Czeglédi Hiradó, 1922 (4. évfolyam, 1-104. szám)

1922-05-21 / 41. szám

IV. évfolyam, 41-ik szám. Vasárnap, május 2. Czegléd, 1922. CZEGLÉDI HÍRADÓ POLITIKAI LAP |------1 MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, SZERDÁN ÉS SZOMBATON DÉLUTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. Ker., Eötvös­ tér, régi járásbíróság! épület Felelős szerkesztő: KOLOFON­ JÓZSEF Előfizetési díj: egész évre 200 K, félévvel00 K, negyedévre 50 IC v­egyes szánt ára 4 K­í­nai Nyisztér sarmond sors t© K­­■ Új harcmodor. A két egymással küzködő politikai párt megegyezett abban, hogy ezután olyan harcmodort követnek, amelyből hiányzik minden személyeskedés s a jelöltek egyéni dolgait nem hánytor­­gatják többé. Választásoknál, amikor komoly je­löltek állnak egymással szemben, ren­des bevett szokás, régi helytelen divat, hogy kiter­getik egymásnak való, de megnagyított, elképzelt vagy kitalált szennyesét. Először csak a jelöltekét, azután a helyi pártvezérekét, majd a nevezetesebb párttagokét és kortese­két is. Sok csípős megjegyzés, sok jobb sorsra érdemes ötlet látott már egy napvilágot a közízlés rovására s ami­kor a győztes jelölt kézhez veszi meg­bízólevelét, a választási harcmodor ugyan keserű utószt hagy a szájában a győzelem fanyar öröme mellett. A mai művelt társalgás a megho­nosodott ostoba divat szerint goromba­ságok, durva szavak, félre nem ért­hető sértő célzásokban leli sokaknál örömét. Szinte azt lehetne mondani, hogy a bakatempó szalonképes lett. El lehet tehát képzelni, hogy a párt­harc is hova fejlődhetik ma, amikor az emberek gorombaságokban igye­keznek egymást felülmúlni beteges gyönyörrel. Éppen ezért meglepő és kellemes hatású a legélesebb pártharc közben az a megállapodás, mely a legsikam­­lósabb s legizléstelenebb területet ki­kapcsolja a tusakodás mezejéből. Nagyon helyes. Legyen a harc az elvek harca, le­gyen a győzelem a meggyőzés ered­ménye. Győzze meg a pálmáért versenyre kelt jelölt és pártja az embereket, hogy az az út, amelyen ők haladnak,­­ a haza boldogulásához vezet, hogy azok a módok, amelyekhez ők élni akarnak és fognak, kivezetik az országot mai rettenetes helyzetéből s azzal kapcso­latban meghozzák egyeseknek — min­denkinek — emberi módon való meg­élhetését. Győzzék meg a választókat, hogy tudják mint kell eltüntetni a hivalkodó tobzódást és a siránkozó nyomort s megalapítani a kielégítő általános jó­létet. Ez megérdemli a sikert. De ezt komoly tények felsorolásá­val tegyék s ne szemfényvesztő fogá­sokkal. Ha ilyen működés, ily irányú meg­győzés előzi meg a választást, a győz­tes jelöltnek nem kell pironkodnia a kapott és adott választási sebek miatt, hanem igazának megnyugtató tudatá­ban büszkén veheti át a megbízást. Az igy megválasztott képviselőben jobban is tudunk bízni, komolyabban hisszük, hogy jót fog cselekedni s a választók is nyugodtabban küldik a nemzetgyűlésbe, mint méltó képviselő­jüket. Komoly harc, komoly győzelem, komoly eredmény. Városi közgyűlés. Rendkívüli közgyűlést tartott a városi képviselőtestület május 18-án a v. képviselők igen mérsékelt érdeklődése, illetőleg részvé­tele mellett. A tárgysorozat pedig elég tartalmas volt. Első tárgy volt az ásványvíz megadózta­tásáról alkotott városi szabályrendelet kihir­detése, mely eszerint június 18-án életbe lép. A közgyűlés ezután Hörömpő Ferenc rendőrbírói iktató részére 3 havi betegsza­badságot és 2000 korona betegségi segélyt szavazott meg, tekintettel 30 évi szolgálatára. Elhatározta a közgyűlés, hogy homokbánya céljára egy hold homokföldet vesz 150.000 koronáért a régi homokbánya mellett. Megszavazott az útátjárók javítására 15 ezer koronát. Elfogadta a városi szikvízgyártási illeték beszedése céljából kötött általányszerződé­­seket; ezek szerint az illeték egy évben 100 ezer koronát jövedelmez. Élénk vitát keltett az uszodai fürdési díjak meghatározása. Itt a tanács a múlt évi díjak 50 százalékos emelését javasolja, amelyhez az állandó bi­zottság is hozzájárult. Varga József azonban azt indítványozza, hogy a díjak 150 száza­lékkal legyenek felemelve, tekintettel a fen­­tartási költségek nagyságára és arra, hogy minden oly drága s főleg a pótadó magas­ságára. A közgyűlés felismerve az uszodának közegészségügyi nagy fontosságát, a tanács javaslatát fogadta el s a 150 százalékos indítványra csak 3 szavazat esett. Azután Královics Józsefnek a város ha­tárában, mint uj birtokosnak letelepedéséhez hozzájárult s Nógrády Pál járásbirósági iro­datisztet a város kötelékébe felvette, majd Teszner Vince zenetanárnak a város kötelé­kébe felvételt kilátásba helyezte s az Eötvös­­alapnak 3000 korona segélyadományt sza­vazott meg. A tanács indítványára végül kimondta, hogy azon hadirokkantaknak, akik a várostól házhelyet vettek s építésre nincs pénzük, lehetővé teszi az építkezést azáltal, hogy ha kölcsönért fordulnak a Városi Takarék­­pénztárhoz, a faanyagok bevásárlására szük­séges pénzért jótállást vállal. Ezideig nyolc ilyen tárgyú kérvény ér­kezett be s bizottság fogja elbírálni azt, hogy kinek mily összegre van szüksége. A közgyűlés 10 órakor ért véget. hírek — A miniszterelnök fogadása. A vasárnap délután 3 óra után érkező gróf Bethlen István miniszterelnök hivatalos foga­dására induló küldöttség a városházán gyü­lekezik s onnan 3 óra előtt indul ki kocsikon az állomásra. Oda kell tehát küldeni a ma­gánfogatokat is. Feltételezhető, hogy a fogat­tulajdonosok mind elküldik fogataikat, hogy a fogadás az ország első hivatalnokához méltó legyen s külsőleg is kifejezésre jusson az a megbecsülés, ami a miniszterelnököt megilleti. A miniszterelnök különvonata 3 óra 15 perckor érkezik a pályaudvarra. Kísére­tében lesznek Kállay Tibor pénzügyminiszter, gróf Ráday Gedeon volt belügyminiszter, egri Nagy János v. képviselő, Mándoky Sándor kath. tábori lelkész, báró Prónay György és Gömbös Gyula. A népgyűlés után a minisz­terelnök a közgyűlési teremben a hatóságok küldöttségeit fogadja. Ezután meglátogatja az ipartestületet s 5 óra 20 perckor utazik tovább kíséretével. A népgyűlésen nemcsak a miniszterelnök, de kíséretének több tagja is fel fog szólalni s nyilatkozni a mai hely­zetről. — Püspökhelyettesités. Dr. Ravasz László püspök Skótországba utazott. Távol­léte alatt Takács József ref. lelkész, egy­házkerületi főjegyző helyettesíti. — Helyettes választási biztos. A központi választási bizottság a városunkba kirendelt választási biztos helyetteséül dr. Fésűs György kir. közjegyzőt választotta meg. — Doktorrá avatás. Szüle Károlyt f. hó 19-én avatják a jogtudományok doktorává a kolozsvári tudományegyetemen. Gratulá­lunk. — Felhívás: Az Egységes Párt Elnöksége felhívja a gazdaközönséget, hogy f. hó 21-én, vasárnap délután két órára kocsijait bocsássa a párt rendelkezésére és pedig gróf Bethlen István miniszterelnök úr méltó fogadtatása céljából. Ugyanis minél számosabban men­jünk ki az állomáshoz a miniszterelnök fo­gadására, ahonnan kocsikon vonulunk be a Kossuth-térre, a népgyűlés színhelyére. — A kocsik az Árpád-téren gyülekezzenek a bandériummal együtt délután pont 2 órakor. Hazafias üdvözlettel "Egységes Párt Elnöksége. — Petőfi emlékének. A helybeli ref. elemi népiskola folyó hó 27-én, szombaton délután 3 órakor a központi fiiskola udva­rán szavalatokkal, dalokkal nagyszabású Petőfi-emlékünnepélyt rendez, melyre a szü­lők és nevelésügybarátok ezúton is meghi­vatnak. — Dr. Gombos Lajos képviselőjelölt ajánlási ivét az egységes párt tíz tagja, élükön Antal Antal elnök és dr. Hitter Miklós ügy­vezető elnökkel, szombaton d. e. fél 10 óra­kor átadta Nyirő táblai tan­­elnök, választási biztosnak, aki annak megállapítása után, hogy az íveken több ezer választó aláírása van, átvette és nyugtatta azokat.

Next