Ceglédi Népszava, 1945 (1. évfolyam, Röpiratok)
1945-09-28
CEGLÉDI Magyarország történelmének leggyászosabb napjai után vagyunk. A következő korszakokban már nem a tatárjárásról beszélünk majd, ha borzalmakat és iszonyatot emlegetünk, hanem azt a történelmi szakaszt, amely 1944. március 19-től a diadalmas Vörös Hadsereg bevonulásáig tartott. Mindaz, ami e néhány hónapban történt, nem volt előzmények nélküli kaland a mi életünkben. Az az ellenforradalom, amely a később teljessé vált európai fasizmus kísérleti terepévé változtatta Magyarországot, amely itt próbálta ki kedves földünkön, a szelíd Dunántúlon a később művészi tökélyre emelt emberirtási módszereket, a tengely- és antikomintern paktumhoz való csatlakozásokon át jutott el az orosz hadüzenetig. Irtózattal hallotta a magyar közvélemény a kassai „orosz bombázás“ történetét, amelynél hazugabb és alávalóbb módon még nem kergették bele a népet egy olyan állam elleni hadjáratba, amely minden külpolitikai és katonai tettével távoltartani igyekezett bennünket a fasizmussal való leszámolásának jogos, igazságos és emberséges tevékenységétől. Az ellenforradalomnak is vannak azonban előzményei. A magyar uralkodó osztályok a 48-as forradalom leverése utáni császári abszolutizmus rövid korszaka után kibékültek a magyar segítségre szorult uralkodó házzal. „Csak a plebs maradt egyedül a listán...“ kesergi Ady Endre. A nagybirtok, kialakuló nagytőke és e két belpolitikai nagyhatalom hátgerincgörbítő kiszolgálója, az állami bürokrácia hármasa uralkodott a magyar nép fölött. Távoltartotta a parasztot és az ipari munkást a politikától, megfosztotta őket munkájuk gazdasági gyümölcseitől, az állam erőszakszerveivel engedelmességre kényszerítette őket. A tehetetlen ellenállás nagy tömegeket kergetett Amerikába, az itthon maradtak fásultan belenyugodtak sorsukba, csak egy kis réteg- ipari és földmunkások — kerestek vigasztalást és reménységet a szocialista mozgalomban, a szociáldemokrata pártban. Az értelmiség döntő többsége nem hallotta a mélységből felszakadó jajszót, nem figyelt a hajókürtre, amely elszakadt véreink utolsó üdvözlete volt a mostoha hazához, nem jutott el felelősségérzéséhez a furcsa és különös szektákba menekülő tehetetlenség. Kevesen voltak, akik az okos és tájékozott nagy testvér gondosságával és felelősségével odaállottak az induló munkásmozgalom mellé. Három millió koldus a falvakon és alig kevesebb a gyárakban, üzemekben minimális segítséggel építette fel azt a munkásmozgalmat, amely most, az átalakulásnál az induló magyar demokrácia egyetlen biztonságát és menekülését jelentette. 1945. szeptember 28. péntek A nagy vizsga előtt . . .daiáháty! Jóleső érzéssel és büszke örömmel köszöntöm pártunk minden tagját abból az alkalomból, hogy helyi pártszervezetünk sajtóorgánumának, a „Ceglédi Népszaváénak első számát sajtó alá rendeztük és kedves Elvtársaink kezébe juttattuk. Elsősorban az a célunk, hogy e hasábokon keresztül szoros kapcsolatot teremtsünk párttagjainkkal, hogy felvilágosító, oktató és fegyelmező cikkek segítségével öntudatos szociáldemokratákat képezzünk minden Elvtársunkból, másodsorban, hogy párttagjaink értesülve legyenek a pártszervezet munkájának minden mozzanatáról, hogy a közös munka végzésével érezzék magukban az együvé tartozást és ezen keresztül pártunk erejét, harmadszor pedig, hogy helyi vonatkozású hírek, rendeletek, stb. közlésével tájékoztassuk tagjainkat és olvasóinkat az aktuális eseményekről az adott viszonyok keretei közt. Elvtársak! A „Ceglédi Népszava“ a 70 éves Szociáldemokrata Párt szellemét viszi előre és ennek elvéért harcol. Esetleges kritikája mindig építő, sohasem romboló kritika lesz, éppen ezért nem hiányozhat egyetlen szociáldemokrata dolgozó kezéből sem. Egyformán képviseli a szellemi, ipari és földmunkásság érdekeit, hasábjain egyformán megjelenhet minden foglalkozási ágban dolgozó írása, ha elvileg nem ellenkezik lapunk szellemével. A Szociáldemokrata Párt együtt akar működni a Nemzeti Függetlenségi Front pártjaival, tehát ezek szervezeteit a „Ceglédi Népszava“ is támogatja és mindent el fog követni a békés és őszinte együttműködés érdekében. Könyörtelen harcot hirdet a reakció, a fasizmus ellen, de teljes erővel száll síkra a tiszta demokrácia mellett. Harcot hirdetünk a dolgozók vérszopói, az illegális kereskedők és feketézők ellen is, akik minden munka nélkül, az éhesen és rongyosan is dolgozók rovására, súlyos tízezreket keresnek azáltal, hogy indokolatlanul felhajtják a közszükségleti cikkek és élelmiszerek árát, olyannyira, hogy azok a becsületes dolgozók részére elérhetetlenné válnak. Mindent elfogunk követni, hogy ezeket, mint a demokratikus társadalom heréit, minél előbb az őket megillető elbánásban részesítsük és alkalmazzuk náluk az „aki nem dolgozik, ne is egyék“ elvét. Mindezek után pedig arra kérem kedves Elvtársaimat, hogy fogadják szeretettel, olvassák szorgalmasan és figyelmesen lapunkat, mert ennek sgítségével fent tudjuk tartani magunkban a közösség és az együvé tartozás érzését, ezen keresztül pedig minket összefogva, ki tudjuk vívni idén vonatkozásban a Szociálokrata Pártot megillető helyet. Barátság! Csala László, írta: Kéthly Anna. A felszabadulás napja eljött és a magyar nép demokratikus élmények nélkül, kormányzati és közigazgatási gyakorlat nélkül kezébe vette az összeomlott ország felépítését. A „vezérek“ és gonosz talpnyalóik megszöktek. „Bátorságuk“ és „kitartásuk“ csak addig tartott, míg fegyvertelen, gyönge honfitársaikkal állottak szemben, de rögtön elinúltak, amikor náluk katonailag és erkölcsileg erősebb ellenség rohanta le őket. A magyar nép nagyszerű képességeinek bizonyítéka az, hogy az összeomlott ország nem fulladt bele anarchiába. Új intézményeket teremtett az egyszerű emberek akarata, amely megakadályozta a polgárháborút, az önbíráskodást, a fölfordulást és néhány hét alatt ítéletet hozott a magyar föld népének sokszázesztendős perében, amikor szétosztotta a földet azok között, akik azt megművelik. A reakció mostfanyalog, kevesli a demokrácia mértékét és eredményeit. Azok, akik a huszonhat esztendős ellenforradalom alatt soha sem sokallották a terrort, a nyílt és leplezett diktatúrát, most egyszerre igényt tartanak a demokratikus jogokra. De nem jönnek az első kapun. Hátsó ajtókon settenkednek be, a háborús pusztítások és a nyilas és náci rablások következtében előállott áruhiány kétségtelen következményeire építik uszító agitációjukat. Tolvajt kiált a tolvaj, áldozatai holtteste fölött tetemre hív a rablógyilkos ! A fiatal magyar demokrácia bűnei között egyre hangosabban sorolták fel azt, hogy a nemzetgyűlés és az önkormányzati testületek nem szabályos választás alapján működnek. Néhány hónappal a felszabadulás után — a háborúk történelmében páratlanul — a magyar demokrácia elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy ezt az agitációs eszközt kicsavarja a reakció kezéből. A nemzetgyűlés szentesítette a rendelettel életbeléptetett községi választójogot és törvényt alkotott az országgyűlési választásokról. Volna-e a reakciónak bátorsága ahhoz, hogy a romokban heverő ország ezernyi bajával, a népszerűséget nem nagyon szolgáló akadályokkal küzdő kormány helyében e nagyszerű és hősies kísérletre vállalkozzék ? Szeretem és becsülöm a nyugati demokráciát, de tagadom a reakciónak azt a jogát, hogy a mi viszonyaink között ezekre a rendszerekre hivatkozzék. A nyugati demokráciák nem élték át a lélekmérgezésnek, a butításnak, a hazudozásnak azt az irtózatos méretű hadjáratát, amely elöntötte a fasizmusok által letiport országok népét. Iskoláink, újságaink, könyveink, szónokaink huszonhat éven át a demokrácia gyalázását, tehetetlenségét hirdették. Még az a parlament is, amely a hírhedt magyar választási eljárásból került ki s amely sohasem volt törvényhozó testület a szó valódi értelmében, csak a nagybirtok, nagytőke, bürokrácia akaratának végrehajtója, még ez a parlament is csak mint „fecsegő testület“ szerepelt frázisaikban. Rendkívüli bátorsággal, felelősséggel és demokratikus öntudattal megalkotott az ideiglenes magyar nemzetgyűlés egy olyan választójogot, amely a legszélesebb tömegbázisra épít, a háború után természetszerűleg mutatkozó nőtöbbséget (amely pedig mindig a reakció erős oszlopának bizonyult) nem zárja ki a jogokból, leszállította a korhatárt az elképzelhető legalacsonyabb határig. A pártok fogadalmat tettek a választási eljárás tisztasága mellett. Tud-e a reakció a saját történelméből ennél különb demokráciát felmutatni ? A fiatal magyar demokrácia nem retten vissza a fegyvert rejtegető vagy a künn zárt csapatokban megmaradt és a visszatérésre spekuláló új ellenforradalomtól, amely azt várja, hogy a választásokon megbízatást nyerő cinkosaik eljátszák a trójai faló szerepét idebenn. „Akkor megyünk haza, majd ha én kiadom a jelszót“ mondotta Medgyessy Miklós alezredes, aki még mindig a rosszemlékű csendőruniformisban jár odakünn és még mindig hatalmi szóval terrorizálja a legénységet. Nagy vizsga előtt állunk! Ezeken a választásokon dől el, hogy a magyar nép lelkében élnek-e még a szabadságharcok eszményei, az utolsó száz esztendő gazdasági és politikai tanulságai megtanítottak-e arra, hogy senki másra nem bízhatja sorsát, mint önmagára. A fiatal magyar demokrácia minden eszközt a nép kezébe adott, bízik politikai érettségében és tájékozottságában. Ha ez a vizsga rosszul sikerül, nemcsak az újjáépítés bukott el, nemcsak hatalmat adunk a reakciónak, hogy kedve és érdekei szerint vezesse tovább ezt az országot, de igazat is adunk annak a reakciós rágalomnak, hogy a magyar népet csak korbáccsal és alamizsnával lehet kormányozni. Felnőtt ennek az országnak népe azokban a pokoli szenvedésekben, amelyet átéltünk. Mint felnőtt, érett emberek éljünk választójogunkkal. Felelősséggel tartozunk újjászületett régi szomszédainknak, amelyeket a reakció kormányzata újból velünk szemben való ellenségeskedésbe kergetne. Felelősséggel tartozunk a hátrúban győztes nyugati demokráci felé is, amelyek a Szovjet Uniót együtt csak úgy tudják megélt világ békéjét, ha a világ népe demokratikus egyetértésesíti a reá háruló köteles emberiség érdekében. öpiratától kezdve újra a régi helyén van a piac. — Ára 5 penve!