Czegléd, 1884 (2. évfolyam, 1-40. szám)
1884-05-04 / 18. szám
Második évfolyam 1884. II-lis. szám. Czegléd, Május 4. Előfizetési díj: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre.............4 frt. — Félévre......................2 frt. — Negyedévre...............1 frt. — Egyes szám ára 10 kr. Szerkesztőség : VEGYESTARTALMÚ HETILAP: Megjelenik hetenkint egyszer Vasárnap. Hirdetmények: Egy hasábos petit sor 15 kr. Nagyobb és többszöri hirdetéseknél tetemes árleengedés. Minden beiktatásnál külön 30 kr. bélyegdij előre fizetendő. (Hirdetményt még Szombaton délelőtt is elfogadó lap) Nyílttérben Vasút-utczán, Gebey N. R. nyomdájában. Ide küldendők a kéziratok, melyek vissza nem adatnak. megjelenő közlemények minden sora 35 krajczár, a reclamátiók a kiadóhivatalhoz küldendők. Visszaélések az élelmi czikkek árulásánál Egészséges táplálkozás az életfentartásnak és munkabírásnak legbiztosabb alapföltétele és okvetlen előzménye. Az élelmi czikkek közt mindenesetre elül áll az egészséges marhahús. Ennélfogva a húsvágó székek szembeszökőleg igen fontos helyek s a közegészségügy érdekében is gondos felügyelet alatt tartandók. Hogy ezen kérdésnek mekkora súlyt tulajdonit maga az ország kormánya és parlamentje, legjobban tanúsítják azon sokszoros intézkedések, melyek ide vonatkozólag hozattak. Névszerint az 1874. XX. t. sz. 22, 23, 24 és 25 §-hoz kiadott miniszteri utasítás, mely a mészárosok és marhakereskedők teendőit, a vágóhidak karban tartását a marha és hússzemlét körülírja, pontosan és birság terhe alatt kiköti, hogy a marhajárlatok pontosan ellenőrzendők s állatorvos közbejötte nélkül marhát levágni nem szabad. Ez a rendelkezés azonban sehol sem tartatik be pontosan. Hogy orvosrendőrileg nem élvezni való marhát is vágnak le olykor olykor, az valószínű, de hát ez a kérdés még eddig valami akut bajt nem okozott, azért nem szellőztetjük. Az 1879 XL. t. ez. 137. §-ában így intézkedik: „Aki azon esetben, mikor az iparhatóság az 1872. VIII. t. sz. 34. §-a alapján, a hús és kenyérnemüek kicsinyben való eladásánál, azok sulyszerinti árának kifüggesztését rendelte el, azt nem teljesíti, húsz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.“ Ezen rendelet szintén a szokásjogilag elhanyagoltak kathegoriájába tartozik. De ez sem égetően fontos, mert az ember a hús és kenyér árát úgy is tudja, ha nem tudja, hát idejében megmondják neki. Hanem bár életkérdésnyi fontosságú, mégis szerfelett el van hanyagolva megtartása, a megszegők büntetése és rendreszorítása az 1879. XL. t. sz. 138-ik paragrafusának, mely így rendelkezik: „Száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő, aki a súlyos és ár szerint meghatározott hús vagy kenyér neműt magasabb áron vagy csekélyebb súlyban vagy pedig rosszabb minőségben árusitja el. Visszaesés esetében ha az utolsó büntetésnek kiállása óta, két év még nem telt el, a pénzbüntetés 300 frtig felemelhető.“ A húsvágók a pontos mértéket sokszor nem adják meg, a hús frissesége is sokszor kifogás alá esik. De nagyobb mértékben kihívó az az eljárás, melylyel a húsminőséget illetőleg a székállók nagy része a közönséget bosszantja. Ha az ember hozat egy kiló vesepecsenyét, nemcsak, hogy annak a fele, harmada csont, hanem még kényszerítik a cselédet, hogy /* kutyának se való szubakot húsárában rája megfizessen. És ezt nemcsak a könnyen kijátszható szegénységgel, hanem gyakorlatszerüleg űzik azon úri házakkal is, melyektől élnek és házasodnak. A rendőrségre nem megy senki mert annak úgy sem volna semmi sikere, ismerve rendőrségünk erélyét. Ezen káros tünemény fő okát a következőben kereshetjük. Rendezett városokban a hús három osztályba klassifikáltatik. Ezt mindenki tudja, aki valaha Budapesten vagy más kordában tartott városon ezzel törődött. Ennek az a nagy haszna van, hogy a vevő nincs a húsvágó grácziájára és szeszéjére utalva a vásárlásnál, hanem tárczájához és gusztusához arányos húst követelhet a kiszabott árért. Most ellenben a kisfogyasztók megfizetik a drága pénzt egy kilóért s kapnak érte fele csontot. A nagyfogyasztók, név szerint a vendéglősök, mert jó kuncsaftok, megkapják s elviszik a hús lelkét olyan vagy tán még olcsóbb árban, mint más a szemétjét. A szegénységnek a májat, meg a zsigeres aljahúst oly árban adják, mint vendéglősöknek a böjtököt. Ennek orvoslása csak úgy érhető el, ha a húst klassifikálják. Ez abban áll, hogy a vesepecsenye, karmonádli, comb, bliftök, első; a leveseshús és paprikásnak való második; az aprólék, láb, levescsont stb. harmadik osztályú hús legyen különböző arányos árakon. Ha így volna, akkor előre tudná, aki büstököt akar, hogy pl. abból egy kiló 60, kr . míg a leveshúsból 50, a tüdő, máj stb. pedig 30—36 kr. Ez által a mészárosok nem vesztenének semmit, mert kiszámolhatják, melyik fajta húst mennyiért adhatják, hogy megtalálják a becsületes hasznukat. E mellett a publikum is nyerne kettőt: először azt, hogy tudná előre, mennyi pénzért mit követelhet? másodszor tudná azt, hogy ha böjtök kell neki, nem kap fele húst, fele csontot, hanem tiszta húst és annyit amiért megfizet. A tejárulók ellen is naponként egy halmaz panaszt hallhatni. Annyira tán nincsenek ugyan, hogy a tejet borjűvelőből, lisztből és vízből állítanák elő, ha nem akárhány piaczról tejelő gazdasszonyt találhatni aki minden héten összeszidja a világ valamennyi milimáriját. Biztosaink ugyan végig billegnek olykor olykor nagy hetykén a piaczon, darutollaikat meglebegteti a szellő, alkalmilag egy két pillantást is váltanak a jó formájú fehér cselédekkel, de hogy képzelt méltóságukból leereszkedjenek a teljes kofa bögréjéig, —■ azt már nem teszik. Nem teszik pedig azért, nehogy ilyes törvényes eljárással magukra vonják a felséges nép haragját s az a választásoknál majd rezonirozzon ellenük. — Mert hát úgy ragaszkodnak ahhoz a dicsőséges hivatalkához, mint az életükhöz. A „CZEGLÉD“ TÁNCZÁJA. Qgg£3É©.*) Kék hegyek között, csendes völgy felett, Hol megpihen a fáradt képzelet. Hová epedve vágyik a kebel, Ha a világ már kínnal tölti el. Hol a fájó szív gyógyulást talál, Nem tépi szét a kegyetlen halál; Hol annyi virág illatlelkellő, Madár danában fürdik a szellő: Itt élt — a hol a napsugár fogan Az árvalányhaj csendben, boldogan, Kövér levele volt; virága kék — Szerette őt mind az egész vidék. Messze a hegytől a pusztába’ lenn, Hol szél süvölt s kemény vihar terem. Hol a vidék rideg és mostoha, Olyan mint a haldokló mosolya. Hová a képzelet csak akkor szárnyal Mikor meghasonlott már a világgal. S ha kiakarja végezni magát, Ott virraszt át egy rémes éjszakát. E vidéken nagy mocsár székbe Ott sintődött a szegény Őszike. S hogy arra járt a bérezi árvalányhaj Ismerős lett az elhagyott virággal. Meglátta és megszerette nyomba’ „Majd elviszlek — szólt — az én lakomba. Ott nem környez majd ily bús pusztaság — Ott szebben nyíl sok illatos virág. Idők fagyától keblemmel megvédlek — Királynőjévé teszlek a vidéknek. — Csak te is add szerelmedet nekem Majd meglátod, mily boldog lesz velem!“ S belevágott az őszike szavába — „Vigy — én megyek el abba másvilágba!“ Amannak szive örömmel tellett, — Ment kedvesének készitni helyet. * * * A mocsár más szélén pipacs virult Vörös szirma a tó vizébe hullt — A viz által hozá az őszikéhez Egész közel, egészen a szivéhez. Az ő szike, a csapodár, bands Tán még magához hívogatta is S szirmai a piros pipacs virágnak A túlpartra tisztelgni egyre járnak. — És unszolja és kéri szüntelen „Lásd mily közel az én szülőhelyem. Ringó vetés között van a lakásom“ Hol áldás és gazdagság van lakáson. ..„A gazdagság koldusbottal határos Ha szivemnek boldogsága hiányos.““ „Badarság’ — mond a pipacs szívtelen „Minek boldogság’ jer megélsz velem. Piros lakom kényelmet ad neked, Parancsodra áll a szolga sereg. Szellők repitnek majdan a határba, A mint tetszik, hintóba, vagy határba. — Boldogság, szív ? mit az csak jer velem Fényes dicső az én lakóhelyem.“ És Őszike ment a pipacs virággal, — Feledve lett a szegény árvalányhaj. Az kedvesének a jó helyt kereste Izzadt fáradt, törődött lelke teste, Járt, küzködött töprengett és bajlódott Hogy boldog lesz, hitte, pedig csalódott Hogy visszajött a kedvesét nem lelte Azt már akkor piros pipacs ölelte S hangzott felé gunyja a nagy világnak „Minek hittél mocsárparti virágnak“ S ő felsóhajt: „könnyem érte hadd hulljon Én meghalok csak ő hadd boldoguljon Minek élni, ha szivem bő szerelme Bubánattal , keservvel van keverve.“ De Őszike nem lett boldog sehogysem Pipacs virág nem olyan hogy szeressen A gazdagság bármily nagy a határa, Nem vet sugárt a szívnek bimbajára. És hervadótt és sintődött naponta Csendes halál leplét körötte fonta. Pipacs virág ki a mezőre járdái Nem is gondol kedvese bánatával Dús vetés közt ezer virág ha nyíl, hajt Ő mindig más után csapótig meg óhajt Őszikének sírját csak egyre ássa — Hisz mindenik virágnak más varázsa — De Őszike egyet gondol ezenben Sötét éjjel a tó mellé lelekben. „Te tiszta viz, te hullám gyenge fodra Fogadj engem, temess engem karodba Hadd jöjjön el, hadd érjen el halálom Nyugalmamat e földön nem találom. Felel a tó : „halált virág ne várj itt Szent e viz, te ne mocskold be hullámit Te sorsodat úgy is magad kerested — Szenvedd, ha most a bú tanyáz feletted. Bánatodnak nem lesz soha se vége’ *) Őszi kikirca. Colchiam ansumnale. Die Herbstzeitlose. Helvány piros virágai ősszel bújnak elő. Gyökere, sőt levele is mérges. Az öngyilkosság okai*) Miként kell nevelni a nőket? azon végeztük a múltkor. — Felelünk rá. Minthogy a házi nevelés legelső fonalszálai az anya, tehát a nő kezében vannak letéve a gondviselés és az élet törvényei által, nézzük első helyen a nők, illetőleg a leánygyermekek nevelését. *) Lásd a 16, 15 sz. számokat-