Bukaresti Lapok, 1932. január (38. évfolyam, 1-24. szám)

1932-01-01 / 1. szám

► l * Ara Ste: Péntek 1932 . január 1 Főszerkesztő Sze'e Béla dr. >. sscom XXXV111. évfolyam Ára 5­1*1 UJ SZÁM - RÉGI ESZTENDŐ Irta: Halássz Sándor A boldogról már le is mondanánk, ha csak legalább uj lenne ez az uj esztendő. Az ember az évszázadok során reáesz­mélhetett arra, hogy az uj esztendő sem lesz soha boldogabb, mint amilyen az el­múlt volt és itt az ideje, hogy_ ráeszmél­jen arra is: uj sem lesz szegény. Ez­­ az­ esztendő Ugyanúgy az évek egymásután­jának láncszeme, mint a múlt esztendők voltak és az a háromszázhatvanöt nap,­a­mely most következik, az idő végtelenjé­ben ostoba és értelmetlen, százmilliószor leélt és felélt háromszázhatvanöt nap lesz ez alkalommal is. Ma reggel is felkelt­­ a nap és estére lenyugszik és ma reggel is hittel és reménységgel indultunk neki, hogy este a vackunkra a be nem végzett munka és a be nem teljesült cél savanyu Szájízé­vel feküdhessünk le újra.­­ Számban uj esztendőt, azt kapunk, de­­ formában uj életlehetőségeket nyújtó 4>sztendőt soha. A most reánk kopogtató évben ugyanúgy és ugyanannyit cselek­szünk majd, mint ahogyan és mint a­mennyit az elmúlt esztedőben cseleked­tünk. Mivel pedig az elmúlt esztendők­ben, sajnos, semmit sem cselekedtünk, szegény új esztendőnk útj nem is lehet. Igérhet-e egy esztendő új életformákat, amely újból ott kezdi: kenyeret az embe­rek szájába! Évezredek óta január else­jén ez a nyitány és évezredek óta Syl­­veszter éjszakáján úgy szól a finálé: min­den ember szájába ebben az esztendőben sem adhatunk kenyeret! Mit adtunk hát akkor, ha még kenye­ret sem? Mit végeztünk, ha a kenyérig sem jutottunk el? E destruktív és defaitista pesszimiz­mussal szemben ott a nagy programme el kell engedni a háborús adósságokat, el kell törölni a jóvátételi sarcokat, le kell fegyverezni, organizálni kell a tervsze­rűtlen termelést, fogyasztóképessé kell tenni az embert, hogy szájába kenyeret adhassunk, itt már tartunk. Ennél a programtanal már rostokolunk és ebből az egész nagy plánumból nem lett semmi. Ma az év nap­ján is ott tartunk, ahol tavaly új év nap­ján tartottunk. A tanácstalan kapkodásnál ficánkolunk e percben és háromszázhat­­vanöt nap alatt a tévelygés újabb­­­i­zon­ytalanságig valahogyan csak elju­tunk. Ki ahova nyúl, onnan retten vissza Lendítő uj gesztusra senki sem merész­kedik. Most év­ hajnal van és ma reggal rá­­kezdtünk már: a gazdasági rend így to­vább fenn nem állhat, organizálatlan és tervtelen a termelés, lekókadt és elakadt a fogyasztás. Mentsük meg őt! Mentsük cifog őt! É? közben — akár a régi operák nai­­m­ hülye szövegei mond­ják — a gróf a vizit fül Nyugodtan v­­ízbe fül, mert — nem mentjük meg őt! Nem mentjük meg őt! Uj sehol nem történik. Más, az eddigi ellentéte, sehol talajt nem kap. Transfer­­gioratórium: nem új. Agrár-adósság kon­verzió: eddig is volt. Az éhség nyomora: százezer esztendeje fertőzi a világot. A lengyelekkel bővített kisantánt: ilyet is látott már a világ! Ezek nem attrakciók, ezek nem feno­­ménok, ezek nem deus ex machinák.­­ Ezek csak az ember machinációi, azé az emberé, aki 1931-ben Ugyanúgy, mint 1930-ban és aki 1932-ben ugyanúgy, mint 1931-ben kénytelen lesz bevallani, hogy tehetetlen A sztratoszférába fel tudunk repülni. Ez megy. Idáig, eddig a csekélységig, eljutottunk, de a kenyér­ig, a mindenki nyugodt és gondtalan ke­nyeréig? Idáig nem jutottunk el és mindaddig el sem jutunk, amig egy uj esztendő ténylegesen és valójában uj esztendővé nem lesz. Ma délelőtt a bukaresti bulevardok falatozóiban Ugyanúgy eszik a maszlinát és isszák a cujkát, mint ahogyan ma délután a bécsi kávéházakban a habos kávé mellett trécsel a polgári Bécs vege­tatív életet élő asszonya. Berlin éjszaká­jában ma ugyanúgy bicskájával hadoná­szik majd Hitler barnainges katonája, mint ahogyan a párisi életben ténfergő ficsur hajnaltájban részegen düllöngözik a Meró felé. És Mandzsúriában változat­lanul silbakol a japán harcos és az ame­rikai farmokon fásultan búzát rostál a termelésében fulladozó agrár. És szerte a világon az új évet ugyanúgy, ugyanolyan ostobán és tervtelenül dühlöngözik végig az ember, mint amilyen bárgyún és ered­ménytelenül az elmúlt éveket végig­kec­­meregte. Befagyott a hitel, befagyott az arany, befagyott a termelés eredménye és a fo­gyasztás lehetősége és ugyanakkor, ami­kor már az is eszünkbe jutott, hogy az amputált kezű embernek mozgó és értel­mes hús-vér szerű protéziseket teremt­sünk, még mindig nem jutott az eszünk­be, hogy e protézisekhez kenyér is kell, amelyet a szerencsétlen a szíjához vi­gyen. Ez az elakadás, amellyel a múlt­­ évet befejeztük, és amellyel az újat meg­­kezdjük, már nem kátyú többé, amelyen csak az erő és az ügyesség letemén­ye ve­zethet keresztül, ez már maga az inferno, amely után a pokol következik, mert a mennyországot magunktól ostobán eldob­juk. — Az utat mutasd! — szól a megkín­zott ember.­­— Beszélsz és ócsárolsz, lebe­csülsz és szidalmazol, de az utat, merre mennem kell, nem mutatod. Az utat? Az utat százezer esztendeje mutatják felénk. Százezer esztendeje mutatják, hogy az ember az élen. És mutatják, hogy min­den, mi mögötte, előtte és körötte: az emberért való másodlagos tünet. És bár százezer esztendeje ide m­utat az útjelző világító­torony, még mindig csak az fon­tos, ami másodlagos és haszontalan sal­lang, de nem fontos maga az Ember. Hagyjunk mindent abba, amit csiná­lunk és amiért törjük magunkat és előbb kenyeret az embernek. És menten. És ha az embert elláttuk kenyérrel és vegeta­tív életének minden szükségletével, csak akkor jöjjön és jöhet a sztratoszféra és a mozgó újakkal büszkélkedő protézis. Ez az út! Csak ez az út! Tegnap olvasom: a magyar állam sú­lyos pénzeket fizet azért a lelenc gyerek­ért, akit a kukoricás szélén, rongyokba burkoltan talált. Gyermekmenhelyein felneveli, kioktatja és életének útjára bo­csátja. Ez az embermentő humanitás a köznek lelenc­ gyermekeként súlyos pén­zeibe kerül. De ezért állam az állam, ezért felettünk való és gondoskodó atya, ezért alakítottuk és tartjuk vérrel és ve­rejtékkel, hogy megmentse és életbe tart­sa az embert És ugyanakkor, ugyancsak tegnap, a hegyeshalmi határőr lelőtt egy futásnak eredt csempészt, egy embert, aki — mint megállapították — olyan ér­téket csempészett át az osztrák határon, amely érték után huszonhét fillér vámot kellett volna fizetnie. A menhelyi gyermek, míg az állam em­berré neveli, súlyos százasokba és ezre­sekbe kerül és amikor felnevelte és be­leölte a súlyos százasokat és ezreseket, huszonhét fillérért lepuffantja. Itt az elhibázott út és ezért elhibázott az élet. Mi mindannyian, akik vagyunk, perc­­ről-percre és évről-évre ontanánk a gaz­­dagságot s a jólétet, megelégedettséget te­remtenénk és boldogságot ágyaznánk és amikor életünk felnyurgul és termést ígérően felmagzik, lepuffantanak ben­nünket a gazdasági anarchia kíméletlen fegyverével — huszonhét fillérért. Nem hagynak ma és most élni bennün­ket. Ma, amikor pedig minden ember — életszínvonalának tátongó mélysége elüti — maga az élet-igenlés. Ma nem hagyunk bennü­ket keveret keresni, amikor mind­annyian az utolsó morzsájánál úgy sze­retnénk kenyeret keresni, ahogyan szinte még élni sem szeretnénk. És éppen m­a, amikor ott tartunk, hogy a kötelet, ame­lyet a nyakunk köré hurkolnak, már arra sem méltatjuk, hogy vele elleneink lába köré lasszót vessünk, éppen ma puf­­fantanak le bennünket könyt­­elenül és gyilkos módra azokkal a gazdasági rend­szabályokkal, amelyek már évek óta­ már szinte egy évtizede halottak és fer­tőzők. Egy új gazdasági szabadság, egy még a hajdaninál is szélesebbre tárult munka­­lehetőség az új út, az új esztendő, ame­lyet­­ az idén sem kapunk meg. A régi emléket nyalogatja még ma is az a gaz­dasági hatalom, amely fenn akar marad­ni és amely érzi, hogy abban a pillanta­­bban, amelyben humuszából kiszakad, menten, kiszenved. Nemcsak ruhánk, a­melyet testünkre vetünk, foltos és sza­kadozott, de szakadozott és foltos az egész organizmus, amely elérkezett ahhoz az abszurd bornírtsághoz, hogy a roska­dozó bőség tele magtárából a nyomtató lónak harapást sem ad. Bővek és dúsak, terméstől terhesek és szépségtől roskado­­zók gazdasági életünknek forrásai és el­vetnek bennünket, elhajtanak, elkurgat­­nak tőle messze, mert a régi formai illem és erkölcs kódexének paragrafusa hozzá közel bennünket nem enge­­det. Minden év, amelyet az ember az uj gé­pek és uj termelési rendszerek századá­ban él, gazdagabb és bővebb eredményű­ és minden év, amelyet az ember ebben, az uj Paradicsomban él, nyomorúságo­sabb és szenvedőbb, éhezőbb és rettene­tesebb. A kígyó csábit. A kígyó arra csábit, hogy szakítsunk a „kielégülés" fájának gyümölcséből. Arra csábit, hogy szakít­sunk egy darabot az uj esztendő uj lehe­tőségéből. Az uj esztendő csak akkor köszönthet reánk, ha a mai gazdasági­ feudalizmus végre olyan uj rendet és rendszert te­remt, amely rend és rendszer legalább egy harapást enged annak az éhesnek, akinek immár évek óta minden porcikája csak a pecsenyének étvágyát ingerlő sza­ga volt. —---------------------------------------— A pénzpiac Érdek­es adatok a Nemszeti Bank népsztíló Jelentéséből Bukarest, december K1 A gazdasági élet leghűségesebb tükre a jegybank. Ha a Nemzeti Bank helyzete kedvező, úgy az, ha nem is jelent mind­járt rózsás helyzetet, de azt látszik iga­zolni, hogy helyes intézkedésekkel talp­ra lehet állítani az ország megrokkant hiteléletét. A Nemzeti Bank három nap m­úlva zárja 1931 évi mérlegét, amelyet alig né­hány hét múlva fognak csak nyilvános­ságra hozni. Mérlegzárás előtt azonban sikerült néhány olyan adat birtokába jutnunk, amelyek rávilágítanak a jegy­bank politikájára és egyben keresztmet­szetét adják az ország annyira szétzilált pénzügyi helyzetének. EGY ÉV ALATT 4,7 MILLIÁR­DOS EMELKEDÉST MUTAT A BANKJEGYFORGALOM A Nemzeti Bank legutolsó kimutatásá­nak egyik szembetűnő rubrikája a bank­jegyfogalom. Azt látjuk ugyanis, hogy az ország bankjegy-forgalma ez év de­cember havának első napjaiban 25 mil­liárd 519 millió lejt mutat, míg az el­múlt decemberében a bankjegyforgalom mindössze csak 18 milliárd 800 millió lej­jel szerepelt a jegybank kimutatásában. Az összehasonlítás folyamán kitűnik te­hát, hogy egy év leforgása alatt a bankjegyfor­galom pontosan 4 milliárd 719 millió­val, tehát közel 5 milliárd lejjel emel­kedett. A forgalom növekedése azoknak a köz­belépéseknek tulajdonítható, amelyeket a Nemzeti Bank eszközölt az egyre meg­újuló bankválság letörésére. A betétesek attakja alatt, számos bank és hitelintézet elvérzett, néhányat azonban sikerült úgy­nevezett gyorssegélyekkel megmenteni. A bankok részéről tehát a visszleszámi­tolási hiteligénylés egyre fokozódott.­­ Nyilvánvaló, hogy a visszleszámitolási vallótárca arányában a bankjegyforga­lom is ál­ln­dó­an emelkedett. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a Nemzeti Bank a nyár folyamán egy­magában az öt bukaresti nagybankból alakult szindikátusnak folyósított egy­­milliárd lej visszleszámítolási hitelt, úgy nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a bankjegy­forgalom ily nagymértékben emelkedett. Mert ehez még hozzá kell venni azt, hogy a többi bankbukások el­hárítására is nehéz százmilliókat folyósí­­tott a Nemzeti Bank, ami egyre dagasz­totta a váltótárcát és ezzel együtt a bank­jegyforgalmat is. Ennek az ötmilliárdos szaporulatnak azonban van egy olyan árnyoldala is, a­mely különc,­«n Erdély és Bánság pénz­piacát érdekli közelebbről. Mennyit kapott Erdély és Bánság a Nemzeti Bank visszleszámítolási hiteleiből Hangsúlyozzuk, hogy még nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok, tekint­ve, hogy a Nemzeti Bank mérlege nincs még lezárva. Ennek ellenére azonban már most megállapíthatjuk azt, hogy a jegy­bank hitelezőiből mennyi esett Erdély és Bánság gazdasági életének fellendítésére. Áttanulmányozva a Nemzeti Bank el­múlt évi mérlegét, rájövünk arra, hogy a jegybank 1950 év folyamán összesen 59 milliárd 894 millió 114 ezer lej ér­tékű visszleszámítolási hitelt folyósí­tott. Ebből 37,66 százalékot, mintegy 15 milli­árd lejt kapott a mezőgazdasági termelés, 24.54 százalék, 9 és fél milliárd tej ju­tott a kereskedelemre, 21.95 százalékot, mintegy 8 milliárd 700 milliót kapott az ipar, 1.56 százalék jutott a kisiparra, vé­gül pedig 14.49 százalék esett különböző belföldi visszleszámítolási hitelekre. Ha ugyanezt a statisztikát elosztjuk országrészenkint, akkor az alábbi kimu­tatást kapjuk: 16 oldalas szám­ára: 5 lel

Next