Ceglédi Kisgazda, 1922 (3. évfolyam, 1-56. szám)

1922-05-14 / 23. szám

23-ik szám Bethlen szavai szerint — a nemzet érdeké­ben időszerűnek látszik. A területi integritás kérdését kár összeke­verni a Habsburg-királykérdéssel, mert azt mi merő szemfényvesztésnek tartjuk. Viszont higgyék el Haller István képviselőjelölő úrék nekünk azt, hogy a magyar területi integri­tásnak vagyunk mi olyan lelkes és intranzi­­gens katonái, mint Önök, valamint az a tábor, amelynek éléről IV. Károly a veszély pilla­natában megfutott, itthagyva szenvedő népét, veszendő országát, vele együtt azonban a mostani hangosak közül sokan szintén kere­ket oldtak, míg mi idehaza — király nélkül, sok hangos főnemes nélkül — álltuk a nyo­mort és szenvedést és még az akasztófák réme sem hajtott el bennünket. Miért? Mert: szerettük, árván el nem hagytuk ezt a hazát, amely nekünk édesanyánk. Avagy talán Haller István úr a veszély perceiben való megfutamodást is menthető­nek tartja ? ! A latin közmondás szerint : „de mortibus nis, nisi bene“ — a halottakról csak jót vagy semmit — ennek jegyében talán ne fejtegessük tovább e témát. Ami a puccskarlistáknak lázadási bűnpö­­rét illeti, megvallom, hogy nem vártam volna Haller Istvántól, az „elvek“ harcosától, a szalonpolitikustól, hogy ezt is kortescélra használja fel. Kinek-kinek ugyan saját dolga, hogy kiválassza azt, ami hozzáillik. Viszont mindenki rendszerint saját nézőpontjából szokta megítélni a dolgokat. De viszont a független és intakt magyar bíróság szempontjából szükségesnek tartom visszautasítani Haller Istvánnak a bűnperrel kapcsolatos, a bíróságot is érintő megjegy­zését. A magyar bíróságnak sem a kormány, sem Haller és sem más nem praejudikálhat. Hogy elítéli-e a bíróság az érdekelteket, az az igazságszolgáltatás dolga és nem a poli­tikáé, és a kormány lázadással nem vádolt itt meg senkit, mint Haller mondja, hanem megvádolják őket az igazságszolgáltatás szerve útján a megtörtént tények, azonban az igazságszolgáltatásnak nem szerve a kor­mány — és ismerjük még oly érintetlennek a magyar bíróságot, hogy ilyen illetéktelen beavatkozást visszautasítana. Bizonyos kérdések feltételét javasolja ne­kem Haller István a kormánnyal szemben. A javaslat célja nagyon átlátszó, — nos hát valóban nem fogjuk megtenni Haller István­nak azt a szívességet, hogy egymás között is összevesszünk. Egyébként nem igen sok cso­dálkoznivaló volt sohasem azon, ha az ítélet nélküli emberek veszekedtek, azonban a ve­zérek, akik az embereket összeveszhették, azok a bűnösök. Ne méltóztassék hát azt akarni, hogy az esetleges ódium a javaslóra szálljon vissza. Hanem azt a szívességet, hogy elhallga­tott dolgokra hívjam fel a figyelmet, amelyek fontossággal bírnak, azt majd szívesen meg­­teendjük. Felkéretnek azok a tagtár­sak, akiknél ajánlati ívek vannak, hogy azokat a szerdai nap folyamán, vagyis folyó hó 17-én a népközi pártirodában, avagy dr. Hitter Miklós ügyvédi irodájában (VI., Kazinczi­ u. 4.) szíveskedjenek leadni. • Pártelnökség. CZEGLÉDI KISGAZDA „Kortes lelkiismeret.“ Haller István úrnak köszönjük e cí­­met. Ő írta ezt rólunk azért, mert vele szemben is merészek voltunk a magyar alkotmány és tételes törvények alapjára helyezkedni a királyság kérdésében. Íme: ilyen az az »elvi« küzdelem, melyet programmbeszédében ígért, ígért »egyebet is, mást is«, ígérte a királyság kérdésének kikapcsolását. Ki is kapcsolta Czegléden úgy, hogy az ország másik részébe szaladt annak bekapcsolására. És tartott olyan kortes­beszédet ott, melynek minden monda­tára felzúgott Ottó »király« éltetése. Mi értjük őt. Politikai pályája «ön­magába visszatérő görbe vonala — némi kitérésekkel. Kezdődött felekezeti alapon a Habsburgok árnyékában, a Néppártban. A Habsburg-uralom össze­omlása után is megmaradt felekezeti alapon a Keresztényszocialista­ pártban. Mikor a párt egyesült a keresztény nemzeti párttal, azt hittük, levetkőzte felekezeti jellegét. Csalódtunk. Most, hogy a Habsburgok visszahozatalának hallgatag támogatása kilendítette helyé­ből, ismét felekezeti alapon küzd a hatalomért és a Habsburgokért. Csak­hogy ez Czegléden nem jó ajánlólevél. Tehát nem mutogatja. Sőt tagadja ná­lunk. De máshol összefog a puccskar­­listákkal. Az ellenzék közös frontján harcol, melynek egy jelszava van: Otto Egy célja: a hatalom, így akarja jóllakatni az ellenzéki kecskét s megtartani a czeglédi ká­posztát. Ha ilyen a vezér elvi harca, lehet­nek-e különb csatlósaié, kiket azért fizet, hogy vele és érte harcoljanak ? Jól választotta őket. Nem finnyásak. Nem válogatnak az eszközökben. Egyik elég tudatlan és lelkiismeret­len ahhoz, hogy a francia forradalom jelszavát adja jelöltünk szájába. Legelni küldte a népet polgármester korában — hazudjék ott a túlsó párton. Pedig tudhatnák, hogy ez kommunista hazug­ság. Ezzel izgatták a népet minden forradalomban. Ezzel kergették el min­den község és város vezetőjét nálunk és a Garam völgyében is az októberi forradalomban. Mégis felhasználják ala­csony korteskedésre. A másik, a »lovag« úr Károlyi Mihály árulásának árnyékát akarja ránk borí­tani. Azt mondja: Károlyi híveinek nagy többsége nálunk van. Lovag úr, álljunk meg itt egy szóra! Károlyi Mihályt az országos függet­lenségi párt két árnyalatának egyesü­lése után Kossuth és Justh elnökök mellé választották meg ügyvezető elnö­kül. Kossuth halála után Justh lemon­dott s Károlyi lett az egyedüli elnök. Ebben a minőségben hívtuk meg őt Kossuth örökébe. Programmbeszédének megtartására eljött vele gróf Apponyi Albert, gróf Károlyi József, Szmrecsányi György, Tóth János és még 21 képviselő. Ma Tóth János az országos földbirtokren­dező bíróság köztiszteletben álló elnöke. Apponyi és Szmrecsányi együtt küzdenek Háttérrel és Károlyi Mihály apósával, Andrássyval az ellenzéki fronton a Habs­burgokért, Károlyi József az összeköt­tetést tartja fenn köztük és a Habs­burgok között. Károlyi után — programmbeszéde al­kalmával — előbb Apponyi, majd Szmre­csányi beszélt s ajánlotta nekünk kép­viselőül. A választás egyhangú volt. Tehát ama túlsó párt akkori választói éppen úgy Károlyi hívei voltak, mint mi. Nos, nemes lovagjai az „elvi“ küz­delemnek, ha fáj önöknek, hogy mi vagyunk többségben, ezért ne reánk teregessék Károlyi szennyesét. Mert bizony ez az eljárásuk eszünkbe jut­tatja Petőfi szavait: »Láttam én csár­dában tisztább sziveket már, mint kit naponként lát térdelni az oltár.« Vigyék csak Károlyi szennyeseit Apponyihoz, ki elfogadta pártelnökéül — és Szmrecsányihoz, kivel együtt hozták ide Károlyit. Önök is, mi is bíztunk Apponyiban, ki itt a városháza előtt esküdött örök hűséget Kossuth eszméinek. Önök is, mi is akkor a nemzeti függetlenség hű harcosát és jó keresztényt láttunk benne. Az Önök mai szövetségeseinek egy része akkor ószövetségi alapon kleri­kálisnak nevezte őt. Hát most Károlyi árulását ne nekünk hánytorgassák, hanem Apponyinak, An­­drássynak, Szmrecsányinak, kikkel Önök ma is »egy vonalban« harcolnak az el­lenzéken. Mert ha szövetségeseik téve­déseiből is, a kommunisták rágalmaiból is jelöltünkre és pártunkra szórnak piszkot, akkor Önökből nem is »kortes lelkiismeret«, hanem lelkiismeretlen kor­tes beszél. 3. oldal Levél a szerkesztőhöz. Igen Tisztelt Szerkesztő Úr! Czegléd város közönségét sokan vádolják azzal, hogy országos politikai kérdésekben jelszavak után indul és a város eminens érdekeit mindenkor alárendeli a különféle politikai irányzatoknak. Mi azonban, akik Czegléd város szülöttei vagyunk, jó lélekkel állíthatjuk és bizonyít­hatjuk, hogy ez a vád alaptalan és hogy legfeljebb annyiban állhat meg, hogy min­denkor az ország érdekét tekintettük elsőnek, még akkor is, ha az városunk különleges érdekének és anyagi boldogulásának hátrá­nyával járt is. Ez azonban véleményem szerint termé­szetes volt, mert amint az egyesek egyéni érdekeinek háttérbe kell szorulnia a közér­dekkel szemben, azonképen a különleges helyi városi érdekeknek is el kell hallgatniuk az ország érdekeivel szemben. Ez a helyes szempont vezette véleményem szerint a város közönségét 1867. óta minden országgyűlési képviselőválasztás alkalmával és ennek a szempontnak következetes fi­gyelembe vétele eredményezte azt, hogy az osztrák császári érdekeket szolgáló liberális közösügyes rendszer idejében mindenkor függetlenségi képviselőt küldött a parla­mentbe. Ennek természetesen az volt a következ­ménye, hogy míg más, érdekeik után induló városok lépten-nyomon érezték és tapasz­talták, a mindenkori liberális kormányok kegyeit, nagy költséggel és beruházásokkal létesített városi és állami intézmények képét

Next