Buza Péter (szerk.): A nagy Kadarkakönyv (Budapest, 2012)

Kadarnagyok a kadarkáról

illetőségű váltótörvényszéki jegyző, a tehetséges fiatal költő, Sárosi Gyula verses levelét. Érkezett aztán még bár Zemplénből is, mellőle sem maradhatott el a vers, Szemere Miklósé. A Honderű mindvégig kommentálta, közreadta az anekdotikus eseménysor híreit. A második Vörösmarty-verset, a Jó bort, mely a legkiválóbb magyar borvidékekre, köztük az ajándékozókra koccint, 1845. ok­tóber 7-én nyomtatták ki. ROSZ BOR Igyunk, barátim, szomjas a világ, Kivált a költő, aki tollat rág. Hiszen mi írtuk a jó Fóti dalt, Igyuk meg hát ez átkozott italt. Csapláros, méregkeverő! Ne pislogj, jobb bort adj elő. Cudar lesz ez, de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk. Gyalázatos bor! Ilyet iddogál Magyar hazánkban ifjú s agg szakáll, Kivévén a bölcset meg a papot: A költő versben lát csak jó napot. Csapiáros, méregkeverő! Ne pislogj, jobb bort adj elő. Cudar bsz ez, de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk. Mondják: Egernél híres bor terem. Verembe szűrik tán? nem ismerem. Megénekeltem harcait, borát, S mind e napig nem láttam áldomást. Csapláros, méregkeverő! Ne pislogj, egrit adj elő. Cudar bsz ez, de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk. Mi szép vagy Kolna Ménes oldalán! Borod sötét mint a cigány leány, És benne a szív édes lángja ég. Kuruc, tatár! csak ilyen kéne még. Csapláros, méregkeverő! Ménes borából adj elő. Cudar lesz ez, de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk. Ki lát a bort, zöldet, mint drágakő? És híg aranyt, mely nyakba önthető? Somló, Tokaj, halljátok a panaszt: Fösvény hegyek! nekünk nem szűrték azt. Csapláros, méregkeverő! Legjobb borodból adj elő. Cudar lesz ez, de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk. Elég­ elég! Fejünk majd megszakad, Szemünk borúi és nyelvünk elakad. Költődnek, oh hatalmas Hunnia, Légy-étetőt engedsz-e innia! Csapláros, méregkeverő! Pusztúlj, ne adj több bort elő. Nagyon cudar, de drága volt: ízleld meg érte a pokolt! JÓ BOR (részlet) [...] S e második pohár Kinek nevére vár? Egy új világ van Méneshegy alatt, Mely gyors erővel cél felé halad. Hegyen és síkon annyi ott a kincs: Azt kérdezhetnéd, hogy még mije nincs? Végigfut rajt­­a jövevény Maros, S bár nem mind üdvös, mit vad árja hoz, De büszke fejjel termő partinál Egy ifjú város tündérképe áll. Tűzpont gyanánt függ e város szeme S alatta áll az alföld szelleme. Magyar szellem! lobogj e városon: Magas reménnyel néz felé a hon. Csordultig a pohár, igyunk, S az istenekkel álmodunk: Éljen! ki hátra nem marad! Virulj fel ifjú szép Arad! !...! (Vörösmarty Mihály) Számunkra mindkét versből Ménes említése fontos. Az ott élő büszke gazdák máig úgy tartják, az ő boruknak az egészségesek poharába kell kerülnie, míg a tokaji bor, lévén „gyógyszer", a betegek bora. Ennek a nézetnek az előzmé­nyei egyébként a magyar irodalmi régiségben is fellelhetők. Természetesen a vörös boroknak is tulajdonít kedvező fi­ziológiai hatásokat a népi gyógyászat (az orvostudomány ugyancsak). Vérszegénység, fáradékonyság, gyomorpana­szok esetén ajánlják fogyasztását. Mint minden nemes bor esetében, a vörös bor, illetve a Kadarka körül is kialakult egy olyan gazdag képzetkor, 216 (Vörösmarty Mihály)

Next