Californiai Magyarság, 1960 (38. évfolyam, 1-53. szám)

1960-03-31 / 13. szám (14. szám)

6-ik oldal CALIFORNIA! MAGYARSA® No. 13 — 19( Lélekrablás A virágerdő fölött hajnalig úgy csapon­gott az ő boldog lelke, mint egy megbódult kis ak­takötő. Az égzengéstől egyébként nagyon félt, mert alapjában véve bizony csak gyáva kisleány volt, az éjjeli mennydörgés azonban győzelmes harsonaszóként remegtette meg a tagjait. A harsonaszótól fölpattantak a boldog­ság tündérvárosának aranykapui. És most egyszerre mindennek vége lett megint! A meseváros kapui becsapódtak. A fényözön elhomályosult. A csodavirágok fony­­nyadtan csüggesztették le fejüket. Semmi sem maradt vissza a tündöklő álomból, csak egy együgyű kisleány, aki szégyelte magát a józan napfényben. Lassú léptekkel haladtak a ház felé. Ott már várta őket Berta néni a reggelivel. Ő is nyomott kedvében volt, mert a szilvafán kívül egy szép fiatal juharfát is derékon tört a vi­har. Sárkány aztán előfüttyentette a vizsláját és bement a házba a puskájáért, hogy délig be­járja a határt. Erre az udvaron levő összes ku­tyák megbolondultak. Bogár, a két terrier, sőt még a kertész kuvasza is mindenáron va­dászni akartak. Amikor Sárkány fegyveresen kilépett a pitvarba, egyedül találta ott Hajnalkát. A le­ány hófehér arccal lépett eléje. — Jó lesz így a levél? — kérdezte. — Miféle levél? Sárkány kezébe vette az írást. Sárberky Gézának volt címezve. “Édes Géza! Tudom, hogy csütörtökön hozzánk készül. Azt is tudom, hogy mi a szán­déka. Kérem ne jöjjön! Barátnője, Hajnalka.” A leány úgy állott Sárkány előtt, mintha a halálos ítéletét várná. — Majd ha visszajöttem! — dünnyögte Sárkány. A kerti kapuban megfordult. Hajnalka m még mindig egy helyben állott, kezével a szék­be kapaszkodva. — Hajnal! Gyere ide! Két szökéssel mellette termett. — Majd ha visszajövök! — mondta újból Sárkány. De most már halkan, melegen és moso­lyogva. Azzal gyöngéden visszasimította a le­ány homlokából a fürtöket és a vadászláztól üvöltő vizsla után ment. Egy óra múlva Sárkány ott ült a bődi li­get szélén. Vagy ötven lépésnyire tőle két dü­hös fácánkakas verekedett a cserjésben, de ő ügyet sem vetett rájuk. Jónevelésű kutyája ott feküdt előtte, keresztbe tett két lábán pi­hentetve a fejét. Az állatot valósággal kétség­­beejtette gazdája közömbössége. A pofája fáj­dalmas ráncokba torzult, a szeme szemrehányó­an függött Sárkány arcán. Sárkány önmagát vizsgálgatta. Valami visszás, idegen érzést talált magában. Egy né­ma hazugság kuporgott a lelkében, mint ba­goly a galambdúcban. Hogy kiűzze magából a rut vendéget, rendbe kellett szednie a gondo­latait. Az ő elméje nem igen csapongott; tu­dott oly biztosan bánni a tulajdon gondolata­ival, akár a sakkmester a figuráival. Tehát! Mi van a leánnyal? Hajnalka szere­ti, az világos. Amikor tegnap az égzengés egy pillanatra a karjaiba dobta, szinte elperzselte ösztönszerű odaadásának lángjaival. Valószínű hogy a férfinak szóló szerelme esztendők óta ott rügyezett már a nevelőapának szóló gyön­gédségben és valószínű, hogy a nő szenvedé­lyébe ma is belefér még a gyermek tiszta sze­lete. Az igazi nő egyébként sem szokta érzel­meit vizsgálgatni és osztályozni, mint a férfi. — És mi van velem? — kérdezte magá­ban Sárkány. De ekkor elhagyta a nyugodt logikája. Szeszélyes húzásokat tett a sakktáblán. — Te tegnap szenvedélyes hangon szemére vetetted a leánynak, hogy el akar hagyni és azzal lever­ted a lakatot a szivéről... Miért tetted? Mert kétségbeejtőnek találod a gondolatot, hogy Hajnalka végleg elszakad tőled... Ez önzés. De várjon a szerelem önzés? Szerelem!? — Sár­kány fölszisszent. Megalázónak és kissé elszo­morítónak találta a gondolatot, hogy ő Hajnal- HERCZEG FERENC REGÉNYE 11 hát más szemmel is nézhetné, mint a szerető apa tiszta szemével... De aztán leselkedve ke­rülgetni kezdte önmagát: Lássuk csak — ezen most már keresztül kell esnünk! — visszata­szítónak találnád-e a gondolatot, hogy Hajnal­kát a karjaidba zárjad? — Nem, óh nem! — Most ébredt csak tudatára annak, hogy ő a gyermekben régóta fölfedezte a nőt, akinél szebbet sokat ismert, de nőiesebbet és ránéz­ve egyénileg vonzóbbat egyet sem. Mindent szeretett rajta és benne. Szerette a kedvesen ósdi nevét is, mely valami levendulaszagú esz­metársulás révén, Szigliget múzsájának meg­ható gitárpengésére emlékeztette. Most hirtelen feldöntötte a láthatatlan sakkfigurákat és talpra szökött. Amikor ebéd idején hazaért, Hajnalkát ott találta a kerti ajtóban. Rettenetes nyugta­lanság remegtette meg a leány lelkét, de azért nem mert szólni, hanem zavarát palástolva, Sárkány kutyáját simogatta. — Igaz! — mondta Sárkány, — nekünk beszélnünk kell a Sárberky dolgáról... Hajnalka suttogva mondta: — Igen... A szomorú hang és a bánatos tekintet nem volt ínyére Sárkánynak. A kezével fölemelte a leány állát és tréfás szigorúsággal mondotta: — A papa megtiltja magának, hogy Sár­­bekyhez menjen. A papa egyáltalában megtilt­ja, hogy olyan emberhez menjen, akit nem sze­ret. Majd ha egyszer megszeret valakit, akkor rögtön be fogja vallani a papának — a többit bízza reá. A levelét azonban nem szabad pos­tára adni. Berta nénire kell bízni, ő tud na­gyon kedves és nagyon hosszú leveleket írni. És Berta néni még a délután folyamán megírta levelét. Nem adta tizenkét oldalon a­­lul. Elszontyolodottan ült az íróasztalhoz, de azért nem ellenkezett, sőt még magyarázatot sem kért. Az Úristen és Józsi akaratában ő va­kon megnyugodott. Hajnalka nyugodt jókedvvel járt-kelt a házban. Estefelé azt kérdezte Sárkánytól, hogy meddig marad még “otthon”? — Majd meglátom... Megszökni innen? Szó sincs róla! Előbb még tisztáznia kell egyetmást. Budapesten kü­lönben sem volt mostanában dolga; a “nagy munkájával” itt is foglalkozhatik. Másnap este különös meglepetés érte. A­­mikor le akart feküdni, egy levelet talált a párnáján. Hajnalka írása. Félórával ezelőtt még együtt ültek és most levelet irt neki! A vér a fejébe szökött... Miféle regényes ízléste­lenség ez? Miféle alamuszi titkolódzás? Hara­gudott a leányra és restelkedett önmaga előtt. A levél így szólt: “Én egy együgyü, szegény árvaleány va­gyok. Talán rut és nevetséges is vagyok. Tu­dom, hogy az egész életem nem fontosabb, mint egy bogáré vagy egy fűszálé. De azért mé­gis én vagyok a világon a legelső nő. A legkü­­lönb és a legboldogabb. Mert az öné vagyok és mert ön által élek. Nem tudom, hogy szere­­lem-e az, amit érzek? Azt hiszem, annál sokkal több. Valami, aminek nincs neve, mivel előt­tem nem érezte meg senki. Ez talán maga az élet, az én életem. Ön mindent tud, ön azt is tudja, hogy én soha, sohasem fogom megérte­ni- hogyan lehet egy férfit, más férfit szeret­ni. ön azt is tudja, hogy én most, midőn e so­rokat olvassa, összekulcsolt kezekkel térdelek a szobámban és hálát adok Istennek, hogy megteremtett és azzá tett, ami vagyok. Teg­nap így szólt hozzám: “Majd ha szeret, be fog­ja nekem vallani, s a többit bízza reám.” Nem tudom, miért kívánja hallani azt, amit úgy is tud, de engem boldoggá tett, hogy leírhat­tam.” Sárkány növekedő csodálkozással futotta végig a levelet. Honnan veszi, az egyébként túl csendes és túl szerény gyermek a bátorsá­got, hogy ezt így megírja neki? Ez a szerelem vak és mindent merő fanatizmusa, amelyben a nő előtte jár a férfinak. Sárkány az este későbben aludt el, mint rendesen. A hosszú elmélkedésnek az lett a vége, hogy megint nem határozott semmit. Most történt vele először, hogy határozatlan­nak mutatta magát. (folytatjuk) BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KIV. MINDEN MAGYARNAK ÉS SZERETETTEL­­ HÍVEIT A SZENTMISÉKRE A SZENT ISTVÁN HITKÖZSÉG 3715 Woodlawn Avenue, Los Angeles Ft. Arnold Biedermann plébános Ft. Laczkovits József magyar lelkész, Ft. Thomas Oefelin lelkész ÖRÖMTELJES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁN ÉS SZERETETTEL VÁRJA ISTENTISZTELETEIRE­­ A LOS ANGELESI MAGYARSÁGOT AZ AMERIKAI - MAGYAR .­­ BAPTISTA EGYHÁZ­­ 43rd Street és Grand Avenue sarok, Los Angeles James D. Morash lelkész ................................................................................................................... AJÁNLJA LAPUNKAT BARÁTAINAK LAPUNKBAN a legújabb általános híreket röviden olvas­hatja minden héten. Emellett, a kolóniánkban történő magyar társadalmi események következő híreit! Értesítse barátait, is­merőseit a legközelebbi összejövetelről. Köszönjük! -t!

Next