Ceglédi Kisgazda, 1922 (3. évfolyam, 1-56. szám)

1922-05-14 / 23. szám

6. oldalCZEGLÉDI KISGAZDA — Mélyen tisztelt Szerkesztő úr! B. lapjának legutóbbi számában „Köztiszt­viselők gyűlése“ címen kisebb közlemény látott napvilágot, amely elítélőleg nyilatkozott a gyűlésen használt hangmodorról. Mivel a gyűlés előadója csekélységem volt és a ke­ményebb hangok is tőlem származtak, ille­tékesnek tartom magamat arra, hogy b. köz­leményére válaszoljak. B. lapja, mint a címe is jelzi, a nép azon osztályának íródik, mely­nek kevés fogalma lehet arról, hogy milyen most egy közalkalmazott élete. B. lapjának olvasóközönsége csak arról tud, hogy van itt egy elosztóhely, melyben mindent olcsó áron lehet kapni az államtól. Hogy ez a jó­tétemény mily csekély, azt csak mi tudjuk. Szerény véleményem szerint, mélyen tisztelt Szerkesztő úr, b. lapja ezen állapot ismer­tetéseinek szentelhetne néhány kis közle­ményt. Mert nem szabad elfelejteni, hogy nekünk is jogunk van az élethez épúgy, mint bármely más osztálynak. Kell, hogy a magyar föld minden dolgozó, hű fiának ke­nyeret adjon ! Abban, hogy a már páriává lesülyedt közalkalmazottak rétege helyzeté­nek javítását erélyesen követeli, nem hiszem, hogy valami forradalmi volna. Erős a hitem, hogy a közalkalmazottak akár egyénileg, akár egyetemlegesen is, minden útbaigazítás nélkül — bármilyen jóindulatú is legyen az — meg fogják találni a módot ahhoz, hogy jogos követeléseik meghallgattassanak és teljesittessenek. Kiváló tisztelettel: Hörömpő János, áll. polg. isk. tanár. —­­Ezen kérdés­ben a tiszta objektivitás álláspontjára helyez­kedtünk akkor is, amidőn a szóbanforgó gyűlésről referáltunk — és most is. Nézetünk szerint nincs helye annak, hogy a társadalmi osztályok közti ellentétek — éppen ma — kiéleztessenek még jobban, mint vannak. — Hiszen ma minden nemes törekvés a magyar erők összefogását célozza és amíg ezt el nem érjük, nem juthatunk előbbre semmi téren. Minden becsületes magyar erő egybe­­tömörítése segíthet — talán — még ezen az országon. Lapunk e cél szolgálatában áll. Nem jogosult tehát a levél kritikája, hogy a nép egy kiválasztott rétegének szolgálatában állna, — nem, ez a lap a magyarság egye­temes érdekét kívánja szolgálni és előre­vinni. Ezen egyetemben foglal el egy nagyon fontos pozíciót a közalkalmazott is és mint ilyennek, igenis, osztatlan igazságossággal az érdekét képviselni és védeni kötelessé­günknek tartjuk. A szerk.) — Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen feleségem temetésén megjelen­tek és őszinte részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, fogadják hálás köszö­­netemet. Mama Sándor: — Adomány. A czeglédi kereskedő- és iparostanonciskola tantestülete f. hó 10-ikén „1000 éves Magyarország“ címen vetített képekkel kisért előadást tartott és a befolyt összeg az iparostanonc-otthon felszerelési költségeinek fedezésére lesz fordítva. Kiss József bútorraktáros az eszme fontosságát megértve 500 K-t adományozott az otthon céljaira. Nemes adományáért ezúton mond köszönetet az iskola igazgatósága. — Lóápolók felvétele. Az állami mé­neskari szolgálatba még mindig vesznek fel önként jelentkezőket. A lóápolók teljes el­látáson kívül tisztességes fizetést kapnak s rendes megélhetés biztosítva van. Nős em­berek is pályázhatnak, akik családi pótlékban részesülnek. Felvétel végett egy méneskari tiszt május 13-án a városba érkezik. Érdek­lődők a városházán a 6 számú szobában jelentkezzenek. — Anyakönyvi értesítés. Születtek: Gergelyfi Vilmos ref. Potongyi János ref. Cser­­nus Margit rk. Magyar Károly rk. Andrási István ref. Molnár János rk. Németh Klára rk. Ványi Sándor ref. Cseh János ref. Dávid Erzsébet ref. Göbölyös Ilona ág. ev. Bereg­szászi Erzsébet ref. Bogdán Mihály rk. Búza István ref. Vas Rozália rk. Papp Sándor rk. Hrebik György rk. — Házasságot kötöt­tek: Karai János rk. és Kő Teréz rk. Túri Károly rk. és Harsányi Angyalka rk. Mihály Imre rk. és Virág Irma rk. Szeleczki János rk. és Farkas Mária rk. Pál István ref. és Raffay Julianna ág. ev. Marton József ref. és Bogdán Julianna ref. Farkas Ferenc és Tóth Zsófia ref. Mózes Pál rk. és Folyt Te­rézia rk. B. Szabó Antal rk. és Détári Ve­rona rk. Mester László rk. és Kovács Lidia Elhaltak : Szűcs Andrásné ref. 68 év, Fodor Istvánná rk. 24 év, Pintér László rk. 78 év, Sudik Gyula 33 év, Herczeg Mária ref. 11 év, Herczeg Mária ref. 11 év, Mama Sándorné ref. 23 év, Kerepesi László ref. 18 hó, Kisgyörgy János ref. 2 éves, Figur Juliánná ref. 19 hó, Hanga Istvánná rk. 42 éves, Vig Pál rk. 9 év, Nagy József rk. 50 év, Détári István rk. 69 év, Nyúzó Mária rk. 21 éves. Szőlő- és pincegazdaság. A választás. Nincsen az a bortermelő gazda, aki ez év­ben meg ne győződhetett volna arról, hogy a jobb borokat a kereskedők mennyivel drá­gábban fizették meg. Olyan árkülönbség a gyengébb és az erősebb borok között soha nem volt, mint ebben az esztendőben. Átlag ez évben a borüzlet elég lanyha volt, azon­ban az erős borokat mindenkor el lehetett adni, még­pedig az átlag áron jóval felül. Ma már a jobb minőségű zöld kvantum bo­rokért el lehet érni 45 koronát is. Míg a gyengébb minőségű fehér borok 36—38 ko­rona és a gyengébb filler borok pedig csak 30 koronát érnek hektoliterenként. Ezt a nagy árkülönbözetet látva, minden józan ember gondolkozóba kell hogy essék afféléit, hogy a jövőben termelt borait a le­hető legjobb minőségűre fokozza. A bor minőségének fokozására egyik főmunkája a szőlőnek a válogatás, amely abból áll, hogy hogy így fakadáskor a tőkefejből előbukkanó számtalan meddő, tehát nem termő fakadást eltávolítjuk. Eltávolítjuk még a csercsapok cser­részeiből fakadt szintén meddő hajtá­sokat is. Az egészből csupán csak annyit hagyunk meg a tőkefej külső oldalán, ameny­­nyire a jövő metszéskor tartalékcsap hagyá­sára feltétlen szükségünk van. Erre a célra elegendő 2 vagy 3 fakadás is. Sokan azt képzelik, hogy a válogatás azért szükséges, hogy a meddő hajtások ne szív­ják a tőke erejét. Természetes, hogy ez a cél is elérődik a válogatás által, azonban annak a legnagyobb előnye az, hogy a vá­logatás által a csapok hozama, a fürt, nin­csen beárnyékolva, miáltal a fürthöz nem­csak a levegő, hanem a napsugár is hozzá­férhető lesz és így annak az érése sokkal tökéletesebb és az abból nyert most cukro­sabb is lesz. A válogatásnak a bor minőségének foko­zásán kívül még az az előnye is megvan, hogy a különbféle betegségek a kiritkított tőkék termését nem támadja annyira meg, már csak azért sem, mivel az ilyen tőke belsejébe a védekező anyaggal is könnyeb­ben a fürtökhöz férhetünk. Azonkívül a válogatásra ráköltött napszám a jövő metszésnél is megtérül, mivel az ilyen válogatott tőkén kevesebb venyige van és így annak a metszése gyorsabban megy. Viszont ennek meg az a hátránya, hogy a tűzrevaló venyige lesz kevesebb. Ha van olyan szőlősgazda, hogy az utolsó szempon­tot választja, akkor az ne választasson. Ha­­pedig valaki a borának a minőségére törek­szik, úgy a válogatás elengedhetetlen mun­kája a szőlőnek. A bor minőségének fokozását nagy mér­tékben elő lehet segíteni a szakszerű kötö­zéssel is, amelyre azonban később fogunk kitérni. 23-ik szám itj permetező! Ity szabadalomf Elvállalok mindenféle permetezőgép ja­vítását és átalakítását saját szabadalmamra, mely működésben az eredeti francia Ver­­morel-gépet is felülmúlja. Raktáron tartok mindenféle réz és vas alkatrészt, a legfinomabb gumiárukat. Győződjön meg személyesen! Próbapermetező bármikor megtekinthető! Épületek bádogos munkáit díszes és egyszerű kivitelben u. m. tető, ablak, ké­ményszegély, ereszcsatorna stb készítését, csatornajavítást, festést és átalakítást a legjutányosabb árban végzem. Mindenféle bádogedény raktáron! A nagyérdemű közönség b. pártfogását kérve, tisztelettel Schmahajcsik István bádogos mester, Kőrösi­ ut 11. Fűkaszáló­k, mint Különf. permetezőgépek eladók Lugosi Ferencnél. Elsőrendű V moreUin permetezőgépek és alestrészek olcsó árban, felelősség mellett nálam már most beszerezhetők, tanításokat és átalakításokat elfogadok, LUGOSI FERENC Bocskai­ utca 7. sz.

Next