Bukaresti Lapok, 1932. október (1. évfolyam, 63-89. szám)

1932-10-01 / 63. szám

* 4 1, •» I Í > Egyes szám­ára 5 lej Magyaror^^m jfjö0ér £ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUCURESTI. BUL. SCHITU MAGUREAiNÜ 21. TELEFON 363 -64 — ERDÉLY­­RÉSZI SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BRA$OV, BRASSÓ­ STR. REGELE CAROL 56-58. TELEFON 82 és 177 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP I. ÉVFOLYAM BUKAREST, 1932 OKTÓBER 1. SZOMBAT HAVONKÉNT (HÁZI ELŐFIZETÉSI DIJAK BELFÖLDRE­HOZKÜLDVE) 100 LEJ. — MAGYARORSZÁGON NEGYED­ÉVENKÉNT 14 PENGŐ. — A TÖBBI ORSZÁGOKBA NE­GYEDÉVENKÉNT 400 LEJ. — EGYES SZÁM ÁRA 5 LEJ 63. SZÁM Forr a többségi katlan támadása Vlad Aurél nyílt a kormány ellen a konverzió miatt — Ennek a kormánynak nincs erkölcsi tekintélye apposs, hogy kielégítő megoldásokat já osszon — mondotta a többségi értekezleten Bukarest, szeptember 30. A Népszövetség pénzügyi tárgyalásai, amelyhez Romániának olyan életbevágó érdekei fűződnek és az orosz—román szerződés ügye, amely a Titulescu affért eredményezte, egyelőre elterelte a figyel­met a konverzió ügyéről, amely jóideig a politikai helyzet legerőteljesebb ténye­zőjének látszott. Ma már valóban az a helyzet, hogy a belpolitikai erővonalakat a külpolitikai események irányítják, ezek mellett azonban még mindig nagyon erjed és forrong a konverzió ideiglenesen hát­térbe szorult kérdése is. Maniu, mint pártelnök újabb értekez­letet tartott a konverziós­ javaslat ügyének előmozdítása érdekében. Ezen az értekez­leten ezúttal csak az erdélyi képviselők és szenátorok vettek részt, amiből arra le­hetne következtetni, hogy a kormány mégis csak az erdélyiek fegyelmezettebb és párthívebb magatartására akarja fel­építeni a konverzió nagyon ingatagnak ígérkező épületét. Ez a számítás nem is alaptalan. Az erdélyi képviselők és sze­nátorok értekezletén mégis olyan kínos incidens volt, ami minden bizonnyal élénk feltűnést kelt belpolitikai körökben és erőteljesen ráutal arra, hogy a kormány­párt összetartása aggasztóan széthulló­­ban van, pedig töröltesse a nevét a feliratkozottak névsorából. Az elnöki javaslatot az értekezlet elfo­gadta, mire Maniu ismételten hangsú­lyozta, hogy a kormánynak szüksége van a párt szigorú fegyelmezettségére és ös­­­szetartására, valamint arra, hogy a több­ségi képviselők lelkiismeretesen vonulja­nak fel a konverziós­ javaslat szavazásá­ra, mert a jelek szerint az ellenzék kö­zös frontot alkot a tervezet elbuktatására. VLAD AUREL KINOS FELSZÓLA­LÁSA Maniu pártja szavazatait kérte a kormány­ JavaslatlMZ Máram­aros és Gyergyóalfalu Irta: SZENTIMREI JENŐ Az ember mind egyforma. Az ember: em­ber. Nem magamtól jöttem erre az igazságra. Helyesebben: magamtól régen rájöttem már, de szívesen leírom mások okulására, mert olyan embertől hal­lot­tan a minap, akinek meggyőzésre volt szüksée, hogy ezt az egy­szerű megállapítást saját használatára leszűrje. S honnan szűrte volna le máshonnan, mint a Csíkszeredai tárgyalótermében zajló alfalusi per tanúvallomásaiból. Még szerencse, hogy idejében leszűrte, még fatal és nagyon intel­ligens ügyvédember az illető, aki ilyen igaz­ságok birtokában sok csalódástól kímélheti meg magát jövendő s iszonyára szép pálya­futása rendtén. Egész Erdély egyetlen felháborodott mo­rajlás. Nahát, hogy mio­da erkölcsi atmosz­féra terpeszkedik Gyergőalfalu fölött! Sőt továbbmenőleg: az egész székelység fölött. Bűnöknek, visszaéléseknél, nagy és kis aljas­ságoknak micsoda ingoványáról csapolják le a szennyes vizeket egy ilyen főtárgyaláson a bírák, az ügyész, magánvád és védelem keresztkérdései. Hiszen eekután lámpással kell keresni Székelyföldül a becsületes em­bert. Hisz ez a játék sötéebb és kietlenebb a legsötétebb Máramarostól, mely a köztu­datban a hamis tanuk eldírádójaként ismere­tes. És nemcsak egyetlen réteg, de a falu társadalmának egész keresimetszete mutatja itt meg magát a legdöbbentfesebb formákban. A társadalom élenálló legmódosabb és legte­kintélyesebb vezéreitől le a párholdas szántó­vetőig. Csak egyetlen szó jellemezheti az itt kiborult szemetesláda tartalmát, — olvassuk hangadó kisebbségi politika orgánumunk­ban: fertő. Alfalu nem fogadott meg védőjének, de úgy érzem, önként is vállalnom kell a fogadatlan prókátor hálátlan szerepét. Annál távolabb maradhat tőlem a gyanú, hogy a legtávolabb­ról is érdekelt volnék, márpedig mindenki gyanús, aki él és aki ezzel a sokrétű bűnhal­mazattal valamelyes kapcsolatban emlegethe­tő. S kimondhatatlan örömömre szolgál, hogy egyidejűleg védelmembe vehetem a sokat ócsá­rolt Máramarost is, amelyről kiderült, hogy íme, nem áll egyedül a hamis tanúzás dicste­len mezején. Erős konkurenciája akadt a földrajzilag és etnikailag tőle sokszáz mért­­földnyi távolságra eső Alfaluban. Jómagam esztendőket éltem székely népi ré­tegek közvetlen közelében. Egyazon lövész­árokban feküdtünk hónapokon át Galíciában, olyan kétségbeesett szituációkban is, ahol szempillantás alatt eltűnik minden rang és osztálykülönbség, ahol tiszt és baka egyazon anyaszűz meztelenül reszketett a maga kis ál­lati életéért. Osztottam sorsukat lóban és rosszban, háltunk egymás mellett pocsolyában, géppuskás lovak hasa alatt s egymás testének melegével óvtuk egymást hótól, fagytól, szél­től, Kárpátok végeszakadatlanul cérnázó, cson­tokba beszüremkedő őszi esőjétől. Gyönyör­ködtem játékos kedvükben, elragadó akasztó­fahumorukban, a legveszélyesebb pillanatok jöttén, tartottam századkihallgatást közöttük, ahol katonanyelv szerint ügyesen hazudni er­kölcsi kötelesség. Láttam tábori levelekben megnyíló tragédiás családi életüket, hallottam a pillanat elragadtatásában születő primitív verseiket, meséiket és dalaikat. Ettem a ke­nyerüket, ittam a borukat, szerettem a fehér­­népjüket. Ha valaki vallhatja, én elfogultság vádja nélkül vallhatom: ez a nép erényeiben és bűneiben egyaránt zseniális. De nem zseniálisabb a többinél A kelta A kamara egyik tanácskozótermében ültek össze Maniu elnöklete alatt az er­délyi többségi képviselők és szenátorok. A pártelnök újabb expozét tartott. Ki­fejtette, hogy a mai nehéz helyzetben a kormánynak igen nagy szüksége van ar­ra, hogy a párt egyetemlegesen felvonul­jon mellette s azért arra kéri a képvise­lőket és szenátorokat, hogy látogassák szorgalmasan a gyűléseket és vigyék el dal is van olyan, ha nem külömb mint a szé­kelyeké. Az orosz néplélek is van olyan gaz­dag kedélyben, alázatban és felmagasodásban, mint a székely. S a jámbor galíciai pólyák, ha megszorítják, fortélyban és furfangban ép­pen olyan leleményes, mint a székely. Csak a prizma, melyet szemünk elé tartunk, másként töri a színeket, aszerint, hogy melyik népet mustráljuk vele. Színei, egyéni színei, melye­ket a tainei hármas törvény, a faj, az idő és környezet határoz meg, tagadhatatlanul van­nak az Erdély szögletébe ékelt, ezer történel­mi tortúrán áthajszolt, mindig a maga kis erejére utalt s mindig magánál nagyobb erők­kel ütköző székelységnek is. De az alapszövet, a sejtekből, csontrendszerből és izomrostokból felépített ember: egy és ugyanaz. Miért ne telhetne ki hát az alfalusi székely­től ugyanaz, ami a máramarosi zsidótól? S lehet-e, szabad-e a tapasztaltak alapján oda általánosítani a dolgot, hogy minden alfalvi székely és minden máramarosi zsidó gazem­ber? Vagy még tovább: a székelység és a zsidóság olyan népelemek az erdélyi Kárpá­tok hegykoszorújában, amelyektől minden ki­telik? Hát más nemeztis­égből soha még ha­­mis tanu nem állott a bírák előtt? Hát más faluban urak és félműve­ltek összefogva so­hasem panamáztak politikai bratyizások ré­vén, éppen csak Alfaluban? A dolgoknak nem csak színe — visszája is van. Nép, amely erényeik m. kultúrájában, al­kotásaiban a zsenialitást­ak nem egy vonását mutatta már fel - így a ?z5k?lv is, a zsidó ú. — miért ne tudni fem”’*-- ’■ -nló­kva­szavazataikat a konverziós­ javaslathoz, amelynek minden körülmények között törvénynek kell lennie. Ő nem helyesli azt, hogy az erdélyi képviselők közül is tömegesen iratkoztak fel a javaslat vitá­jához. Azt javasolja, hogy az erdélyiek három, a bánságiak két szónokot jelölje­nek ki. Ezek a szónokok mondják el vé­leményüket a javaslattal kapcsolatban, a többi feliratkozott kormánypárti szónok lrtásokat a bűnök term­ében­­? Különösen, ha annyira hasonló or onvok közt él, mint a máramarosi zsidó és az alfalvi székely. * Vizsgáljuk csak meg közelebbről a dolgot. Az intelligencia letagadhatatlan adományának birtokában mindkét nép mélyen vallásos. A máramarosi zsidó a legortodoxabb ortodox, a gyergyói székely a legkatolikusabb katolikus. Ilyen mindkét vidéken a népesség zöme. Ilyen a tömeg. A hívő ember a legszebb típusa az emberi társadalomnak. Soraiból kerülnek ki nagy papok, nagy költők, nagy művészek, népvezető nagy apostolok. De trivális hason­lattal, amiként szerelemtől a gyűlöletig csak egy lépésnyi az út, bigottságtól az elvetemült­ségig sem sokkal hosszabb. Hívő ember jót tételez fel embertársáról. Hivő ember felette hajlamos arra, hogy kön­­­nyenhivővé váljon. És a könnyenhivő embert megnyergelni is könnyű. Hát még a könnyen­hivő tömeget, így lepték el a székely és má­­ramarosi tömegeket a hamis tanuk és egyéb hamisságok parazitái. Akik egzisztenciát ala­pítani arra, hogy a tömeget az orránál fogva vezessék. Lehet diplomás ügyvéd is az ilyen élősdi, lehet falusi korcsmáros is. Fent és alant egyformán megterem az élelmeseknek ez a visszataszító válfaja, csak intelligencia és ügyesség kérdése, hogy melyik árulja el magát hamarabb s melyik él élete végéig a köztudatban- a tiszta erkölcs glóriájától öve­zetten. A tömeget azonban nem szabad, nem is lehet felszínen úszó kalandorokkal azonosí­tani, de kizárni sem lehet a lehetőségét annak, hosgy az erkölcsileg legjobban megalapozott Az elnök expozéja után mindjárt kind Aurel emelkedett szólásra. Vlad Aurel magatartása a konverziós­ ja­vaslattal kap­csolatban már közismert, ő az erdélyi bankok érdekeit képviseli elsősorban s azért nem a jelenlegi javaslat enyhítését követeli, hanem a konverzió teljes törlé­sét. Eddigi megnyilatkozásai során is erő­teljes volt, ezúttal azonban minden határon túl­­ment, amikor most már nemcsak a kon­verziós javaslattal kapcsolatban, hanem általában támadta a kormányt és olyan vádakat hangoztatott a Vajda kabinet ellen, amelyek még a nyugodt Maniut is kihozták a sodrából. Vlad Aurel mindenekelőtt kijelentette, hogy ő a konverziós javaslatot nem szó­tömegek soraiból is ne pattanjon elő minden időben néhány ilyen konjunktúralovag. Nagy­városban fel sem tűnnek ezek a figurák, an­­­nyi van belőlük. Csak a mi szemforgatásunk ítéli el mindjárt a falut, a vidéket, ha olykor onnan is tömegesebben bukkannak elő. Nem szabad elfelejteni, hogy fejétől büdö­­södik a hal. Várostól a falu, intelligenciától a kevésbé művelt rétegek. A város és az intel­ligencia pedig sok mindent megengedett ma­­­gának a háborús idők óta. Mondjuk így: min­dent megengedett magának a bűnözések leg­­válogatottabb fajáig. Országos nagyurakról, miniszteri székeket ülő előkelőségekről derül ki máról-holnapra, hogy csaltak, loptak, zsa­roltak, fosztogattak. Aztán letagadták és ha­mis tanukkal letagadtatták, vagy hatalmuk erejével eltussolták ők is szemrebbenés nélkül a maguk szennyes kis ügyeit. — Hát csak az uraknak szabad? — kérdik immár nyílt törvényszéki tárgyaláson aas Ungváriak, Bariczok, Berszánok és más elcsú­szott kisegzisztenciák. Nem. Ami az uraknak szabad, szabad a má­­ramarosiaknak, a gyergyóiaknak, a munté­­niaiaknak, a sorocaiaknak. Mindenkinek sza­bad. Azért hát lassabban a bélyegzővel. Az Ung­váriak, Bariczok és Berszánok joggal kapják ki a kezünkből és joggal sütik vissza a mi „úri“ társadalmunk homlokára. Nekünk kell másként élnünk, hogy ne le­gyen módunk és alkalmunk megbotránkozni az ő bűneik fölött. >

Next