Chicago és Környéke, 1978 (73. évfolyam, 1-52. szám)
1978-01-21 / 3. szám
Saáry Éva (Lugano): Bohémélet (Magyar diákok közt egy európai egyetemi Városban.) Először nagyon tetszett. A festői, a fantáziaébresztő rendetlenség ... A sok ócskaság, amely a rendszerbe illesztve in mégis valami különös harmóniát ad... Tárgytól tárgyhoz vándoroltam, kíváncsian és megilletődötten. Mindenütt tükör. Egy ép és egy darabjaira szedett balta, mely az „erőszak bukását” jelképezi. Sárga futballabdák és kiürült borosüvegek. Csorbafogú fűrész és női papucs — a falra szegezve. Ügyetlen aktképek és szellemes idézetek. Az ajtón a sixtusi kápolna freskói — sokarcú hindu istennők társaságában. Egy nyugati folyóirat címlapjáról Puskás Öcsi mosolyog ránk, másutt Bartók Béla érzékeny szimatoló, hegyes orra... Zongora és gitár. Rengeteg német, angol, francia (magyar kevés!) könyv. Költészet, filozófia, pszichológia. Lemezek. Félbenhagyott, vagy, kettétört kerámiák- Elhervadt virágok. Lecsordult szélű, revér gyertyák. Segyi székredobott, kalimpálókarú írógép, r. Először nagyon tetszett. — Fiatalok jöttek (fiúk, lányok, akik minden hivatalos kötés nélkül, nyíltan és szabadon élnek együtt) s családias közvetlenséggel benyitottak a hálószobába, a konyhába, leültek a ládára, az ágy szélére, vagy a padlóra s a maguk csacsogó, kócos mivoltában érdekesek voltak. Tetszett, hogy órákig elhallgatták a gitárszót, vagy a versolvasást. Tetszett, hogy kötetlenül viselkedtek s őszintén (bár sokszor kicsit szabadszájúan) nyilatkoztak. Tetszett, de... • Gézával beszélgetek, mert Iván elment síelni. Könnyed nagyvonalúsággal ment el, mintha csak egy pillanatra, cigarettáért szaladt volna le. A mosogatóban toronymagasan a piszkos edény... — Nagyon extravertált. Nncs tekintettel senkire. Mindig és mindenütt a társaság középpontja akar lenni. Ha ez nem sikerül neki inkább lelép. De szerencsére most már egészen jól belejött a meditálásba. — Egy másik fiútól megtudom, hogyan történik ez a „meditálás”. Társas összejövetelen például egyszerre csak felugrik s leül törökülésben egy félreeső sarokba. Gyertyát gyújt, hanglemezt tesz ■ fel... meditál... — Iván hány éves? — — Harmincöt. — — Mivel foglalkozik? — Odahaza elvégezte az elektromérnöki szakot, aztán a közgazdaságit. Itt most az orvosira jár. De leginkább mégis verseket szeret írni. Nagyon jó versei vannak. Tehetséges fiú. Jói megjelenésű, sokoldalú, vidám. — — Publikált már valamit? — — Nem. Semmit. Magának ír. — — És miből él? — — Mikor Magyarországról kijött (5-6 éve), szerzett magának ösztöndíjat. — Én, aki eddig azt hittem, hogy a tanulás komoly és felelősségteljes dolog, egyszerre kétkedni kezdek. Gyors képzettársítás folytán azok, a csak kevés iskolával rendelkező, menekültek jutnak eszembe, akiket folyton szidunk, mert a harmadik napon otthagynak minden munkahelyet. „Nincs kedvük” hozzá. Van, aki azért tanul, hogy dolgozzon. Lehet, hogy akad, aki azért, hogy ne dolgozzon?? — És maga hány éves? — — Harminchét. — — Mivel foglalkozik? — Hazulról, mint építész jöttem el, de itt rádöbbentem, hogy a mai embernek nem újabb betoncsodákra van szüksége, hanem emberségre. Beiratkoztam az egyetem pszichológia zakára, mert a társa- ralmi kapcsolatokat különösképpen a me- lekültek lelki beillesz- c fedésének lehetősé- ( leit!) akarom tanulmá-yozni. — Kellemes, halkhangú, 1 lágyon intelligens fiú. — Mindenben a türelmet, megértést, a szerete tet hirdeti. Hosszú, göndör haja van, vörösbe- játszó szakálla... — Családja nincsen? — Magyarországon e elváltam a feleségemtől. — (Tűnődik) —Valószínűleg azért, mert nem tartotta eléggé tiszteletben a szabadságomat. — Most egy húszéves kis holland lánnyal él, aki gyereket vár tőle. — És az anyagiak? — — Állami kölcsönt vettem fel a tanulásra. — De azt vissza is kell fizetni, ha készen lesz. Milyen lehetőségei vannak egy pszichológusnak az elhelyezkedésre? — — Nem tudom. Ezzel a kérdéssel még nem foglalkoztam. — — Nem gondolja, hogy túl sok már a lélekbúvár? — A mai világ emberének erre van a leginkább szüksége. Akaratlanul arra kell gondolnom, hogy (az eddig átélt sok rossz után!) most majd — változatosságképpen! — a pszichológusok rémuralma következik! Addig boncolgatnak, analizálgatnak, míg végül mindenki megbolondul. Kibelezik, ízeire szedik az emberi lelket, anélkül, hogy utána ismét helyre tudnák állítani az egységet. — — És meditációra! — teszi hozzá nyomatékkal. — Ez nagyon fontos! — Látom, hogy nála ez a „mérték”. Nem az számít, hogy ki mennyit és milyen haszonnal dolgozik a társadalom érdekében, hanem, hogy ki mennyit „meditál”. — Hogyan viszonylik a magyar ügyekhez? — Sajnos, a magyarokkal nem lehet kijönni. Mind lelkibetegek. Legtöbbször nem beszélgetnek, hanem csak jópofáskodnak. És veszekednek...! Alighanem nagyon nagy megterhelést jelent az idegrendszer számára az idegenben élés! — Olvassa a nyugati magyar újságokat? — Nem nagyon. Néha kezembe veszek egyet-egyet, de mindig úgy találom, hogy tele vannak valótlanságokkal, elavult nézetekkel. Mintha a múlt században lennénk. — Mit kell ezen érteni? — Azt, hogy ugyanolyan propagandát fejtenek ki, mint az otthoniak, csak ellenkező előjellel. — Honnan gondolja, hogy az itteni írók nem mondanak igazat? Miért hazudnának, mikor nem fizet nekik érte senki? — Annyira másképpen állítják be a dolgokat, mint Magyarországon! Mi ezt nehezen tudjuk elfogadni. Elkedvetlenedem. Mit mondhatunk egyebet, mint a felismert és átszenvedett igazságot? S ezt nem ferdíthetjük el az otthoni rendszer által beléjük nevelt, hamis ideológiák kedvéért. Mégicsak nekik kellene megpróbálniuk a közeledést. Nem az általunk mondottak feltétel nélküli elfogadásával, hanem azzal, hogy őszintén keresik a tájékozódást, s nem mondanak fennhéjázó ítéleteket könyvekről, amelyeket nem olvastak, emberekről, akiket nem ismernek, eseményekről, amelyeket nem volt alkalmuk átélni. — És az „elavultság”? — Például egyes cikkekben élesen elítélték a magyarországi abortusztörvényt, holott ma már teljesen jogos és természetes, hogy mindenki maga dönthessen afelől, hogy akar-e utódot, vagy sem. A pszichológusok bebizonyították, hogy a nem szívesen vállalt gyermekből boldogtalan, a társadalomba nehezen beilleszkedő felnőtt lesz. S a születésszabályozásnak az abortusz az ideális módja? Nem mondom, hogy egyes, indokolt esetekben ne alkalmazzák, de ennyire általánosan?! S a magyar kormány, amely egyébként fukarkodik a liberális rendelkezésekkel, miért volt éppen ezen a vonalon engedékeny? S miért a forradalmat követő nagy lelki depresszió idején? Nem gondolja, hogy időzített „nagylelkűségről” volt szó? Miért tizedeljük mi a magyarokat, mikor ők is elvégezhetik ezt helyettünk? Közben befut Lajos. Nagyszemű, szelíd tekintetű fiú. Özvegy, beteg édesanyjával jött ki és él itt. — Mit csinál? — teszem fel neki is a sztereotip kérdést. — Otthonról fizikus diplomával jöttem el,de most nyelvszakra iratkoztam. — Miért? Mint fizikusnak nem sikerült állást találnia? — De igen, csak hamar rájöttem, hogy nem dolgozhatom a magam elképzelései szerint. Csupán eszköz vagyok a gépi, az emberromboló civilizáció kezében. — S természetesen ösztöndíjból él? — Igen. — Amit az „emberromboló civilizáció” dolgozó polgárainak az adójából fizetnek! Nem gondolja, hogy ez az élősködő életmód erkölcstelen? Hogy az, amit maga és a többiek csinálnak, nem más, mint ideológiailag megindokolt naplopás? Nem gondolja, hogy — miközben aggályosan vigyáz a „lelkiismeretére” — voltaképpen felelőtlen! ?— Nem olyan könnyű nem dolgozni — válaszolja mártír mosolylyal. — Éppen ez az igazi erőfeszítés! S jönnek mások is Második, harmadik egyetemüket végzi! (nagyrészük pszichológia és orvosi szakot). Tanulnak — valószínűleg egészen a nyugdíjkorhatárig! A magyarokat „nem szeretik”, a bennszülötteket „utálják”. Intelligensek, műveltek, életerősek, de nincs előttük semmi reális cél. Harminc-negyvenévesen húszévesek módjára viselkednek, megjátsszák a „bohémet”. Józan gondolkodás helyett „meditálnak’ ’... gyertyával, hanglemezzel. — Hogy min? Azt nehéz lenne megmondani. Mindenesetre nem hazájuk jövendő sorsán, mert a „Haza" számukra eleve elavult fogalom, s a magyar ügy: „sovinizmus”. A dolgozó embereket, a „kapitalizmus építőit” mélyen megvetik. Családot nem alapítanak, mert kapcsolataikat „feltétlen őszinteségre” akarják alapozni...• Eleinte tetszett. A falra szögezett papucs, a konyhába kiakasztott múltszázadbeli fényképek, a tárgyak, amik , ,nem kerülnek pénzbe”. A versolvasás és a „testvériség”, a gitárhang és a félbenhagyott kerámiák, s tetszett az „emberiség megváltására" szánt pszichológia is... De csak eleinte! — A hosszabb együttlét, a beszélgetések s a nyomukban járó, elkerülhetetlen „meditáció” erősen megfeküdték a gyomromat. Moszkva hazudik az öregekről is Mindenki igyekszik minél tovább élni. Húszéves korunkban azt reméljük, hogy minden különösebb nehézség nélkül leszünk hatvan évesek és hatvan esztendős korunkban arra vagyunk,hogy 90 évesek lehessünk. -A. .Szpjfigrupip egyéb különleges nyilatkozatok mellett, arról tudósít bennünket, évek óta, hogy a Szovjetunióban, elsősorban Georgiában, számos olyan személy él, akinek életkora 130- 140-180 esztendő. A hosszú életre vágyó nyugati világ mindeddig elfogadta ezeket a szovjet jelentéseket, két esztendővel ezelőtt azonban Dr. Robert Lamp, a University of Wisconsin orvosi fakultásának egyik professzora, elhatározta, hogy alaposabban szemügyre veszi a kérdést. Két évi kutatásának eredménye lerombolja a szovjet mítoszt és hazugságot. Jelentésének egyik részlete a következő : — Évek óta minden kétség nélkül elfogadtuk és tudomásul vettük a szovjet jelentéseket a georgiaiak fantasztikus életkorára vonatkozóan. Ha azonban közelebbről szemügyre veszszük ezeket az adatokat, kiderül az, hogy a Szovjetunió sohasem bizonyította ezeknek az embereknek az életkorát. Az erre vonatkozó adatok önkényesek voltak és mi, a Nyugaton, sohasem vontuk kétségbe azokat. Az igazság azonban az, hogy Moszkva egyszerűen hazudott. Dr. Zhores Medvedev, aki jelenleg a „National Institute for Medical Research” (London, Anglia) egyik munkatársa, a következőket mondotta ezzel kapcsolatban az újságíróknak: — A georgiaiak hoszszú életkorára vonatkozó jelentéseket szívesen küldötték Moszkvába, abban az időben, amikor Sztálin, aki maga is Georgiában született szívesen fogadta az arról szóló jelentéseket. A helyzet az, hogy a magukat 130-140 évesnek nevező georgiaiak általában maximálisan 65-80 évesek. A helyzet az, hogy nehéz életkörülményeik miatt, a georgiaiak ennél általában idősebbeknek tűnnek és az amerikai újságírók szemében egy 70 éves georgiai paraszt könnyen tűnhet száz esztendősnél idősebbnek. Minden egyéb közlés a szovjet öregekre vonatkozóan nem egyéb, mint Moszkva szokásos hazugságainak egyike. A kitüntetettek Nagykövetek, zeneszerzők, művészek, tudósok, katonák, színészek és sportolók szerepelnek a szokásos újévi kitüntetési listán. A kitüntetéseket Angliában az uralkodó adományozza a mindenkori miniszterelnök előterjesztésére. A miniszterelnök a kitüntetésre ajánlott személyek kiválasztásánál a hagyományoknak megfelelően teljes pártatlansággal jár el és így sok olyan egyén nevét is az uralkodó elé terjeszti, aki vele ellentétes politikai nézeteket vall. A legmagasabb kitüntetés a főnemesi rang (Lord) adományozása. Jelenleg az uralkodó azonban ezt csak a kitüntetett személyéhez kötött, tehát nem „örökletes főnemesi címet” adományoz. A kitüntetett nemcsak a Lord címet viseli, hanem—és ebben áll a kitüntetés nagy jelentősége — tagja lesz a Lordok Házának. Az újévi kitüntetések alkalmával lordi címet adományozott II. Erzsébet királynő Michael Young-nak, az iparnak tett kiváló szolgálatai elismeréséül. Michael Young az utóbbi időkig a fogyasztók nemzeti tanácsának elnöke volt. Lovagi címet kapott John Methven, az angol gyáriparosok szövetségének igazgatója és Andrew Shonfield, a királyi külügyi intézet igazgatója. Jack Jones, a legnagyobb angol szakszervezet, a szállítómunkások szakszervezetének főtitkára az angol becsületrend legmagasabb fokozatával történt kitüntetése folytán „Companion of Honour lett”. Ezzel a kitüntetéssel nem jár külön cím, de presztízse igen nagy és rendszerint kiváló politikusoknak, művészeknek, vagy tudósoknak adományozza, az uralkodó. Lovagi címet kapott Peter Pears operaénekes, aki Benjamin Britain zeneszerzővel együtt alapította meg az Aldeburgi zenei fesztivált és jelenleg is az ottani továbbképző zeneintézet igazgatója. Tom Stoppard, nagynevű színműíró, az angol birodalmi rend legmagasabb fokozatát kapta az „emberi jogok” érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül. 1977-ben Stoppard két színművet is írt, amelynek tárgya: az emberi jogok érvényesülése. Kitüntetést adományozott az uralkodó több színésznek és sportembernek is. Az utóbbiak között van Barry Sheene, motorkerékpár versenyző világbajnok. De nemcsak országos nevű, vagy magas pozíciót betöltő személyek neve szerepel a kitüntetettek között. Kitüntetést kapott például az a nő is, aki az elmúlt 30 év alatt mintegy 80 gyermeket nevelt, mint nevelőanya, — egy vízvezetékszerelő aki munkája közben a börtönben kimentett a tűzből egy foglyot, — egy pásztor és egy vak telefonista és mások. Ezek a kitüntetések jellemzők az angol demokráciára. Megnyílt a Petőfi Restaurant 2532 N. Lincoln Ave. Chicago Az új Lincoln Sq. Shopping Centerben 871-8282 • Magyar ételkülönlegességek • Palacsinta specialitások • Magyar és Francia borok Szerda — Csütörtök és Vasárnap d.e. 11-től este 11:30-ig. Péntek és Szombat d.e. 11-től éjjel 1:00-ig Hétfőn zárva! Pénteken és Szombaton este cigányzene! Nyitva: Kedd Startyourown holding action tonight '“"Sto/feii se«00* DOWNTOWN 332-5340 NORTHWE8T 906-3770 XUNUff • MMTS • CRAFTS eON.McMgan ■ Chicago, lUoola Mit J12-M4-2177 ARCTIC WORLD 55*5 N. Hollywood, WhHafUh lay, Wb.23217 414—332-0770 Az amerikai TV gyilkosokat nevel? Egy Ronald Zamora nevű, 15 éves fiú agyonlőtt egy öregasszonyt és ügyvédje azzal védekezik, hogy amikor ez történt, Zamora pillanatnyi elmezavarban szenvedett és ezenkívül, a gyilkosságért elsősorban a televízió felelős. Az ügyvéd számos pszichiátert és pszichológust idéztetett meg a bírósági tárgyalásra, ahol az igazi vádlott valójában az amerikai televízió lett. Dr. Michael Gilbert pszichiáter, többek között, a következőket mondotta az esküdtszék előtt: — Az amerikai televízió gyilkosokat teremt. A televíziós történetek azt a benyomást keltik, hogy egy emberi lényt megölni éppen olyan semmiség, mint amikor egy legyet agyoncsapunk. A televízió arra kondicionálja az átlag és az átlagon aluli embereket, hogy gyilkoljanak, mivel a detektív történetek azt a látszatot keltik, hogy az Egyesült Államokban a gyilkosság hozzátartozik az élethez, az élet szükségszerű velejárója. Az amerikai televízión az erőszakos cselekedetek nem reálisak. Ha egy gyilkosságot mutatnak be, akkor azt is meg kellene mutatniuk, hogy a meggyilkolt személy milyen szenvedésen megy keresztül, mielőtt meghal. Meg kellene mutatniuk a temetést és a szörnyű kínokat szenvedő, gyászoló családot is. — Meggyőződésem, hogy Ronald Zamorát a televíziós történetek kondicionálták és készítették elő a gyilkosságra. — A televízió káros hatását személyesen is tapasztaltam, amikor a State University (Stony Brook, N.Y.) más pszichiátereivel együtt a következő kísérletet végeztük: — Gyerekeket két csoportba osztottunk. Az egyik csoport számára egy detektívtörténetet, a másik csoport számára pedig egy lóversenyt vetítettünk le a televízió ernyőjén. — A két vetítés után azt tapasztaltuk, hogy azok a gyerekek, akik a detektívtörténetet nézték meg, sokkal hajlamosabbak voltak arra, hogy osztálytársaikat fizikailag bántalmazzák, mint azok a gyerekek, akik a lóversenyt nézték. — A televíziós detektívtörténetek különösen nagymértékben befolyásolják az érzelmileg kiegyensúlyozatlan embereket, felnőtteket és gyerekeket egyaránt. A miamii (Fia.) esküdtszék azonban, a pszichiáterek tanúvallomásai ellenére is, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságban találta bűnösnek a 15 esztendős Ronald Zamorát. James Who? Amikor másfél évvel ezelőtt volt georgiai kormányzó, James Earl Carter, Jr. az előválasztásokon a Demokrata Párt aspiránsaként az elnökjelöltségre pályázott, maga is érezte, hogy ezen a néven nem fogják ismerni és a US Legfelsőbb Bíróságához folyamodott az engedélyért, hogy Jimmy Carternek nevezhesse magát. A főbírák megadták az engedélyt és az egykori mogyoró-farmert később Jimmy Carter néven választották meg az Egyesült Államok elnökévé és ezen a néven tette le hivatali esküjét. Ez azonban alapjában véve lényegtelen és Jimmy Carter, az Egyesült Államok elnöke, hivatalnom ma is .Tamás Earl Carter, Jr. és az Internal Revenue Service ezen a néven tartja nyilván, sőt így fizeti adóját is. Különlegesen érdekes az, hogy egy floridai hetilap a közelmúltban 61 amerikai szavazópolgárt kérdezett meg. A feltett kérdés ez volt: — Kicsoda James Earl Carter, Jr.? A 61 megkérdezett személy közül mindöszsze csupán 14-en tudták, hogy a riporter az Egyesült Államok elnökének nevét kérdezte. Az egyik válasz úgy hangzott, hogy a kérdezett személy az amerikai elnök fia, másvalaki pedig azt mondotta, hogy a név „ismerős és alighanem egy tömeggyilkos neve.” Érdekes módon, a legbizonytalanabb válaszok éppen Plainsből (Ga.) érkeztek, ahol Jimmy Carter született és egész életében élt. Hiába senki sem próféta saját hazájában, íme néhány plainsi válasz: — Ez a személy valószínűleg rokona az Elnöknek. — Az illető az Elnök unokaöccse. — James Jr. kétségtelenül Billy Carter, az Elnök öccsének a fia. A legérdekesebb választ egy floridai bádogos adta, aki a következőket felelte a feltett kérdésre: — Lehetséges, hogy ez a pasas az Egyesült Államok elnöke, de nem vagyok biztos benne mert több, mint húsz esztendeje nem olvasol újságot. FDR volt az utolsó, akiről tudok és néhány éve azt hallottam, hogy Kennedy elnököt meggyilkolták Ez az alak, akiről maga beszél — még él? Ne lepődjék meg a kérdésen: tudja, hogy van ez, az ember soha sem tudhatja a mai viorthon 7. oldal