Czegléd, 1885 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-04 / 1. szám

m­­ik évfolyam. jó példát mutassanak s az ocsmány trágár, kár­omló és hazug beszédeket szigorúan meg­tiltsák, mert a rut szokás a gyermekek és na­gyobb szám­i cselédség közt gyorsan terjed s ha mélyebb gyökeret ver, kiirtása talán egy egész életen át se sikerül és sok bajnak vá­lik kutforrásává, így elemezhetnek a cselédségnek még több hibáit is. Hanem az még­is különös — ingják mon­dani sokan — hogy a cseléd hibáinak épen a cselédtartó házak volnának forrásai! Igaz, hogy sokat tesz a cseléd született hajlama, véralkata, továbbá környezete s a törvény erkölcsi állapota kifejlésére; de leg­nagyobb befolyást gyakorol erre mégis a ház,­ melyben pályafutását kezdi és folytatja ; mert a cseléd nem önálló független egyén, ő mindig valaki alá tartozik s természetes, hogy e függő állapot erkölcsére is okvetlen nagy befolyás­sal bir. Mert a szegény osztályból származó cse­lédnek azon ház iskolája, melyben ifjabb ko­rában szolgál. — Ennek szokásait, erkölcsét és szellemét nagy mértékben elsajátítja. — Itt képződik e jó, erkölcsös, vagy rosz, er­kölcstelenné s olyan is marad többnyire egész életére. Ezért igaz a közmondás: olyan a cse­léd, milyet a gazda és háza népe A rósz háznál a jó cseléd is elromlik, mert ez osztálynál ritka a szilárd arány, mely so­káig ellentál­lhatna minden befolyásnak. — El­lenben a jó háznál a rósz cseléd is vagy egészen vagy sokban megjavul. Ha tehát minden házban rend, takarékos­ság, szorgalom, okszerű gazdálkodás, erköl­csösség, méltányosság stb. uralkodnék, akkor alig­ha volna rosz cseléd. — Hisz ha min­denütt jó példát látna, ő is kénytelen volna magát jól viselni, mert különben nem tűrnék meg sehol. — De igy furcsa követelés az, hogy a­mi véletlen, tanulatlan cseléd, ki az iskolát talán sose látta belől s a templom küszöbét is nagy ritkán lépi át, jobb legyen, talán, mint gazdái, kik pedig tanultabbak s inkább áll módjukban magukat testileg, lelki­leg képezni, kimivelni! Tagadhatlan, hogy van oly romlott, ko­nok cseléd is, kire nem hat semmi nemesebb érzelem és példa. Az ilyenek számára aztán ott van a törvény, melyet szigorúan kell el-­ő­i­­lenünk alkalmazni és ha így is javu­l­atlanok, eltávolítandók a háztól, mielőtt többi társai­nak erkölcsét is befolyásolhatnák. Sokat, igen sokat lehetne még e kérdés­ről elmondani, ha apróbb részletekbe bocsát­kozni akarnánk, ezúttal azonban az előadotta­kat elegendőknek vélem ama meggyőződésem igazolására, hogy a cselédség erkölcsi és anyagi állapota iránti kellő figyelem és méltánylat azokra javítólag fog hatni a cselédtörvény és egyéb rendszabályok szigora nélkül is, otthon a faluban, hogy az eltűnt kisasszony lelke haza jár. II. Az idegen, kit Jeanne Marie az erkélyen ta­lált az monda, hogy eltévedt s a lépcsőn egy kissé nyugodni akart, mivel itt a hely olyan szép. Nem is gondolta, — úgymond, — hogy e magányban em­bert találjon, de ha már ily szerencsében részesült, könyörüljön rajta egy ital friss vízzel. Ekkor őt Jeanne Marie nagyatyjához vezeti be, de hasztalan fáradozott, hogy az öregnek érté­sére adja, hogy vendégük van. Majd Gertrudot ké­résé­vel s tálczával jött vissza, a melyen egy üveg habzóbor, ékes pohár s egy csésze volt, tele illatos földi eperrel, a melyekkel , miután az asztalt szép fehér abroszszal leterítette, megkínálta az idegent. A lovag nem tudta eléggé nézni a leányt, sze­mei folyton kisérték minden legkisebb mozdulatát, mialatt a nagyatya — mint rendesen szokta — fej­­bókolva elaludt; egy pár kenderike pedig vidáman csicsergett az ablakközti kalitban. Az idegen, néha már jóllakott s kipihente ma­gát még sem távozett. — Beszélt Gertruddal s azt monda neki, hogy szeretné lerajzolni a kastélyt s kérdé­sem volna-e ellenére, ha néhány napot időzne a romok közt, de kérdéséhez hozzá­téve, hogy min­dennel meglesz elégedve, s hogy helybenhagyó vá­­laszt nyerjen, egy jól megtömött zacskót csúsztatott kezébe; a zsörtölő öregnek pedig csak a pénzutáni vágy volt a szenvedélye. i.­v.e kör.­­ CZEGLÉ­D. Városi közgyűlés 1884. deczember 30 án. Az eléggé látogatott közgyűlés nem foglalko­zott kiváló érdekü tárgyakkal s intézkedései legin­kább a már elintézett ügyek kezelésére vonatkozó utasítások megbirálásából­ s jóvágyásából áll. A közgyűlés lefolyása következő : Szabó Károly városi képviselő a közelgő orsz. vásár alkalmából fölhozza, hogy a vásártér nagy ré­sze vízzel van borítva, a­minek leeresztése szüksé­ges, nehogy a vásár­ rendjét megzavarja. Polgármes­ter a kellő intézkedés megtételét ígéri. Az egészségügyi bizottság azon javaslata, hogy a felállítandó második gyógyszertár a város keleti része felé a ref. templomon alul helyeztessék el,­­ hogy így az e tárgyban kibocsátott miniszteri ren­delet azon rendelkezésének is, mely szerint az újabb gyógyszertár a meglévőtől oly távolságra helyeztes­sék, hogy a közönség minél közelebb juthasson hoz­zájuk s egyik a másiknak forgalmát ne veszélyez­tesse — elégtétessék, szavazás által elfogadtatott. A fogyasztási adó kezelésére vonatkozó utasí­tás jóváhagyatott, valamint megválasztatott azon 20 v. képviselő, kiknek hivatásuk leend az adó kezelé­sét folyton figyelemmel kisérni s azt ellenőrizni. Az árvapénzekről 1885. évben szedendő kamat­láb a tanács javaslata szerint 6 százalékban megál­­lapittatott. Bemutattatott a jövő 1885. évben a legtöbb adófizetés alapján jogosult városi képviselők név­jegyzéke. (E névjegyzéket már közöltük.) Végül Negyedi Ferencz v. képviselő indítványt jelentett be kényszer rakodóhelyek felállítása iránt. Tudomásul vétetett s a legközelebbi közgyűlés tárgy­­sorozatába felvétetni határoztatott. Ezzel a közgyűlés véget ért. Gazdáknak. Sok tinta elfolyt, sok toll eltörött már azon kérdés feletti harczban, hogy miként lehetne a ma­­i gyár gazdán szaporán segíteni? Pedig e kérdésre már az élet sokszor megadta a feleletet. A napokban egyik főváros társaskörben egy kis polgári társaság ült együtt. Az egyik elbeszélte a­ következő esetét. „A múlt héten a főváros körüli­­kertészek egyi­két látogattam meg némi bevásárlások végett. Szép ültetményes kertjét bámulva szemléltem. „Ugy­e tetszik ?“ kérdé a munkás ruhában akkor is ép növényei közt foglalkozó tulajdonos. — Látja az úr, én még hat évvel ezelőtt a szomszéd kertész „Knecht“-je voltam, t. i. zöldséggel terhelt szekeret hajtottam a városba be és kifelé, azután pedig kertjében a trágya széthordással s öntözéssel foglalkoztam. Tíz évvel ezelőtt szegődtem hozzá e munkára, ez alatt eltanultam tőle a zöldség kertész­kedés fogásait, írni, olvasni jól tudtam, egy kissé másféléket is olvasgattam, s igy ismerve gazdám piaczi jövedelmeit, s kertjét, könnyen kiszámíthattam, hogy mi haszna van belőle. Harmad évi béremből én is béreltem gazdám engedelmével mellette egy kis darab földet, azt­ magam kezére dolgoztam ün­nepnaponként, s a termést gazdám vette át tőlem ugyan­oly árban, mint az övét eladtuk. Kis pénze­men négy év múlva a mostani telepem felét kibérel­tem, majd részletfizetésre megvettem, s hozzá ugyan­így e másik darabot is megszerzettem, — s a nyá­ron már 50,000 irtot ígért egyik gróf Festetics nya­raló helynek e két telkemért.“ „De nem adom, — mert büszke vagyok rá ha látom, hogy bámulják a 6 évvel ezelőtt trágyahordó „Knecht“ kertjeit.“ „Valóban szép telepek ezek, — folytatá az el­beszélő,— nincs bennök egy talpalattnyi hely sem, mely kitűnően ne volna felhasználva.“ A kis társaság egy másik tagja erre az ő ese­tét beszélte el. „Körülbelül 10 évvel ezelőtt, midőn a­­Ferencz-­ csatorna újra rendbehozási munkálata folyt, Türr tá­bornokkal a csatorna mentén egy földbirtokosnál ,­­ szállottunk ki. Az ebéd után kisétált velünk a még­­ Mulatságok. A dalárda silvesteri estéje. Dalra keltek a dal­nokok, hogy a letűnő évtől búcsút, véve, az ének hangjaival üdvözöljék az újat.­­— Nem uj a mi da­lárdánknak a jó szokása, s nem uj a közönség nagy érdeklődése sem, mit a silvesteri dalestélyek iránt­­ tanúsít. — A zene és dal csábító­ hangjai évről évre nagy s díszes közönséggel töltik meg a Népkör tá­gas termeit. — És igy nem volt meglepő most se, hogy eljöttek mind, kiknek lelke, kedélye az é­nek ne­mes művészete iránt fogékonysággal bir. — De nincs is okuk a megbánásra. Dalárdánk az érdekes műsor darabjait oly művészettel énekelte, hogy az méltán lepte meg a közönség magasabb igényű részét is. — Nem puszta bók mondatja ezt velünk, hanem az őszinte elismerés, a­mivel a komoly törekvés iránt mindig tartozunk. Természetes, hogy a dalárda élvezetes előadá­sát táncz követte, nem is lehet az máskép ott, hol oly sok szép hogy van jelen. — Ezek közül tudó­sítónk a következőket jegyzi fel : ifj. Csurgai Mi­­hályné, Csizmáik Jánosné, ifj. Dávid Sándorné, Fá­biánok Vilm­osné, Fü­le Péterné Dobos Julcsa, Kis­ Béláné, ifj. Lendér Mihályné, Márta Jánosné, Ma­czonka Jánosné, Nagy Józsefné, Túri Lászlóné, Tóti Ambruzsné, Túri Józsefné, Ungvári Lászlóvá, továbbá Bel­léni nővérek, Biró Mariska és Julcsa, Csikán Ilka, Csörgei nővérek, Csurgai Zsuzsika, Douch Matild, Füle Eszti, Jankos Linka, B. Farkas Zsi­zsika, S­örömpő Boriska, Komáromi Lidi, Herczé Eszti, Kovács Terka. Nyújtó nővérek: Svoboda Ma­riska, Szabó Klári, Szijj nővérek, Szikszai Terk Tegez Tinka, Patschvár Adolán, Zsengellér Lie Vizerner Boriska stb. Az estély jövedelme 60 1­20 kr. miből 0 frt 50 kr. felülfizetésre esik. * Az iparos-egylet sylvesternapi társas estél, várakozáson felül sikerült s egyaránt dicséretére v­oik a választmány kezdeményezésének és a rendőr­ség fáradhatatlan buzgóságának. Ilynemű társas éi szejüvetelek minél gyakoribb ismétlése oktató jeli­génél fogva nem csak a közmivelődésnek tesz­­ tűnő szolgálatot, hanem tekintélyt és jelentőség kölcsönöz az egylet fennállásának is. Hörömpő F­rencz és Jónás Gyula egyleti tagok hegedű kettőd után Simon Béla polg. iskolai tanár s ipariskoli igazgató tartott érdekes felolvasást Czegléd keletke­­zéséről, múltjáról és lényegesebb statistika adatain! A mindvégig feszült figyelemmel kísért felolvasás szűnni nem akaró tetszés nyilatkozatokkal jutalmaz­ a hallgató közönség. A felolvasást táncz követ, mely fokozott kedélyességgel kivilágos kivirrad­tig­ tartott. Tudósítónk a jelen volt hölgykoszorúból a következő névsort jegyezte föl : Antal Pálné, Bán Istvánné, Hornyák­­Józsefné, Jónás Béláné, Károly Kálmánné, Késik Sámuelné, Kolofont Józsefné, Nay Andrásné, Szabó Gyuláné, a leányok közül: Akis Jolán, Asztalos Juliska, Dezső Marika, Farkas I­­riska, és Etelka, Fröhlich Nina, Házas nővér, Hoffer Mariska, Hörömpő Julcsa, Herczeg Jo, Hisz Mari, Jancsó nővérek,­­Jobszt Katalin, Mrs Amál, Lengyel és Mózes nővérek, Orosz Te, Thill Mariska stb. Az egylet bevétele a 16 frt) kr felülfizetés beszámításával 84 frt 36 kr. * A kaszinói társas­ estély az év­­ napján fényesen sikerült. — A rendezői résztvevők közös dicséretére elmondható , hogy kedélyesség, pezsgő jókedv és­­ ál­dias egyszerűség tekintetében az eddig­iélő­nemű kaszinói mulatságokat fölülmulté se sylvesternapi komoly elmélkedések és vi­gatságok árnyékának legkisebb nyoma látszott meg a résztvevők kedélyén s vili­ lő szám, akkor náddal fedett eliszaposodott csatrna partja mellett fekvő sovány rész földjeire, de melyek nagy részén már akkor bolgár kertészek prim­iv kunyhói állottak.“ „Öt évvel ezelőtt e­rosz földeimet sivesen oda­adtam volna holdanként 70 írtért örök ren is, — beszélő az illető földbirtokos, — de nem tellett sen­kinek. Akkor történt, hogy a csatorna mezén legel­tetve egy pár bolgár vetődött erre. Egyszír tisztem­­ azzal állít be, hogy a rosz földekből 10 holdat 7 fo­­­­rintjával kiadott ama bolgároknak haszonbérbe, —­e hát nevettem rajta, hogy ám ő lássa hogy számol majd be nekem a haszonbérrel. De a bolgárok csak­ugyan eljöttek , ezeket a vízemelő hitvány kereke­ket beállították a csatorna nádasába, felszántották a földet, ültettek bele mindenféle zöldséget, a ter­mést aztán dereglyéken felvontatták Ausztriába, Line­­ felé, ott eladván, a dereglyéket megrakták ablakok­kal, csizmákkal, s ezekkel leusztattak vissza Bulgá­riába, ott eladták télen át, s tavaszszal újra vissza­jöttek, még többen, s még több földet kértek haszon­bérbe, ígérvén már holdjáért 1500 frtot. A következő évben még több bolgár jött, a haszonbért már 2­5­ fo­rintra verték fel, s az idén pedig már 70 frt ha­szonbért kapok holdanként ugyanazon földekért, me­lyeket néhány év előtt örömest oda adtam volna örök áron is annyiért.“ (Folyt. küv.)

Next