Ceglédi Ujság, 1910 (20. évfolyam, 2-52. szám)
1910-01-09 / 2. szám
XX-ik évfolyam. CEGLÉDI ÚJSÁG 2-ik szám. A vízvezetékekről. Háztartásunkban megbecsülhetetlen kincs a jó ivóvíz. S minthogy városunknak igen szerencsés talajviszonyai vannak, ezzel a jó ivóvízzel bőségesen el is lehetne látni városunk lakosságát. Természetesen nem egy csapásra, mert iszen a munkálat is nagy, a vele járó költség is sok volna egyszerre. Igaz ugyan, hogy semmiért sem hoznánk szívesebben áldozatot, mint a jó ivóvízért. Különösen, ha lakásunkhoz minél közelebb, avagy épen házunk udvarán kaphatnánk azt. Valóban ideális állapot volna, ha a közegészségre és köztisztaságra oly rendkívül fontos ivóvízhez mindenki bármikor — későn, korán — a lehető leggyorsabban hozzájuthatna. És ez nem volna lehetetlen, nem volna keresztülvihetetlen annyival inkább, mert mindenki belátja, hogy ez közös érdek. Meg lehetne ezt csinálni a vízvezetékeknek olyan formán való létesítésével, mint ahogy már a múltkoriban megírtuk, hogy t. i. vízkörzetekre osztanánk a város belterületét. Minden körzet kapna egy-egy ártézi kutat, amelyből azután vékony csőhálózattal minden egyes ház udvarára be lehetne vezetni az ártéri vizet. A vízvezeték ügyének a megoldását meg lehetne kezdeni a városi mérnöknek jelenleg a v. tanács előtt fekvő ama munka és költségtervezetével, illetve a terv elfogadása után a kivitellel kapcsolatosan, amely a még fel nem szerelt kutak felszerelésére, a víznek bizonyos helyekre leendő elvezetésére és egy új kút fúrásra vonatkozik. Ezt a tervezetet múlt számunkban részletesen ismertettük és arról elismerőleg nyilatkozunk, mert az eddigi panaszokat figyelembe véve, azokra a helyekre javasolja elvezetni az ártéri vizet, ahol arra tényleg a legnagyobb szükség van. A tervezet a tanács előtt fekszik s aminek régen meg kellett volna történnie, az — legalább részben — innen-onnan megvalósul, ha ugyan a tanácsbeli urak is úgy akarják. A közönség mindenesetre óhajtja. Sőt még ennél többet is óhajt ! Vízvezetéket! Nevezetesen azt szeretnénk, ha a város a tervbe vett kútfelszerelési és vízelvezetési munkálatokkal egyidejűleg — vagy ha később is — megengedné, hogy azok a lakosok, akik a vízelvezetés vonalai mellett, illetve azok közelében laknak, az ártézi vizet — saját költségükön is bevezethessék házaikba, illetve az udvarukra. Ez egy cseppet sem merész kívánság, mert iszen ha egy ártézi kútból 10 helyre vezetjük is el a vizet, azon kút vizének még mindig rozgatják. Tudjuk, hogy az angol a legnagyobb hajósnép a világon. De hogy ingyen hajókázzanak, azt nem kívánhatjuk tőlük, azért fizet a világ mindenféle árukban 2—3 milliárd koronát évente Angliának. Miután az angolok adósságait sikerült tisztára mosnunk, még csak az előbb említett óriási számoknak, más szóval Anglia mérhetetlen gazdagságának óhajtom magyarázatát adni s ezzel be is fejezzük. Angliát földrajzi fekvése a világ minden egyébb pontjánál alkalmasabb világkereskedelmi központtá avatja. Enyha és szélsőségektől mentes klimája pedig, kapcsolatban szigeti elzárkózottságukkal a szó szoros értelmében kitenyészti a felolvasásomban már jelzett előnyös tulajdonságokat, melyek az angol társadalmat vezérszerepre képesítik. Erényeik és hibáik annyira összefüggenek hazájukkal és fajukkal, hogy azokat más népek bármennyire törekszenek is, mégsem képesek utánozni. Az angol kereskedőnek erényeit is azért hangsúlyozom újból, mert ez az angol gazdagságának legerősebb bástyája. A higgadt és szélsőségektől irtózó vérmérséklet, az egészséges mértékletes élet, pontosság, absolut tisztességérzet, praktikusság: ezek azon tulajdonságok, melyek az angol kereskedőt mint embert és mint kereskedőt oly magas piedestálra állítják a világ minden népe előtt. (Vége.) csak egy csekély hányadát tudjuk elfogyasztani, a legnagyobb része pedig elfolyik haszontalanul. Ezt a fölösleges vizet az egyes házakhoz való bevezetéssel okosan felhasználhatnánk, a vízpazarlást, — mert ez idő szerint pazaroljuk a drága ártézi vizet — a minimumra redukálnánk és nem táplálnánk a békás gödröket és nem szaporítanánk a városban a pocsolyás árkokat. Ellenben mily rendkívül előnyös munka-, idő- és pénzmegtakarítás, valamint egészség és köztisztaság szempontjából is megfizethetetlen volna, ha házunknál úgy a magunk, mint házi állataink ellátására állandóan ott volna a tiszta, friss ivóvíz. Ha elöljáróságunk igazán szívén viseli a lakosok érdekét, akkor lehetetlennek tartjuk, hogy a vízkérdésnek ezen praktikus módon való rendezésével komolyan ne foglalkozzék. Természetesen a város a vízbevezetési engedélyt minden felelősség és kötelezettség nélkül, sőt annak a kikötésével adná meg, hogy amennyiben az ártézi kút vize csökkenne, újabb elvezetést nem engedélyez, sőt ha a forrás apadna, vagy a kút csőre bedugulna, s e miatt a víz kevés volna, a város a vízvezetékeket redukálhatja, vagy épen el is zárhatja. Szolnok város milliókat áldoz, hogy a lakosságot — minden egyes házat — ellásson vízvezetékkel. A mi költségünk a vízvezetékek létesítésére vonatkozólag, áldozatnak nem is nevezhető. A városi hatóság fő gondja csak az volna, hogy a város területén annyi ártézi kút — 20—22 — legyen, amennyi kielégítheti a lakosok vízszükségletét. A vízvezetékeket pedig szívesen megcsináltatja magának mindenki. Drágaság. Legégetőbb szociális kérdésünk : a piac drágasága. Hivatalnok, kereskedő, iparos, iparos munkás, mezőgazdasági munkás, sőt merjük mondani, a termelő közönség is szörnyű nyomását, sokak még nyomorúságát is mélyen érzik ennek a drágaságnak. A kernes állandóan aktuális és a haladó idővel egyre jobban zsibbasztja a köz- és társadalmi életet. Hogy mégis ezt a mindig aktuális kérdést vetjük most fel, arra két jelenség adott okot. Az egyik az, hogy a nagy alföldi metropolisban, Szegeden nagyobb bolgár rendszerű kertészeti telepet rendeznek be. Hírt adtunk arról is, hogy Darányi földművelésügyi miniszter, a szegedi bolgár telep létesítését ötvenezer korona államsegítséggel tette lehetővé. Azt is olvastuk, hogy a helyi értelmiség megkönnyebbülve sóhajtott föl, hogy talán a piac elviselhetetlen drágaságán a nagyobb szabású zöldségtermelő telep segíteni fog. És ha Szeged így gondolkozik, mit szóljon akkor Alsókubin, Turócszentmárton, Eperjes vagy hogy ilyen messze ne kalandozzunk, mit szóljunk mi ? Hiszen Szeged népe kertész nép, közelében Makó, Nagykőrös, mint eminenter zöldségtermelő telepek ismeretesek, amelyek nagy külföldi exportra is dolgoznak. Talán helyes rámutatni a termelés ferdeségére, hogy míg itthon méregdrágán élünk, nyersterményeinket pedig külföldre viszik. De a kérdésnek egyébként nem erre a fontos részletére kívántunk mutatni. A fő, ami minket a kérdés feszegetésére bírt, az, hogy a szegedi példát minél előbb követnünk kell. Vajha nekünk is lenne oly széles látkörű polgármesterünk, elöljárónk, aki minél előbb sikerre vinné a városi piac olcsóbbá tételére való ezen áldásdús alkotást s kezdeményezné ilyen termelő telep létesítését. A másik, amivel a piac olcsóbbodását elérhetni, a legfőbb tápláléknak a kenyérnek gyártása. Célzatosan használtuk ezt a kifejezést, hogy kenyérgyártás, mert a székesfőváros fényes példával igazolta, hogy a kenyérgyár sokkal olcsóbban képes termelni, mint a pékműhely. A székesfőváros kezdeményező alkotását már a vidék is utánozni kívánja. Igen sok azoknak a városoknak száma, ahol a városi üzemben kezelendő kenyérgyár kérdését napirendre hozták és hihetőleg megvalósítják. Azt hisszük, hogy ide-oda nálunk is megérlelődik ez a kérdés. A középosztálynak elviselhetetlen társadalmi terheit múlhatatlanul orvosolni kell. A tisztviselőosztály minden vonalon azt emlegeti és tegyük hozzá joggal emlegeti, hogy a fizetésrendezés a tisztviselő helyzetét egyáltalában nem javította. Mert amivel a tisztviselő ma fizetésben többet kap, azt az évek során át ijesztő mérvben felnövekedett drágaság következtében nemcsak ki kell adnia, hanem a megjavított fizetésű tisztviselőnek ajtaján minden hónap második felében már a deficit réme jelentkezik. Egészséges, szociális helyzet csak úgy teremthető, ha minden ember igényeit redukálja, másrészt ha legalább az élet fenntartására szükséges táplálékoknak mai, hallatlan beszerzési árait olcsóbbá teszik. Ennek pedig sok módja van. De minden mód oda vezet, hogy a hatóság lépjen föl kezdeményezőleg városi üzentek létesítésére. A közgyűléstől pedig elvárjuk, hogy magasabb köztekintetek lebegjenek szeme előtt; a közlakosságnak érdeke, hogy ilyen szociális szű kezdeményezések történjenek. Az utóbbi években városaink egy része e téren sikeres működést folytat! Kedvezményekkel nyeri meg a nagyobb gyári vállalkozókat arra, hogy gyárukat az ő városukban létesítsék. Ezt kell tennünk, hogy az élet mai nyomorúságaiból kimenekedjünk. Taplózás. Városunk fejlődése az elmúlt évben évtizedes mulasztásokat pótolt némely téren. Rég megvalósításra váró közintézmények létesítése az elmúlt év történetéhez fűződik. Mégis nem vehetik tőlünk rossz néven, hogy ha nem engedjük polgártársainkat zavartalanul pihenni a múlt babérain, hanem újabb közszükséglet kielégítésére, újabb közintézmény létesítésére sarkaljuk. A múltnak is az volt hibája s ez okozta részben nagy elmaradottságunkat, hogy telcint idők politikai dicsőségének babérain szenderegve nem tartottunk lépést a haladó korral. Most aztán pótolnunk kell a múlt idők mulasztásait s eleget kell tennünk a jelen kor követelményeinek is. Kétszeres áldozat, melynek előnyeit az utódok is élvezik. Méltányos a költségek fedezéséről is úgy gondoskodni, hogy annak terhét az utódok is viseljék, ha már pénzünk nincs. Ismerjük a magyar ember konzervativizmusát, mely sok nemes hagyományt tartott fönn s adott át utódról utódnak. De a napnak is vannak foltjai. Társadalmi, közművelődési, gazdasági téren a konservativizmus maga a megkövesült maradiság. Elmaradottságunknak másik lényeges oka az ősi — s nem mindig helyes — szokáshoz való merev ragaszkodásban keresendő. Földmivelő népünk idegenkedik a házi ipartól. Pedig nemzetgazdasági szempontból is, az egyéni boldogulás szempontjából is megbecsülhetetlen kincs pusztul el földmivelő népünk téli tétlenségében. Csak egy módon lehetne ezen segíteni: ha a hatóság létesítene háziipari tanfolyamot. Az áldozat megtérülne a gyártmányok árából. A fölösleget meg lehetne osztani a munkások között. Ezek jövedelemhez jutnának s másokat is ösztönözne a munkának érdem szerint való jutalmazása. Ezzel az osztrák ipari cikkek egy részét kiszoritanák s a télen munka nélkül zsugorgó munkásnak jövedelmező tisztes foglalkozást adnánk, mely nem csak sorsát enyhítené, hanem egyúttal erkölcsi s társadalmi fölfogását is nemesbítené. * Lapunk e számában egy cikk a vízvezetékkel foglalkozik. Nem akarunk e helyen is annak érdemi részeivel foglalkozni. Csak úgy ötletszerűleg eszünkbe jut az a „kis hölgy”, aki azért nem állott be cselédnek egy házhoz, mert nem engedték — nem volt rá szükség — hogy a kútra járjon. Mert tudnivaló dolog, hogy a