Czegléd és Vidéke, 1893 (3. évfolyam, 2-53. szám)
1893-01-08 / 2. szám
Társadalmi és vegyestartalmú hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dij helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: egész évre 3 fil. fél évre 1 írt 50 kr., negyed évre 75 kr., egyes szám ára: 7 kr. Szerkesztőség: I. kerület, Vasu-utcza 101. sz. Jé küldendők a kéziratok és mindennemű hirdetmémek. Khh";tui\- .• e. ■"'/(( in Hinein! Felelős .szerkesztő): X-jeib Vilmos. Laptula, Ionos: *15^ ^ Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények a legjutányosabban számithatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági , írt; egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyeg-dij a fenti árakba bele van számítva. Előfizetési- és hirdetési dijak fizetendők a szerkesztőségnél. Haladunk-e ? Mikor egy-egy év letelik Isten kegyelméből, lázasan várjuk az egyes egyházak lelkészeitől a kimutatást uj év reggelén. Ez tünteti fel, hogy mennyi születés és halálozás volt a lefolyt évben, hány házasságot kötöttek, s szaporodott-e ? és pedig mennyivel a lakosok száma ? Fontos kérdések ezek, mert a nemzet jövője, boldogulása vagy elsatnyilása látható a feleletekben. — És kétszeresen fontos hazánkban, a melynek egy része elég afgán — a magyar állam ellenségei közszegött. Fontos a leihet kivált a magyar vidékeken igy városunkban is. Ha rohamos léptekkel hat. s a magyarok száma, s évről-évre nagyobb aranyokban múlja fel a nemzetiségek szaporodása úgy csak örülhetünk, mert a magyar megizmosodása, s vele az uralom és hatalom ezen a földön, még inkább bekövetkezik számunkra. És az utolsó népszámlálás adatai csak reménységre jogosíthatnak. Mert kitűnt ekkor, hogy az összes nemzetiségeket felülmulja a magyar — nemcsak értelmiségben, vagyonban, erőben, teherégben, hanem a számban is. És a milleniumi megünneplésekor egyik örömünk lesz ez a sap jelenség is a mely megnyugtat, de buzdító bátorít is a jövő viharaiban Ne féljünk, ha már számunk is több, hisz a lelkesedés, súly és hatalom már úgyis régen a no és az is marad örökké. Czegléd városában a mely Magyarország hegységei közt lakosainak számára nézve is előkelő helyet foglal el, az elmúlt 1892. évben szintén szaporodást tapasztalunk a népesedésben. Lapunk más helyén találják olvasóink azokat a számadatokat, amelyek felekezetek szerint mutatják a szaporodást, s ezen a helyen egy pár lakut bajra akarunk egyúttal rámutatni. Nagyon időszerű ugyanis a jelen pillanat visszatekinteni — az eredményeket látván— a múltba, amely ha nem valami rózsás is, de semmiesetre sem kétségbeejtő. Az összes szaporulat városunkban a múlt évről mindössze : 39. Ez a szám, Czegléd lakosainak összegéhez viszonyítva, nem épen kedvező. Mert igen nagy megnyugvásunkra szolgálna, ha tősgyökeres magyar városunk még fokozottabb mérvű szaporodást tudna előmutatni Szükség van, nagy szükség, a hamisítatlan, igaz magyarokra ! Elismerjük ugyan, hogy a népesség igen gyors szaporodása a megélhetés nehézsége is, de az is bizonyos, hogy tejben-mézben fürdő Alföldünkön még dúsan élünk mindannyian, és sok, nagyon sok idő telik el, míg tűrhetetlen lesz itt az állapot. És a népesség szaporodásával szaporodni fognak a megélhetés forrásai is, úgy, hogy még kétszeres szaporodás esetén sincs ok a kétségbeesésre. És ha a fenti, nem épen nagymérvű szaporodás okait keressük, azok közt sajnos — olyanokat is találunk a melyek igen fájnak, mertgazdagon szedték áldozataikat, kivált gyermekeink közt. Gondoljunk itt csak a nemrégiben dühöngött difteritiszre, amely miatt három hétig még az iskolák is be voltak zárva, s amely kellemetlen vendég évről-évre visszatér és rabol kegyetlenül, mindnyájunk, de kivált a szegény szülők mély fájdalmára. És ha a magyar faj szaporodását óhajtjuk, elsősorban a difteritisz ellen kellene már hathatós gyógyszert keresni, mert így tétlenül nézni annak vad pusztításait tovább nem lehet Várjuk, hogy a sokat emlegetett nagy abonyi orvos gyógyszerére mit szólnak a legfelsőbb helyen, s ha az jónak bízóinak, közkincssé kell tenni! Pusztított itt a múlt évben más járvány is; féltünk a kolerától, de hála Istennek, az Czeglédről csak két áldozatot kívánt. Igaz ugyan, hogy az adózók zsebét jól kipróbálta, mert a kolerapótadó súlyosan emelte a közterhet. De nem lehet, nem szabad e miatt zúgolódni. Kötelességünk megtenni mindent a baj elhárítására, s életünknél nem lehet kedvesebb a pénz soha ! — Vajha a leghatósabb óvszert alkalmazná elöljáróságunk a járványok ellen, ti. az artézi kutat. Ajánlottuk már többször ennek létesítését, melyre különben ma már miniszteri rendelet is kötelez s várjuk, mikor emelkednek hivatásuk magaslatára városunk nagyjai. Itt kell megemlékezni a családok és anyák eljárásáról is gyermekeik egészsége dolgában, mert bizony ezen a téren népünk sehogyse akar haladni. A gondos és szerető gyermekápolás, kivált az alsóbb néposztálynál, ma se általános jó tulajdonság még, beteg gyermekükhöz pedig máig se hívják elég gyorsan (ostoba költségkímélésből) az orvost így pusztul el aztán sok gyermek, kárára a hazának s gyalázatára a gondalian szülőknek. Sőt mi több, odajutunk nemsokára, hogy a tiltott bűn, az angyalcsinálás, a magzatelhajtás sem lesz ismeretlen. Ma már az Isten áldását tetszése szerint akarja sok szülő fosztogattatni önmagának ! les a lassú szaporodás egyik szomorú oka ez a körülmény is, mehet illően büntetni sokszor nem is lehet, mert titokban marad Métely ez, titkos féreg , vajha lenne bölcs orvos és hathatós gyógyszer minél előbb ellene ! A múlt évi szaporodás tehát nem valami nagy de azért nem ejthet csüggedésbe : haladuk * 1 t Á n c I A, Legkedvesebb nála Hű szivek szerelme. Szeress, szeress ! — ebben Nagy örömet lelne . . . Trencsény Károly. Mikor beteg voltál . . . Mikor beteg voltál Imádkoztam érted. Nem is kellett oltár, Nem hajlottam térde ; Kicsi kis szobámban Imádkoztam érted. Xmem összetettem, Ajkam le volt zárva, Szivem szóltelyettem, Ez a szegény árva, Párjáért esengő Bánatos madárka. Mint pacsirtaének. Szállott fel az égbe, Jóság Istenének Zsámolya elébe Könyörgő fohásza, Irgalom esdése. Egek nagy kiraka, Földnek kegye., atyja, Hű szivek bírája. Imám meghallgatta. Drága egészséged — Látod — visszaadta, Nagy legyen a hála, Mint nagy volt kegyelme, A meggazdagodás mestersége. — Plágium. — Mióta a tekintetes akadémiával is megesett, az a nem mindennapi eset, hogy megkoszorűzött egy plágiumot — noha nem vagyok akadémiai tag, s remélhetőleg nem is leszek, ha csak itt Bikás-Zugon nem alapítok egyet — sokat foglalkozom a plágium gondolatával és minél inkább töröm rajta az eszemet, annál inkább kezdek vele megbarátkozni annyira, hogy midőn most egy régi ugyan, de többé-kevésbé igaz , dolgot mondok el, megvagyok felőle győződve, hogy plágiumot írok. Azért merek pedig e kijelentéseimnél oly bátran előhozakodni, mert szerzői jogomat senki kétségbe nem vonhatja; továbbá nem a kritikára, hanem magára a t. közönség jóakaratára pályázom, s ez tudvalevőleg nem szokta az embernek fejét betörni — a plágiumért sem. Tehát kezdjük: „A meggazdagodás mestersége“. A macskaköröm rögtön elárulja, hogy már maga ez a czim is plágium és én nem késem bevallani, hogy ezt Jókainak egy ily czimi művétől vettem : „Die Kunst, arm zu werden.“ Ezt a czimet én nemcsak lefordítottam, de meg is fordítottam. Hogy miért ? Hát egyszerűen azon nekem és másnak igen könnyen megbocsátható jámbor kívánságnak okáért, hogy én is, más felebarátom is, inkább szeretnénk „reich zu werden- mint aarm zu werden.“ E tekintetben ugyan nem disputálok, a választást kinek-kinek a saját belátására bízom. Az elmondandó történet azonban mellettem szól. Madarasi Atilla szép fiú és jó tánczos volt, s egyébként pedig a törvénytudományokat hallgatta egyik vidéki akadémián. Tehát szép fiú, jó tánczos és jogász; három oly postulatum, melyek őt arra képesítették, hogy a leányok szivében nagyobb mérvű I .hóditásókat tegyen. Hajításaiban azonban nem tartottameg a bölcs mérsékletet, és győzedelmei arányában kapmu tata kihágásait, is, melyek őt viszont, arra képesítették, hogy a komoly professor urak egy megbocsáthatlan bűnéért egy napon tanácsot tartottak felette és kicsapták az iskolából még pedig úgy, hogy 24 óra alatt a városból is távoznia kellett. Az öreg Madarasi uram, a deli Atilla atyja a domai kisded egyház egyszerű lelkipásztora lévén, s elképzelhető, hogy minőstestamentomi haragra ger- ijedt szivében, midőn szerelmes fiának ilyetén sorsá-ól értesült. Most, midőn a fia az utolsó évet is elvégzendő vada már; most, midőn a nagyiszteleti és főtiszteléül urak, valamint :a világi notabilitások bizonyosan mind azon lettek volna, hogy a praedlanummal hazatérő ifjúnak felnyissák az előrehaladás sorompóit, menykocsapásként jött a hír, hogy legszebb reményeinek záloga semmivé tétetett.