta, — nem volna kedve birkózni esténként a cirkuszban? Százhúsz lejt fizetek önnek... így lettem birkózóbajnok a galaci cirkusz­ban. Megállapodást kötöttem a cirkuszigazga­tóval. Én lettem a magyar „sampion“, akinek csupán egyetlen kötelességem volt: minden körülmények között veszítenem kel­lett a román birkózókkal szemben. Estére már tele volt a város plakátokkal, “ odahaza még máig meg­vannak ezek az öles hirdetések., — Bálint, a verhetetlen ma­­gyar sampion, ma este összeméri erejét a ro­mán birkózókkal. A háború után én voltam az első magyar, aki lekerült a galaci kikötő­be A cirkuszban az utolsó jegy is elfekvőit mindenki látni akarta a félelmes magyar bir­­kozóbajnokot. Amikor kiléptem a porondra, iszonyú fütyülés fogadott Ha a szolgák vissza nem tartják a közönsé­get, rámrohannak és rajtam állnak bosszút, mert habom volt és, mert a magyar monito­rok bombázták a galaci kikötőt. . • • •,Egy Stefanescu nevű román birkózóval kerültem először össze. Az öltözőben már me-­ Magyar zseni a bukaresti nyomortanyán BÁLINT LÁZÁR CSUDÁLATOS ! ! ITT!? Miután cirkuszi birkózó és gyors­szobrász LiULI JL Li volt, most kőmives munkával tengeti életét egy kivételes tehetségű­ művész Bukarestben Bukarest, október 30. ... egyszerű munkásember vagyok és a mű­vészettel csak akkor tudok foglalkozni, ha az épületeken szerzek magamnak egy kis pénzt és pár hétre félre­vonulhatok. De ma már ez nehezen megy. Nincs munka. Most is azért jöttem fel Bukarestbe, hogy valami kereset után nézzek... Bálint Lázárnak hívják. A ruhája, a külseje olyan, mint a többi épületeken dolgozó mun­kásemberé. Durva bakk­ancs a lábán, elko­pott, agyonnyúzott ruha van rajta. Nagy, kérges, kidolgozott keze van. Ha épületen dol­gozik, vagy a déli pihenő időben oda áll a munkástársai közé, senki sem gyanítaná, sem­mi sem árulja el rajta, hogy ez az egyszerű munkásember kivételes szob­rásztehetség, aki „ráérő idejében" egészen csodálatos, művészi finomságú, szinte ma­radandó érté­kű szobrokat, szoborcsoportoza­­tokat készít. Bálint Lázár tragikus típusa az elvetélt ma­gyar tehetségeknek. Soha senki sem tanította, soha nem volt alkalma, hogy a nagy meste­rek műveit tanulmányozza, soha sem került professzor keze alá, aki tanította, utasította volna. Ezt az egyszerű embert egyedül a sa­ját csodálatos, őserejű tehetsége vitte, hajszol­ta előre. — ...a tavasszal Krajovában egy épületen kerestem pár ezer lejt, mindjárt hazamentem Csíksomlyóra és odahaza dolgozgattam saját magamnak. Akkor csináltam ezt a kaszáló székely embert is, meg ezt a táncoló székely párt. Tudnék én sokkal különb dolgokat is csinálni, olyanokat, hogy a leghíresebb pro­fesszorok is összecsapnák a csodálkozástól ke­zeiket, de, sajnos, a művészetből nem lehet megélni. Akár éhen is halhatok a szobraimmal együtt. Ezért vagyok megint itt, hogy egy kis pénzt keressek... Nem haragszik és nem háborog. Semmi sincs benne a félreismert tehetségek keserű be­felé sírásából. Egykedvűen ül szemben velünk és egyetlen hanggal, egyetlen mozdulattal sem jelzi, hogy igazságtalanság történt vele. Mint­ha így egészen rendben volna alvilág sorsa, tanítottak a fogásokra, hiszen én idáig csak úgy parasztosan tudtam birkózni. Megáll­tunk egymással szemben és három perc múl­va már a földön feküdtem. Valósággal tom­bolt a cirkusz. Az emberek majd megőrültek az örömtől, hogy a magyar sampiont ilyen könnyen két vállra terítette a román bajnok. Tíz perc múlva már megint kint álltam a porondon, most a galaci bajnok, Sandopici volt az ellenfelem. Három perc múlva én magam feküdtem le a földre, csakhogy már vége legyen a bir­kózásnak, de felemelt, hűhó ilyen könnyen nem lehet nálunk százhúsz lejt keresni, mondta és to­vább folyt a­­ küzdelem." Esküszöm, soha éle­temben még ilyen nehezen nem dolgoztam meg azért a pár száz lejért és már boldog voltam, amikor végre a közönség tomb­oló lelkesedése közben ott feküdtem elnyúlva a porondon. De még mindig nem volt vége a keserű pohárnak Tíz perc múlva megint ki — Sajnálom magát, — mondta az igazgató, — de megállapodásunk szerint egyetlen lejt sem kell fizetnem, de mondom, sajnálom ma­gát ... Mint birkózó, többet nem léptethetem fel a cirkuszban, azonban szívesen alkalmaz­nám magát akár kardnyelőnek, vagy kötél­­táncosnak ... — Nem... nem, ehhez nem értek, — mond­tam, — de, ha önben tényleg van még jóaka­rat ... én nagyon gyorsan tudok szobrot csi­nálni. Kötelezem magam arra, hogy agyagból öt perc alatt lemin­tázok bárkit — Brávó, — csapott a kezembe a cirkusz­igazgató, — az ilyesmit nagyon szereti a kö­zönség, de vigyázzon, mert a galaci publikum nagyon kényes, ha a szobor nem fog hasonlí­­tani a modellre, magát most már biztosan meglincselik... .... igy lettem én a galaci cirkuszban gyors­szobrász. Hosszú kecske­szakállt ragasztott az igazgató az állam alá, feh­ér köpenyt adtak rám, szemüveget, — így kellett átöltöznöm, nehogy a közönség felismerje, hogy azonos vagyok a magyar birkózó sampionnal , és esténként így dolgoztam a cirkuszban. Nem volt könnyű dolgom. A plakátokon megjelent hirdetés szerint én arra köteleztem magam, hogy bárkiről öt perc alatt élethű szobrot készítek. Amikor munkához láttam, a galaciak elő­vették az órájukat és, ha csak egy másod­perccel túlléptem a kiszabott öt percet, cirkusz minden sarkából pergőtűzszerűen röpültek felém a rothadt almák. Három nap múlva már én voltam a cirkusz fő­ attrakciója, esténként százhúsz lejért tiz, néha tizentö szobrot mintáztam... Bálint Lázár elhallgat. Egykedvűen néz ma­ga elé. Aztán feláll, elköszön. Az egyik pallér valami munkát ígért neki. Holnap reggel ta­lán már ott fog dolgozni az állványokon a munkástársaival együtt és megint hosszú idő­re elemzi magában a művészi álmokat. Már az ajtóban van, amikor még elmond valamit: — Engem a háború tett művésszé, — mond­­tam — a katonai kórházban napokig eszmélet­lenül feküdtem és, amikor magamhoz tértem, úgy éreztem, hogy mindazt amit a lázálmaim­ban láttam, tudatnom kell az emberekkel. Két hétig dolgoztam az első szobromon és amikor a kórház parancsnoka meglátta, ijedten ös­­­szecsapta a kezét: Szent isten, ha valaki ezt a szoborcsoportot kellett állnom és most Teodorescu, a konstan­­cai bajnok volt az ellenfelem. A közönség extázisba jött Szidtak, mint a bokrot, gú­nyoltak, valahonnan romlott almát kerítettek és ezzel bombáztak. Ilyen körülmények között kellett megbirkóznom a konstancai bajnokkal. Bennem csak úgy forrt a düh, már megfeled­keztem a megállapodásunkról, hogy nekem feltétlenül veszítenem kell, már a százhúsz fejemmel sem törődtem, elkáromkodtam ma­gam amúgy istenigazában és a következő percben a konstancai bajnok két vállával a földön feküdt — Engedjen el maga szerencsétlen, — súg­ta a fülembe a bajnok, — egyetlen lejt sem fog kapni, ha rögtön el nem enged... ... már nem törődtem semmivel, revansot akartam venni az elhangzott sértésekért a gú­nyolódásért és, ha a cirkusz igazgatója a há­­tulsó kiskapun keresztül meg nem mutatja a szabadba vezető utat, a feldühödt közönség biztosan meglincsel, meglátja, lecsukják magát, de engemet is. Pedig én csak a látomásomat faragtam ki agyagból, ahogy az ember öli az embertársát és mögöttük pénzes­ zacskóval a hóna alatt, kacag az ördög. df Meg kellene menteni Bálint Lázárt, — ezt az egészen kivételes tehetségű székely szobrász­zsenit. Lehetővé kellene tenni számára, hogy agyagból kigyúrja, kőből kifaraghassa álmait. De hát hol van egy olyan intézmény, mely hóna alá nyúlna az ilyen elkallódott magyar tehetségeknek? Hol van? Most jelentkezhetik. őserejű tehetségről van Csakis keresni lehet rajta. Veszíteni csak ő veszíthet. Hiszen művész. Farkas Aladár BÁLINT LÁZÁR KÉT GYÖNYÖRŰ ALKOTÁSA Egy furcsa cirkuszi művész * szó. Bálint Lázár A kaszáló székely Táncoló székely pár 2. OLDAL Ne borotvapengét kérjen hanem követelje a vezérképviselőt: C.Duisbera Bucuresti I.Str. Carol Nr.5 a SCét nagy fizetés­­képtelenség Nagyvárad­on Nagyvárad, október 50. Ma két fizetésképtelenséget jelentettek be a nagyváradi törvényszéknél. Az egyi­ket a Rippner Testvérek és Társa között­­szövöttáru nagykereskedés, amelynek a passzívája négy és fél millió, aktívája három és fél millió lej. A másikat a Nagy Sándor illatszertár és fodrászüzlet, ez passzíváit 1 millió 200 ezer lejben, aktí­váit másfélmillió lejben mutatja ki.­­ Mindkét cég hatvan százalékos kvótát ajánl hitelezőinek. U­gyancsak ma jóváhagyta a törvény­szék a Niszel és Faragó cég kényszer­po­r«»zsé<n kérését.­­ ÚJABB FORRADALMI FELKELÉS BRAZÍLIÁBAN. Pernambucóból jelentik: Per­­nambucóban, Brazília fővárosában tegnap új­­ból véres forradalom tört ki. A forradalmárok s a kormánycsapatok heves utcai harcokat rendeztek. A felkelőknek sikerült Pernambu­­cot véres áldozatok árán elfoglalniuk. A táv­irati jelentések szerint a tegnapi felkelés cél­ja az volt, hogy a legutóbbi forradalom győz­­­­tesét, Vargas elnököt, helyéről elmozdítsák. 1/31 CJJ DCU - Ezen üveg külse­jén a fenti címke látható Az üvegcse a tiszta és tömény Lady kölnivizet tartal­mazza JLJ A kölnivizet vásárol, azt akarja, hogy teljesen meg legyen elégedve. A Lady parfüméria egyszerű, lepecsételt üvegcséket hoz for­galomba, amelyek készítmé­nyeit: a Jockey Club, Perle de Paris, Rouge et Noir és a Pari­sienne kölnivizet tartalmazzák. Kérje e lezárt üvegcséket, nem kerülnek többe, mint a kimérve eladott kölnivíz és bizonyos le­het afelől, hogy Lady kölnivizet épen olyan tiszta és tömény ál­lapotban vásárolt, mint ahogy az a gyárat elhagyta. Joclcey-Club — Perle de Paris Rouge el Noir Parisienne distillées per

Next