Czegléd, 1884 (2. évfolyam, 1-40. szám)

1884-05-04 / 18. szám

Második évfolyam 1884. II-lis. szám. Czegléd, Május 4. Előfizetési díj: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre.............4 frt. — Félévre......................2 frt. — Negyedévre...............1 frt. — Egyes szám ára 10 kr. Szerkesztőség : VEGYESTARTALMÚ HETILAP: Megjelenik hetenkint egyszer Vasárnap. Hirdetmények: Egy hasábos petit sor 15 kr. Na­gyobb és többszöri hirdetéseknél tetemes árleengedés. Minden be­iktatásnál külön 30 kr. bélyegdij előre fizetendő. (Hirdetményt még Szombaton délelőtt is elfogad­ó lap) Nyílttérben Vasút-utczán, Gebey N. R. nyom­dájában. Ide küldendők a kézira­tok, melyek vissza nem adatnak. megjelenő közlemények minden sora 35 krajczár, a reclamátiók a kiadóhivatalhoz küldendők. Visszaélések az élelmi czikkek áru­lásánál Egészséges táplálkozás az élet­fentartás­­nak és munkabírásnak legbiztosabb alapföltétele és okvetlen előzménye. Az élelmi czikkek közt mindenesetre elül áll az egészséges marhahús. Ennélfogva a hús­vágó székek szembeszökőleg igen fontos helyek s a közegészségügy érdekében is gondos felü­gyelet alatt tartandók. Hogy ezen kérdésnek mekkora súlyt tulaj­donit maga az ország kormánya és parlamentje, legjobban tanúsítják azon sokszoros intézkedé­sek, melyek ide vonatkozólag hozattak. Név­­szerint az 1874. XX. t. sz. 22, 23, 24 és 25 §-hoz kiadott miniszteri utasítás, mely a mészárosok és marhakereskedők teendőit, a vágóhidak karban tartását a marha és hús­­szemlét körülírja, pontosan és birság terhe alatt kiköti, hogy a marhaj­árlatok pontosan ellenőrzendők s állatorvos közbejötte nélkül marhát levágni nem szabad. Ez a rendelkezés azonban sehol sem tar­­tatik be pontosan. Hogy orvosrendőrileg nem élvezni való marhát is vágnak le olykor oly­kor, az valószínű, de hát ez a kérdés még eddig valami akut bajt nem okozott, azért nem szellőztetjük. Az 1879 XL. t. ez. 137. §-ában így intézkedik: „Aki azon esetben, mikor az ipar­hatóság az 1872. VIII. t. sz. 34. §-a alap­ján, a hús és kenyérnemüek kicsinyben való eladásánál, azok sulyszerinti árának kifüggeszté­sét rendelte el, azt nem teljesíti, húsz fo­rintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.“ Ezen rendelet szintén a szokásjogilag el­hanyagoltak kathegoriájába tartozik. De ez sem égetően fontos, mert az em­ber a hús és kenyér árát úgy is tudja, ha nem tudja, hát idejében megmondják neki. Hanem bár életkérdésnyi fontosságú, mégis szerfelett el van hanyagolva megtartása, a megszegők büntetése és rendreszorítása az 1879. XL. t. sz. 138-ik paragrafusának, mely így rendelkezik: „Száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő, aki a súly­os és ár szerint meghatározott hús vagy ke­nyér neműt magasabb áron vagy csekélyebb súlyban vagy pedig rosszabb min­ős­ég­ben árusitja el. Visszaesés esetében ha az utolsó büntetés­nek kiállása óta, két év még nem telt el, a pénzbüntetés 300 frtig felemelhető.“ A húsvágók a pontos mértéket sokszor nem adják meg, a hús frissesége is sokszor kifogás alá esik. De nagyobb mértékben ki­hívó az az eljárás, melylyel a hús­minőséget illetőleg a székállók nagy része a közönséget bosszantja. Ha az ember hozat egy kiló vesepecse­nyét, nemcsak, hogy annak a fele, harmada csont, hanem még kényszerítik a cselédet, hogy /* kutyának se való szubakot húsárában rája megfizessen. És ezt nemcsak a könnyen kijátszható szegénységgel, hanem gyakorlatszerüleg űzik azon úri házakkal is, melyektől élnek és háza­sodnak. A rendőrségre nem megy senki mert an­nak úgy sem volna semmi sikere,­­ ismerve rendőrségünk erélyét. Ezen káros tünemény fő okát a következő­ben kereshetjük. Rendezett városokban a hús három osz­tályba klassifikáltatik. Ezt mindenki tudja, a­ki valaha Budapesten vagy más kordában tar­tott városon ezzel törődött. Ennek az a nagy haszna van, hogy a vevő nincs a húsvágó grácziájára és szeszé­jére utalva a vásárlásnál, hanem tárczájához és gusztusához arányos húst követelhet a ki­szabott árért. Most ellenben a kisfogyasztók megfizetik a drága pénzt egy kilóért s kapnak érte fele csontot. A nagyfogyasztók, név szerint a ven­déglősök, mert jó kuncsaftok, megkapják s el­viszik a hús lelkét olyan vagy tán még ol­csóbb árban, mint más a szemétjét. A szegénységnek a májat, meg a zsige­­res aljahúst oly árban adják, mint vendéglő­söknek a böjtököt. Ennek orvoslása csak úgy­­ érhető el, ha a húst klassifikálják. Ez abban áll, hogy a vesepecsenye, karmonádli, comb, bliftök, első; a leveseshús és paprikásnak való második; az aprólék, láb, levescsont stb. harmadik osztá­lyú hús legyen különböző arányos árakon. Ha így volna, akkor előre tudná, aki büstököt akar, hogy pl. abból egy kiló 60, kr . míg a levesh­úsból 50, a tüdő, máj stb. pedig 30—36 kr. Ez által a mészárosok nem vesz­tenének semmit, mert kiszámolhatják, melyik fajta húst mennyiért adhatják, hogy megta­lálják a becsületes hasznukat. E mellett a publikum is nyerne kettőt: először azt, hogy tudná előre, mennyi pénzért mit követelhet? másodszor tudná azt, hogy ha böjtök kell neki, nem kap fele húst, fele csontot, hanem tiszta húst és annyit amiért megfizet. A tejárulók ellen is naponként egy hal­maz panaszt hallhatni. Annyira tán nincsenek ugyan, hogy a tejet borjűvelőből, lisztből és vízből állítanák elő, ha nem akárhány piaczról tejelő gazdasszonyt találhatni a­ki minden hé­ten összeszidja a világ valamennyi milimári­ját. Biztosaink ugyan végig billegnek olykor olykor nagy hetykén a piaczon, darutollaikat megle­begteti a szellő, alkalmilag egy két pillantást is váltanak a jó formájú fehér cselédekkel, de hogy képzelt méltóságukból leereszkedjenek a teljes kofa bögréjéig, —■ azt már nem te­szik. Nem teszik pedig azért, nehogy ilyes tör­vényes eljárással magukra vonják a felséges nép haragját s az a választásoknál majd rezo­­nirozzon ellenük. — Mert hát úgy ragaszkod­nak ahhoz a dicsőséges hivatalkához, mint az életükhöz. A „CZEGLÉD“ TÁN­CZÁJA. Qgg£3É©.*) Kék hegyek között, csendes völgy felett, Hol megpihen a fáradt képzelet. Hová epedve vágyik a kebel, Ha a világ már kínnal tölti el. Hol a fájó szív gyógyulást talál, Nem tépi szét a kegyetlen halál; Hol annyi virág illatlelkellő, Madár danában fürdik a szellő: Itt élt — a hol a napsugár fogan Az árvalányhaj csendben, boldogan, Kövér levele volt; virága kék — Szerette őt mind az egész vidék. Messze a hegytől a pusztába’ lenn, Hol szél süvölt s kemény vihar terem. Hol a vidék rideg és mostoha, Olyan mint a haldokló mosolya. Hová a képzelet csak akkor szárnyal Mikor meghasonlott már a világgal. S ha kiakarja végezni magát, Ott virraszt át egy rémes éjszakát. E vidéken nagy mocsár szék­be Ott sintődött a szegény Őszike. S hogy arra járt a bérezi árvalányhaj Ismerős lett az elhagyott virággal. Meglátta és megszerette nyomba’ „Majd elviszlek — szólt — az én lakomba. Ott nem környez majd ily bús pusztaság — Ott szebben nyíl sok illatos virág. Idők fagyától keblemmel megvédlek — Királynőjévé teszlek a vidéknek. — Csak te is add szerelmedet nekem Majd meglátod, mily boldog lesz velem!“ S belevágott az őszike szavába — „Vigy — én megyek el abba másvilágba!“ Amannak szive örömmel tellett, — Ment kedvesének készitni helyet. * * * A mocsár más szélén pipacs virult Vörös szirma a tó vizébe hullt — A viz által hozá az őszikéhez Egész közel, egészen a szivéhez. Az ő szike, a csapodár, bands Tán még magához hívogatta is S szirmai a piros pipacs virágnak A túlpartra tisztelgni egyre járnak. — És unszolja és kéri szüntelen „Lásd mily közel az én szülőhelyem. Ringó vetés között van a lakásom“ Hol áldás és gazdagság van lakáson. ..„A gazdagság koldusbottal határos Ha szivemnek boldogsága hiányos.““ „Badarság’ — mond a pipacs szívtelen „Minek boldogság’ jer megélsz velem. Piros lakom kényelmet ad neked, Parancsodra áll a szolga sereg. Szellők repitnek majdan a határba, A mint tetszik, hintóba, vagy határba. — Boldogság, szív ? mit az csak jer velem Fényes dicső az én lakóhelyem.“ És Őszike ment a pipacs virággal, — Feledve lett a szegény árvalányhaj. Az kedvesének a jó helyt kereste Izzadt fáradt, törődött lelke teste, Járt, küzködött töprengett és bajlódott Hogy boldog lesz, hitte, pedig csalódott Hogy visszajött a kedvesét nem lelte Azt már akkor piros pipacs ölelte S hangzott felé gunyja a nagy világnak „Minek hittél mocsárparti virágnak“ S ő felsóhajt: „könnyem érte hadd hulljon Én meghalok csak ő hadd boldoguljon Minek élni, ha szivem bő szerelme Bubánattal , keservvel van keverve.“ De Őszike nem lett boldog sehogysem Pipacs virág nem olyan hogy szeressen A gazdagság bár­mily nagy a határa, Nem vet sugárt a szívnek bimbajára. És hervadótt és sintődött naponta Csendes halál leplét körötte fonta. Pipacs virág ki a mezőre járdái Nem is gondol kedvese bánatával Dús vetés közt ezer virág ha nyíl, hajt Ő mindig más után csapótig meg óhajt Őszikének sírját csak egyre ássa — Hisz mindenik virágnak más varázsa — De Őszike egyet gondol ezenben Sötét éjjel a tó mellé lelekben. „Te tiszta viz, te hullám gyenge fodra Fogadj engem, temess engem karodba Hadd jöjjön el, hadd érjen el halálom Nyugalmamat e földön nem találom. Felel a tó : „halált virág ne várj itt Szent e viz, te ne mocskold be hullámit Te sorsodat úgy is magad kerested — Szenvedd, ha most a bú tanyáz feletted. Bánatodnak nem lesz soha se vége’ *) Őszi kikirca. Colchiam ansu­mnale. Die Herbstzeitlose. Helvány piros virágai ősszel bújnak elő. Gyökere, sőt levele is mérges. Az öngyilkosság okai*) Miként kell nevelni a nőket? azon végez­tük a múltkor. — Felelünk rá. Minthogy a házi nevelés legelső fonal­szá­lai az anya, tehát a nő kezében vannak letéve a gondviselés és az élet törvényei által, néz­zük első helyen a nők, illetőleg a leány­gyer­mekek nevelését. *) Lásd a 16, 15 sz. számokat-

Next