Cegléd és Környéke, 1948 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1948-01-04 / 1. szám

Látogatás a városi közkórházban Kedves meghívás futott be lapunk szerkesztőségéhez. Örömmel vesszük a meghívást s a jelzett időpontban már kint vagyunk a városi közkór­házban a helybeli lapok riportereivel együtt. Dr. Gombos Dénes igazgató-főor­vos kedvesen fogad bennünket és a gondnoki szobában levetjük télika­­bátjainkat. Kellemes meleg van. Ez igen. Úgy látszik működik a köz­ponti fűtés. Mert emlékszem rá, a múlt télen még vaskályhákban, friss vágású fával próbálkoztak a kórház­ban elviselhetővé tenni a hideget. Az előrelátó gondoskodásnak és a sok utánjárásnak eredménye, hogy a központi fűtés mindenütt működik és amint az igazgató úrtól megtudjuk, február végéig biztosítva van a fűtő­anyag, mely a helyzet lényeges ja­vulását jelenti. Új, modern Röntgen-gép Az igazgató-főorvos ezután sorba bemutatja a kórház orvosi, műszaki és tisztviselőbarát s már indulunk is a gondnoki szobából a földszinti fo­lyosón a röntgen szobáig. A legna­gyobb meglepetésünkre egy egészen modern röntgen készüléket látunk, teljesen felszerelve. Mind nagyobb ér­deklődéssel nézegetjük a készülék ezüstösen csillogó acél testét, a hoz­zátartozó egyéb részeivel együtt. A régi készülék sűrű dróthálózatával és alig egy-két irányba beállítható merevségével szemben a laikusnak is pompás látványt nyújt az új, mo­dern készülék. Amikor már jól kigyönyörködtük magunkat az új készülékben, az igazgató-főorvos és Csillag főorvos mutogatták meg és hozták üzembe az új készüléket. Ekkor láthattuk csak igazán, hogy mi a két készülék közötti különbség és hogy mennyire nagyjelentőségű az új készülék meg­szerzése. Ugyanis eddig a régi készü­lékkel lassabban, körülményesebben és kisebb területen lehetett a felvé­telezést, illetve az átvilágítást esz­­­­közölni és azt is csak úgy, hogy­­ a beteget annyi formában kellett el­helyezni a készülék mögé, ahány át­világításra volt szükség. Ezzel szem­ben az új készülék úgy van megkon­struálva, hogy a beteget elhelyezik fekvőhelyzetben és anélkül, hogy a legkisebb mozgást is kellene végez­nie, az új készülék­­minden irányban úgy állítható be, amint arra a vizs­gálatnál szükség van. Világítóereje is sokkal nagyobb és élesebb, mint a régié. Mindjárt ta­pasztalhatjuk is, amint az egyik kór­házi tisztviselő ruhástól csak úgy odaáll a készülék mögé és Csillag főorvos úr átvilágítja. Nagyszerűen­­ látjuk a mellkas csontjait, sőt Csil­­­­lag főorvos úr az illető pénztárcájába­­ is behatol a röntgen­sugarakkal s nagy derültség között jelenti ki, hogy az teljesen üres. Ezután megtekintjük még az újon­nan átalakított sötétkamrát, amely a röntgen szobával szemben van és­­ ahol a filmfelvételek előhívása tör­­­­ténik. A látottak után a főorvosi szobá­ban foglalunk helyet. Dr. Gombos Dénes igazgató-főorvos úr különböző­­ kérdéseinkr­e az alábbiakban nyilat­kozik: — Amint láthatták az urak a kór­ház egy 45.000 forintos modern ké­szülékhez jutott, a S.A.S. akció ré­vén a népjóléti minisztérium támo­gatásával. Roppant nehéz volt a ké­­s­szülék megszerzése. Nem csüggedve­­ a sok elutasítás miatt, állandóan na­pirenden tartottam a kérelem meg­­­­ismétlését és a gyakori személyes­­ sürgetésnek és zaklatásnak íme meg is lett az eredménye, mert már az új készülék négy nap óta üzemben van. A bemutatás során tapasztalhat­ták az urak, hogy mi a különbség a két készülék között, s ha még meg­említem azt is, hogy ez az új, mo­dern készülék csökkentette a röntge­­nezést végző orvossal szemben a su­gárveszélyt is és az érintési veszélyt pedig teljesen kizárja,­­ teljes ké­nyelmet jelent a beteg számára, ke­vesebb filmre van szükség és, hogy ezzel a készülékkel jobb a célzás a felvételezés, vagy átvilágítás eseté­ben,­­ mindannyiónk előtt világossá válik az új röntgen­készülék jelen­tősége. Az egész kórház örül és hálás a Népjóléti Minisztériumnak és a „Siess! Adj! Segíts!“ akciónak nagy hiányt pótló adományáért. Magam részéről bízom benne, hogy a leg­sürgősebben pótlandó ágyneműek és fehérneműek beszerzésénél is segít­ségünkre lesz a Népjóléti Miniszté­rium,­ ha másként nem, épülethozzáépítés­sel helyet biztosítani. Befejezésül még megemlítem, hogy kórházunk telt, az ellátás igen jónak mondható, mert még ma is­­annyi diétás ebéd készül naponta, ameny­­nyire szükség van. A látottakból és hallottakból meg­állapíthatjuk, hogy dr. Gombos Dé­nes a kórház igazgató-főorvosa hiva­tása magaslatán áll. Hűséges munka­társai ,­ az orvosi kar, a kórház tiszt­viselői, ápolói és egyéb alkalmazot­tai ugyancsak segítik az igazgatót magasztos munkája elvégzésében. Mi pedig ígérjük, hogy minden alkalommal készséggel állunk az igazgató-főorvos, az orvosi kar és a kórház rendelkezésére,, amikor a szenvedő emberiség gyógyulását elő­mozdító munkából részt kell vállalni. Elbúcsúzunk. Ismét a folyosón vagyunk, ahol kellemes melegben gondos ápolónő­k ezek díszítik a karácsonyfát. Mert a kis Jézust a kórházi betegek is várják. Amikor a világ végét vártam kilenc éves voltam akkoriban, s vártam a világ végét. Még­pedig dátumra. Mert jóllehet, írván akkor ezerkilencszáztizenkilencet, a mi szép vidékünk, Csongrád megye ligetes tájéka akkor román­ megszállás alatt állott, minek következtében Buda­pestről nem jártak az újságok, mégis tudtunk mi mindent. Főképpen tud­tuk, hogy mi történik a nagyvilág­ban. Ami nálunk történt, arra úgy­sem volt senki kíváncsi, ezt tudtuk amúgy is. Mindeme nagy megisme­résekhez pedig hozzá­segített ben­­­nünket az Orosházi Friss Újság, napi két koronáért, ha jól emlékszem. Az újságot­ lovasember hozta el mindennap este felé, a házunkhoz, a novemberi sárba félig belefult ma­jor iskolájához. Törhette a fejét néhai való dr. Mitlasovszky János főszerkesztő úr, az Alföld nagy vendéglő három decije mellett, hogy mivel is elégítse ki az újságolvasókat. .. így történt azután, hogy egyik borús november végi na­pon, amikor már a mi vidékünkön szokásos szólás­mondás szerint Er­zsébet asszony megrázta a pöndölét, vagyis szép csendesen hullani kez­dett a hó és a nagyvendéglőben min­denki azért zaklatta a főszerkesztő urat, hogy mi a nagyujság, hát nézte­­nézte nagy szorongat­tatásában a hó­­pelyhek hullását, keserű mélázással. . .Aztán hirtelen elöntötte a méreg és majdnem kiszaladt dühösen a szá­ján: — Nahát, majd csinálok én nektek szenzációt — szólt és rohant a De­­martsik-nyomdába, ahol az újságot nyomták. És másnap megjelent or­dító címmel az Orosházi Friss Újság első oldalán: december 15-én éjjel vége lesz a világnak. Alatta ott ál­lott a cikkben, hogy mit tudom én, milyen angol tudós kiszámította, hogy dec­ember 17-én nekiszalad földgöm­bünknek egy üstökös, s avval végünk van! Körülbelül ennyi volt az egész hír, dehát akinek esze van, annak ennyi is elég. * Szóval kihozta a lovasposta hoz­zánk is ezt a nevezetes újságszámot. Negyedikes elemista szemeim először szinte félig értelmetlenül olvasták el a főcímet: vége a világnak ... Hir­telen valami felmérhetetlen, vad ijedtség markolt belém . . . Vége a világnak, kalapált a kilencéves gyer­mekfejemben a dermegő rémület. Kihez is szaladhattam, mint az apám­hoz .. . Belenéztem jóságos vonású, szép férfiarcába, hiszen nekem ő volt akkor a legcsalhatatlanabb valaki széles e földön. Szinte fuldokolva nyögtem ki: — Apa, igaz, hogy vége lesz a vi­lágnak? Szürke, okos szemeire fátyolosan ráborult valami csendes szomorúság s csak annyit mondott: — Bár lenne. Nem sok öröm van ebben a világban. Ma, egy második háború után­ megérti az ember az ilyen elkeseredést, akkor azonban a válasz még jobban megrémített. El­hallgattam s szinte szédülten állot­tam egyhelyben. Úgy látszik, ez a megdöbbenésem feltűnt az apámnak is, mert nemsokára maga kezdett vi­gasztalni. Hogy így meg úgy, híresz­­teltek efélét már máskor is. Engem azonban ez nem nyugtatott meg, s úgy látszik a sajtónak már ek­kor is nagy tisztelője voltam, mert bőgve­­szipogva megkockáztattam: — Igen ám apa, de ezt az újság írja. Ez nem pletyka. Apám rám nézett s fejemet a mel­lére vonta, legyint­ve a kezével, eny­­nyit felelt: — Fiacskám, az újságok sokmin­dent írnak. Azt is írták tizennégyben, hogy megnyerjük a háborút... Az újságírók szenzációt hajhásznak és szamarak . 1. Szegény apám valószínűleg nem gondolta, hogy akkor mit sem sejtve a mellkasára dőlve bömbölő kisfiú jö­vendő élethivatása felett mond tö­mör és nem éppen hízelgő kritikát, így tehát vártam a világvégét. Bú­csúztam, napról-napra pihegőbb ré­mülettel minden számomra kedves­től. De csak úgy magamban. A szü­leimtől, az iskolától, a­ cimboráktól, a kastély alatt boldog csatangolásaim­­ színhelyétől, az angolkerttől. .. Vi­­­­szont szinte méltatlankodtam azért,­­ hogy a többi ember szemlátomást­­ fütyül a világvégére... Vadászy ! Gyurka bácsi, az apám legjobb ba­rátja például mosolyogva tervezge­tett az új esztendőre. Őszintén szólva nem­ értettem, mit akar Gyurka bá­csi a következő évben, mikor néhány nap múlva úgyis vége a világnak. ... És eljött a decmber 16-a estéje. Iskolából jövet szánakozva búcsúz­tam el a pajtásoktól.. . Holnap már­ úgysem találkozunk . .. Otthon vi­szont nagy megrökönyödésemre az apám este Nacsa Károllyal, a környék híres fiatal böllérjével tárgyalt, hogy ünnepekre le kéne szúrni az egyik­­ hízót. . . Nem értettem ezt se . . . Hej,­­ gondoltam, nem eszünk már mi ab­ból a disznósajtból. Mert azt nagyon szerettem s ilyen, csodálatosan még a világ végének előestéjén is eszem­be jutott... Ültem a kemence mellett, s néz­tem a máskor oly derűs esti fények­ben fürdő­szobát, de ma is emlék­szem, akkor fonnyasztóan sivár sár­gán ömlött rá mindenre a lámpa­fény. Siralomházi hangulat volt... Percről-percre jobban elfogott a ré­mület,­­ végül sírtam, még őszintéb­ben bömböltem. Zokogva búcsúztam el apától, anyától, pólyás kis húgom­tól. Meghagytam, hogy amikor kez­dődik a­­ világ vége, keltsenek fel, hogy együtt haljunk meg, aztán álomba bőgtem magamat. Sokáig al­­hattam, mikor valaki megrázott. . . — Itt a világ vége! — tört ki be­lőlem a rémület sikoltása. Ragyogó téli reggeli verőfény ömlött el a szo­bában, s az apám jóságos nevetéssel hajlott fölém, a homlokomat simo­gatva: —­ Fenét fiacskám. A világ végét a jó Isten számítja ki, nem az újsá­gok . . . Kelj fel, s tanuld meg a föld­raj­zleckét, mert tegnap bizony a vi­lág végétől nem jutott rá időd . . . — Nincs vége a világnak, nincs vége a világnak! — tört ki belőlem a boldog üvöltés . . . Mindez most eszembe jutott, ami­kor újabb divat szerint az atommal kapcsolatban jósolgatják a világ fel­robbanását. Hiszen igaz, kevés ész­szel kormányozzák a világot — a földi emberek. Fölöttünk azonban a jó Isten még a mi halandó mivoltban elkövetett baklövéseinkre is vigyáz... Bihary László * Javul a felszerelés Új osztályok További kérdéseinkre megtudjuk, hogy a kórház különböző külföldi segélyakciók és Vöröskereszt, Népjó­léti Minisztérium útján nagy értékű­­ gyógyszereken, kötszereken kívül 25­­ orvosi köpenyt, 10 műtős köpenyt, 1 75 lepedőt, 150 m. fehérnemű anya­­­­got stb. kapott és hogy a sebészet­nek annyira fontos hordozható kis röntgen készüléke használhatatlan, mert a bele való röntgen cső Ma­gyarországon nem kapható. Pótlása­­ iránt az intézkedés megtörtént.­­ A kórház járóbetegrendelése no­vember hó 1-e óta fül-, orr-, gége- és torok szakrendeléssel bővült, kü­lön megbízott szakorvos, dr. Szol­­csányi János főorvos vezetése alatt. , Sajnos, helyhiány miatt még e célra­­ külön osztály nincs. Reméljük azon­ban, hogy a közeljövőben úgy erre a célra, mint az égetően szükséges gyermekosztály részére is tudunk. A város adománya , Szelepcsényi Imre polgármester és­­ a város elöljárósága karácsonyfa­­ünnepséget rendezett Cegléd szegé­nyei részére. Hatalmas feldíszített karácsonyfát állítottak föl a közgyű­lési teremben, ahol az ünnepség ie­­­­zajlott. A pártok egy-egy szónoka méltatta a szeretet ünnepének jelentőségét. Utána pedig a II. kerületi óvodás­­gyermekek mutattak be karácsonyi jeleneteket. Ezután a polgármester szólott az egybegyűltekhez és meg­kezdte az ajándékcsomagok kiosztá­sát. Több, mint 200 személy kapott csomagot, amelyben ruhanemű,­­ pár cipő, szappan, bab, kenyér, liszt, al­ma és egy-egy kiscsomag édesség volt. Ezenkívül kiosztottak külön­­ még 14 pár cipőt és 18­­ tüzelőt. Boldog újévet kíván kedves vevőinek Szender Béla vaskereskedő

Next