Ceglédi Kisgazda, 1922 (3. évfolyam, 1-56. szám)
1922-05-14 / 23. szám
23-ik szám Bethlen szavai szerint — a nemzet érdekében időszerűnek látszik. A területi integritás kérdését kár összekeverni a Habsburg-királykérdéssel, mert azt mi merő szemfényvesztésnek tartjuk. Viszont higgyék el Haller István képviselőjelölő úrék nekünk azt, hogy a magyar területi integritásnak vagyunk mi olyan lelkes és intranzigens katonái, mint Önök, valamint az a tábor, amelynek éléről IV. Károly a veszély pillanatában megfutott, itthagyva szenvedő népét, veszendő országát, vele együtt azonban a mostani hangosak közül sokan szintén kereket oldtak, míg mi idehaza — király nélkül, sok hangos főnemes nélkül — álltuk a nyomort és szenvedést és még az akasztófák réme sem hajtott el bennünket. Miért? Mert: szerettük, árván el nem hagytuk ezt a hazát, amely nekünk édesanyánk. Avagy talán Haller István úr a veszély perceiben való megfutamodást is menthetőnek tartja ? ! A latin közmondás szerint : „de mortibus nis, nisi bene“ — a halottakról csak jót vagy semmit — ennek jegyében talán ne fejtegessük tovább e témát. Ami a puccskarlistáknak lázadási bűnpörét illeti, megvallom, hogy nem vártam volna Haller Istvántól, az „elvek“ harcosától, a szalonpolitikustól, hogy ezt is kortescélra használja fel. Kinek-kinek ugyan saját dolga, hogy kiválassza azt, ami hozzáillik. Viszont mindenki rendszerint saját nézőpontjából szokta megítélni a dolgokat. De viszont a független és intakt magyar bíróság szempontjából szükségesnek tartom visszautasítani Haller Istvánnak a bűnperrel kapcsolatos, a bíróságot is érintő megjegyzését. A magyar bíróságnak sem a kormány, sem Haller és sem más nem praejudikálhat. Hogy elítéli-e a bíróság az érdekelteket, az az igazságszolgáltatás dolga és nem a politikáé, és a kormány lázadással nem vádolt itt meg senkit, mint Haller mondja, hanem megvádolják őket az igazságszolgáltatás szerve útján a megtörtént tények, azonban az igazságszolgáltatásnak nem szerve a kormány — és ismerjük még oly érintetlennek a magyar bíróságot, hogy ilyen illetéktelen beavatkozást visszautasítana. Bizonyos kérdések feltételét javasolja nekem Haller István a kormánnyal szemben. A javaslat célja nagyon átlátszó, — nos hát valóban nem fogjuk megtenni Haller Istvánnak azt a szívességet, hogy egymás között is összevesszünk. Egyébként nem igen sok csodálkoznivaló volt sohasem azon, ha az ítélet nélküli emberek veszekedtek, azonban a vezérek, akik az embereket összeveszhették, azok a bűnösök. Ne méltóztassék hát azt akarni, hogy az esetleges ódium a javaslóra szálljon vissza. Hanem azt a szívességet, hogy elhallgatott dolgokra hívjam fel a figyelmet, amelyek fontossággal bírnak, azt majd szívesen megteendjük. Felkéretnek azok a tagtársak, akiknél ajánlati ívek vannak, hogy azokat a szerdai nap folyamán, vagyis folyó hó 17-én a népközi pártirodában, avagy dr. Hitter Miklós ügyvédi irodájában (VI., Kazinczi u. 4.) szíveskedjenek leadni. • Pártelnökség. CZEGLÉDI KISGAZDA „Kortes lelkiismeret.“ Haller István úrnak köszönjük e címet. Ő írta ezt rólunk azért, mert vele szemben is merészek voltunk a magyar alkotmány és tételes törvények alapjára helyezkedni a királyság kérdésében. Íme: ilyen az az »elvi« küzdelem, melyet programmbeszédében ígért, ígért »egyebet is, mást is«, ígérte a királyság kérdésének kikapcsolását. Ki is kapcsolta Czegléden úgy, hogy az ország másik részébe szaladt annak bekapcsolására. És tartott olyan kortesbeszédet ott, melynek minden mondatára felzúgott Ottó »király« éltetése. Mi értjük őt. Politikai pályája «önmagába visszatérő görbe vonala — némi kitérésekkel. Kezdődött felekezeti alapon a Habsburgok árnyékában, a Néppártban. A Habsburg-uralom összeomlása után is megmaradt felekezeti alapon a Keresztényszocialista pártban. Mikor a párt egyesült a keresztény nemzeti párttal, azt hittük, levetkőzte felekezeti jellegét. Csalódtunk. Most, hogy a Habsburgok visszahozatalának hallgatag támogatása kilendítette helyéből, ismét felekezeti alapon küzd a hatalomért és a Habsburgokért. Csakhogy ez Czegléden nem jó ajánlólevél. Tehát nem mutogatja. Sőt tagadja nálunk. De máshol összefog a puccskarlistákkal. Az ellenzék közös frontján harcol, melynek egy jelszava van: Otto Egy célja: a hatalom, így akarja jóllakatni az ellenzéki kecskét s megtartani a czeglédi káposztát. Ha ilyen a vezér elvi harca, lehetnek-e különb csatlósaié, kiket azért fizet, hogy vele és érte harcoljanak ? Jól választotta őket. Nem finnyásak. Nem válogatnak az eszközökben. Egyik elég tudatlan és lelkiismeretlen ahhoz, hogy a francia forradalom jelszavát adja jelöltünk szájába. Legelni küldte a népet polgármester korában — hazudjék ott a túlsó párton. Pedig tudhatnák, hogy ez kommunista hazugság. Ezzel izgatták a népet minden forradalomban. Ezzel kergették el minden község és város vezetőjét nálunk és a Garam völgyében is az októberi forradalomban. Mégis felhasználják alacsony korteskedésre. A másik, a »lovag« úr Károlyi Mihály árulásának árnyékát akarja ránk borítani. Azt mondja: Károlyi híveinek nagy többsége nálunk van. Lovag úr, álljunk meg itt egy szóra! Károlyi Mihályt az országos függetlenségi párt két árnyalatának egyesülése után Kossuth és Justh elnökök mellé választották meg ügyvezető elnökül. Kossuth halála után Justh lemondott s Károlyi lett az egyedüli elnök. Ebben a minőségben hívtuk meg őt Kossuth örökébe. Programmbeszédének megtartására eljött vele gróf Apponyi Albert, gróf Károlyi József, Szmrecsányi György, Tóth János és még 21 képviselő. Ma Tóth János az országos földbirtokrendező bíróság köztiszteletben álló elnöke. Apponyi és Szmrecsányi együtt küzdenek Háttérrel és Károlyi Mihály apósával, Andrássyval az ellenzéki fronton a Habsburgokért, Károlyi József az összeköttetést tartja fenn köztük és a Habsburgok között. Károlyi után — programmbeszéde alkalmával — előbb Apponyi, majd Szmrecsányi beszélt s ajánlotta nekünk képviselőül. A választás egyhangú volt. Tehát ama túlsó párt akkori választói éppen úgy Károlyi hívei voltak, mint mi. Nos, nemes lovagjai az „elvi“ küzdelemnek, ha fáj önöknek, hogy mi vagyunk többségben, ezért ne reánk teregessék Károlyi szennyesét. Mert bizony ez az eljárásuk eszünkbe juttatja Petőfi szavait: »Láttam én csárdában tisztább sziveket már, mint kit naponként lát térdelni az oltár.« Vigyék csak Károlyi szennyeseit Apponyihoz, ki elfogadta pártelnökéül — és Szmrecsányihoz, kivel együtt hozták ide Károlyit. Önök is, mi is bíztunk Apponyiban, ki itt a városháza előtt esküdött örök hűséget Kossuth eszméinek. Önök is, mi is akkor a nemzeti függetlenség hű harcosát és jó keresztényt láttunk benne. Az Önök mai szövetségeseinek egy része akkor ószövetségi alapon klerikálisnak nevezte őt. Hát most Károlyi árulását ne nekünk hánytorgassák, hanem Apponyinak, Andrássynak, Szmrecsányinak, kikkel Önök ma is »egy vonalban« harcolnak az ellenzéken. Mert ha szövetségeseik tévedéseiből is, a kommunisták rágalmaiból is jelöltünkre és pártunkra szórnak piszkot, akkor Önökből nem is »kortes lelkiismeret«, hanem lelkiismeretlen kortes beszél. 3. oldal Levél a szerkesztőhöz. Igen Tisztelt Szerkesztő Úr! Czegléd város közönségét sokan vádolják azzal, hogy országos politikai kérdésekben jelszavak után indul és a város eminens érdekeit mindenkor alárendeli a különféle politikai irányzatoknak. Mi azonban, akik Czegléd város szülöttei vagyunk, jó lélekkel állíthatjuk és bizonyíthatjuk, hogy ez a vád alaptalan és hogy legfeljebb annyiban állhat meg, hogy mindenkor az ország érdekét tekintettük elsőnek, még akkor is, ha az városunk különleges érdekének és anyagi boldogulásának hátrányával járt is. Ez azonban véleményem szerint természetes volt, mert amint az egyesek egyéni érdekeinek háttérbe kell szorulnia a közérdekkel szemben, azonképen a különleges helyi városi érdekeknek is el kell hallgatniuk az ország érdekeivel szemben. Ez a helyes szempont vezette véleményem szerint a város közönségét 1867. óta minden országgyűlési képviselőválasztás alkalmával és ennek a szempontnak következetes figyelembe vétele eredményezte azt, hogy az osztrák császári érdekeket szolgáló liberális közösügyes rendszer idejében mindenkor függetlenségi képviselőt küldött a parlamentbe. Ennek természetesen az volt a következménye, hogy míg más, érdekeik után induló városok lépten-nyomon érezték és tapasztalták, a mindenkori liberális kormányok kegyeit, nagy költséggel és beruházásokkal létesített városi és állami intézmények képét