Czegléd, 1887 (5. évfolyam, 1-50. szám)

1887-06-26 / 26. szám

26. szám. Ötödik évfolyam. Czegléd, 1887. junius 26. • ----—------------------------------gs «——---------------------------------- fi Előfizetési­ dij: Helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve. Egész évre . . 4 fit.. Fél évre ...... 2 „ Negyedévre ... 1 „ Egyes szám ára 10 kr. Szerkesztőség : I. ker. vasút-utcáa 64 szám alatt. Ide a szerkesztőhöz küldendők a kéziratok és mindennemű hirdet­m­­é­n­y­e­k Kéziratai: vissza nem adatnak ! POLITIKAI ÉS VÉG­Y­EST­A­RT A­LMU HETILAP. Megjelenik hetenként egyszer vasárnap reggel. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan s­zá­m­ittat­n­ak. Hivatalos, u. m. városi és bírósági 3 forint egyházi, egyleti, társulati stb. hirdet­mények minden egyes beigta­­tása 2 forint. Bélyegdij minden beigtatás után 30 ler. Előfizetési és hirdetési dijak fizetendők a szerkesztőségnél. ---------------------------------------------IS Czegléd választá­sa. Hónapok nehéz, lázas munkája, a város tisztessége, jó hírneve, becsülete érdekében az elfogultság, a rajongás és makacssággal foly­tatott küzdelem a f. hó 22-én lefolyt képvi­selő­ választásnál elérte a rég óhajtott sikert. A választók többsége kimondta az ítéle­tet Verhovai személye és politikája fölött . Hasztalan volt a Kossuth-párt egészének és egyes tagjainak napról-napra űzött bemocs­kolása, hasztalan a népnek szánt hizelkedés mézes madzaga, — hiába Kossuth üzenete va­lódiságának megtagadása,­­ hiába minden eszköz mit a lelkiismeretlen önzés kezeibe nyomott — a választók ítéltek és ez ítélet Verhovait visszasujtotta abba a semmiségbe, miből sok jelesünk halasabb ügyhöz méltó buzgalommal hozta őt felszínre. Az eredmény, noha­ volt bizalmunk benne — magunkat is meglepett. Tartottunk attól, hogy a hetek ó­ta terjesztett s a választók megfélemlítését czélozó hírek, fenyegetések ta­lán elcsüggesztik s távol tartják pártunknak egynémely gyengébb idegzetű tagját az urná­tól s igy ügyünk koczkáztatva leend. Ez nem történt meg. Ott voltak mindannyian bátran s telve bizalommal, hogy a mérlegbe vessük szavunkat ü­gyü­nk érdekében, mely nem más, mint városunk jó hírneve, becsülete az ország előtt, és békés haladása itt belül a határon. Örömmel és elismeréssel konstatáljuk , hogy czélunk elérésében igen tekintély­es száma támogatott az oly választóknak, kik előbb nem nyilatkoztak pártunk mellett, szavazatai­kat azonban a függetlenségi 48-as párt jelölt­jére Komjáthyra adták. A győzelem tehát kétségkívül a mienk. De távol van tőlünk, hogy mi ezt egy párt hitulalán­ak tekintsü­k, hanem tekintjük mind­nyájunk — az egész város diadalának; mert hiszen valamennyien egy anyának,— e vá­rosnak vagyunk gyermekei, polgárai, e város boldogsága, mindnyájunk öröme; szeren­csétlensége; mindnyájunk bánata. Mi tehát a legőszintébb szeretettel nyújtunk testvéri jobbot azon polgártár­sainknak, kik pár nap előtt még talán meg­győződésből, talán elfogultságból vagy bármi okitól nem mint ellenségek, hanem csak mint ellenfelek állottak szemközt velünk. Reméljük, hisszük, hogy ledöntve lévén a válaszfal, mely bennünket egymástól elvá­lasztott, — ők is elfogadják a testvéri jobbot s feledve kölcsönösen a múltakat, — együtt munkálnak velünk őszinte jóakarattal szeretett hazánk s ebben városunknak boldogságán. — Adja Isten, hogy úgy legyen! A „igiliEiál« SÁIOIMA, Űzd, — Borjai — Útirajz-féle, irta Karabusz. — Geográfiában járatlan ember azt fogja hinni, hogy ez fia nem valami afganiszta vezér, hát ak­kor okvetlenül krimiai tatár falu; pedig mind a kettő, szelíd, kedves puszta Tolna vármegyé­ben. Majd elmondom, hogy ker­ültem oda. Az időjárás — követve Tisza Kálmán pél­dáját — makacsul ragaszkodott a hatalomhoz, t. i. az ő téli hatalmához, gyalázatos hideg volt egész júniusig. Egy tiszteletre méltó meleg nap csak nem derült a téli kabáton régen túladott nemzedékre. Mintha ez a vén természet tudta volna, hogy ez a hónap úgy is busásan kipótolja a mulasztást, ebben esvén a képviselő választások, majd lesznek ám kutya meleg napok, Bil.leg ha hideg nem volt is, bánatos, szomor­uságos, ptyi­r­­gös volt az idő, mint az olyan ember, a­kinek a szeretője máshoz ment feleségük Egész májust .keresztül dideregve menekül­tem tehát dél felé, nem odáig, wo die Cironen blühen, hanem csak Tolna megye derekáig, a hol a szép ózdi és borjádi hegysor nézegeti felét s mosogatja lábát a kedves Sió ólomszürke habjaiban. — Azért is vágytam e helyre, mert ott dalolgatott egy ízben a magyar Par­nassus legkedvesebb dalnoka , Petőfi Sándor . . Biz­ annak már szép 42 esztendeje, hanem azért úgy vagyok vele, hogy az a hely rám mindig bizonyos belejező hatással van, a­hol Petőfi járt, kelt, ült, állt, irt, dalolt. E sivár, köznapi, költé­szetiekül világban, hol a nemesebb lelkek hasz­talanul sóvárognak ideál után s magasabb törek­véseiket lehánogatja az irigyek hada; jól esik elmenekülni a múltba s ott megölelgetni ideá­lunkat, világhírű dalosunkat, a ki valósággal „el­ragadtatott“ tőlünk. Meg se tudjuk mérni értékét. Csak­ azt tudjuk, mit bíztunk benne, azt nem, mit vesztet­tünk. Mint a nemzet szive fészkének csalogánya dalolt egy rövid ideig s valami pajkos subáncz — nyilván a hősi halál — ellopta őt rajta csü­ggő füleink elöl. No h­át Borjádot azért is érdemes megnézni a magyar embernek, mert kedves tanyája volt Petőfinek, de ne rohanjunk oda óriás lépéssel. Nézzünk szét a vidékem A Sárvíz patakja tőle telhetőleg igyekszik ki Fejér megyéből két oldalán apró községek legelésznek, jobbra Örs, Igar, Sáregres, balra Czecze, kom­poszszeszszoraival. Vajta Zichy bir­tok s itt kezdődik aztán Tolna. Szinte fölismerni hogy más vármegye Azt hiszem, hogy hazánkban nincs két megye, a­melynek lakosai viseletré, természetre, gondolkozásra, érzésre, szokásokra, egyformák volnának. Sőt, hogy az itt elősorol­­t últban utolsó ízig, szálig egyezzen a nép, azt tartom nem megyét, de két községet sem lehet olyant találni. Másforma a fejérmegyei, más a veszprémi, somogyi, ismét más a tolnai ember. Mindenben ott van megyéjének, vidékének sajátos jellege, és ez jól is van igy. — Ezen a vidéken például szorgalmas, munka szerető s jó módi­ nép lakik. Dorog az első község, melylyel találkozunk Tolnában. Lakosai nagyban foglalkoznak dohány neveléssel meg selyem tenyésztéssel, mindkettő­nek hasznát érzik is, látják is. Atalán ezen a vi­déken a selyem bogánál való burk­­olódás hatal­mas pénzforrás Hét hétig tart az egész munka, nem kell hozzá egyéb, mint szederfa levél, meg egy kis türelem. Elvégzik a gondozást a háznál lévő gyerekek, öreg asszonyok, anyósok stb., a­kiket egyéb okos munkára úgy sem lehetne hasz­nálni. Annak idején aztán szép pénzt gombolnak be fáradozásaik után. Már a fejér megyei ember ezt nem igen cselekszi, legalább eddig még nem tette. Nem szereti az afféle piszmogó munkát. Doroggal szemközt ott hallgat egy derék község: Szent Lörincz, az ő költő papjával, (Sánth­a) a­ki szerencsére nem hallgat, hanem egymásután zengi szép hymnusszerű költeményeit. Azután jön Tengelic, Kajdacs, a mely nem csak arról nevezetes, hogy Tantó János székhelye, hanem arról is, hogy 1529-ben Petényi Pétert, ki a magyar koronát Sárospatakra akará vinni, Sz­ere­­csen Lajos éjszakának idején itt támadta meg s az ország ama drága kincsét elvevén tőle azt Szolimán kezér­e játszotta. Kajdacscsal Szemben húzódnak el a venyi­gébe öltözött kedves hegysorok, melyeknek felső része Ózd, a dereka Borjád, alsó végén ott fek­szik a csinos Kölesd megmagyarosodott evang. népével. A vidék nyílt, téres, mint egy óriási pecsenyés tál, a két szélén van emelkedés. A he­gyek al­tt sétál el a Balaton leánya a Sió, idébb rajta már kevesebb komolysággal szalad a Sárvíz. A szőlő alján festői vidéken áll a Dr. Sass István ur háza, paradicsomi hely, akár csak a Tigris és Eufrates közt volna. — No hát itt volt Petőfi 1845 ben. Szebb, kedvesebb helyen nem is teremhetett volna az a gyönyörű dala: „Hegyen ülök, busán nézek le róla, Mint a széna tetejéről a gólya, Lenn a völgyben lassú patak tévéhez, Az én fáradt életemnek képe ez.” Verhovay Gyula bukása. A közvélemény, a sajtó természetesen nagyban foglalkozik Verhovay bukásával. A „Budapesti Hírlap“ ezeket írja felőle: „Verhovay a czeglédi bukás után elveszité az utolsó politikai talajt is lábai alól s közéletünk szá­mára megszűnt létezni. Nem is történhetett ez józa­nul, igazság szerint máskép. Verhovay Gyula a tör­vényhozásban már négy év óta el volt szigetelve. A függetlenségi párt szakított vele legelőbb, aztán elhagyták az antiszemiták, sorban elkerültek mellőle barátai,­­­ magára maradt, némaságra, vegetálásra szorítva. Régi becsvágyából szerencséje múltán csak az önfentartás kínlódó ösztöne maradt meg. Tizenkét év előtt sokat ígért ez a boldogtalan ember. Szép tehetségei voltak, a toll művészetét erőteljes egyéni­séggel egyesíte. A szélsőbal leendő pártvezérét látta benne. Fényesen indult a közpályára Oly sikereket ért el rövid idő alatt, hogy szerencséjének híre ment s a fiatal talentumok egész serege sorakozott köréje. Talán nem egészen az ő hibája, de ő a felelős érte, hogy tehetségeinek értékében, lényének morális be­csében előbb környezete, majd hívei és támogatói egymás után megcsalatkoztak. A kiábrándulás kisérte, követte mindenüvé, hol azelőtt rajongtak érte, mi­kor m­ég elhitték róla, hogy agitátori erejét magasabb czélok­ mozgatják, lelkében valódi ideálok élnek s tehetségében komoly készültség s mélyebb tartalom van. Pápája nagy igényeinek nem tudott eleget tenni S mentül lázasabban erőlködött, hogy a tar­talom hiányát látszattal helyettesítse, annál kirívóbbá vált a benne legerősebben kifejlődött ösztön : az önzés ösztöne. Önzése s könnyelműsége volt az a két márka, mely sorsa fonalát sodorta s az örvényben megáz­tatta. Most elszakadt a fonal, egyik foszlánya még a kezében van,­­ a másikat az események s a fe­ledés sodrója ragadja magával a múltba, a megsem­misülésbe.“ A kormány lapja, a félhivatalos „Nemzet“ ezeket írja: „A magyar közélet tisztessége érdekében — minden pártérdektől menten — örvendve konstatál­juk itt is a tényt, hogy Czegléden ma Komjáthy Bélát választották meg képviselőnek.“ A „Budapest“ ezt írja: ,,A czeglédi választás kimenetele iránt lázas érdeklődés mutatkozott országszerte, de kivált a fő­városban, a­hol már tegnap délután 6 órakor min­denfelé ismerték az eredményt, mely szerint Kom­játhy Béla 203 szavazattal többet kapott mint Verho­vay Gyula. Az eredmény tehát a tiszta függetlenségi és 48-as párt, vagy mint Czegléden mondjuk a Kos­­suth-párt győzelmét jelenti. A választás kimenetelé­nek kirét távirati után Kossuth Lajos nagy hazánk­fiával is tudatták, ki az eredményt bizonynyal teljes megnyugvással fogadta, mert nagyon neheztelt a czeglédiekre hogy azt a mandátumot, melyet egy ízben neki ajánlottak fel, oly sok ideig méltatlan kézben, Verhovay kezében hagyták, ki előbbre való­nak tartotta a zsidókat gyalázni és személyes bosz­­szúból a függetlenségi és 48-as pártot, vagy mint ő csúfolta: a sakter-pártot folyvást támadni, hogy gyöngítse, szét­mulassz­a és tönkre tegye, — mindezt az áldástalan és sikertelen törekvést előbbre tartotta, mint önzetlen odaadással szolgálni a függetlenségi és 48-as elveket, melyeknek szolgálatában mint fiatal ember oly korán tett szert országos hírnévre, párat­

Next