Chicago És Környéke, 1962 (57. évfolyam, 1-51. szám)

1962-10-26 / 43. szám

57th Year. No. 43. Siam THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER PRINTED IN CHICAGO. ILLINOIS, OCTOBER 26, 1962 CHICAGO and VICINITY Megjegyzés Hétfőn este Kennedy elnökünk beszédet in­tézett az ország népéhez. Tárgyilagos szavak­ban, nyugodt előadásban tárta az ország népe elé az ország biztonságát, a polgárok életét ve­szélyeztető kubai helyzetképet. Közölte, hogy a szovjet kormány világuralmi céljának elérése érdekében nem 'védekező' hamen 'támadó' atom­mal töltött misiliekkel látta el Kubát és ezeknek a fegvereknek hatótávolsága eléri a nagyobb amerikai városokat és a délamerikai államok fővárosait. Hiteles információi alapján tényként szögezte le, hogy Gromyko nagykövet vele való tárgyalásai során jobb tudomása ellenére HA­ZUDOTT. Elnökünk ez alkalommal nem elégedett meg a tények leszögezésével és nem helyezke­dett a "WAIT AND SEE" angol eredetű állás­pontra, hanem az ország vezetőivel való tárgya­lás után azonnali hatállyal veszélyt csökkentő, az amerikai nép érdekeit védő intézkedéseket tett. Az amerikai hajóhad — beeértve az atom­hajtásos tengeralattjárókat is — ellenőrzése alá vette a Kubát környékező területet. Minden ha­jót, amelyik Kubába szállít leállítanak és átvizs­gálják, hogy fegyvereket szállít avagy közszük­ségleti cikkeket. A fegyverszállító hajókat visz­­szatérésre kényszerítik, a közszükségleti cikke­ket szállítót tovább engedik. Amelyik hajó­­meg­tagadja az ellenőrzést azt elsülyesztik. Ez már olyan előcsatározás, amelyikből minden perc­ben háború lehet. Elnökünk közölte, hogy a­meny­nyiben a kubai támaszpontról, akár Amerikát, akár bármelyik más államot támadás érné, azt úgy tekintik mintha szovjet területről indult vol­na ki és a megtorlást a szovjet területekre fog­ják irányítani. Annak ellenére, hogy a szovjet Amerika partjánál építette ki a Kracsev által beígért "eltemetés" eszközeit, elnökünk nem lé­pett a pusztító eszközök azonnali megsemmisí­tésének borzalmakat hozó háborús útjára. Ellen­kezőleg újból békét kereső ajánlatot tett a szov­jet vezetőknek. Most aztán a bajkeresőkön mú­lik, hogy elfogadják a békés ajánlatot, avagy tovább feszítik a húrt. Ez még csak kezdet Ame­rika részéről — mondotta elnökünk. Hogy te­­szünk-e keményebb intézkedéseket az kizárólag a szovjet további magatartásától függ. A Kong­resszus vezetői demokraták és republikánusok egyaránt, az amerikai nép, mint egy ember áll az elnök mögött az ország biztonságát, a pol­gárok életét védő intézkedéseinél. A hideg­há­ború bemelegedett. Aggódva várjuk a fejlemé­nyeket. Hónapok óta mondhatni minden lapszámom­ban — új hazám iránti szeretetből — írtam arról a veszélyről, amelyik Amerikát fenyegeti egy szovjet kubai hídfőállás, sunsilte kilövőhelyek ki­építése folytán. Sokan mondották azt, hogy "felfújom" az ügyet. Sajnos azok — beleértve magamat is — akik saját bőrükön, saját tapasz­talataik alapján ismerik a szovjet módszereit, mi tudtunk azt, hogy igazunk van és hogy itt is bekövetkezik rádöbbenés ideje. Bekövetkezett. Jobb későn mint soha. A coexintenciális "világ­­békés" tanácsadók, akik falazása kiépítette K­iba jelenlegi helyzetét úgy látszik nem éreznek lelkiismeret furdalást, mert elnökünk drámai be­jelentése után egyik sem távozott el önként ma­gas beosztásából. Az is igaz — mondotta egyik rádió hírmagyarázó, hogy ha a kubai együttér­zők, levonva a konzekvenciákat, egy időben el­hagyták volna State Department épületét, ez a menet lett volna az utóbbi évek legnagyobb wa­shingtoni felvonulása. Reméljük nagy részük ma­gára ébredt. Érdekes, hogy az itteni rádöbbenés idejében a szovjet legnagyobb barátja, Amerika nagy ellensége India N­ képviselője jelenleg hadügyminisztere is rádöbbent, hogy mit jelent a kommunisták barátsága és mennyit ér szavuk­nak súlya. Ma kétségbeesve szaladgál az "im­perialista" Amerika segítségéért "harcoljatok és öljétek meg az ellenséget" hirdeti a nagy vi­lágbéke bajnok. Egyszere gaz ellensége lett a vörös Kína, mert rátört országukra. Amíg más államról mondjuk a kis Magyarországról volt szó, addig fennen hirdette "az igazság a szovjet oldalán van." Rádöbbent hogy nem úgy van. Jobb későn mint soha. A jó Isten legyen velünk ezekben a nehéz na­pokban, hetekben. Éppen befejeztem cikem gé­pelését, amikor bemondotta a rádió, hogy a szovjet minden hajó megállítást háborús cselek­ménynek tekint és megtámadja, megsemmisíti Amerikát. Magyarok tartsunk össze. DR. HOVÁNYI GYULA HÍREK Kennedy elnök Yates sze­nátor­jelölt támogatása érde­kében Chicagóban McCor­mick Place nagytermében 3600 demokrata vezető előtt beszédet mondott. Beszédé­ben a külpolitikai kérdéseket teljesen mellőzte, sőt több reform tervéről sem tett emlí­tést, így nem nyújtott lehető­séget arra, hogy a republiká­nusok támadásait elhomályo­sítsa. A demokrata lapoknak is az volt a véleménye, hogy személyes varázsával lendí­tett Yates ügyén, de nem lö­kött rajta olyan nagyott, mind­azt várták. Dirksen nevét ki sem ejtette. Chicago előtt megállt gépe Springfielden is ahol még a republikánus lapok szerint is nagyszerű beszédet mondott a jelöltek érdekében. Chicagóból Mil­­waukeeba kellett volna men­nie, de lázas beteg lett és visszarepült Washingtonba. A vacsorán közel egy fél­millió dollár gyűlt össze a választási kasszába. -----------­ A Vörös­­Kína csapatai szabályos harcott indítottak India ellen. A nagy kommu­nista barát Menen hadügy­miniszter most siránkozik ,a nyugai újságírók előtt. Bez­zeg eddig szóba sem állt ve­lük. Ez a támadás még csat­­a kezdet kezdete. Krucsev a magyar ügy tárgyalásának idejére New­­yorkba jön. Most már nem is csak saját szándékából, ha­nem elnökünk és Gromiko nagykövet két és fél órás tár­gyalása után, már mint félhi­vatalos vendég. Elnökünkkel is tárgyalni fog. ... ----------— Az oroszok és vörös kí­naiak között mind élesebb az ellentét. Könnyen lehet, hogy különválnak és egyéni uta­kon haladnak. A hozzáértők szerint e tényből a nyugati világ részére semmi különös előny nem származik. Kína új és már beindított propa­­gandája a fehér ember ellen irányul. MAGYAR VÁLASZTÓKHOZ Elérkezett az idő, amikor a nagy Chicago egyik legfontosabb munkakörébe eddigi munkássága alapján a legértékesebb sze­mélyt választhatjuk meg. November 6-ki választáson szavazzunk MARSHALL KURSHAK demokrata jelöltre A TRUSTEE OF METROPOLITAN SANITARY DISTRICT OF GREATER CHICAGO állás betöltésénél. Képzett, megbízható, magyar barát. Meghívó A FÜGGETLEN MAGYAR SZABADSÁGHARCOS SZÖVETSÉG chicagói és garyi egyesült csoportja által 1962 október 28-án délután 4 órai kezdettel a Lincoln Turner Hall­ban (1007 W. Diversey Ave.) rendezendő MŰSOROS DÍSZFOGADÁSRa amit SERÉNYI ISTVÁN és hű kísérője és segí­tője NT. DÖMÖTÖR TIBOR tiszteletére adnak. A műsor keretében megemlékeznek a dicső­séges magyar szabadságharc 6 éves évfor­­­dájáról. SERÉNYI ISTVÁN a szabadságharc évfordu­lójának emlékére keresztül gyalogolja Ame­rikát és megpróbálja megdönteni az 53 éve fennálló 77 napos rekordot is. Kérik Chicago és a környékbeli városok magyarságát, hogy a San Franciskóból elin­dult, több mint 1000 mérföld sikeres megté­tele után, e napon ideérkező magyar bajno­kot, a magyar szív minden melegével köszönt­sék. Kérik a hölgyeket, ha lehetséges, a foga­dáson magyar ruháikban jelenjenek meg. Ételekről és italokról gondoskodás tör­ténik. Magyar szeretettel hív és vár mindenkit a RENDEZŐSÉG A legnagyobb társadalmi esemény lesz 1962 november 3-án szombaton este a La Salle Hotel fényes Century báltermében ren­dezendő A CHICAGÓI MAGYAR CLUB 40 éves jubileumi díszvacsorája és tánca Meghívó igénylés következő címen: Bush Tivadar 7732 S. Saginaw Ave. Tel.: RE 4-8508, vagy szerkesztőségünk útján az esti órákban RO 4­0841. ALLIED ARTS CO. HARRY ZELZER SZENZÁCIÓS NAGY ZENEI ESEMÉNYE Október 28-án vasárnap délután fél négy órai kezdettel az Orchestra Hallban (216 S. Michigan) adja egyetlen zongorahangver­senyét VÁSÁRY TAMÁS Világhírű nagy magyar zongoraművész. Európai, délamerikai, newyorki, clevelandi tüneményes nagy sikerek után itt mutatja be kivételes nagy tudását. Jegyárak: 2, 3, 4 és 5 dollár. ,

Next