Ceglédi Kisgazda, 1922 (3. évfolyam, 1-56. szám)

1922-05-14 / 23. szám

4. oldal CZEGLÉDI KISGAZDA ben, addig Czegléd város a kormányok mos­toha gyermeke volt mindig és a saját erején kívül egyedül a magyarok istenének a támo­gatására volt utalva. Bennünket azonban ez nem tört meg és nem tántorított meg és a legnehezebb viszo­nyok mellett és minden csábítás dacára hívek maradtunk Kossuth Lajos elvéhez: törik, de nem hajlik. Hosszú idők óta kétszer voltunk abban a helyzetben, hogy a kormány vezető férfiait választottuk­ meg Czegléd város képviselőivül, azonban akkor sem a város különleges helyi érdekei vezettek bennünket, hanem az ország nagy és általános érdekei. Az első esetben Kossuth Ferencet, mint az országos függetlenségi és 48-as párt ve­zérét tiszteltük meg Czegléd város mandá­tumával, a második esetben pedig Haller István, mint keresztény nemzeti egyesülés pártjának vezére nyerte el a mandátumot a választók többségének bizalmából. A város közönsége azonban egyik esetben sem önös városi érdekből tette ezt és a ne­vezett vezérek megválasztásával egyáltalán nem várt és nem is várhatott a városra nézve különös előnyöket, mert tudta, hogy az országos politika és az ország ügyeinek vezetése az illetők minden percét igénybe veszi és a város helyi érdekű ügyeivel egy­általán nem foglalkozhatnak és hogy egyéb­ként is mint nem czeglédi lakosok a város ezerféle ügyes-bajos dolgait és vágyait, kí­vánságait és hiányait nem ismerhetik kellő­képen a saját tapasztalataik és megfigyeléseik alapján. 1867 óta most van az első eset, hogy olyan egyént küldhetünk az ország házába, aki mint városunknak 11 éven át volt pol­gármestere és mint annak szülötte, teljesen ismeri a város bajait és kívánságait és aki­nek, mint azt az egységes kormányzópárt tagjának módja és alkalma lesz a város jogos és méltányos óhajtásait a legilletéke­sebb helyen képviselni, szorgalmazni és megoldásra juttatni. Az ő személye emellett garancia arra is, hogy a város régi közjogi elvei az országos politikában a legbecsületesebb képviselőre találnak, mert hiszen dr Gombos Lajos min­denkor a magyar önállóságnak és nemzeti függetlenségnek volt a harcosa és szószólója és az osztrák császári érdekeket szolgáló irányzatnak mindenkor ellenzője és üldözője volt. Az ő személyében tehát szerencsésen egybekapcsolódik a városnak és az ország­nak minden becsületes érdeke és kívánsága és ez a körülmény egyenesen kötelességévé teszi minden hazáját és városát szerető czeglédi polgárnak, hogy a választásnál dr. Gombos Lajos zászlaját segítse diadalra, mert ezzel nemcsak darabokra tépett ha­zánknak, hanem városunknak is feltétlen hasznos szolgálatot teszünk. Tisztelettel: Czegléden, 1922 május 10. Egy kültelki szavazó. — Forgalmi adó a kirakatokban. A pénzügyminiszter elrendelte, hogy az üzletek kirakataiba kihelyezett áruk árának megjelö­lésénél mindig fel kell tüntetni, hogy az ár forgalmi adóval vagy anélkül értendő-e.­­ Általában minden forgalmi adóköteles tárgy eladásánál szükséges világosan tisztába hozni az alku legelején a forgalmi adót, hogy ne­vezetesen ki viseli azt, és a kimondott ár azzal vagy anélkül értendő-e ? Széljegyzetek. Laptársunk a Híradó, vasárnapi vezér­cikke és a Közlöny kortes-versikéi szépen összeillenek, mint a fény és az árnyék, mint az egészség és a nyavalya, mint a szem és az ököl. Aki talán azt hitte volna, hogy a Híradó rémet lát, mikor oly buta rágalmak terjesztését figyelte meg, olvassa el a ke­resztény egyesülés párt helyi kortes-poétájá­nak a legszelídebb vitriollal megírt strófáit. A gorombaságot a szerkesztőség még tar­togatja. Tehát egyelőre néhány bűzbomba, a mérges gáztartály még zárva. „Nem szavazok Gombosra, mert eladta Sőreget“ mondja az egyik, „nem szavazok rá, mert sok embert küldött Semislibe" mondja a másik. Hogy a népet legelni küldte, azt olyan még sem mondja, akit nézete felől megkérdeztek, mert szerencsére azoknak nincs szavazatuk, akik a butaság ily meg­döbbentő fokán állanak, és őket nem kérdezi senki. Ők kérdezetlenül csaholnak. Ha dr Gombos Lajos a világon se lett volna, vagy sorsa más útra vezérli őt s nem a háborús polgármesterség rögös, tövises ösvényére, várjon bizonyos-e, hogy akadt volna ember, aki Sőreget megveszi, hogy a város másfélmilliót nyerhessen rajta; bizo­nyos-e, hogy a Semisli szerencsétlenjei itthon maradhattak volna ? És ha győzünk, ha Semisli védői mind arany medáliát kaptak volna ? Esetleg az ellenség földjéből vitézi telket is? Haller István 1920 legelején Czegléd népének lelkébe elültetett egy palántát s mivel szorgalmasan öntözte és ápolta, az szépen szárba hajlott, kivirágzott s némi zsengét is termett: a zsidóság úgy társa­dalmi, mint közéleti szereplésének érezhető megcsappanását. Miért, hogy ezen el nem vitatható érdemét programmbeszédében nem hangoztatta ? Azt akarja talán, hogy cseme­téjét kigyomláljuk ? A gyökerei már mélyen lehatoltak, az ápolás nagyon is gondos volt, nehezen fog menni. Ha hívei többséget kapnak, ám próbálgassák. Épületes látvány lesz. Felelősség nélkül mondjuk, most nem saját szájából hallottuk, hogy Haller István így buzdította intimebb híveit: Ha nem győz­hetek mint keresztény szocialista, győzni fogok, mint katholikus“. Tehát bármi áron, még a felekezeti béke megbontásának árán is. Oh, bontani, rontani, az könnyű. A her­cegprímás szózata azonban máskép hangzott. Ezelőtt jó néhány évvel, mikor még dr Gombos Lajosnak esze ágában sem le­hetett, hogy polgártársainak bizalma a kép­képviselőjelöltséggel fogja őt kitüntetni, egy küldöttség járt az ő vezetésével a váci püs­pöknél. Kath. polgártársaink közül azok, akik abban a küldöttségben résztvettek, s az ő révükön a többi katholikusok is jól tudhatják, mit mondott ott városunk volt polgármestere. A felekezeti békéről beszélt és annak a tiszteletre méltó és közbecsülésben álló pap­nak személyéről, kinek fenkölt gondolkodása ezt a békét városunkban biztosítaná. Vigyáz­zunk és azt a kincset, melyet volt polgár­­mesterünk önzetlen fáradozása és a püspök úr bölcsessége nekünk juttatott, a mostani mindinkább durvuló pártoskodásban el ne herdáljuk. 23-ik szám Bajok kívül-belül. Mikor 1918-ban kikurjantottuk a köztársa­ságot, senki még álmodni sem merte, hogy ez olyan ideig-óráig tartó állapot lesz csak, mint a mámoros ember kedvének kitörése egy pohár, egy ablak vagy tükör ellen. Azt akarták velünk elhitetni, hogy a győz­tesek, akik Wilson 14 pontjáért harcoltak, ebben fogják látni bizonyságát a nyugati nagy demokráciákhoz való csatlakozásunk­nak és menten keblükre ölelnek minket és minden jó lesz megint. Micsoda együgyű hittel merít az a siral­mas küldöttség Belgrádba, ahol nyúlszájú vezére azt makogta, hogy a fegyverletétel által mi semlegesek lettünk és a nemzetközi jog véd minket minden bántalomtól, hatá­raink megsértésétől és belügyeinkbe való avatkozástól. Hogy kiröhögte, hogy kicsúfolta, hogy meg­­egzed­roztatta azokat a csecsemő politikuso­kat a gőgös francia vezér, a gall köztársa­ság nyers katonája, a nyugati bosszúszorííjas demokrata ! Ki beszélt az összeomlás után Wilson 14 pontjáról, vagy őróla magáról, aki szent volt vagy őrült, ha ugyan nem csaló ? Jött azon­ban egyik demarkáció a másik után, jött a világhistória legkegyetlenebb békeszerződése egy farizeusi kísérőlevéllel, jött a határkiiga­­zítás nevetséges, de szörnyű drága komédi­ája és végre itt a hadisarc a végkimerülésig, melyet selypítő hazug szóval jóvátételnek neveztek el. Három esztendő telt el azóta, hogy az ágyuk elhallgattak. De vájjon az ágyuszó-e a lényege a háborúnak? Mi vájjon a há­ború? A hadikönyvek szerint akaratunknak rákényszerítése az ellenfélre bármilyen, de lehetőleg olyan eszközökkel, melyeknek hasz­nálata neki kevésbbé van módjában, mint nekünk. Golyóval, karddal és mérges gázzal egye­lőre megszűntek dolgozni ellenségeink, de nyomorgatással, testi-lelki zaklatással és fe­nyegetéssel dolgoznak tovább, míg egészen meg nem puhulunk, egészen el nem nému­­lunk és mindenre kész szolgáikká nem sü­­lyedünk dölyfös, kapzsi és embertelen ura­inknak. Csak egy reményünk van, az, hogy ellen­ségeink előbb-utóbb össze fognak veszni. Annyiszor békültek már össze mindig mér­gesebb fogvicsorgatás után, hogy a végleges szakítás nem lehet már messze. A miniszterelnök megmondta Debreczen­­ben, hogy mihez lesz célszerű magunkat tartanunk addig, míg Európa végleges kiala­kulása a győztesek egymás közti leszámolá­sával el nem kezdődik. Türelemre, várakozásra és erőgyűjtésre buzdít és minden oly vállalkozás elkerülé­sére, melyet közeli és távoli ellenségeink a beavatkozásra ürügyül használhatnának fel. A végleges rendezésnél azonban ott kell lennünk erős kormánnyal és egységes aka­rattal, hogy a leszámolók a Duna-Tisza táján olyan népet lássanak, aki erőtényező, akit meg kell nyerni. Akkor ideje lesz felvetnünk minden égető, minden fájó kérdést, addig azonban semmi lárma, semmi erőszakolás. Mindaz, amit az ellenzék külpolitikai vo­natkozásokban most erőszakol, majd akkor lesz időszerű. Jól tudjuk különben, hogy most kormányra jutva programmjukkal nyom­ban a szankciós hurka csavarodnék a nya­kuk körül. Ön bí­rá­l­ja meg, hogy milyen a terpentines Pyram cipőkrém.

Next