Buza Péter: A mesterség dicsérete. Parlamenti szobor-korrajz (Budapest, 2003)

Parlament történetét sajátos nézőpontból feldolgozó kötet a millennium megbecsült mesterségeinek albuma. Leírja a szobrokat, bemutatja a figurával megjelenített szakma, foglalkozás, hivatás aktuális állapotát az ezredévi Magyarhonban. Mire a végére érünk, a fő vonalakat illetően kirajzolódik előttünk a száz év előtti ország tudása, gazdasága, művészete. S közben a kulturhistóriának egy régi adósságát is törlesztjük: soha, senki nem szentelt még érdemi figyelmet ennek az együttesnek. A nyolcvannyolc figura foglalkozásokat, hivatásokat rendez össze tablóvá, amelyről leolvasható az is, mit gondolt a gyönyörű építészeti keretbe foglalt páratlan szoboregyüttes egy­­egy darabjának tervezője saját koráról vagy éppen valamely szakma hagyományairól. Arról, mi élt még akkor a tradícióból. Öltözékben, szerszámként vagy mint munkadarab. Ilyen formán ha most, jó száz év eltelvén, úgy vesszük szemügyre a hatos, hármas, kettős csoportokba rendezett alakokat, hogy arra figyelünk, azt írjuk le, amit a maguk korának valóságából meg­mutatnak, hiteles korképet rajzolhatunk a Parlament építőinek Magyarországáról. írta BÚZA PÉTER Fényképezte: GADÁNYI GYÖRGY

Next