Bukaresti Lapok, 1935. február (4. évfolyam, 25-48. szám)
1935-02-01 / 25. szám
f ZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BRASOV. STRADA REGELE CAROL 56-58. — FIÓKKIADÓ- BUCURESTI. CALEA MOSILOR 59. — TELEFONSZAM 3/23-86 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP IV . ÉVFOLYAM ELŐFIZETÉSI DIJAK BELFÖLDRE. HAVONKÉNT HÁZHOZ KÜLDVE 80 LEJ. — MAGYARORSZÁGON NEGYEDÉVENKÉNT 14 PENGŐ. - EGYES SZÁM ARA 4 LEJ BRASOV, 1935 FEBRUAR 1 PÉNTEK 25. SZÁM Sem Londonban, sem Párisban nem bíznak az angol-francia megegyezés lehetőségében Laval képviselőházi London, január 31. A londoni sajtót Flandin francia miniszterelnök és Latval külügyminiszter holnapi látogatása, illetőleg az angolfrancia megegyezés kérdése foglalkoztatja. A lapok általában egyetértenek abban, hogy a megegyezésre nem sok a kilátás. A Times szerint a londoni megbeszélés célja angol szempontból elsősorban az, hogy felélesszék az 1932 december 1l-ilei genfi egyezményt, amely jogegyenlőséget biztosít Németországnak és a többi lefegyverzett államnak az általános biztonsági rendszer keretein belül. A Daily Telegraph úgy tudja, hogy maguk a franciák sem tartják valószínűnek a formain megegyezést, miután minden bizonnyal ellenjavaslatokkal mennek Londonba. Különben a párisi sajtó sem bízik túlságosan a londoni tárgyalások sikerében, minthogy az eredményt elsősorban Németország magatartásától teszi függővé " fl válasza a londoni úttal kapcsolatos aggályokra tt fele&sfigf *.. Gyárfás Elemér tegnapi szenátusi beszéde tovább vitte azt a reálpolitikai programot, amelyet a B. L. karácsonyi száma indított el. A románság minden kategóriája érzi, hogy a kisebbségi kérdés megérett a rendezésre és Jorga sürgető és csodálkozó fellépése igazolja, hogy megvannak a rendezés feltételei is — nálunk. Realizmus, pozitivizmus, aktivizmus: ezekkel a fogalmi megjelölésekkel fejezi ki a kisebbségi nomenklatúra azt a politikai irányzatot, amely a magyarság komoly sors- és munkavállalásával igyekszik biztosítani boldogulásunkat az állam keretein, de a magunk sorain belül is. Nem a fogalmi megjelölésen múlik, hanem a lényegen és a tartalmon, legfőképpen pedig a természetes evolúcióban gyökerező politikai akaraton. A kisebbségi sors letelt tizenhat esztendeje, jóllehet a vajúdás ezer gátlásával és kátyújával, meghozta ezt az evolúciót s ami kezdetben csupán a kisebbségi teoretikusok elgondolásában jelentkezett, az ma már mélyen tudatosult s egyre átütőbb erejű gyakorlati célkitűzéssé érett. A magyar kisebbségi lélek józanodási folyamatát sokáig feltartóztathatta a kisebbségi hőskor romantikája és sokszorosan elrekeszthették a külpolitikai horológusok misztifikációi, nemkülönben a nemzeti totalitás és öncélúság megszállottjainak tömegszuggesztiója, de a romanticizmusnak, a misztifikációnak és a tömegáltatásnak törvényszerűen vége szakadt és a józanodás folyamata annál gyorsultabb és sodróbb erővel lendült előre a kisebbségi tájakon. A megpróbáltatott magyar tömegekben ma már olyan erős a vágy és a kívánság egy reálpolitika megfogható eredményei után, hogy ezzel az elementárisan jelentkező akarattal szemben a negativizmus csökönyös bajvívói is hátrálni kényszerülnek s ha nem is őszintén, hanem csupán a felületen, de mégis koncessziókat tesznek az alulról feltörő új életigenlőének. Az aktivizmus ma már a kisebbségi magyarság számára egyenesen elemi életfunkció kérdése és éppen azért olyan feltartóztathatatlan erő, amelyet, lebírni tovább nem lehet, annyival kevésbé, mert úgy a belső, mint a külpolitika malmai az aktivista koncepció számára őrölnek. Kétségtelen dolog, hogy az aktivista erőcsoportosulás számára a magyar földművelő nép jelenti a derékhadat, amely már meg is indult ezen az úton, de az is bizonyos, hogy a kisebbségi magyar társadalom minden rétegének erre az útra kell lépnie, ha meg akar maradni s a fejlődés lehetőségét is biztosítani kívánja a maga számára. Az aktivizmus ellenzői és gáncsolói számára a legsúlyosabb mementót a magyar értelmiségi proletár jelenti. A munka és az elhelyezkedés reménye nélkül tragikusan lézengő állástalan és kenyörtelen magyar intelligencia, amely magárahagyatottan, már csaknemkodássorban küzd az elemi lét egy-egy kenyérfalatjáért s amelynek egyedei sorra ott kopogtatnak kérvényükkel a hivatali ajtókon s a maguk erőtlenségével próbálják elérni azt, amihez a magyar hivatalos kisebbségi mozgalom nem biztosított számukra szervezett segítséget és juss-lehetőségeket. Ez az intellektuális réteg, amely a maga nyomorúságában a legsúlyosabb, eleven vád a negativizmussal szemben, az aktivizmus legkomolyabb rohamcsapata. De nem az aktivizmus soraiba tartozik-e a magyar kereskedő osztály is, amely már egészen világosan látja, hogy nem a „nemzeti öncélúság“ fogja a romlástól megóvni, hanem egyedül egy olyan átfogó politika, amelyben a magyar kereskedő is megtalálja egyenlő jogait és érvényesülését román és német sorstársaival együtt. A kereskedelempolitika, az adópolitika, meg a vasúti tarifa töméntelen kérdését sosem oldhatja meg maga a kisebbségi politika, legkevésbé pedig egy negatív kisebbségi politika, hanem csupán egy olyan politika, amely közös nevezőre hozza a kereskedelem létérdekeit. Nos, és a gyáripar meg a kisipar dolga. Hogyan képzelhető el, hogy a magyar ipar boldogulni és fejlődni tudjon e a nacionalizáló plutokráciával szemben hathatós érdekvédelemre találjon a negativista kisebbségi politika mai jelszavaival? Iparunk napról-napra élet-halálharcot vív s milyen sanszokkal vívhatja meg ezt a harcot a magyar kisipar, ha nem fog össze a német és román kisiparossal, amikor egyedül ez az összefogás segítheti ahhoz, hogy a magyar kisipari műhelyek komoly erősségei legyenek a magyar életnek. És ha végigmegyünk a magyar kisebbségi társadalom valamennyi kategóriáján, mindenütt hasonló helyzettel találjuk szemben magunkat. A politikai aktivizmusnak parancsoló szükségessége nyilvánvaló, csupán előfeltételei várnak tisztázásra, valamint lélektani és tárgyi biztosítékokra — a túlsó oldalon. Azzal minden nívós és komoly politikusnak tisztában kell lennie, hogy a gyakorlati aktivizmus nem következhetik el automatikusan. Ahogyan a kisebbségek számára biztosított jogok és lehetőségek sem léteznek teljes terjedelmükben automatikusan érvénybe, éppen úgy egy józan kisebbségi reálpolitikától sem lehet azt kívánni, hogy automatikusan , az objektív körülményekre való tekintet nélkül hódítsa meg a magyar társadalom minden rétegét. A józan magyar rétegek már megindultak ezen az uton, azonban a célba jutásnak az a tárgyi, politikai és lélektani előfeltétele, hogy a jeleutig a másik oldal is elénkbe jöjjön. * Franklin-Bouillon óvja Lávalt attól, hogy engedményeket tegyen a A francia képviselőház tegnap esti ülésén Franklin-Bouillon jobboldali képviselő felvilágosítást kért Laval külügyminisztertől a kormány leszerelési politikáját illetőleg. Kifejtette azt a véleményét, hogy Németországot nem lehet engedményekkel a fegyverkezés korlátozására bírni. Franciaország, szerinte, úgy fog járni a biztonság ügyében, mint annak idején a jóvátételek tekintetében. Ezért nem szabad elismerni a németek újrafegyverkezését. Anglia négyszögesíti a kör, amikor betartandó ígéreteket vár Németországtól. Franklin-Bouillon ezután bizalmatlanságát fejezte ki Hitler békepolitikájának őszintesége iránt s hangoztatta, hogy a francia politikát továbbra is a békeszerződések revíziója ellen kell irányítani. Laval a londoni látogatással kapcsolatos kérdésre válaszolva, a következőket jelentette ki: “ Azért megyünk Londonba, hogy eleget tegyünk Sir John Simon külügyminiszter óhajának. Mindenkinek örülnie kell hogy Franciaország és Anglia időnként összeegyezteti szempontjait az európai politika fontosabb kérdéseire vonatkozólag. Emellett mi teljesen átérezzük nemzetünk reális szükségleteit és területünk védelmi követeléseit. A békét nem tudjuk elképzelni biztonság nélkül. — Uj légkör van kifejlődőben a népek egymáshoz való közeledésének megkönnyítésére. — folytatta Laval. — A londoni megbeszéléseket Anglia és Franciaország egyre szorosabb barátsága fogja áthatni. Viszont a mi biztonságunk nélkülözhetetlen Európa békéjének szempontjából. Ebből kiindulva, Franciaország támogat minden nemzetközi erőfeszítést a béke megszilárdítása érdekében. A NÉMETEK MÁR HAJLANDÓK TÁRGYALNI A KELETI EGYEZMÉNYRŐL Római diplomáciai körökben nagy érdeklődéssel figyelték von Hassel kririnált német nagykövetnek az olasz külügyminisztériumban tett látogatását. Úgy vélik, hogy von Hassel ez alkalommal közölte a német kormány végleges álláspontját a keleti Locarno és az osztrák függetlenség biztosítása kérdésében. Németország állítólag most már csak a keleti egyezmény katonai megállapodás-jellege ellen foglal állást, de a beavatkozást kizáró egyezmény ellen nem tiltakozik. Kánya magyar megegyezésre invitálja a szomszédos államokat Budapest, január 31. A felsőház külügyi bizottságának tegnapi ülésén Kánya Kálmán külügyminiszter beszámolót tartott Magyarország külpolitikai helyzetéről és magatartásáról. Elsősorban a magyar—jugoszláv viszállyal foglalkozva, rámutatott arra, hogy a magyar kormány eleget tett a decemberi genfi határozatnak, amivel újból bizonyságát adta békés szándékának. Részünkről nyugodtan kisérjük filmmel a további fejleményeket, — folytatta a külügyminiszter — s azokhoz szabjuk jövő magatartásunkat. Az olasz—francia megegyezés ügyére térve át, Kánya kijelentette, hogy a római egyezmény csak az első lépés ama akció útján, amelynek végcélja többek között a középeurópai béke megszervezése. — Ha szomszédaink annyi megértést tanúsítanak az eljövendő tárgyalásokon, — folytatta Kánya —, mint azt Laval és Mussolini tette, akkor fennáll a megegyezés lehetősége. Természetes, hogy az előkészítő tárgyalások hosszabb időt vesznek igénybe, mert hiszen mindenik félnek meglesznek a maga feltételei, amelyek i'l