Bukaresti Lapok, 1933. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1933-04-01 / 75. szám

1935. április 1 mjL London, március 31 A világpolitikát változatlan hevesség­gel izgatja ma is a négyhatalmi tanács megalakulásának lehetősége és az az el­lentét más, amelyet ennek a tanácsnak megalakulásával szemben a keleti álla­mok tanúsítanak. A londoni Daily Telegraph ma újabb és hosszú cikkében megállapítja, hogy Beck ezredes, lengyel külügyminiszter prágai és belgrádi útja nem maradt el csak eltolódott. A lengyel külügyminisz­ter jelenleg Parisban tárgyal és mihelyt tárgyalásait befejezi, azonnal felkeresi a kisantant államok fővárosait. Az angol lap megállapítja, hogy ezek a látogatások azzal a kérdéssel állanak ös­­­szefüggésben, hogy milyen feltételek mel­lett léphet be Lengyelország a kisantánt­­ba. Megállapítja a lap, hogy mindazok az okok, amelyek miatt eddig Lengyelország a kisantánt államszövetséghez nem csat­lakozott, ma is fennállónak, de Lengyelor­szág a revíziós mozgalom felerősödésével most már kénytelen a kisantanttal köze­lebbi kapcsolatra lépni. PAUL BONCOUR HŰSÉG­NYI­LATKOZATOT TETT A KIS­ANTANT MELLETT Arról, hogy Daladier és Boncour mit tárgyaltak egyrészt Titulescuval, más­részt pedig Beck ezredessel ma még ter­mészetesen nincsenek jelentéseink, de bi­zonyos jelek arra mutatnak, hogy a kisantánt ügye a négyhatalmi tanács előtt, de legalább­is Franciaország előtt nagyon jól áll. Erre mutat az a nyilatkozat, amelyet a francia külügyminiszter a francia kamara külügyi bizottságába tett. Boncour a kül­ügyi bizottságban ma felolvasta MacDo­nald eredeti tervezetét és Mussolini javas­latát és ennek kapcsán kijelentette, hogy Franciaország ragaszkodik a népszövetsé­gi alapokmányhoz, ahhoz tartja magát és semmit sem tesz, ami ezzel az alapokmán­­nyal ellenkezésben állhatna. Ez a külügyminiszteri nyilatkozat nem utasítja ugyan vissza a csatlakozási fel­hívást és nem vonja vissza Daladier be­leegyező nyilatkozatát, de viszont olyan élesen a kisantánt mellett foglal állást, hogy a négy hatalom­­ végleges szövetkezése most már a kisantánt nél­kül el sem képzelhető. Egyébként nemcsak Titulescu, hanem Beck ezredes is Párisban vannak e pilla­natban és mindketten, vagy lehet, hogy csak Titulescu, a holnapi nap folyamán Londonba utaznak tovább, hogy ott tár­gyaljanak MacDonalddal és Sir Simon­nal. PAUL BONCOUR A NÉMET­­OLASZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL ÉS A BÉKERE­VÍZIÓRÓL Újabb jelentések most már részletesen beszámolnak azokról a kijelentésekről, a­melyeket Paul Boncour a kamara külügyi bizottságában tett. A külügyminiszter nagy megértéssel ismertette a tervezeteket és leszögezte, hogy azok igen figyelemre­méltó alkotások úgy, de ennek ellenére is e tervezetnek minden részletét alapos vizs­gálat tárgyává kell tenni. Ami a békere­­víziót illeti — mondotta a francia külügy­miniszter — semmi sem tart örökké és így a békeszerződések sem örökéletűek, de mindenesetre ezzel a kérdéssel be­­ kell várni azt a pillanatot, amelyben Európa nyugalmi állapotba kerül. Németország helyzete ma már nem olyan kritikus, mint volt ennek előtte, de azért senki sem ál­­líthatja, hogy ez a mai helyzete már az­bszolút nyugalom állapota lenne. Végül a külügyminiszter rámutatott ar­­­, hogy a hatalmaknak kötelességük a­­ met­omsz együttműködést élénk figye­­lmmel kísérni, mert ez az együttműködés veszedelmes is lehet. A FRANCIA JOBBOLDAL TI­TULESCU EREDMÉNYEIBEN BÍZIK Az olasz lapok behatóan foglalkoznak Paul Boncour fejtegetéseivel. A Tribuna azt magyarázza, hogy Franciaország ab­­­­ban az esetben, ha feltétel nélkül csatla­koznék a négyhatalmi direktóriumhoz, is­m­ét visszanyerhetné most egyre jobban megtépázott tekintélyét, anélkül, hogy ebben elszigetelten állana. A Giornalo dTtalia már nem ilyen op­­cin­isc Tinw P francia Több­oldal bizalommal látja Titulescu akció­ját és azt reméli, hogy a román külügy­miniszternek sikerül Caladier jószándékát elgáncsolni. Az angol lapok egy része ugyancsak a mai napon közlili Mussolini első terveze­tét, amelyet MacDonaldnak nyújtott át, de amelyet az angol miniszterelnök nem tudott elfogadni. Ez a tervezet a revízió területi enged­ményeit illetőleg is konkrétumokat tartal­maz. Úgy látszik, MacDonald konkrétu­mokat illetőleg nem akart Rómában tár­gyalni és ekkor került sor Mussolini má­sodik tervezetére, amely a revíziónak csak irányelveit szegzi le. Kánya magyar külügyminisz­ter külügyi expozét ad. A felsőház külügyi bizottságában Ká­nya Kálmán magyar külügyminiszter csak ma számolt be genfi, római és bécsi útjáról és ennek kapcsán külügyi nyi­latkozatokat tett. Kánya kifejtette expo­zéjában, hogy a genfi tanácskozások sem hoztak a külpolitikai helyzetben nyugal­mat. Fokozza a nyugtalanságot az, hogy­­ Franciaország és Csehország idegesek a németországi hitlerimus miatt. A keleti államok helyzete sem tiszta. A keleti államokban belső bizonytalansá­gok vannak, amelyek olyan atmoszférát teremtenek, amelyben nem lehet nyugodt politikai munkát végezni. Kánya Kálmán megállapítja ezek után, hogy az államok részéről mesterséges szabotázst tapasztalt a­­ leszerelési konferenciával szemben. A külföldi diplomáciát és a világsajtót bejárta az a hír, hogy titokban német­­olasz-magyar szövetség készült és hogy ez a szövetség az akadálya az igazi tar­tós béke és leszerelés megvalósításának. Ezzel szemben megállapítja, hogy Eu­rópában csak egyetlen egy államszövet­ség létezik, az is katonai jellegű. Ez a szövetség az, amelynek élén­ Franciaor­szág áll és amely köré a keleti államok csoportosultak. Ezután elismeréssel nyilatkozik a Mac­Donald tervről és különösen kihangsú­lyozza a Mussolini koncepció kiválósá­gát. Megállapítja, hogy e két tervezet meg­szerkesztése után és azóta a revízió gon­dolata áll az események homlokterében. A hatalmaknak most hogy a szurongok fenntartani a jelenlegi állapotot, avíg elérkezettnek látják az idejét annak, hog igazi béke legyen. A külügyminiszter ezek után azt követ­­li a magyar néptől, hogy ezekben a na­pokban különösen hidegvérrel várja a események alakulását és tartózkodjék mindenféle akciótól, mert ma már a reví­zió gondolata nem illegális, hanem jogos­követelés. Jeftics is a MacDonald terve­zetről beszél A belgrádi szknpstina ma a költség­vi­tájét tárgyalta és ennek során felszólalt Jeftics külügyminiszter is. A külügym­i­niszter a MacDonald tervezetről beszélt és elmondotta, hogy a terv gyakorlati hatá­sát áttekinteni még nem lehet. A terve­zetből eddig csak annyi tűnik ki, hogy a revízió gondolata előtérbe került, amel­­­lyel szemben a kisántánt állást foglalt. A kisántánt állásfoglalása nem kritikai jel­legű, hanem csak azt célozza, hogy az ak­ció ne kerüljön lejtőre. Jeftics ezenfelül rámutatott arra is, hogy a revizió kérdésének előtérbe kerü­lésével szemben a kisantant államok vál­tozása nál a békeszerződések változhatat­­lanságának álláspontján állanak. Jouvenelt Parisba rendelték Az Echo de Paris jelentése szerint a francia külügyminisztérium ma váratla­nul és sürgősen Párisba rendelte Jouve­neit, Franciaország római követét. Beava­tottak szerint a követ jelenlétére azoknál a tárgyalásoknál van szükség, amelyek éppen ezekben a napokban a francia kor­mány és Titulescu, valamint Beck ezredes között folynak. A nagyhatalmi tanács most már el sem képzelhető a kisantant nélkül A Mussolin Méte tervezet és a revízió kérdése Agyonlőtte magát a budapesti Eternit-panama egyik gyanúsítottja Budapest, március 31. A budapesti rendőrség megvesztegetés vétségének gyanúja alatt letartóztatta T­avotta Gyula fővárosi műszaki taná­csost és még egy főmérnököt. Mindkettőjüket azzal vádolják, hogy az Eternit-ügyben annak ellenében, hogy a tanácsos és a főmérnök a gyárnak üz­leti megrendeléseket juttattak, a gyár­tól kölcsönöket, illetve jutalékokat vet­tek fel. Fenti jelentésünkhöz a késő délutáni órákban további jelentéseket kapunk, a­melyek szerint az Eternit ügyben letartóz­tatott főmérnököt Józsa Jenőnek hívják és a főmérnök az államvasuti gépgyárban volt alkalmazva. A főmérnököt tegnap éjszaka a rendőr­ség sokág vallatta, amely vallatás során Józsa Jenő bevallotta, hogy jutalékot ka­pott az Eternittől azért, mert a vállalatot a gépgyárnál építési megrendelésekhez juttatta. A főmérnököt ma reggel a rendőrségről elengedték. Józsa Jenő idegesen és leverten tért haza, majd a délutáni órákban kiment a gépgyár sporttelepének egyik elhagyott részébe és ott vadászfegyve­rével szájbalőtte magát. Azonnal meghalt, mári ügyészségnek. Az ügyszség viszont a szatmári rendőrséget utasította, hogy a­z a leányt, aki apja vallomása szerint Szat­­máron van, kerítse elő. Lázár Lili azon­ban élhetett már a gyanúperrel, mert nyomtalanul eltűnt, a csendőrség nem tu­dott nyomára akadni. Most országos kö­­rözőlevelet adtak ki ellene. Lazar fakereskedő a csendőrségnek azonban nem volt hajlandó semmiféle bő­vebb felvilágosítást adni. Kijelentette, hogy csak a vizsgálóbíró előtt mondja el azt, amit szükségesnek tart. Egész Szat­­már megye meglehetősen nagy izgalommal várja, hogy mi mondanivalója lesz a fa­kereskedőnek a szép Lili ügyével kapcso­latban. Diákitüntet­és Nagyvá­­radon a jogakadémia megszü­ntet­ése miatt Nagyvárad, március 31 Lapunk más helyén beszámoltunk arról, hogy egy váratlan miniszteri rendelet a nagy­váradi jogakadémiát megszüntette, április elsejétől kezdődőleg a jogakadémia fenntar­tására semmiféle kiutalás nem történhetik s így a főiskola sorsa megpecsételnek látszik Az akadémia hallgatói között a váratlan miniszteri rendelet érthetően nagy elkesere­dést okozott. Csütörtök délelőttre nagy tilta­kozó gyűlésre hívták össze a hallgatóságot Meghívót kaptak a zsidó hallgatók is A gyű­lés elkeseredett hangulatban vette kezdetét, de rendben folyt mindaddig, amíg az egyik an­tiszemita szónok ki nem jelentette, hogy ő a zsidókkal még ebben a kérdésben sem akar együtt dolgozni. Nagy zaj és zsidóellenes tüntetés támadt er­re a szónoklatra. A zsidók végül is elhagyták a termet, miután erre felszólítást is kaptak. A diákok azután kivonultak a városba, s előbb a Bremer­ téren, majd a Szent László téren tartotak parázs tiltakozó gyűlést. A szónokok mérgesen szidták a kormányt, pa­namistáknak, tolvajoknak nevezték a politi­­­kusokat. Sokat beszéltek a Skoda-botrány­­ról , megállapították, hogy az öngyilkos Popes­­cu tábornok, a főbűnös, tulajdonképpen zsidó­­­ gyűlés befejeztével csoportokra oszolva járták be a várost és hangosan tüntettek a zsidók és a kormány ellen. Nagyobb kilengé­sek nem történtek. Sokszorosító gép és kommunista röpiratok a lányszobában Különös lelet egy házkutatás alkalmával Szatmár, március 31 Nagysomkút község csendőrsége pár nappal ezelőtt valami peres ügy miatt ke­letkezett bűnügyi bonyodalomból kifolyó­lag házkutatást tartott Lázár Lajos me­­geszerte ismert fakereskedő lakásán. A átkutatás azonban nem azt az ered­ményt hozta, amit vártak tőle, hanem egé­szen mást, sokkal meglepőbbet. A csendőrök a szobák végigmotozása során behatoltak a fakereskedő 21 éves Lili nevű leányának a szobájába is, ahol szert A szobában egy sokszorositó gép volt és mellette egész halom munka alatt álló­­ kommunista röpirat és kiáltvány. És ezeken kivül az iratszekrényben egész somó levélre akadtak, amelyek a bran­­d kommunista párttól érkeztek s áme­nekből kiderült, hogy a gazdag keres­kedő ifjú leánya rendszeres összekötte­­ést tartott a brünni és ezen keresztül a külföldi kommunista gócpontokkal. A sokszorosító gépet és az iratokat a csendőrség lefoglalta és nyomban jelentést tett a feltünést keltő felfedezésről a szat- Bankó és ércpénzgyár egy biharmegyei gazdánál Nagyvárad, március 31. Széke községből Nagyváradra szállította a csendőrség Moldovan Péter gazdálkodót, akit pénzhamisításon értek rajta. Moldovan Péter nagyszerűen sikerült 500 lejes bankókat hami­sított s igen sokat forgalomba is hozott a ha­misítványokból, anélkül, hogy valahol is gya­nút fogtak volna. A házkutatás során na­gyobb mennyiségű hamis bankót foglaltak le. Találtak azonban ezenkívül egy egész zsák hamis 20 lejest is. A gazda a bankó és az ércpénz gyártására egyaránt berendezkedett. 4 Nemzeti Bank ülést tartott a genfi egyezménnyel kap­csolatban Bukarest, március 31. A nemzeti bank ma a genfi megegye­zéssel kapcsolatban gyűlést tartott, a­melynek határozatát nem hozták nyilvá­nosságra. A nemzeti bank állásfoglalásával kap­csolatban szűkebb körű miniszteri érte­kezletet tartottak. Megnémult a rémülettől Nagyvárad, március 31. Különös szerencsétlenség érte Nagyváradon a Gerlici-utcában Popa Mózes biharsáhi gaz­dálkodót. Fát vitt a városba s a Gerlici-utcá­ban szembetalálkozott a súlyosan megterhelt szekér egy autóval. A lovak megbokrosodtak, a gazda igyekezett megfékezni őket, azonban szerencsétlenül járt, mert a toporzékoló lovak a földre verték. Popa Mózest sérüléseivel beszállították a kórházba, ahol megállapították, hogy külső sebei nem súlyosak, ellenben­­ megnémult. Az orvosok megállapítása szerint valószínű­leg egész életére néma marad.

Next