Ceglédi Hirmondó, 1929 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-06 / 1. szám

2. oldal. CEGLÉDI HÍRMONDÓ HÍREK — Címadományozás. Kormányzó ur Őfő­­méltósága az igazságügyminiszter előterjesz­tésére Dely Károly és dr. Keresztes Nagy Sándor ceglédi kir. járásbiráknak, a királyi itélőbirák részére megállapított II. fizetési csoport jellegét adományozta. Ez előlépte­téssel a „Nagyságos“ cím jár. Jóleső érzés­sel gratulálunk e jól megérdemelt előlépte­tésekhez, mert ez egyrészt képességeiknek és ügybuzgóságuknak elismerését, másrészt a ceglédi kir. járásbíróság megbecsülését is jelenti. — Halálozás. Két kiváló tanár elhalálo­zásáról hozott hírt a posta az újév első napjaiban. Mindkét tanférfin a helybeli Kos­­suth-reálgimnáziumnak volt tanára. Az egyik Aldor Imre, aki 20 év óta élt teljes vissza­­vonultságban Újpesten, ahol 90 éves korában hunyt el és január 2 án helyezték örök nyu­galomra. Több történelmi munkát irt, ő ala­pította a „Történelmi Könyvtárt“, melynek sokáig szerkesztője volt. Szerkesztésében jelent meg a „Nép Zászlója“ című hetilap is. Önálló munkái: „Kossuth és Percel“, valamint „Kossuth Lajos, mint a magyar nép vezére“. Sokat fordított, főleg franciából.­­ A másik elhunyt reálgimnáziumi tanár Révfy Zoltán, aki Cegléden 4 évig­ működött, ahova Szabadkáról menekült a szerbek üldözése elől. A nyári nagy szünidőket állandóan uta­zással töltötte. Kedves tanítványa volt báró Vécsey Aurél, aki nagyrabecsülését úgy juttatta kifejezésre, hogy figyelmével minden évben föl­kereste. 59 éves korában hunyt el Gödöllőn, ahol nyugalombavonulása óta lakott. Mindkét temetésen részt vettek a tanári kar képviselői és a tanulók 2—2 kiküldöttje. — Vasárnapi áramszolgáltatás. Vasár­naptól kezdve a villanytelep ünnep és vasár­napokon szünet nélkül szolgáltat áramot. A Lovasfilm-bemutató Cegléden január hó 14-én lesz az Uránia mozgószínházban. Iskolások és leventék részére délután 4 órai kezdettel. A nagyközönség részére az elő­adás 6 órakor kezdődik. A film, mely főleg ceglédi vonatkozású, eddig már mintegy 20 különféle helyen az országnak mutattatott be általános tetszés mellett. Külön, meghívók nem küldetnek. Belépődíj nincs. Érdeklődők, hölgyek és urak szívesen láttatnak. — A Kulturház egy évi eseményei. Az ipartestületi Kulturház 1928. évi eseményeiről Sárkány József rg. tanár, kulturbizottsági elnök összefoglaló jelentést szerkesztett, mely érde­kes képét adja a kulturbizottság odaadó mun­kálkodásának. A jelentést mai számunkban­­ közöljük. Itt említjük meg, hogy a bizottság 1929. évre újra alakulván, a bizottság elnöke­­ Sárkány József lemondása és tiszteletbeli­­ elnökké választása folytán Törteli Lajos , ág. ev. lelkész lett. A bizottság tagjai a kö­vetkezők : Rónay János ipt. elnök, dr. Babusik­a László, Darányi Lajos, vitéz Fehérváry Dezső,­­ dr. Fülöp László, Halmi Imre, Kecskeméti Ferenc, Kecskeméti Mihály, Kiszely János, Mayer József, Milus Mihály, dr. Piskóti István, Szunyogh Dániel, Tury József, dr. Türei­­­ O’sváth István és Velker János. Ügyvezető­­ igazgató Simon János, háznagy Milus Mihály­­ és gondnok Zsadon Benjámin maradt erre­­ az évre is. — Népművelődési előadások sorrendje.­­ Január hó 6-án d. u 3 órakor a szücstelepi I­el. iskolában a világháboru okai és követ­kezményeiről és d. u. 5 órakor az Egyenlő­­ségi Körben Szent István és koráról előadást tart dr. Kisfaludi László­­ polg. isk. igazgató. Január 6 án d. u. 5 órakor az Árpád-körben termelési válságunk főbb okairól Molnár Géza szaktanító. Január 9-én d. u. fél 7-kor az újvárosi körben békerevíziós mozgalmakról dr. Babusik László ügyvédj. Ugyancsak jan. 9-én d. u. 2 órakor „Anyák iskolája“. Elő­adást tart dr. Vörös Márton a gyermekgyil­kosokról. Egészségügyi előadást tart dr. Kiss­­ Károly orvos és Dall’olio Luiginé Vörös Ilona­­ vezető védőnő. Január 10-én este 8 órakor a Széchenyi Körben dr. vitéz Lengyel Albert reálgimn. tanár , a történeti jog és igazságról, i — Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik a felejthetetlen jó feleségem, illetve édesanyánk­­ temetésén megjelenésükkel fájdalmunkat eny­hítették, ezúton mondunk hálás köszönetet. Matuz Sándor és családja, i — Adomány. Dr. Hulin Béla rendőrfőta­nácsos az újévi üdvözletek megváltási ös­­­­­szege fejében 6 pengőt a templomi koldusok,­­ 6 pengőt pedig az országos diáknyomoreny- i hitő akció javára adományozott. — Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, kik felejthetetlen drága jó leányunk (Mariskánk) temetésén jelen voltak és mély fájdalmunkban osztoztak. Ferovits család. — Anyák iskolája. A Stefánia Szövetség helybeli fiókja az „Anyák iskoláját“ 1929. évi január hó 9-én, szerdán d. u. 2 órakor tartja­­ meg az Urániában a következő műsorral : I 1. Beszédet tart dr. Vörös Márton a gyer-­­­mekgyilkosokról. 2. Énekszámokat ad elő . Bálint Pistike. 3. Szaval Nagy Mária óvónő. 4. Egészségügyi e­lőadást tart Dall’Olio Luiginé­­ Vörös Ilona vezető védőnő. 5. „A sifonér“ című színdarabot előadja a Ref. Nőegylet I leánycsoportja. 6. Egészségügyi előadást tart­­ dr. Kiss Károly orvos. 7. Egészségügyi film :­­ A fertőző betegségekről és azok elleni véde­kezésről. 8 Himnusz. Belépődíj nincs. Ön­­­­kéntes adományokat szívesen fogadunk 1 Az előadásra gyermekek nem jöhetnek 1 Ké­rünk pontos megjelenést, mert az előadást pontosan 2 órakor megkezdjük. Stefánia Szö­vetség vezetősége. — Kiállítás. A helybeli „Baromfitenyésztők Egyesülete f. hó 18—20-án (péntek, szombat­­ és vasárnap) rendezi meg a Központi Szálloda emeleti nagytermében 11. bemutató baromfi­­kiállítását és vásárját. E kiállításra benevezni­­ — úgy díjazásra, mint eladásra — január­­ 13 ig lehet hétköznapokon délután 2—3 óra­­ között Zakar titkár lakásán (Arany­ utca 8. sz.)­­ és vasárnapokon délelőtt 10—12 óra között­­ a Központi Szálloda különhelyiségében (Kazinczy­ utcai bejárattal) baromfiakért dara­bonként, galambokért páronként 60 fillér tér­­­ díj lefizetésével. Eme kiállításon való rész­vételre és annak megtekintésére már azért­­ is felhívjuk olvasóink b. figyelmét, hogy e­z nálunk elhanyagolt, de egy kis jóakarattal­­ és kitartással szépen jövedelmező foglalko­­­­zással jelentékenyen növelhetjük bevételünket­­ és megcsonkított hazánk kivitelét. ! — Köszönet. A Magyar Nemzeti Szövet­ség helyi fiókja 30, a Ceglédi Takarékpénztár Egyesület 20, az Egyesült Ipar Kereskedelmi­­ és Népbank Rt 20 pengőt, Simon János könyv­­kereskedő pedig tekintélyes értékű tanszert juttatott az evangélikus szegények és iskolás­gyermekeknek karácsonyi ajándékul, melyért hálás köszönetét nyilvánítja a Luther Szö­­­­vetség. i­­ Adományok. A Református Nőegylet az I árvagyermekek újévi ebédjéhez a következő­­ hozzávalót adományozta : 8 kg. marhahúst, 1 lisztet, 2 kg. rizst, 2 liter zsírt, 10 tojást, 31­­ dúcot, 3 kenyeret. Utasy József (hentes) 8 kg. malachúst A jószivü adakozók fogadják érte az árvák hálás köszönetét. nemes buzgóság, mely a bizottság első ta­nácskozásait áthatotta. A szebbnél-szebb tervek felvetése, administrácionális kérdések elintézése, az ügyrend lefektetése, ünnepélyek s összejövetek előkészítése képezte a bizott­ság feladatát. A használni akarás és a meg­valósítás szoros közelsége jellemezte e tanács­kozásokat, melyen igen korán kialakult és sok­szor megbeszélést nyert az a szempont, hogy az Ipartestület helyiségében tartandó előadá­soknak oly tárgykörűeknek kell lenniök, mely általános érdeklődésre tarthat számot, úgy az előadó személyek, valamint az előadás idő­szerűsége és jelentőségénél fogva is. E csütörtöki kulturesték sorozatát zsúfolt ház előtt dr. Sárkány Gyula polgármester bevezető szavai után dr. Dezső Kázmár, nagykőrösi polgármester nyitotta meg, váro­sának, Nagykőrösnek ismertetésével, melyben elénk tárult a szomszéd város kereskedelmi jelentősége s kultúra iránt érzett nagy és igaz szeretete. E gondolatnak, hogy az egyes vá­rosok kulturális tekintetben is felkeressék és támogassák egymást, időszerűségét leginkább az mutatja, hogy azóta ezzel a felfogással országos vonatkozásban is találkozhatunk. Dr. Oppel Jenő rg. tanár „Mit beszélnek rólunk?“ címen tartotta meg előadását, ez az előadás messze tekintő távlatot mutat abban a tekintetben, hogy mit jelent egy nemzetre nézve a külföld helyes tájékozott­sága s mily veszélyes reánézve a helytelen, felületes vagy épen rosszakaratú ítéletekből származó ismeret. Az amerikai Kossuth za­rándokút előtt Sárkány József rg. tanár hívta fel újból a figyelmet Kossuth Lajos világtör­ténelmi nagyságára s az Egyesült Államok Kossuth-kultuszára. A zarándokút végén dr. Sárkány Gyula polgármester, dr. Lux Ervin orvos és Szőnyi Sándor rg. igazgató tartottak beszámolót amerikai útjukról, mikor is a szék­ház szűknek bizonyult az érdeklődők befo­­­­gadására. Az előadások a nagy ut minden­­ élményeit minden vonatkozásban kimeritet-­­ ték s az amerikai népnek a valóság iránt érzett mindenek felett álló fogékonyságát nagy erővel szemléltették. De e friss benyo-­­­mások értékes és tanuságos kifejezése egy-­­­ben meggyőző bizonyságát adták annak is,­­ hogy még nagy távlatokat nyitott meg ez az­­ út a magyarság számára. Cegléd város egész-­­­ségügyi viszonyait dr. Nyitray Géza orvos ismertette mélyen járó s nagy figyelmet keltő­­ fejtegetésekben. Előadást tartott azonkívül a múlt év tava-­­­szán dr. Balla Antal, a Pesti Hírlap munka-­­­társa „A revízió kérdéséről“, melynek kere-­­­tén belül ismertette a Rothermere-akció je-­­­lentőségét, dr. Dékány István akadémiai­­ levelező tag a mai Olaszország megterem-­­ tőjét, Mussolinit és a fascizmust mutatta be a hálás hallgatóinak. Sajnos Gesztelyi Nagy­­ László a Duna—Tisza-közi Mezőgazdasági­­ Kamara igazgatója „A magyar tanyavilág­­ problémájáról“ meghirdetett előadását a ked-­­­vezőtlen idő, méginkább a nyári munkák meg- , kezdése miatt nem tartotta meg. Ezen kultu­­­­rális előadások sorozatát csak ősszel lehetett­­ ismét felvenni, mikor is fj. Ceglédy Sádor­­ ref. lelkész „A nemzeti lét erőforrásai“ címen­­ mutatott rá, hogy minden nemzetet csak azok­­ az erők tarthatnak fenn, amelyen az felépült. s E kulturest keretében adta át az Ipartestület­­ elöljárósága Milus Mihály jól megérdemelt­­ kitüntetését, a kereskedelmi miniszter és az Országos Iparkamara elismerő okiratát. S nagy tanúság rejlik abban, hogy dj. Ceglédy Sán­dor előadásának gondolatmenete egybetalál­kozhatott azzal a reménységgel, hogy a ceg­lédi iparosság a jövőben is azon az alapon fogja tovább építeni a magyar kultúra templo­mát, melynek létrehozásában Milus Mihály építőmester oly felemelő példát adott. Dr. Oppel Jenő tanár A nemzeti munka jelentő­ségéről s annak szerves egybekapcsolásáról, a nemzeti munkavédelem fontosságáról érte­kezett. Előadása külön lenyomatban is hir­deti a gondolat jelentőségét Nagy anyagi áldozattal hódolt a kultur­bizottság a magyar ipar pártolása propagan­dájának, s a Magyar Héten tartott kultur­­estéjén megnyitóbeszédet fr. Szilágyi Imre esperes-plébános mondotta, az előadást pedig budapesti kiküldött, Kemény Oszkár buda­pesti iparkamarai titkár tartotta. Ez est szó­nokai a hazai ipar teljesítőképességét s az államélet szerveinek egymásrautaltságát meg­győző erővel vetítették a hallgatóság elé. Egy vasárnap délutáni előadás keretében dr. Kisfaludi László polg. isk. igazgató Petőfi életének tükrét szemléltetően és élvezetesen mutatta be dalaiban és költeményeiben. Itt említem meg, hogy a kulturmunka ez év őszétől kezdve hivatalosan is belekap­csolódott a városi népművelési akcóba Velker János rg. tanár, népművelési vezető útján, s ezzel az itt folyó kulurmunka jövőre nézve intézményes támaszt kapott. Résztvett a kulturbizottság közvetlenül, illetve közvetvetve Milus Mihály kitüntetésé­nek megünneplésén kívül az Ipartestületi ének­karnak, valamint Simon János ügyvezető igazgatónak 30 éves műkedvelői jubileumán, az ékes szavú ünnepi szónok mindkét alka­lommal dt. Törteti Lajos ev. lelkész volt. Az ipartestületi énekkar tiszteletreméltó múltja és országos sikerei s hasznos szolgálatai nagy tekintéllyel ruházzák fel a 30 éves dalkart; kívánatos, hogy közhasznú működésük a jövőben is azzal a hűséggel és magas mű- 1. szám.

Next