Bukaresti Lapok, 1933. november (2. évfolyam, 250-275. szám)

1933-11-01 / 250. szám

I * I X 1 Í A francia bürokrata nem ura az államnak A francia tisztviselő, aki miatt most a Dala­rd­ier-kormán­y megbukott, minden tekintetben különbözik a mi közhivatalnokunktól. Társa­dalmi eredetét illetően túlnyomórészt a kis­polgárságból és a parasztságból kerül ki, mert a harmadik köztársaság a hosszú baloldali kormányok alatt érthető önvédelemből min­dent elkövetett, hogy a royalista és a reak­ciós-klerikális rétegek minél kisebbre zsugo­rodjanak a közigazgatásban és a törvényke­zésben. A francia nagybürokráciában ennek ellenére a háború után is maradtak csökö­nyös rojalista gócok, még pedig éppen a leg­fontosabb helyeken: a vezérkarban, a had­ügyminisztériumban és a K­ülgyminisztérium­­­ban és csak az 1924-es Herriot-kormánynak volt bátorsága, hogy a likvidáláshoz hozzá­lásson. Sarrailt, a szaloniki hadseregparancs­­nokot, a későbbi indokínai kormányzót még ritkaságként emlegették, mert róla szinte bi­zonyos volt, hogy közíik­ Silangi eb­­­­e. Végül mégis kicserélték a külügyminiszté­rium néhány gyanús posztját , a vezérkarban se történtek változások, hogy ne legyen egé­szen igaza Francónak, akinek az volt a véle­ménye a köztársaságról, hogy a legalkalma­­sabb államforma, amelyben a tábornokok a legkevesebb kockázattal készíthetik elő a ki­rályság helyreállítását. A kisbürokrata­ többség ezzel szemben egé­­­szen az utolsó évekig a baloldali köztársaság legbiztosabb támasza volt. Megbízható repu­blikánus és radikális, annak ellenére, hogy a harmadik köztársaság mindig nagyon gyen­gén fizette tisztviselőit, sokkal rosszabbul,­­mint például mi a mienket.­­ De nem is bent Franciaországban tisztviselőnek más, m­int a rentier, vagy jómódú gazda fia, aki nem a silány fizetésért, hanem a társadalmi emelkedésért törekedett a közhivatalra. A francia kispolgárnak és parasztnak megérte a ráfizetést, hogy a fiából sousprefet, posta­főnök, vagy vizsgálóbíró lett, mert ezekben a francia vígjátékban oly sokszor és oly nagy passzióval kifigurázott alakokban testesült meg a tekintélyről, rangról, arriválásról alko­tott legszebb elképzelése. A szellemileg, va­gyoniig és történelmileg magasabb fekvésű rétegek számára a bürokráciában való elhe­lyezkedés már nem volt túlságosan vonzó, mert politikai és érdekeltségi befolyásokkal összefonódott vezető állásokon kívül a bü­rokrácia Franciaországban nem jelent hatal­mi pozíciót sem. A politikára való közvetítés befolyása minimális: választási praktikákra legfeljebb a gyarmatokon, vagy az Alpes Ma­ritimes eldugott hegyi falvaiban lenne mód­ja. Nem is packázhat túlságosan a keze ügyé­­r­e eső polgárokkal, mert folytonosan függ­­ ő­­seik a gyakran ismétlődő választások révén, melyeket a legb­efolyásolhatatlanabb tisztaság jellemez Franciaországban. A francia köz­tisztviselő politikai befolyása tehát jóformán csak annyi, amennyit nagy számánál fogva a szavazóurnák előtt jelent. Az utolsó években a francia közhivatalnok­­tömegek politikai magatartása fokozatosan megváltozott. A rentiőr fia nem kapta hazul­ról az apanázst, mert a járadékpapír nem jö­vedelmezett, a paraszt nem tudta fedezni a Sousprefet. fia úri háztartásának szükségle­teit a mezőgazdasági válság miatt. A köz­tisztviselő egy szép napon azt vette észre, hogy csak a fizetéséből kell megélnie, a fize­tése eredetileg is kevés volt s a frankstabili­­zálás után sem emelkedett olyan mértékben, amilyen mértékben a frank értéke csökkent. Ezer-ezerkétszáz frankos köztisztviselői fizetés ma is nagy dolog Franciaországban, ahol köz­ben az élet ugrásszerűen megdrágult. Első­sorban ez az oka, hogy a köztisztviselők Szi­lárd politikai frontja megingott s a francia bürokrácia egyre inkább eltolódott bal felé, A SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUCURESTI STRADA SFÂNTA MINA NO 9. (PRIN CALEA CALARASILORI — TELEFONSZÁM, NO. 337- 31 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP II. ÉVFOLYAM BUKAREST, 1933 NOVEMBER 1, SZERDA 250 SZÁM ELŐFIZETÉSI DÍJAK BELFÖLDRE HAVONKÉNT 1 HA/­HOZKÜLDVE) 80 LEJ.­­ MAGYARORSZÁGON NEGYED ÉVENKÉNT H PENGŐ. — EGYES SZÁM ARA 4 LEJ Ma: Lássuk Aradot! /,17 W' Új külpolitikai irányzat kezdődik Magyarországon Bethlen István lesz Magyarország állandó népszövetségi megbízottja Magyarország a Népszövetség keretein belül ugyan, de nyomatékosabb formában szándékszik fellépne egyes kérdésekben Budapest, október 31. Gömbös magyar miniszterelnök és Ká­nya Kálmán­­ kü­lü­gyrmiiniszter sikere« se­­karai, majd szófiai látogatása nagyon fel­­ajzotta a magyarországi politikai körök érdeklődését és tevékenységét. Az anka­rai és szófiai tárgyalásokról sokféle hír és magyarázat lóg a levegőben s bár hiva­talos helyeken érdemlegesen még nem nyilatkoztak a felmerült kérdésekről, ko­moly körökben is beszélik, hogy esetleg új külpolitikai irányzat kezdődik Ma­gyarországon azoknak a tapasztalatoknak alapján, amiket a miniszterelnök és a külügyminiszter a külföldön szereztek. Élénken tárgyalják például azt, hogy a magyar kormány a Népszövetséggel kap­csolatban is döntő elhatározásra készül. Pár héttel ezelőtt már forgalomba kerül­tek olyan híresztelések, hogy Magyaror­szágra nagyon hatott a német példa s ta­lán nem lehetetlen az sem, hogy Német­­oszág után Magyarország is kilép a Nép­­szövetségből. Ezek a híresztelések, termé­szetesen nélkülöztek minden komoly alá­­támasztottságot, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy Magyarországon egyre erősödik az a felfogás, amely a Népszövetség­től sokkal határozottabb fellépést kö­vetel bizonyos kérdésekben s a magyar­­országi hivatalos politikai körök is el­érkezettnek látják az időt, hogy Ma­gyarország is határozottabb formában lépjen föl a Népszövetségnél többrend­beli időszerűnek látszó kérdése megol­dása érdekében. Gömbös miniszterelnök,­­egyébként, va­sárnap délelőtt kihallgatásra jelentkezett a kormányzónál, hogy beszámoljon an­karai és szófiai látogatása eredményéről. A kihallgatásról magáról nem adtak ki hivatalos jelentést, a Reggel című lap azonban ezzel kapcsolatban úgy tudja, hogy a Népszövetségnél való döntő jelen­tőségű fellépés ügye nagyon előrehaladt. szocialista­ párt már a legutolsó választásokon is nekik köszönhette nagy gyarapodását és aki nyáron olvasta a francia köztisztviselő­­szindikátusok izgalmas kongresszusának tudó­sításait, kissé riadtan tette fel a kérdést: váj­jon szocialisták-e még a francia köztisztvise­lők. Mert a beszédek túlnyomó része inkább kommunista, mint szociáldemokrata volt s a rezoluciók, amelyeket elfogadtak, szintén szél­­sőforradalmian követelődtők és kíméletlenek. Statisztikai tény, hogy 1931-ben tizenkétezer francia tanító volt kommunista s az idei ta­nító-kongresszus augusztusi ülésén túlnyomó többséggel elfogadták azt az indítványt, hogy Értesülései szerint Gömbös elhatározta, hogy Apponyi helyébe Bethlen Istvánt küldi ki Magyarország állan­dó képvi­selőjeként Genfbe­n Bethlen Istvánnak igen nagy horderejű szerepet ad a Ma­gyarország és a Népszövetség közötti viszony további irányítása kérdésében. Bethlen István kiküldetésével kapcsolat­ban, természetesen, további elképzelések kavarognak s bár a dolgok ebben a pilla­natban még tárgyalás alatt állanak, még­is úgy látszik, hogy a kormány elvileg el­készült a tervével s mindössze a Német­­országi választások eredményeit kell meg­várnia, hogy az elméleti elgondolásokat gyakorlatilag megvalósítsa, illetve meg­valósításukat megkísérelje. A Reggel című lap azt is tudja, hogy elvben már Bethlen István is elfogadta a neki szánt nagy horderejű szerepet, mielőtt azonban kimondaná a döntő szót, előbb háromhetes felolvasó körút­ra megy Angliába , ennek a­ felolvasó körútnak az eredményétől teszi függő­vé, hogy vállalhatja-e a neki felajánlott feladat elvégzését, vagy pedig tanácso­sabbnak tartja az ország szempontjából visszautasítani azt. Ezt a megfogalmazást talán úgy kell ér­teni, hogy Bethlen István tapogatózó kör­útra indul Angliába s ha ott olyan ta­pasztalatokra tesz szert, amelyek a terv szempontjából kedvezőek, úgy a kor­mány tervét kivihetőnek tartja és vállal­kozik is a Népszövetségnél való fellépés­re, ha pedig az angliai körút további óva­tosságra inti majd, úgy nem fogja aján­lani­ a kormánynak sem, hogy az elvileg elfogadott külpolitikai elképzelések gya­korlati megvalósítását már most megkí­sérelje. Magyarország nem lép A Reggel még kihangsúlyozza, hogy egyáltalában nincs szó Magyarország­nak a Népszövetségből való kilépésé­ről, amint ezt bizonyos körökben hir­­lelik, ellenkezőleg: Gömbös és kormá­nya arra számítanak, hogy Bethlen István fellépése Genf­ben szép és nagy eredményekkel jár majd. A sok, de mind nagyon óvatosan meg­fogalmazott mondat között csak találgat­va és következtetve lehet megindulni, összeszedve és egymás mellé állítva az eddigi és a mostani híreket,­ valószínűnek látszik az, hogy Magyarország valóban elérkezettnek látja az időt arra, hogy a Népszövetség kere­tében ugyan, de erélyes harcot indítson érdekei hathatósabb elismertetése ér­dekében. Németország kilépése a Népszövetségből érzékenyen sújtotta a nemzetek legfel­sőbb politikai fórumát. Kétségtelen, hogy a tanulókat ezentúl nem nevelik a nemzeti védelemre és a hadsereg tiszteletére. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a tönkrement rentier és a kisgazda bürokrata­ fia alaposan elvesztette a higgadtságát s az állam, amely­nek igazgatását ellátja, mai formájában nem számíthat rá olyan feltétlenül, mint ahogy ott számíthat, ahol a bürokrácia nemcsak egy speciálisan kiválasztódott réteg egzisztenciá­ját, de a réteg hatalmi politikájának folyto­nosságát is biztosítja s ezért a köztisztviselő­nek még akkor is érdekében áll azonosítania magát az állammal, ha az végszükségben ál­dozatokat követel tőle. A francia bürokrata és a Népszövetségből amennyiben újabb állam, vagy éppen ál­lamok követik Németország példáját, úgy a Népszövetség teljesen felbomlik, mert már nem lesz egyéb, mint néhány állam szövetsége. Gömbös és Kánya külügymi­niszter ankarai és szófiai látogatása való­ban súlyos jelentőségű lehet abban a pil­lanatban, ha ez a három annyira érde­kelt állam egyöntetűen lép föl Genf­ben és mondjuk , a teljes egyenjogúsítást követeli azoknak az elveknek az alap­ján, amelyek Németországot is kiugrat­ták a Népszövetségből. A jelek azt mutatják, hogy Olaszor­szág támogatására számíthatnak és Anglia is engedékeny lesz, mert Anglia most már inkább nézi a Népszövetség­ érdekeit és a leszerelés kérdésének leg­alább félig elfogadható megoldását mint Franciaország sok tekintetben­­ egyéni szempontjait. Természetes, hogy ebben a pillanatban nem ura, csak alkalmazottja az államnak , mint alkalmazott, most osztályharci viszonyba került a munkaadóval. Daladier úgy akarta redukálni a tisztviselő fizetését, mint egy gyárigazgató, aki csökken­­teni szeretné az üzemköltségeket. Leon Blum szocialista kötelességnek tartotta, hogy a dol­gozók kis bérét megvédje a megcsonkítástól, a jobboldal pedig, régi szokása szerint, fel­használta az alkalmat, hogy segítsen megbuk­tatni egy baloldali kormányt, amely, ha redu­kálni akarta is a tisztviselő fizetéseket, kettő­ egész bizonyosan nem akart: fasizmust és há­borút,

Next