Californiai Magyarság, 1960 (38. évfolyam, 1-53. szám)
1960-03-31 / 13. szám (14. szám)
6-ik oldal CALIFORNIA! MAGYARSA® No. 13 — 19( Lélekrablás A virágerdő fölött hajnalig úgy csapongott az ő boldog lelke, mint egy megbódult kis aktakötő. Az égzengéstől egyébként nagyon félt, mert alapjában véve bizony csak gyáva kisleány volt, az éjjeli mennydörgés azonban győzelmes harsonaszóként remegtette meg a tagjait. A harsonaszótól fölpattantak a boldogság tündérvárosának aranykapui. És most egyszerre mindennek vége lett megint! A meseváros kapui becsapódtak. A fényözön elhomályosult. A csodavirágok fonynyadtan csüggesztették le fejüket. Semmi sem maradt vissza a tündöklő álomból, csak egy együgyű kisleány, aki szégyelte magát a józan napfényben. Lassú léptekkel haladtak a ház felé. Ott már várta őket Berta néni a reggelivel. Ő is nyomott kedvében volt, mert a szilvafán kívül egy szép fiatal juharfát is derékon tört a vihar. Sárkány aztán előfüttyentette a vizsláját és bement a házba a puskájáért, hogy délig bejárja a határt. Erre az udvaron levő összes kutyák megbolondultak. Bogár, a két terrier, sőt még a kertész kuvasza is mindenáron vadászni akartak. Amikor Sárkány fegyveresen kilépett a pitvarba, egyedül találta ott Hajnalkát. A leány hófehér arccal lépett eléje. — Jó lesz így a levél? — kérdezte. — Miféle levél? Sárkány kezébe vette az írást. Sárberky Gézának volt címezve. “Édes Géza! Tudom, hogy csütörtökön hozzánk készül. Azt is tudom, hogy mi a szándéka. Kérem ne jöjjön! Barátnője, Hajnalka.” A leány úgy állott Sárkány előtt, mintha a halálos ítéletét várná. — Majd ha visszajöttem! — dünnyögte Sárkány. A kerti kapuban megfordult. Hajnalka m még mindig egy helyben állott, kezével a székbe kapaszkodva. — Hajnal! Gyere ide! Két szökéssel mellette termett. — Majd ha visszajövök! — mondta újból Sárkány. De most már halkan, melegen és mosolyogva. Azzal gyöngéden visszasimította a leány homlokából a fürtöket és a vadászláztól üvöltő vizsla után ment. Egy óra múlva Sárkány ott ült a bődi liget szélén. Vagy ötven lépésnyire tőle két dühös fácánkakas verekedett a cserjésben, de ő ügyet sem vetett rájuk. Jónevelésű kutyája ott feküdt előtte, keresztbe tett két lábán pihentetve a fejét. Az állatot valósággal kétségbeejtette gazdája közömbössége. A pofája fájdalmas ráncokba torzult, a szeme szemrehányóan függött Sárkány arcán. Sárkány önmagát vizsgálgatta. Valami visszás, idegen érzést talált magában. Egy néma hazugság kuporgott a lelkében, mint bagoly a galambdúcban. Hogy kiűzze magából a rut vendéget, rendbe kellett szednie a gondolatait. Az ő elméje nem igen csapongott; tudott oly biztosan bánni a tulajdon gondolataival, akár a sakkmester a figuráival. Tehát! Mi van a leánnyal? Hajnalka szereti, az világos. Amikor tegnap az égzengés egy pillanatra a karjaiba dobta, szinte elperzselte ösztönszerű odaadásának lángjaival. Valószínű hogy a férfinak szóló szerelme esztendők óta ott rügyezett már a nevelőapának szóló gyöngédségben és valószínű, hogy a nő szenvedélyébe ma is belefér még a gyermek tiszta szelete. Az igazi nő egyébként sem szokta érzelmeit vizsgálgatni és osztályozni, mint a férfi. — És mi van velem? — kérdezte magában Sárkány. De ekkor elhagyta a nyugodt logikája. Szeszélyes húzásokat tett a sakktáblán. — Te tegnap szenvedélyes hangon szemére vetetted a leánynak, hogy el akar hagyni és azzal leverted a lakatot a szivéről... Miért tetted? Mert kétségbeejtőnek találod a gondolatot, hogy Hajnalka végleg elszakad tőled... Ez önzés. De várjon a szerelem önzés? Szerelem!? — Sárkány fölszisszent. Megalázónak és kissé elszomorítónak találta a gondolatot, hogy ő Hajnal- HERCZEG FERENC REGÉNYE 11 hát más szemmel is nézhetné, mint a szerető apa tiszta szemével... De aztán leselkedve kerülgetni kezdte önmagát: Lássuk csak — ezen most már keresztül kell esnünk! — visszataszítónak találnád-e a gondolatot, hogy Hajnalkát a karjaidba zárjad? — Nem, óh nem! — Most ébredt csak tudatára annak, hogy ő a gyermekben régóta fölfedezte a nőt, akinél szebbet sokat ismert, de nőiesebbet és ránézve egyénileg vonzóbbat egyet sem. Mindent szeretett rajta és benne. Szerette a kedvesen ósdi nevét is, mely valami levendulaszagú eszmetársulás révén, Szigliget múzsájának megható gitárpengésére emlékeztette. Most hirtelen feldöntötte a láthatatlan sakkfigurákat és talpra szökött. Amikor ebéd idején hazaért, Hajnalkát ott találta a kerti ajtóban. Rettenetes nyugtalanság remegtette meg a leány lelkét, de azért nem mert szólni, hanem zavarát palástolva, Sárkány kutyáját simogatta. — Igaz! — mondta Sárkány, — nekünk beszélnünk kell a Sárberky dolgáról... Hajnalka suttogva mondta: — Igen... A szomorú hang és a bánatos tekintet nem volt ínyére Sárkánynak. A kezével fölemelte a leány állát és tréfás szigorúsággal mondotta: — A papa megtiltja magának, hogy Sárbekyhez menjen. A papa egyáltalában megtiltja, hogy olyan emberhez menjen, akit nem szeret. Majd ha egyszer megszeret valakit, akkor rögtön be fogja vallani a papának — a többit bízza reá. A levelét azonban nem szabad postára adni. Berta nénire kell bízni, ő tud nagyon kedves és nagyon hosszú leveleket írni. És Berta néni még a délután folyamán megírta levelét. Nem adta tizenkét oldalon alul. Elszontyolodottan ült az íróasztalhoz, de azért nem ellenkezett, sőt még magyarázatot sem kért. Az Úristen és Józsi akaratában ő vakon megnyugodott. Hajnalka nyugodt jókedvvel járt-kelt a házban. Estefelé azt kérdezte Sárkánytól, hogy meddig marad még “otthon”? — Majd meglátom... Megszökni innen? Szó sincs róla! Előbb még tisztáznia kell egyetmást. Budapesten különben sem volt mostanában dolga; a “nagy munkájával” itt is foglalkozhatik. Másnap este különös meglepetés érte. Amikor le akart feküdni, egy levelet talált a párnáján. Hajnalka írása. Félórával ezelőtt még együtt ültek és most levelet irt neki! A vér a fejébe szökött... Miféle regényes ízléstelenség ez? Miféle alamuszi titkolódzás? Haragudott a leányra és restelkedett önmaga előtt. A levél így szólt: “Én egy együgyü, szegény árvaleány vagyok. Talán rut és nevetséges is vagyok. Tudom, hogy az egész életem nem fontosabb, mint egy bogáré vagy egy fűszálé. De azért mégis én vagyok a világon a legelső nő. A legkülönb és a legboldogabb. Mert az öné vagyok és mert ön által élek. Nem tudom, hogy szerelem-e az, amit érzek? Azt hiszem, annál sokkal több. Valami, aminek nincs neve, mivel előttem nem érezte meg senki. Ez talán maga az élet, az én életem. Ön mindent tud, ön azt is tudja, hogy én soha, sohasem fogom megérteni- hogyan lehet egy férfit, más férfit szeretni. ön azt is tudja, hogy én most, midőn e sorokat olvassa, összekulcsolt kezekkel térdelek a szobámban és hálát adok Istennek, hogy megteremtett és azzá tett, ami vagyok. Tegnap így szólt hozzám: “Majd ha szeret, be fogja nekem vallani, s a többit bízza reám.” Nem tudom, miért kívánja hallani azt, amit úgy is tud, de engem boldoggá tett, hogy leírhattam.” Sárkány növekedő csodálkozással futotta végig a levelet. Honnan veszi, az egyébként túl csendes és túl szerény gyermek a bátorságot, hogy ezt így megírja neki? Ez a szerelem vak és mindent merő fanatizmusa, amelyben a nő előtte jár a férfinak. Sárkány az este későbben aludt el, mint rendesen. A hosszú elmélkedésnek az lett a vége, hogy megint nem határozott semmit. Most történt vele először, hogy határozatlannak mutatta magát. (folytatjuk) BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KIV. MINDEN MAGYARNAK ÉS SZERETETTEL HÍVEIT A SZENTMISÉKRE A SZENT ISTVÁN HITKÖZSÉG 3715 Woodlawn Avenue, Los Angeles Ft. Arnold Biedermann plébános Ft. Laczkovits József magyar lelkész, Ft. Thomas Oefelin lelkész ÖRÖMTELJES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁN ÉS SZERETETTEL VÁRJA ISTENTISZTELETEIRE A LOS ANGELESI MAGYARSÁGOT AZ AMERIKAI - MAGYAR . BAPTISTA EGYHÁZ 43rd Street és Grand Avenue sarok, Los Angeles James D. Morash lelkész ................................................................................................................... AJÁNLJA LAPUNKAT BARÁTAINAK LAPUNKBAN a legújabb általános híreket röviden olvashatja minden héten. Emellett, a kolóniánkban történő magyar társadalmi események következő híreit! Értesítse barátait, ismerőseit a legközelebbi összejövetelről. Köszönjük! -t!