Bukaresti Lapok, 1933. szeptember (2. évfolyam, 198-223. szám)

1933-09-01 / 198. szám

t * If-­é * Í ß SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL- BUCURESTI. STRADA SFÂNTA MI­N­A NO. 9. (PRÍN CALEA CALARASILORI — TELEFONSZÁM, NO. 337—31 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP ELŐFIZETÉSI DIJAK BELFÖLDRE, HAVONKÉNT (HAV.­HOZ KÜLDVE) 80 LEJ. — MAGYARORSZÁGON NEGYED­ÉVENKÉNT 14 PENGŐ. — EGYES SZÁM ARA 4 LEJ. II. ÉVFOLYAM BUKAREST, 1933 SZEPTEMBERI, PÉNT­EK 198. SZÁM Mania a saját szomorúságának énekese Némi lehangol­tsággal vesszük tudomásul, hogy a kormányválsággal kapcsolatban az eshetőséggel bíró, jövendő miniszterelnök­ként emlegetett politikusok névsorában Ja­niit is, szerepel. Ahhoz, hogy Vajda távozzék, többségieknek és kisebbségieknek egyaránt sok érdeke fűződik. Ahhoz ellenben, hogy he­lyét Mania foglalja el, semmi érdek és kíván­ság sem látszik kapcsolódni. Legkevésbé pe­dig kisebbségi érdek, vagy kívánság. Egykor pedig még a magyarságnak sok okkal oly kétkedő tömege is beteges remény­kedéssel, jóhiszeműséggel, mintegy rajongás­sal várta Maniu kormányra kerülését. A Messiás azonban nem hozott semmit sem. Rengeteg ígérettel és kötelezvénnyel érkezett ugyan, de még a leghitványabb bonokat sem váltotta be. Amikor a magyar megbízót­­ak jelentkeztek nála a kiállított váltókkal, Ma­­uru halván van, bizonytalanul, dadogva, te­pel­ed­ve, habozva, félszegen dörzsölte a Ke­feétt . — Én megtenném..., de mit szól majd hoz­zá a román közvélemény ? Akkor, amikor Gyulafehérvárra egyszerű hívással 300.000 embert gyűjtött­­­ össze, a­mikor az emberek patologikusan hódoltak előtte, boldogok voltak, ha látták, sírtak, ha egy szót szólt hozzájuk, úgy csókolták ruhája szegélyét, mint a prófétáét szokták, akkor Miam­i bizonytalanabb, tehetetlenebb, köldök­­rézőbb volt, mint egy diktátortípus, akinek összesen 30 híve van. Lehet, hogy jószándékú volt, de nem volt ezzel szemben harcos, alkotó, bátor, öntuda­tos, önérzetes, következetes. S nem is újított semmit, sem szociális, sem politikai, sem gazdasági vonalon. Óriási végtelen lehetősé­gei voltak, de semmit sem használt ki, enged­te a dolgokat elsekélyesedni, lezülleni, meg­rothadni, hogy végül is a pártja odáig érjen, ahová ma ért.­ Az ostromállapottal megbélyegzett kor­mányzati akcióig. Ilyenképpen azután elkopott az a Messiás­­vagyon, amit évtizedek zsugori munkájával gyűjtött össze és az embereknek elfanyalodik az arcuk, ha azt hallják, hogy Vajda megy, de Maniu jön, a rendszer pedig marad. — Egyik tizenkilenc, a másik egy hijján busz! — ennyi az egész megjegyzés. Ha azonban nem örülnénk is kinevezésének, ha helyrehozhatatlanul elveszítette is előttünk és a tömegek előtt a kormányzási akaratába és tehetségébe vetett hitet, el kell ismernünk azt, hogy Maniu mérhetetlen erkölcsi vagyo­nából mégis megmentett egy kincset: az egyé­ni tisztességében való közhitet. Mi sem hinnők azt, hogy a badacsonyi csődbe jutott személyével kapcsolatban bár­mily, piszkos ügylet is, felemlíthető lenne. Ezért azután visszatetszik nekünk az a balkáni metódus, amivel a liberálisok, — a­kik még folyton tartanak Maniutól, — bele akarják keverni a Skoda-per mocskába. Ocsmány, ellenszenves játék zajlik itt le. Az­ U­niversal klisét közöl le annak a bizo­nyítására, hogy Maniu többizben is találko­zott Seletzkivel. Tegyük fel, hogy a klisé nem hamisítvány és a találkozások valóban megtörténtek. Mit bizonyít ez? Azt, hogy a miniszterelnök, aki végső fokon mégis csak a legilletékesebb ágyúrendelési kérdésekben, tanácskozott az ágyuszállító gyár megbízottjává­. Ez nem kompromittáló, hanem természe­tes. Azonban feltehetjük azt is, hogy a klisé hamisítvány. Bukarestben nem válogatósak az eszközökben. S az Universal sem szokott kényeskedni. Egyidőben, sokan emlékezhe­tünk még rá, dokumentumok fényképét kö­zölte, így igazolván, hogy Lupu Moszkva megbízottja. Valamivel később ugyancsak dokumentumokkal és klisékkel igazolta, hogy Mihalacke Dobrudzsa egy részét 20 ezer lá­váért eladta a bulgároknak. Később okirato­kat talált annak a bizonyítására, hogy Vajda Sándor Budapest fizetett bérence. Ugyancsak hamisnak bizonyult az a fotográfia is, amely a szerencsétlen Bujort orosz terroristák kö­zött ábrázolta. Fototechnikailag az Universal mindig ki­szolgálta az országot. Lehet, hogy most is csak trü­kliről van szó. A másik oldala a kérdésnek viszont az, hogy Radu Rosetti ügyvéd, Románia, legelső, legtekintélyesebb jogásza, nyilt vádat emelt,­­ hogy Seletzkinek a Maniura vonatkozó vallo­­t­­ása egyszerű hamisítvány. Az erre vonat­kozó részt belehamisították Seletzki deklará­ciójába. S Radu Rosetti is klisével bizonyí­tott. Majd neveket említett. Pomponiu ezredes nevét. És Uica tábornok nevét. Végtelenül csodálkoznunk kell azon, hogy ugyanakkor, amikor ebben az irányban nem indul meg a vizsgálat, mondjuk,, ugyanakkor szabadon lehet támadni és rágalmazni Ma­niu . Ismételjük, hogy mi nem óhajtjuk Maniut miniszterelnöknek. De készséggel és szívesen megvédjük egyéni becsületét. Amelynek vé­delméről egyébként maga a kormány is meg­feledkezik. Pedig ez a feledékenység nemcsak lovagiat­­lan eljárás, hanem, — hogy divatos közhel­­­lyel éljünk, — hazafiadén is. Mert a Maniu elleni hadjárat módja nem Maniura vet rossz fényt, hanem az ország jó fényét sötétíti el. A halódó kormány és a vonagló kormány­párt végpillanataiban nemes gesztust tanú­síthatna: pártjára állhatna annak, aki még, bukásában is legnagyobb *Vurááa maradt. . KÜLÖNÖS VÁLSÁG-MÉRLEG Nincsen alkalmas párt,­­ amelyik a kormányzást átvehetné Nem sikerült a két liberális­ párt egyesítése Helyzetjelentés, amelyből senki sem­­ kombinálhat Bukarest, augusztus 51. A kormányválság problémája nagy lé­péssel, negatív lépéssel haladt előre: Bra­tianu György és Sassu volt miniszter kö­zött Létrejött a találkozás a két liberális párt kibékülési és összeolvadási kísérle­tével kapcsolatban. A tanácskozás ered­ménytelenül végződött, ami a kormány sikerének fogható fel. A bukaresti lapok még egyöntetűen azt írják, hogy a válság akut és valószínűtlen az, hogy Vajdáék megússzák a krízist. Kétségtelen, hogy a kormány helyzete még csak távolról sem kecsegtető. A nemzeti­ parasztpártot súlyos belső huza­kodások öldökl­ik. A vezéri és miniszterel­nöki tiszt körül nyílt harc folyik már Mamiu és egykori adjutánsa, Vajda kö­zött. Már­pedig az ilyen tisztségekért va­ló marakodások legtöbbször gyilkos ha­tásúak: megsemmisítettek, porrá zúztak, eltüntettek már egy román pártot, amely pedig sokkal erősebb, erkölcsösebb, cél­tudatosabb volt, mint a mai kormány­párt: a konzervatív pártot. Külpolitikai sikertelenség, belpo­li­tikai eredménytelenség, belső civódás, fejet­lenség, népszerűtlenség : jobb bizonyít­ványt nem lehet kiállítani a mai kor­mányzatról. Ennek ellenére sem hisszük azt, hogy a kabinet hamarosan távozna: a leszerepelt és tehetetlen Vajdáékat ha­­talmon tartja az, hogy nincsen utódjuk. Ha seregszemlét tartunk a szereplő po­litikai pártok és vezetők fölött, akkor egészen vigasztalan képet kapunk Averescu pártja Goga kiválásának kö­vetkeztében kettészakadt. Maga a mar­sall az időközben bekövetkezett béke ellenére — még mindig feszült viszony­ban van az udvarral. De függetlenül el­tolt, a problémák megoldására nincsen a pártnak programja, annyira nincs, hogy maga Averescu sem igényli a hatalmat, amit nyíltan hangoztat is. Goga a maga párttöredéké­vel nem te­kinthető kormányképes politikusnak. Amúgy is a szélsőségeken keresgél, Hitler és Mussolini irányában tapogat, kal­andos fordulatoktól várja a beérkezését. Lupu eléggé népszerű, de pénzügyi programja, amely az inflációban csúcso­sodik ki, szöges ellentétben van az egye­temes állami s az udvar által is szentesí­tett pénzpolitikával Juniánnál hasonló bajok vannak, elte­kintve attól, hogy pártja szervezeti mun­kálatainak még csak a kezdetén tart s ő maga sem óhajt kormányra kerülni még. A szociáldemokrata párt nem udvarké­pes még Romániában, eltekintve attól, hogy e pártot szintén súlyos belső válság bomlasztja. Egyik csoportja épp­en most vált ki és két parlamenti képviselővel együtt átállott a Gelehrter-féle független szocialistákhoz. Cuza, illetőleg Codreanu hazárdjáté­kot játszanak. Egyelőre sorsjegyük van csak még. A politikai pártoknak ilyen elporzódá­­sa mellett EGYEDÜL A LIBERÁLIS­ PÁRT­NAK LETTEK VOLNA ESÉLYEI ha a­ belső egységet a párt két­ csoportja között helyre lehetett volna állítani és ha a személyi problémákat el lehetett volna simítani. Az a liberális­ párt, amely az egyesülési ajánlatot megtette, úgy képzelte el a­­ bé­két, hogy a Bratianu György vezérlete alatt álló ifjúliberális­ párt tagjai lépje­nek vissza az anyapártba, mintha semmi sem történt volna. Sassu, Duca küldöttje hangsúlyozta, hogy az óliberálisok nagy me­legséggel fogadják majd a megt­érő sza­­kadárokat, akiknek azután „a súlyukat megillető befolyást engednek“. Bratianu György ezzel szem­ben azt kö­vetelte, hogy Duca mondjon le a pártel­nökségről, hogy a hatalmat­­ vehesse át. Ez a kívánság nyiilvánvalólag az udvar óhaja is. Ugyanis Duca volt az, akinek befolyására a liberális­ párt oly élesen an­­tidinasztikus álláspontot foglalt el. Az ud­var tehát nem lehet bizalommal Duca iránt, ezzel szemben támogatná Bratianu Györgyöt, aki annak idején dinasztikus­nak mutatkozott és a párt királyellenes álláspontja miatt ellenzékbe vonult. Az óliberális­ párt azonban nem hajlan­dó Dúcát elejteni és így a békülési terv kútba esett. A liberális­ párt eljátszaná eshetőségeit ezzel a szakítással, mert hiszen a Bratianu csoportot nélkülöző óliberális­ pártot az udvar semmiképpen sem tünteti ki bizal­mával, a Bratianu György irányította csoport pedig gyönge a hatalom átvételé­re. Amúgy sem képzelhető el az, hogy az udvar valamelyik liberális csoportot a másik nélkül hatalomra hívja, mert hi­szen bármelyik csoport venné is át a kor­mányzást, a szavazatok egyrészt megosz­lanának, másrészt maga a kormányzó munkája is képtelenné válna. E pillanatban tehát úgy tetszik, hog a kormány erkölcsileg és anyagilag meg­bukott ugyan... de helyét képtelen már valakinek átadni. Az ellenzék szétesett­sége, erőtlensége, képtelensége a halai kabinetnek egy vígjátékba illő, de mégi tragikus helyzeti energiát kölcsönöz. A kormány maradása viszont drámai eseménynek nevezhető mert az embereknek és a rendszernek változását az egész ország forrón óhajtja. A kormányzati baklövések súlyát már úgyszólván minden társadalmi réteg és minden foglalkozási ág a legsúly­osabban érezi. Vasárnap például rengeteg gyűlést tartottak Bukarestben s egyetlen egy olyan gyűlés sem akadt, amelyen a kor­mányrendszer ellen ne hangzottak volna el a legélesebb kifakadások. A könyvkereskedők országos gyűlése az ellen tiltakozott kétségbeesetten, hogy a kormány a kereskedelmi válság e súlyos hónapjaiban monopóliumot csinált a tan­könyv­ eladásból. A király díszelnöklete alatt álló állami erdőalkalmazotti szövet­ség az udvarhoz intézett­ felháborodott hangú táviratot azért, mert a kabinet ön­kényesen betiltotta a szövetség kongres­­­szusát. A „magántulajdont védelmező gárda“, amely Antonescu professzor el­nöklete alatt tevékenykedik, a konverzió

Next