Bukaresti Lapok, 1932. január (38. évfolyam, 1-24. szám)

1932-01-01 / 1. szám

* í A Cseh Nemzeti Bank leszállította a kamatot Prága., december 30. A csehszlovák Nemzeti Bank a vissz­­leszámítolási kamatot hat és fél százalék­ról hat százalékra szállította le. 120 milliós bírság fekete­­szesz gyártása miatt Arad, december hó 30 A pénzügyminisztériumtól ma rendelet érkezett az aradi pénzügyigazgatóságh­oz, amelyben közli, hogy a garabonci Pola­­csek szeszgyárost feketeszesz üzelmek mi­att százhúsz millió lejre büntették. A vizsgálat megállapította, hogy Pola­­csekék úgyszólván csak feketeszeszt hoz­tak forgalomba. Úri csalóbandát leplez­tek le Bukarestben Bukarest, december 30 Kedden a bukaresti rendőrség detektív­­jei hosszas nyomozás után ismét vesze­delmes úri bűnszövetkezet tagjainak üzelmeiről rántotta le a leplet. A banda tagjai: Dumitrescu Miklós volt jegyző, Dobrescu Gheorghe joghallgató, Ánghel Mihály törvényszék tisztviselő és Popes­­cu Dumitru börtönőr a Tanítók Házának bevásárló utalványainak meghamisításá­val nagy bevásárlásokat eszközöltek a bukaresti áruházakban. Letartóztatásuk után kiderült, hogy közel 300.000 lej kárt okoztak a hamis bonok jogtalan felhasz­nálásával. Arz kell hozzá! Budapest, december 30. Báró Arz Artur, a monarchia utolsó ve­zérkari főnöke, aki eddig Bécsben élt, most, a nyugdíjrendelet intézkedései következtében Budapestre költözött Arz egyébként arról híres, hogy ő agitált legjobban amellett, hogy a katonaságnál a német nyelv legyen a kötelező. A magyar nyugdíj azonban jó neki. Arz egyébként erdélyi származású és román állampolgár. JANUÁR L fokmérő üzletrablós B­ukarestben 600 ezer lej ért­ék­es árut vittek­ el a modern esxHexökkel dolgossá betörökt Bukarest, december 30. Kedden este, a legforgalmasabb órák­ban amerikai tempóban végrehajtott üz­letrablás játszódott le a főváros szívében fekvő Bulevardul Elisabetán. A körút 55- ik számú házában­­ van a Velpinianu-féle fegyver és hangszerkereskedés, amelynek tulajdonosa éjfél előtt rendszerint szem­lét szokott tartani a kirakatokon keresz­tül. Velpinianu kedden este 11 órakor is elment üzlethelyiségéhez és nagy­ megle­petéssel vette észre, hogy a redőnyöket lezáró lakatokat a „farkasszáj néven is­­­mert betörőszerszámmal lefeszegették. —­­ Gyorsan behatolt az üzletbe és megállapí­­­­totta, hogy az ismeretlen betörők gyors,­­ de annál alaposabb munkát végeztek a­­ drága fegyverek és rádiókészülékek kö­zött. összesen 600.000 lej értékű árut vittek magukkal. Feljelentésére a rendőrség azonnal hely­­­­színi szemlét tartott a kifosztott üzletben s megállapította, hogy a vakmerő betö­­­­rők modern eszközökkel dolgoztak és az elrablott holmikat autón szállították el. kAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA & Szovjet MOSSlfiiWffli*«*«­ szeretné felárgyalni ass orosss—román megnemtámadási ssserssödési ajánlat — ha ugyan elhangzik —, túl­ságosan nagy lelkesedést váltson ki a román kormány köreiben és nem lehetet­len, hogy amennyiben Moszkva ragaszko­dik elgondolásához, akkor a tárgyalások egyelőre nem indulnak meg. E tárgyalá­sokra azonban Oroszországnak föltétle­nül szüksége van, mert a már megkötött francia—orosz meg­­nemtámadási szerződés ratifikálást a francia kormány attól tette függővé, hogy a szovjet Lengyelországgal és Ro­mániával is kösse meg a hasonló értel­mű megállapodást. AZ OROSZ KÖLTSÉGVE­TÉS Itt említjük meg, hogy a szovjetunió végrehajtó bizottsága letárgyalta és el­fogadta az 1932 évi állami költségvetést. A távirati jelentések szerint a szovjet­köztársaság jövő esztendei költségvetésé­nek végösszege 27 mill­iárd aranyrubel. Érdeke a», hogy a vörös hadsereg fenntar­tására és a fegyverkezésre szánt kiadá­sok, továbbá a GPU-na­k, az orosz titkos rendőrségnek költségei változatlanul meg­maradtak. Óriási fűz puszlítoit^te&* romániai városkáit* Bukarest, december 3ft Ma, szerdán reggel a Bukovinában levő A* a román—lengyel határhoz közel fekvő Gr*»­gore-Ghica-Vodában kigyulladt az Adelsberg­­féle hatalmas fűrészgyár. A fűrésztelep ös ös­szes épületei pillanatok alatt borultak lángba. A tűzoltóság minden intézkedést megtett, hogy a gyártelep épületeit és az ott felhalmo­zott 500 vagon kivitelre szánt fát megmentse a teljes elhamvadástól. Lapzártakor azonban a tűz még egyre tart s minden jel arra mu­tat, hogy a fűrésztelep teljesen az elemek martalé­­kául esik. Ugyancsak nagy tűzvész pusztított Bacon­ban is, ahol a Lecca-utca 82. sz. ház tetőtüz« átterjedt a szomszédos épületekre is és 10 házat elhamvasztott. A tűzkatasztrófa miatt 10 család hajlékta­lanná vált. ESocu Sever szenátor­jelölt Temesvár, december A nemzeti parasztpárt bánsági tagozata ma, szerdán délelőtt ülést tartott, amelyet Stan Vidrighin alelnök nyitott meg. Start Vidrighin meleg szavakkal üdvözölte Boci­ Szever dr. volt tartományi igazga­tót, akit a temesvári tábla ítélete teljesen, rehabilitált az ellene emelt vádak alól. — Biztosította a tagozat válozatlan ragasz­kodásáról és bizalmáról s felkérte, hogy továbbra is vállalja a tagozat elnöki tisztjét. Bocu dr. meghatva mondott köszönetet párth­ivei ragaszkodásáért s megemléke­zett az ellene indított bűnvádi eljárásról, amelyben a bíróság teljesen tisztázta. Az ülés résztvevői ezután azt a határo­zatot hozták, hogy a január 17-én esedé­kes temesvári szenátorválasztásra Bocut fogják jelölni. Bocu dr. két napi meggon­­dolási időt kért, hogy a szenátorjelöltség elfogadásáról döntsön. Amennyiben nem vállalná a jelölést, legnagyobb valószínű­ség szerint Vasilescu Misu volt képviselő lesz a párt szenátorjelöltje. A madár írta: Zágon István Az soha nem tisztázódott egész hatá­rozottsággal, hogy mifajta madár is volt tulajdonképpen." Nagyobbik fiam, a csirkefogó arcú, de angyali lelkületű úgy sejtette, hogy le­het, hogy kanári, csak még nem elég öreg ahhoz, hogy sárga legyen, m­íg kisebbik gyermekem, az angyalarcú, de csirkefogó lelkületű azt mondta, hogy: — Se nem veréb, se nem kanári, hanem madár. Aztán ebben maradtunk. Elég az hozzá, hogy madár volt és gyermekeim tulajdonát képezte, mert ők találták egy nagyobbfajta vihar után, a fa alatt. Apróka, kicsit még csupasz, sár­­gacsőrü fióka volt szegény feje és riad­tan nézte azt a nagyobb tömeg gyereket, akik tehetetlen testét körülállták, de sze­rencséje volt, mert a gyerekek között ott volt nagyobbik fiam is, a csirkefogó arcú, de angyali lelkületű, akinek meglátni a madarat és megszeretni őt egy pillanat müve volt és igy feddte meg a többi gye­reket, akik meg akarták kaparintani. — Ne bántsátok szegényt, majd én! Ezzel villámgyorsan szétverte a gyere­keket, nyak­on csip­te a madarat és már hozta is haza. Haza, a hotelszobába, ahol a madár — enyhén szólva — nem látszott elkerülhetetlenül szükséges kelléknek, ennélfogva óvatosan indítványoztam: — Na most szépen el kellene ereszteni szegénykét valami olyan helyen, ahol a rossz gyerekek nem bántják. — Mindenütt báb­jaik — mondta na­gyobbik fiam bizonyos emberismerettel. — Hát akkor talán vissza kellene tenni a fészkébe — próbálkozott Házam Úr­nője, de váratlan ellenállásra talált Há­zunk Alkalmazottjában, aki nem késett elmondani, hogy azt nem lehet, mert az anyja nem veszi vissza, ha egyszer kiesett a fészekből, ő látott egyszer egy kis gó­lyát, amit így visszatettek és az anyja megérezte rajta az emberszagot és megint kidobta. Amely elmélethez kisebbik fiam, az angyalarcu, de csirkefogó lelkületű ál­modozva tette hozzá: — És ez egy kis gólya. Moszkva, december 30. Ghica román külügyminiszter párisi útja és tervbe vett varsói látogatása ismét felvetette az orosz—román megnemtáma­dási szerződés tervét, amely K­isudszky marsiall bukaresti látogatása óta állandó problémája maradt a Románia, Francia­­ország és Lengyelország diplomáciájá­nak. Bár a Párisból néhány nappal ezelőtt érkezett jelentésekből arra lehetett kö­vetkeztetni, hogy Ghica külügyminiszter varsói útja már teljesen elő van készít­ve és különösebb akadálya nincsen is an­nak, hogy Románia és a szovjet megbí­zottai semleges helyen leüljenek a zöld asztal mellé, most a moszkvai jelentések arra engednek következtetni, hogy az orosz—román egyezmény tárgyalásainak kérdése még nem dőlt el teljes bizonyos­sággal. A szovjet kormánynak tudniillik az az álláspontja, hogy a megnemtámadási szerződésre irányu­ló tárgyal­ásokat Moszkvában folytas­sák le és erre vonatkozólag ajánlatot is fog tenni Romániának. Nem valószínű azonban, hogy ez az — Nem gólya — mondta a nagyobbik —■ De, ha nagy lesz, akkor gólya lesz — mondta a kisebbik —, és sok babuká­­■kat fog nekünk hozni, bizony. Ehhez képest azonnal fészket is rakott neki díványpárnából, puha selyempapír­­ból, sőt egy óvatlan pillanatban némi cigarettahamut is beleeszközölt a fészek­be, mert hátha tényleg füsti fecske és ak­kor biztosan szereti a hamut — Magasabb fal kell szegénykének — állapította meg végül is és gondos körül­tekintéssel hozott fel e célra a szálloda irodájából egy papírkosarat, amelyet az­után az iroda alkalmazottai napokig ke­restek. Ellenben a fészek mélyén rendkívül fájdalmasan csipogott. És makacsul kitartottam abbeli néze­tem mellett, hogy a szabadsága elvesztét fájlalja, de Házam Úrnője azt mondta, hogy biztosan éhes. Ez a gondolat leírhatatlan­ul felvilla­nyozta gyermekeimet, aki­k habozás nél­kül etetni kezdték a madarat. Elestek pedig tanácsomra kenyérbéllel, amit­­ a madár eleinte nemigen akart elfogadni, elannyira, hogy nagyobbik fiam, kinek titokban bizonyos feltaláló-hajlama is van, töprengve szólt: — Mit gondolsz, nem azért nem akar ez enni, mert nem tud? — Hát hogyne tudna? — mondom én. — De talán éntőlem nem tud, mert nem tudja elég jól kitátani a csőrit. — Az lehet. — Hát akkor ki kellene gondolni neki valami műcsőrt, amivel az ő saját csőrit meg lehetne hosszabbítani. — Meghosszabbítani, — ismételte kiseb­­bik fiam is, álmodozva. — Vagy talán úgy volna jó, hogy úgy kellene csinálni, mint a nagy madár, aki a szájában viszi az ételt a kismadárnak — mondta idősebbik fiam és már vitte is. Vitte a kenyérgalaceint a szájában, a­mely eljárás nem nyerte meg túlságosan Házam Úrnőjének tetszést, ő ugyanis nem nagyon szereti a szájban az olyan dolgo­kat, amelyek előzőleg hosszabb időt töl­töttek a papírkosár mellett, a földön. Azonban a madárnak, úgy látszik, nem volt ez ellen az eljárás ellen kifogása, mert minden átmenet nélkül enni kez­dett. Nem ugyan a szájból, hanem onnan ismét kivett állapotban, a kézből. Kitá­totta a kis csőrét, elkapta a kenyeret, lenyelte és újra csipogott. Aztán újra tátott, nyelt és csipogott. Azután mint­egy tizenöt darab ’áfogás és nyelés után nem csipogott. Jóllakott, fáradtan eresz­tette le a szemhéját, kicsit félrehajtotta a fejét és elaludt. Csirkefogó arcú, de angyali lelkületű nagyobbik fiam ezen hallatlanul elérzé­­kenyedett. — Pszt, alszik — mondta halkan és lábujjhegyen indult ki a szobából. — Alszik — mondta a kisebbik is és ő is lábujj­hegyen akart kimenni, de eb­ben nem lévén nagy gyakorlata, kis idő múlva abbahagyta és megvetőleg szólt: — És én nem megyek így, mert a ma­dár úgyse ember, annak nem kell olyan sokat aludni. Ezen a témán kissé összekaptak, vere­kedni kezdtek, mire a madár felébredt és újra csipogott. Újra megetették, új­ra elaludt. És ez így ment egész nap. A madár vagy evett, vagy aludt, vagy csi­pogott. És rendszerint a legváratlanabb időben csipogott. Például másnap hajnalban négy óra húsz perckor, amikor arra ébredtem, hogy Házam Úrnője gyengéden megérin­ti a karomat, és így szólt: — Fiacskám, csipog. — Mi? — mondom révedezve. — Csipog. — ismételte ő, majd izgal­mas szívvel tette hozzá: — Talán meg kellene etetni. — Meg, meg — mondtam szégyenkez­ve, mert megvallom, pillanatnyilag az a megoldás is felvillant az elmémben, hogy hátha most, amikor a gyerekek nem veszik észre, vissza lehetne őt csempész­ni a Természet ölébe. De aztán alvó gyermekeim ártatlan ar­cára esett tekintetem, elrestelltem ma­gam és megetettem őt. Hajnali négy óra húszkor, pizsamában guggoltam a pa­pírkosár előtt és tápláltam a madarat. És ki tudja, hogy meddig élt volna még a madár családom körében ilyen nagyúri életet, ki tudja, hogy nem men­tek volna-e teljesülésbe gyermekeim­­ hozzáfűzött várakozásai, ámbár azok­­ meglehetősen túlzottak voltak, amennyi­­­­ben a nagyobbik kötélen való ugrálás­­­ ra és egyéb cirkuszi mutatványokra , igyekezett volna nevelni őt, míg a k­­­i­sebbik azt várta tőle, hogy ha már gó­­­­lya nem lesz, ha nagy lesz, akkor leg­­­­alább sas legyen. Mondom, csak a jó Ég­a megmondha­tója: milyen széleskörű perspektíva nyílt volna a madár fejlődése előtt, ha nagyobbik fiamnak eszébe nem villan az a gondolat, hogy a kenyérkoszt nem elég jó a madárnak, mert azt az anyukája hernyóval és mindenféle más féreggel eteti és ehhez képest nem dugott­ volna a madár torkába néhány darab sajátke­zűl­eg fogott szöcskét. Sőt fiam azt állítja, hogy tulajdonkép­pen nem is a szöcske ártott meg neki, csak az volt a baj, hogy előbb le kellett volna szakítani a szöcskének azt a sza­ros lábait, mert biztosan az fúrta ki sze­génynek a kis gyomrát... Én mindenesetre megpróbáltam csir­­kefogóarcú, de ideális lelkületű nagyob­bik fiam lelkifurdalásait azzal enyhíteni, hogy bizonyára a honvágy ölte meg sze­gény kis madarat, de bennünket nem ér­het semmiféle gáncs... Azonban szó, ami szó, harmadnap reg­gel a kis madár tagadhatatlnul eltávo­zott az élők sorából. Ott feküdt a papír­kosár alján, hidegen, borzas tollal, gém­­beredett pici lábai szemrehányólag me­redtek az égre és egész kisded csalá­dunk megilletődötten állt a papírkosár fölött. El fogjuk temetni szegényt —­­mondta könnyes szemmel nagyobbik fi­am, a csirkefogó arcú, de ideális lelküle­tű. — Csinálunk neki egy szép sírt és éji mindennap virágot fogok rá tenni és egy könnyet fogok hullatni a sírján — tette hozzá harmadosztályú elemi olva­sókönyvéből idézve. Mire kisebbik fiam, az angyalarcú, de csirkefogó lelkületű egy nádszálat vett a kezébe, szőkén és kékszemű­ rózsásan körbe kezdett járni a szobában, ütemes és vidám monológgal finom metszésű aja­kain. E monológ így szólt: — Megdöglött a man­dár, megdöglött a man­dár. nareit-Penzio Socoresiben Elisabetaról °)—'Erdélyiek* ta­lálkozó helye Hivatalos Esperanto Otthon 30 és 25 lejes ebéd és vacsora menük. Minden szombat este disznótor Kitűnő konyha. Szilveszter estére asztal rendelése'« már most. Tulajdonos PERHUSI PERSA MARGIT. fi. L. X OLDAL kerül napautó elaitósra, az egész világon. (

Next