Ceglédi Népszava, 1945 (1. évfolyam, Röpiratok)

1945-09-28

CEGLÉDI Magyarország történelmének leg­gyászosabb napjai után vagyunk. A következő korszakokban már nem a tatárjárásról beszélünk majd, ha borzalmakat és iszonyatot emlege­tünk, hanem azt a történelmi sza­kaszt, amely 1944. március 19-től a diadalmas Vörös Hadsereg bevonulá­sáig tartott. Mindaz, ami e néhány hónapban történt, nem volt előz­mények nélküli kaland a mi életünk­ben. Az az ellenforradalom, amely a később teljessé vált európai fasiz­mus kísérleti terepévé változtatta Magyarországot, amely itt próbálta ki kedves földünkön, a szelíd Dunán­túlon a később művészi tökélyre emelt emberirtási módszereket, a tengely- és antikomintern paktumhoz való csatlakozásokon át jutott el az orosz hadüzenetig. Irtózattal hallotta a magyar közvélemény a kassai „orosz bombázás“ történetét, amelynél hazu­gabb és alávalóbb módon még nem kergették bele a népet egy olyan állam elleni hadjáratba, amely min­den külpolitikai és katonai tettével távoltartani igyekezett bennünket a fasizmussal való leszámolásának jogos, igazságos és emberséges tevé­kenységétől. Az ellenforradalomnak is vannak azonban előzményei. A magyar ural­kodó osztályok a 48-as forradalom leverése utáni császári abszolutizmus rövid korszaka után kibékültek a magyar segítségre szorult uralkodó házzal. „Csak a plebs maradt egyedül a listán...“ kesergi Ady Endre. A nagybirtok, kialakuló nagytőke és e két belpolitikai nagyhatalom hát­gerincgörbítő kiszolgálója, az állami bürokrácia hármasa uralkodott a magyar nép fölött. Távoltartotta a parasztot és az ipari munkást a poli­tikától, megfosztotta őket munkájuk gazdasági gyümölcseitől, az állam erőszakszerveivel engedelmességre kényszerítette őket. A tehetetlen ellen­állás nagy tömegeket kergetett Ame­rikába, az itthon maradtak fásultan belenyugodtak sorsukba, csak egy kis réteg­­-­ ipari és földmunkások — kerestek vigasztalást és reménységet a szocialista mozgalomban, a szociál­demokrata pártban. Az értelmiség döntő többsége nem hallotta a mélységből felszakadó jaj­szót, nem figyelt a hajókürtre, amely elszakadt véreink utolsó üdvözlete volt a mostoha hazához, nem jutott el felelősségérzéséhez a furcsa és különös szektákba menekülő tehetet­lenség. Kevesen voltak, akik az okos és tájékozott nagy testvér gondos­ságával és felelősségével odaállottak az induló munkásmozgalom mellé. Három millió koldus a falvakon és alig kevesebb a gyárakban, üzemek­ben minimális segítséggel építette fel azt a munkásmozgalmat, amely most, az átalakulásnál az induló magyar demokrácia egyetlen biztonságát és menekülését jelentette. 1945. szeptember 28. péntek A nagy vizsga előtt . . .d­aiáháty! Jóleső érzéssel és büszke örömmel köszöntöm pártunk minden tagját abból az alkalomból, hogy helyi pártszervezetünk sajtóorgánumának, a „Ceglédi Népszaváénak első szá­mát sajtó alá rendeztük és kedves Elvtársaink kezébe juttattuk. Elsősorban az a célunk, hogy e hasábokon keresztül szoros kap­csolatot teremtsünk párttagjainkkal, hogy felvilágosító, oktató és fegyel­mező cikkek segítségével öntuda­tos szociáldemokratákat képezzünk minden Elvtársunkból, másodsorban, hogy párttagjaink értesülve legye­nek a pártszervezet munkájának minden mozzanatáról, hogy a közös munka végzésével érezzék magukban az együvé tartozást és ezen keresztül pártunk erejét, harmadszor pedig,­­ hogy helyi vonatkozású hírek, rende­letek, stb. közlésével tájékoztassuk tagjainkat és olvasóinkat az aktuális eseményekről az adott viszonyok keretei közt. Elvtársak! A „Ceglédi Népszava“ a 70 éves Szociáldemokrata Párt szellemét viszi előre és ennek elvéért harcol. Esetleges kritikája mindig építő, sohasem romboló kritika lesz, éppen ezért nem hiányozhat egyetlen szociál­demokrata dolgozó kezéből sem. Egy­formán képviseli a szellemi, ipari és földmunkásság érdekeit, hasábjain egyformán megjelenhet minden fog­lalkozási ágban dolgozó írása, ha elvileg nem ellenkezik lapunk szel­lemével. A Szociáldemokrata Párt együtt akar működni a Nemzeti Független­ségi Front pártjaival, tehát ezek szer­vezeteit a „Ceglédi Népszava“ is támo­gatja és mindent el fog követni a békés és őszinte együttműködés érde­kében. Könyörtelen harcot hirdet a reakció, a fasizmus ellen, de teljes erővel száll síkra a tiszta demokrácia mellett. Harcot hirdetünk a dolgozók vér­­szopói, az illegális kereskedők és feketézők ellen is, akik minden munka nélkül, az éhesen és rongyosan is dolgozók rovására, súlyos tízezreket keresnek azáltal, hogy indokolatlanul felhajtják a közszükségleti cikkek és élelmiszerek árát, olyannyira, hogy azok a becsületes dolgozók részére elérhetetlenné válnak. Mindent el­fogunk követni, hogy ezeket, mint a demokratikus társadalom heréit, minél előbb az őket megillető elbánásban részesítsük és alkalmazzuk náluk az „aki nem dolgozik, ne is egyék“ elvét. Mindezek után pedig arra kérem kedves Elvtársaimat, hogy fogadják szeretettel, olvassák szorgalmasan és figyelmesen lapunkat, mert ennek sgítségével fent tudjuk tartani ma­gunkban a közösség és az együvé tartozás érzését, ezen keresztül pedig m­inket összefogva, ki tudjuk vívni idén vonatkozásban a Szociál­­­okrata Pártot megillető helyet. Barátság! Csala László, írta: Kéthly Anna. A felszabadulás napja eljött és a magyar nép demokratikus élmények nélkül, kormányzati és közigazgatási gyakorlat nélkül kezébe vette az összeomlott ország felépítését. A „vezérek“ és gonosz talpnyalóik meg­szöktek. „Bátorságuk“ és „kitartásuk“ csak addig tartott, míg fegyvertelen, gyönge honfitársaikkal állottak szem­ben, de rögtön elinúltak, amikor náluk katonailag és erkölcsileg erősebb ellenség rohanta le őket. A magyar nép nagyszerű képességeinek bizo­nyítéka az, hogy az összeomlott ország nem fulladt bele anarchiába. Új intézményeket teremtett az egy­szerű emberek akarata, amely meg­akadályozta a polgárháborút, az önbíráskodást, a fölfordulást és néhány hét alatt ítéletet hozott a magyar föld népének sokszázeszten­dős perében, amikor szétosztotta a földet azok között, akik azt meg­művelik. A reakció most­­fanyalog, kevesli a demokrácia mértékét és eredmé­nyeit. Azok, akik a huszonhat esz­tendős ellenforradalom alatt soha sem sokallották a terrort, a nyílt és lep­lezett diktatúrát, most egyszerre igényt tartanak a demokratikus jogokra. De nem jönnek az első kapun. Hátsó ajtókon settenkednek be, a háborús pusztítások és a nyilas és náci rab­lások következtében előállott áruhiány kétségtelen következményeire építik uszító agitációjukat. Tolvajt kiált a tolvaj, áldozatai holtteste fölött tetemre hív a rablógyilkos ! A fiatal magyar demokrácia bűnei között egyre hangosabban sorolták fel azt, hogy a nemzetgyűlés és az önkormányzati testületek nem sza­bályos választás alapján működnek. Néhány hónappal a felszabadulás után — a háborúk történelmében páratlanul — a magyar demokrácia elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy ezt az agitációs eszközt kicsavarja a reakció kezéből. A nemzetgyűlés szentesítette a rendelettel életbelépte­tett községi választójogot és törvényt alkotott az országgyűlési választá­sokról. Volna-e a reakciónak bátor­sága ahhoz, hogy a romokban heverő ország ezernyi bajával, a népszerű­séget nem nagyon szolgáló akadá­lyokkal küzdő kormány helyében e nagyszerű és hősies kísérletre vállal­kozzék ? Szeretem és becsülöm a nyugati demokráciát, de tagadom a reakció­nak azt a jogát, hogy a mi viszo­nyaink között ezekr­e a rendszerekre hivatkozzék. A nyugati demokráciák nem élték át a lélekmérgezésnek, a butításnak, a hazudozásnak azt az irtózatos méretű hadjáratát, amely elöntötte a fasizmusok által letiport országok népét. Iskoláink, újságaink, könyveink, szónokaink huszonhat éven át a demokrácia gyalázását, tehetetlenségét hirdették. Még az a parlament is, amely a hírhedt magyar választási eljárásból került ki s amely sohasem volt törvényhozó testület a szó valódi értelmében, csak a nagy­birtok, nagytőke, bürokrácia akaratá­nak végrehajtója, még ez a parlament is csak mint „fecsegő testület“ szere­pelt frázisaikban. Rendkívüli bátor­sággal, felelősséggel és demokratikus öntudattal megalkotott az ideiglenes magyar nemzetgyűlés egy olyan választójogot, amely a legszélesebb tömegbázisra épít, a háború után természetszerűleg mutatkozó nőtöbb­séget (amely pedig mindig a reakció erős oszlopának bizonyult) nem zárja ki a jogokból, leszállította a korhatárt az elképzelhető legalacsonyabb hatá­rig. A pártok fogadalmat tettek a választási eljárás tisztasága mellett. Tud-e a reakció a saját történelméből ennél különb demokráciát felmutatni ? A fiatal magyar demokrácia nem retten vissza a fegyvert rejtegető vagy a künn zárt csapatokban megmaradt és a visszatérésre spekuláló új ellen­­forradalomtól, amely azt várja, hogy a választásokon megbízatást nyerő cinkosaik eljátszák a trójai faló sze­repét idebenn. „Akkor megyünk haza, majd ha én kiadom a jelszót“ mon­dotta Medgyessy Miklós alezredes, aki még mindig a rosszemlékű csendőruniformisban jár odakünn és még mindig hatalmi szóval terrori­zálja a legénységet. Nagy vizsga előtt állunk! Ezeken a választásokon dől el, hogy a magyar nép lelkében élnek-e még a szabad­ságharcok eszményei, az utolsó száz esztendő gazdasági és politikai tanul­ságai megtanítottak-e arra, hogy senki másra nem bízhatja sorsát, mint önmagára. A fiatal magyar demok­rácia minden eszközt a nép kezébe adott, bízik politikai érettségében és tájékozottságában. Ha ez a vizsga rosszul sikerül, nemcsak az újjáépítés bukott el, nemcsak hatalmat adunk a reakciónak, hogy kedve és érdekei szerint vezesse tovább ezt az orszá­got, de igazat is adunk annak a reakciós rágalomnak, hogy a magyar népet csak korbáccsal és alamizs­nával lehet kormányozni. Felnőtt ennek az országnak népe azokban a pokoli szenvedésekben, amelyet átéltünk. Mint felnőtt, érett emberek éljünk választójogunkkal. Felelősséggel tartozunk újjászületett régi szomszédainknak, amelyeket a reakció kormányzata újból velünk szemben való ellenségeskedésbe ker­getne. Felelősséggel tartozunk a hát­rúban győztes nyugati demokráci felé is, amelyek a Szovjet Uniót együtt csak úgy tudják megélt világ békéjét, ha a világ­­ népe demokratikus egyetérté­sesíti a reá háruló köteles­­ emberiség érdekében. öpirat­­ától kezdve újra a régi helyén van a piac. — Ára 5 penve!

Next