Bútor és Faipar, 1997 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1997-01-01 / 1-2. szám

A Bútorvállalkozók Országos Szakmai Szövetsége és a Faipari Tudományos Egyesület folyóirata Megjelenik kéthavonta A szerkesztőbizottság társelnökei:­­ Győri Ferenc­­ és dr. Molnár Sándor A szerkesztőbizottság tagjai: Baloghné Cséplő Katalin, Bíró Lászlóné, dr. Dalocsa Gábor, Nagy Alajos, Neményiné Gyarmathy Margit, dr. Nyárs József, dr. Somkuti Elemér, Vásárhelyi János Főszerkesztő: Berényi János A TARTALOMBÓL Szól a vészcsengő?............4 Javulnak a bútorgyártók piaci pozíciói .................................5 A mérnöki kamara és a szakértők.....................8 Pályázati felhívás ................9 Beszámoló a Balaton Bútorgyár 100 éves jubileuma alkalmából rendezett Ipartörténeti Konferenciáról ...................10 A fa tulajdonságai és hasznosítása (II. rész) ......12 Stagnálás vagy lassú növekedés? (Köln, 1997.)...................... 15 Kaesz Gyula (1897-1967)...................... 20 A Tisza Bútoripari és Kereskedelmi Rt. piackutatása 1996 őszén........................23 Közületi, irodai létesítmények konyháinak bútorberendezése ............25 Gondolatok a fahasznosítási, fafeldolgozási stratégia kialakításához ...................28 Innen-onnan.......................34 Kiadja: 3B Szaklapkiadó, 1103 Budapest, Kőér utca 35/A. Tel.: 262-2608, fax:263-1336 Megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy évre: 2070 Ft. Nyomdai előkészítés: WellCom Grafikai Stúdió Nyomás: Fővárosi Nyomdaipari Rt. HU ISSN 1219-5510 BUTOR-JOVO-PÁLYAZAT Fejbevág a vasvilla nyele Egy nehéz körülmények között dolgozó szakma szerény anya­giakkal rendelkező szövetsége évek óta fontosnak tartja, hogy lehetőséget, fórumot teremtsen arra, hogy a bútorban, bútorról álmodó tárgyalkotók, az ipar- és autonóm művészet képviselői, a kreatív „iparosok" nem megren­delésre készült alkotásai a szakmai, illetve a nagyközön­ség elé kerülhessenek. A Jövő Bútorai pályázat kiírói nyilván szerettek volna segít­séget nyújtani ahhoz, hogy az alkotók szellemi szárnyalásai testet ölthessenek, hogy kiváló ötletek ne maradjanak fiókok mélyén lapuló gyűrött pauszo­kon. Az utóbbi években szá­momra úgy tűnt, hogy az „éret­tebb”, bútorral foglalkozó alko­tók (értsd: már nem főiskolá­sok) nemigen kedvelik az ilyen típusú bemutatkozásokat és csak igen keveseknek van mondanivalójuk (a ládafia pe­dig úgy látszik üres). A társipa­rágakban működő designere­ket, illetve az autonóm művé­szeket pedig úgy látszik, nem inspirálta a lehetőség kipróbá­­ni magukat a tömegkonzultá­­cióra előállított tucatterméket és globális értékeket hordozó, minőségi használati tárgyat egyaránt előállító szakmában, ahol a demarkációs vonal érté­kes és értéktelen között ugyancsak girbe-gurba. Emlékeim szerint a pályamű­vek között minden évben akadt egy-egy igazán jó ötlet, feltűnt egy-két jó geg, néhány (bútor)viccnek jó volt a poénja, de a „jövő" - a holnap, a hol­napután vagy a következő évezred - bútorának vízióját nemigen lehetett felfedezni. A zsűriben ülő gyakorlati design szakemberek és teoretikusok nemigen fedezhették fel a pá­lyamunkákban a design terve­zési szemlélet és módszer ta­nulható és meg nem tanulható, csak érezhető jegyeit. A meg­csavart, groteszk látásmód ré­sze a komplex tehetségnek („de kérem szépen, ha a vas­villa ágai közötti réseket bená­­dazzuk, ha beleülünk, attól még fejbevág a nyele“). Nyil­ván a megközelítésem konzer­vatív, de szerintem a „jövő" ülőbútorára is le lehet majd ül­ni, és az asztal lapja valószínű­leg vízszintes lesz, mert külön­ben leesik róla a pohár. A korábbi pályázatok során előfordult, hogy a mélyben pa­rázsló zsenialitást, tehetséget, a konkrét tárgy kvalitásait a megvalósítás igénytelensége több rétegben fedte el. A zsűri szakértő szeme átláthatott a fedőrétegeken, de az abszt­rakcióra kevésbé képes vagy szigorúbb publikum, beleértve a potenciális fogyasztót is, nemigen fogadta be az alkotá­sokat. Egy pályázatnak, amely a jövő bútorainak megálmodá­sára, megalkotására kéri fel mindazokat, akik el akarnak mélyülni a feladatban, nem le­het más a célja, minthogy szék-székek, asztal-asztalok, szekrény-szekrények szüles­senek. Természetesen a kiíró sem tárgyi frázisokra, újrafo­galmazott klisékre számít, ha­nem átgondolt, fantáziával, eredeti ötletekkel teli munkák sokaságát látná szívesen. És hogy ezek a létrehozott új érté­kek, ideák, filozófiák holnap, holnapután vagy esetleg soha­sem épülnek be az ipari struk­túrákba, azt nagyon sok min­den befolyásolhatja. Pozitívan, illetve negatívan hathat az álta­lános és szakmai gazdasági konstelláció, a piacon működő szervezetek stratégiája stb., valamint sok-sok szubjektív elem. Azt gondolom, hogy a pályázat is teremthet alkalmat, hogy „ötletgazda”, „közgazda", és „üzemgazda” egymásra ta­láljon. Elősegítheti, hogy az érett ötletek minél előbb be­épülhessenek a minőségi ipari termékekbe, illetve a ma még túl vad ötletek se menjenek fe­ledésbe. Nem tragédia, ha a jövőben is születnek szobor­szerű bútorok, tárgyi viccek, fő­leg akkor, ha mint az igazi sza­tíra, tanulságosak is. Ha rámu­tatnak környezetünk kisszerű tárgyi közhelyeire és kigúnyol­ják a formai egy helyben járást. Jó lenne, ha minél több alkotó­nak lenne hozzászólni­valója. A Jövő Bútorai pályázat az én olvasatomban vidám pályázat. Kötöttségek nélkül stimulálja az alkotó embert, hogy mutas­sa fel tehetségét. Remélhető­leg ez manapság senkinek sem „ciki”. Profitálhat belőle mindenekelőtt a széles érte­lemben vett közönség, amely­nek manapság nincs karakte­res viszonya a tárgyakhoz, a tárgykultúrához, és vásárlási attitűdje meglehetősen konzer­vatív. Profitálhat a szakma. A tárgyalkotó megmérettetik, esetleg felfedeztetik. Az ipar - ha vezetői körültekintően gon­dolkodnak - új erőt meríthet az ötletekből, friss szellemű part­nereket találhat saját elképze­lései kidolgozására. A szakma globális érdekei ezek, hogy a pályázat kiállítása tehetséget, kreativitást, önbizalmat sugá­rozzon. Egyik sikeres hazai gyárunk vezetőjétől kölcsönöz­ve a gondolatot.........termék nél­kül nem lehet a piacra men­ni...“, hozzáteszem, minden szempontból kész termékkel. A bútorgyártó szakma az őszi szakvásár alkalmával be kell, hogy mutassa kereskedelmi partnereinek, hogy az import „bombázókkal" szemben más fegyverei is vannak, mint az égnek emelt kemény ököl, kü­lönösen, ha a hazai terepen le­het számolni a hátország tá­mogatásával. FERENCZI PÉTER BÚTOR- ÉS FAIPAR 1997/1-2. •

Next