Ceglédi Hirmondó, 1926 (4. évfolyam, 1-55. szám)

1926-01-03 / 1. szám

Cegléd, 1926 január 3. BBT* Ara 2000 korona IV. évfolyam 1. szám CEGLÉDI HÍRMONDÓ POLITIKAI LAP « MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER, SZOMBATON DÉLUTÁN­­ macesaatimm Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1. kerület, Eötvös-tér 5. sz., régi járásbirósági épület Felelős szerkessző: Szerkesztő : Simon János Z’Adria Mátyás Előfizetési díj : negyedévre 20.000 korona — Nyilttér garmond sora 5000 korona — grKWiMwroco­mm * Új esztendő köszöntött ránk ismét és beköszöntekor tétovázva, tartózkodó gyanakvással nézünk rá, vájjon nem fogunk-e ebben is olyan keservesen csalódni, mint az elmúlt, kivénhedt, tovasuhanó 1925. évben. Esztendőről esztendőre remény­kedve fogadtuk eddig az éveket, mert azt gondoltuk, hogy az elmúlt év annyira rossz volt, hogy annál már rosszabb nem jöhet. És most, visszatekintve az elmúlt évre, ha megállapítjuk is, hogy az állam pénzügyeit sikerült rendbehozni és a közbiztonságot megszilárdítani, mégis úgy érezzük, hogy az elért ered­mény súlyos terhet hozott az egyes emberekre. Teherbíró képességünk próbára van téve annyira, hogy egyes társadalmi osztályok, különösen a kis­ipar és kereskedelem az összeroppa­nás előtt áll. Az elmúlt év nem érdekel többé bennünket, ezt valahogy kibírtuk, de az új év beköszönésével magyar lel­künk új reményt keltő sugarakat keres. Várjon hoz-e az új esztendő egy kis könnyítést ? Tudjuk, érezzük, hogy még sok áldozatot kell hoznunk országunk hely­zetének megszilárdítása érdekében, de vájjon lesz-e erőnk megvárni a boldogabb időt. Ha összefogunk a teherhordozásban, ha nem akad köztünk gyalázatos ma­gyar, aki kibújik a kötelességteljesítés alól, akkor kiépítjük a vesztett háború után rombadőlt Nagymagyarországot és azután, de csak azután érkezik el a szegény, meggyötört lelkű magyarok részére a megvigasztaló, megnyugvást adó boldogság. Újév kezdetén Szomorú szívvel, rettegve, tépelődve és aggodalmakkal küzdve gondol m­iden ko­moly lélek az újévre, a jövőre. Mit hoz az újév? Ugyan mit hozhat? Jót, nemeset, igazságot, szeretetet, vagy féktelen önzést, kapzsiságot, gyűlölködést, pénzvágyat, ahogy eddig is volt. Vájjon eljön-e végre az igazi „felebaráti szeretet“, az emberiség egye­düli „megváltója“ ? Szomorú világ, feldúlt világ. A jólét, a bol­dogság elpusztult. A kedélyek megromlottak, eltompultak. A hitbeni bizalom s annak bol­dogsága megrokkant. Az erkölcs kifordult sarkaiból. A boldogtalanság, az elkeseredés, a szegénység és az azzal járó nyomor még nagyobb, mint volt. A féktelen önzés, pénz­vágy, a „Mámon“, az aranyborjú imádása, minden nemes eszmét, gondolatot megfojt. Ma a jelszó: „Mindenki önmagáért — és csakis önmagáért!“ „Egyik a másikért !“ — ez a Krisztus taní­tása. Az egyén ne csak magáért éljen, ha­nem másoknak és másokért is. Az uralkodó osztályok ne önmaguknak uralkodjanak, ha­nem a többiek javára is. Ez volna az „ige“ megoldása. Az emberek nagyra vannak az ő „kultú­rájukkal“, de az csak a technika csodás fej­lődése. De az igazi „nemes kultúra“, az igazi műveltség, melynek egyedüli célja az embe­reket fölemelni, nemesíteni és mindenben a legjobbat, a legszebbet, a legnemesebbet ke­resni és azt keresztülvinni, az még nagyon távol esik tőlük. Mi célja volna ugyan az életnek? Vagyont gyűjteni bármi módon, akár becsülettel, akár anélkül is, ahogy csak lehet? Az életet a mai elképzelhető rafinériájával teljesen kiélni,­­ végül családot alapítani és azoknak nagy vagyont hátrahagyni ? Úgy hiszem, hogy az emberek legnagyobb részének ebben merül ki az egész földi életcélja.­­ Bismark, a híres német miniszter, aki a­­ nagy Német birodalmat összekovácsolta, egy­­­­szer kijelentette, hogy: az élet nem színe­­i kúra, gondnélküli élet, hanem kötelességeink­­ teljesítése úgy hazánkkal, mint az emberek-­­­kel, szemben.­­ És mi volna az emberek legfőbb köteles­sége és egyedüli hivatása azért, hogy e föl­­■­den élnek ? A „szeretet“ embertársaikkal szemben. Bárhogy fejlődjék is az emberiség, bárhogy fejlessze is csodás technikáját, bárk­i mily gazdagság, fény övezze is egy részét, de amig az igazi szeretet a lelkekbe föl nem szívódik embertársaik iránt, s amig egyik oldalon a legcsodálatos­abb fény, a másik oldalon a legsötétebb árny, a véghetetlen nyomor és szenvedés tobzódik, s amíg a civilizáció fényét csak egyes osztályok élve­zik, addig kultúráról nem beszélhetünk. Hogy a szeretet hiánya, a gyűlölet mily rombolást vitt végbe az egész világon, azt tapasztalhattuk a nagy világháború alkalmá­val, ahol a „gyűlölet“, az érdek, az üzlet az ellentétes nemzeteket is összebírta kovácsolni. S ma, amikor már béke volna, nem bírnak szeretettel egymással megegyezni. Mindent megért az ember: a gyűlöletet, gyilkosságot, a féktelen önzést, irigységet, ravaszságot, bosszúállást stb., csak a fele­baráti szeretetet — ezt nem tudja és nem akarja megérteni. Pedig minden vallás alapköve : „Amit nem kívánsz, hogy veled cselekedjenek, azt te se cselekedő mással.“ Ugyan ki tartja ezt be ? Háládatlan téma a szeleteiről írni, de édes Istenem ! az em­beriség egyetlen Megváltója nem a technika­­ csodája, fénye, gazdagsága és nem az a sok hamis tudomány, hanem egyedül a szeretet leend. . . . Mit hoz a jövendő? Nem tudhatjuk. De legalább vigasztaljon bennünket e szo­morú időkben, hogy az emberiség e nagy­­ ideálja még nem veszett ki teljesen. Az újév küszöbén mit kívánhatunk, mit is kívánjunk a szenvedő emberiségnek ? Egy páncélt, mely minden szerencsétlenségtől megvédelmez és egy csodaszert, mely min­den bajt meggyógyít, mely minden sorvadást­­ megszüntet, minden sebet behegeszt, minden­­ fekélyt gyökeréig kigyógyít. De hol találjuk ezt? Sehol! Én csak azt kívánhatom, hogy mi, maroknyi magyarok, akiknek az egész világon jóakarójuk alig van, legalább mi ne gyűlöljük egymást. Tartsunk össze, segítsük,­­ gyámolítsuk, vigasztaljuk egymást.* Állítsunk árvaházakat, kórházakat, szegényházakat, ingyenes fürdőket, hogy így a szegény nép ügyét szolgáljuk, hogy véreink el ne pusz­tuljanak. Küzdjünk az egyke rendszer ellen, hogy a magyar nép szaporodjék. Vigyük be­­ a népbe az igazi egészségügyet, hogy tanulja meg, mi árt és mi használ az egészségnek. Végre, amire legnagyobb szükségünk van, szeressük egymást, mert egy csöpp szeretet többet ér egy tengernyi igazságnál. Ujváry Aladár: A forgalmi adóátalányok meghosszabbítása Az 1925. évben fizetett átalányok érvénye az 1926. évben is épségben marad, hacsak felszólamlási tárgyalás után a kir. pénzügy­igazgatóság máskép nem határozott. Minden átalányozott névre szóló értesítést kap arról, hogy átalánya 1925. évre meghosszabbitatott. Ugyancsak névre szóló értesítés megy azok­nak is, kiknek átalányát a pénzügyi hatóság nem hosszabbította meg, hanem újra fogja tárgyalni és megállapítani. Mindaddig, míg az új átalányvégzés nem kézbesittetik, tehát a felebbezés elintézésének ideje alatt is a régi (1925. évi) átalány fizetendő a beszámí­tás fentartásával. Azokhoz, kik eddig még átalányozva nem voltak, a kir. pénzügyigaz­gatóság az alábbi felhívást intézi : Az általános forgalmi adó átalányozására vonatkozó 1925. évi 29500 számú P. M. utasítás II. fejezet I. §-a értelmében : megengedhető az egyezségi átalányozás a kisebb terjedelmű vállalatoknál, melyeknek teendőit a vállalkozó kizárólag családtagjai­nak segítségével, bérfizetés mellett alkalma­zott segédmunkaerők nélkül látja el; megengedhető az egyezségi átalányozás akkor is, ha a vállalkozó — esetleg család­tagjainak a válalatban való működésre al­kalmatlan voltánál, vagy azok akadályozta­tásánál fogva — bérfizetés mellett működő alkalmazottakat tart, az alkalmazottak azon­ban az általános forgalmi adónak szabály­szerű lerovása esetében szükséges könyvek és feljegyzések vezetésére megkívánt kép­zettséggel vagy képességgel nem bírnak, s maga az adózó ezeknek a könyveknek és feljegyzéseknek vezetésére valamely okból ugyancsak nem kötelezhető. — Kereskedelmi vállalatoknál az átalányozás általában mel­lőzendő, ha abban két vagy több fizetett alkalmazott működik, — valamint mellőzendő az átalányozás egyéb olyan terjedelmű vál­lalatoknál is, hol a vállalkozó könyvek és feljegyzések vezetésére képes alkalmazottat tarthat. Inasok, tanulók ebből a szempontból figyelmen kívül hagyhatók ; megengedhető az egyezségi átalányozás, ha az adózó kis műveltségénél, írás és olva­sásban való járatlanságánál fogva rendes könyvek és feljegyzések vezetésére képtelen és szakértő könyvelő alkalmazása az Adó­zóra aránytalanul nagy megterhelést jelen­tene ; megengedhető az egyezségi átalányozás mindazoknál az adózóknál, akik a forgalmi adót kizárólag munkateljesítmény után tar­toznak leróni, és külön rendelet az adónak más módon való lerovásáról­­ nem rendel­kezik.­­

Next