Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-05 / 1. szám

Alapítva: CHICAGO és KÖRNYÉKE „Chicago and Vicinity" Hungarian weekly newspaper with readership in every State of the U.S.A. 1985. január 5 Issue No. 1. Üzleti iroda—Business-office! 4125 N. Central Park Ave. Chicago, 111. 60618 Tel: (312) 478-0850 MR LOUIS S2ATHMARY 2218 M LINCOLN AYS CHICAGO IL 60614 A Szovjetunió ismét temet:­­ Hadügyminisztere Ustynov elhalálozott Dimitrij Ustynov Csernyenko elmulasztja saját temetésének főpróbáját Washingtoni tudósítónk jelenti: Dimitri Ustynov mar­shall „meghűlése” (amelynek magyaráza­tával hosszú hetek óta eltűnt a nyilvánosság elől) véget ért. Kará­csony este temették a Kreml falába, a szo­kott pompával. Állítólag szívattak vit­te el, de a bennfentesek szerint több súlyos be­tegségben szenvedett, de az ok más is lehetett. A fagyos hidegben az egész szovjet vezetőség felvonult, leszámítva magát Csernyenkót, a vörös cárt, aki súlyos emphysemában szenved és a minusz 10 fokos fagy­ban még ha jól lenne sem tudta volna szere­pét játszani. A Londont látogató „mosolygó Mihály”, az állítólagos trónörökös, Mikhail Gorbachev, ang­liai útja alatt külföldön jelentette be a hadügy­miniszter elhalálozását, hasonló esetre még nem volt példa. Moszkvában azonban már napok óta suttogták a marshall halálának hí­rét. A 76 esztendős Usty­nov, Csernyenko és Gro­­mikó szövetségese, 8 évig volt a hadügyek élén, de pártmúltjában hosszú ideje részese a Vörös Hadsereg hatal­mas kiépítésének. Utódja a 73 esztendős Gergely Sokolov mar­shall, ezúttal tehát ci­vil helyett a hadsereg tagja került a hadügyek élére. A nyugati Kreml-i szakértők azt jósolgat­ták, hogy fiatalabb párt­ember kapja majd a po­zíciót, Gorbachev ve­­télytársát, a 61 eszten­dős Gregory Romanov­­ot emlegették. Ustynov pótlásánál fontosabb a tény, hogy ki az aki nem lett hadügy­miniszter! — Amennyi­ben valóban Romanovot nevezik ki, úgy újabb hatalomhoz való jutása mellett egyben­ zsákut­cába került volna. A Szovjetunió hadügymi­nisztere, amennyiben még nem lenne az ** akár civil, akár katona az illető, a marshalli kinevezést kapja, egyen­ruhát kell öltenie és ez­zel kilátásai a teljha­talom elnyerésére vé­­getértek. A Romanov, amikor nem kapta meg a had­ügyi tárcát, tehát to­vábbra is versenytársa maradt Gorbacsovnek, és feltehetően görbe szemmel szemlélte Moszkvából riválisá­nak és feleségének lon­doni sztár­szereplését. Az egyik brit lap a mo­solygós és elegáns szov­jet házaspárt ,,Gucci elvtársaknak” nevezte el a divatos és méreg­drága nyugati üzlet után. Romanov alkalmasint támogatásra talált a Vö­rös Hadseregen belül Ogarkov marshall sze­mélyében. Amennyiben Csernyenkó és talán Us­tynov nem mozdítja el Ogarkovot a helyéről (állítólag a Nyugat el­leni blitz hadjárat ter­­vezését bízták rá ) úgy ő örökölte volna most Ustynov pozícióját. Mindehhez hozzájá­rult­ még a tény, hogy „az öreg vezetők troj­kája” — a Csernyenkó— Gromikó—Ustynov trió most duó­ra csökkent, csupán­ Csernyenkó és Gromikó maradt, hát­térben „a hataloméhes kölyökkel” — Gorba­­chevvel és a 60-as évek elején tartó és és szin­tén sihedernek számító Romanovval az élen. Reagan a honvédelmi kiadások csökkentése ellen döntött Caspar Weinberger honvédelmi miniszter került ki győztesen a honvédelmi kiadások csökkentésének viasko­­dásából. A költségveté­si iroda igazgatója, Da­vid Stockman, az elkö­vetkező három esztendő­re 58 milliárd dollárral szerette volna csökken­teni Amerika honvédel­mi beruházását, hogy a 210 milliárd dolláros de­­ficittet ezzel csökkent­se. Stockman minden ol­dalról támogatásra ta­lált érvelésében, abban, hogy a Pentagonnak szintén ki kellene ven­nie a maga részét az ál­talános kiadások meg­nyirbálásából.­­ Min­den oldalról, leszámítva Reagan elnököt, aki a kívánt 58 milliárd dol­lár helyett csupán 28 milliárd dolláros honvé­delmi kiadás csökkenté­sébe egyezett bele. Ezt a csökkentést Caspar Weinberger dol­gozta ki és ez érintetle­nül hagyja a nagy prog­ramokat, mint az MX rakéta építését, vala­mint a B-1. bombázók gyártását. Az elnököt a honvédelmi miniszter következő érvelése győzte meg: „A Szovjetunió részé­ről évről-évre nagyobb a katonai nyomás. Ha erre nem válaszolunk saját erőink erősítésével úgy Moszkva félreérte­né szándékunkat. Még esztendőkbe fog így is telleni, hogy behozzuk eddigi mulasztásainkat és utolérjük katonai té­ren a Szovjetuniót.” A honvédelmi minisz­ter a kongresszusban tá­madásokra és további nyirbálási kísérletekre számíthat. Saját 28 mil­liárd dolláros terve a kongresszusban fagyos fogadtatásra talált, még a republikánusok ré­széről is. Például a sze­nátus új többségi veze­tője Bob Dole szenátor a jelentősebb csökken­tést kívánók táborába tartozik. Az elkövetkező esz­tendők polgári költség­­vetéséből Reagan 34 mil­liárd dollárt vág le, de a Pentagon költségveté­sét csupán 8,7 milliárd­­dal csökkenti, amit a kongresszus többsége el­ítél. Az elnök döntését vi­szont az a tény befolyá­solta, hogy elsőszámú kötelessége Amerika nemzetbiztonságáról gondoskodni és ezért a honvédelmi kiadások megállapítását nem le­het belpolitikai vagy financiális szempon­tokból mérlegelni. Az ENSz-közgyűlés vége: Jeane Kirkpatrick önfelmérése A világszervezet köz­gyűlése véget ért, az ENSz-ben 1984-ben a két legfontosabb téma: Az USA kilépése a kulturá­­lis szervezetből az UNESCO-ból volt, vala­mint Jeane Kirkpatrick amerikai fődelegátus tá­vozása. Az UNESCO szenegáli főnöke Amerika kilépé­se után kijelentette, hogy ez semmilyen ki­hatással nem lesz az UNESCO-ra, minden megy tovább, mint ko­rábban! Amennyiben ez igaz, és minden úgy megy mint eddig, úgy Anglia és Hollandia követhetik az amerikai kilépés pél­dáját és az UNESCO ezzel elvesztené anya­gi bázisának jelentős részét és nem tudná foly­tatni Nyugat-ellenes agi­­tációját. Az amerikai ki­lépésnek így, vagy úgy, de valószínűleg meg lesz a maga jelentős kihatá­sa! A másik legfontosabb fejlemény a világszer­vezet frontján, Jeane Kirkpatrick amerikai fődelegátus szándékolt visszavonulása. A köz­gyűlés zárása után a szókimondó hölgy fel­mérte saját 4 esztendős működésének hatását: „Amikor átvettem hi­vatalomat, — mondotta Jeane Kirkpatrick nagy­követ, — az Amerika és Izrael ellenes kirohaná­sok mindennaposak vol­tak a világszervezetben. Mindenért ezt a két or­szágot okolták, különö­sen a Harmadik Világ­hoz tartozó országok. Ezt nem illett észre­venni, „jó ha kienged­nek egy kis gőzt!” még Washingtonban is ezt mondták a kirohanások­ról. Én ezzel nem értettem egyet, és azzal sem, hogy ez ENSZ biztonsá­gi tanácsát a konfliktu­sok rendezése helyett azok elmérgesítésére használták leginkább a világszervezet tagjai!” Mrs. Kirkpatrick hi­vatalba lépése után, 1981-ben mindenkit meg­döbbentett, amikor leve­let írt 67 jórészt ameri­­ka-barát, de Harmadik Világhoz tartozó ország­nak, mert ezek csatla­koztak Kuba anti-USA kiáltványához, amely Washingtont Líbiával és Nicaraguával szembeni agresszióval vádolta. Mrs. Kirkpatrick le­velében megrótta „eze­ket a barátokat”, hogy ilyen hazugságokat tar­talmazó nyilatkozatot aláírtak és közölte ve­lük, hogy a jövőben raj­tuk tartja a szemét, és azon is, hogy hogyan szavaznak a közgyűlés­ben. Kirkpatrick levelé­nek meg volt a maga ha­tása, hirtelen abbama­radtak az Amerika elle­nes kirohanások, sőt a közgyűlésben megvál­toztak a szavazatok is. Mrs. Kirkpatrick hatal­mas tekintélyre tett szert az ENSZ-ben, ba­rátai tisztelték, ellen­ségei féltek tőle. Egy Harmadik Világ­beli diplomata a válto­zás okát így magyarázta: „Eddig nem tudtuk, hogy Washingtont ér­­dekli-e az, hogy mi mit mondunk és teszünk az ENSZ-ben!” Jeane Kirkpatrick 4 év után úgy érzi elege volt jelen feladatával és visszavonulási szán­dékát jelentette be. Rea­gan elnök hiába igyeke­zett őt maradásra bírni. Az erélyes hölgytől a fehér házi és külügymi­nisztériumbeli munka­társak kissé fáznak, attól tartanak, hogy amennyiben Kirkpat­­rickból elnöki tanács­adó lenne, úgy nekik gyűlne meg vele a ba­juk. Szívesen látnák, ha Kirkpatrick asszony visszatérne katedrájá­ra a washingtoni Geor­getown egyetemre. Reagan elnök viszont személyes tárgyalások során arra kérte Jeane Kirkpatrickot, hogy ha­lassza el távozási szán­dékát az új elnöki beik­tatás utáni időpontra. Ezért Kirkpatrick asz­­szony jövője továbbra is rejtély és állandó wa­shingtoni találgatások témája. 1984 a szabadság szempontjából jobb esztendőnek tekinthető A new yorki Szabad­ság ház, a Freedom House szervezet, amely a II. Világháború vé­gén alakult és szemmel tartja az egész földgöm­bön a szabadság hely­zetét, mint minden esz­tendőben most is közzé tette szokásos év végi jelentését, térkép kí­séretében. „1984 a Freedom Ho­use jelentése szerint aránylag, a jobb évek között könyvelhető el, a szabadság ügye jelen­tős előrehaladást tett az amerikai kontinen­sen. Argentínában vé­get ért a katonai diktatú­ra, polgári kormány ala­kult, Brazília szintén ebbe az irányba tart. Uruguayban választot­tak, Granada önrendel­,­kezési jogát részben visszanyerte, El Salva­dorban is választást tar­tottak, sőt Nicaraguá­ban nem teljesen sza­bad, de legalább rész­ben engedélyezett vá­lasztásra került sor. Túl az amerikai kon­tinensen a szabadság szempontjából a követ­kező országokban ja­vult a helyzet: Egyip­tom, Jordánia, Irán, Dél-Korea, Törökország és a Fülöp Szigetek. Afrikában viszont je­lentősen romlott a sza­badság ügye. Nigéria visszaállította katonai diktatúráját, Szudán­ban a mohamedán vallá­si törvények szigora kor­látozza a szabadságjo­gokat, Ghánában klikk vette át az uralmat, Krá­nyában önkényuralom szilárdult meg, Libéri­ában öldösik a rendszer politikai ellenfeleit. A szabadnak számító nemzetek száma világ­szerte 53, és 32 terület is ideszámít. A világ sza­bad összlakosságának arányszáma 34 %. A félszabadságban élő országok száma 59, a területeké 19, a szá­zalékarányszám 23 %. A nem-szabad orszá­gok száma 55, a terüle­teké 3, ez a világ lakos­ságának 41 %-a. Világ­szerte több mint 2 mil­liárd ember él rabként. A Szabadság Ház az egyetlen Jugoszláviát leszámítva egész Kelet- Európát és a Szovjet­uniót a­­rab országok so­rába számítja, tehát Magyarországot is. A Szabadság Ház je­lentése szerint 1984-ben több tudósítót öltek meg mint korábbi években, több hírközlőt tartóztat­tak le, vagy zaklattak mint korábban, ugyan­akkor számos ország­ban a sajtó képviselőit jobban kezelték, mint azelőtt. Mindent összevéve 1984 a szabadság szem­pontjából nem mondha­tó kimondottan rossz esztendőnek. Európa ahogy a „Der Alte” látja Der Alte, az elsőszá­mú Konrad Adenauer volt Nyugat-Németor­­szág alapítója, és legen­dás hírű első kancellár­ja. Der Alte III., Ame­rika jelenlegi bonni nagykövete Arthur Burns, aki óriási tisz­teletnek örvend Nyugat- Németországban. Köz­ben volt egy II. Der Alte is, John McCloy, aki a megszállott Né­metország idős és bölcs amerikai főbiztosa volt. Ezt a három amerikai öregembert a németek hallatlanul tisztelték, tanácsaikat meghallgat­ták, sőt követték. Reagan jelenlegi bon­ni nagykövete, Arthur Burns, a III. Der Alte, jelenleg 80 esztendős. Burns fiatal korában Franklin Delano Roose­velt new deal program­ját szolgálta ifjú demok­rataként. Azután kiáb­rándult a demokraták­ból és­ a republikánu­sokhoz csatlakozott.­­ ,­­1952-ben Eisenhower elnök gazdasági tanács­adói testületének veze­tője lett. Nixon, Ford és Carter elnöksége idején ő volt a Federal Reserve Board vezetője, ami az ameri­kai nemzeti bank elnök­ségének felelne meg amennyiben ilyen pozí­ció létezne. Burns Reagant 4 esz­tendeje szolgálja bonni nagykövetként, párt­állása szerint jelenleg Reagan-konzervatív. A németek úgy tekin­tenek rá, mint valami amerikai Deák Ferenc­­re, aki egyben gazdasá­gi szakértő és ugyanak­kor kiváló politikus és hallatlanul kifinomult diplomata. Burns nagykövet leg­utóbb Nyugat-Németor­­szágot gyenge anyagi helyzetéért korholta sze­líden. Egy kínai filozó­fust, Han Fei-t idézte: „Nincs olyan ország, amely tartósan erős és olyan sincs amely állan­dóan gyenge maradna!” Burns azt mesélte hallgatóságának, hogy Nyugat-Németország­gal 1950-ben ismerke­dett meg egyetemi pro­fesszor korában, azért érkezett oda, hogy köny­vet írjon. Az első éjszaka sem ő, sem felesége, Helen Burns, nem tudták le­hunyni szemüket. Nyu­gat-Németország olyan tempóban­­ építkezett, hogy a kőművesek még éjszaka is a villanyfény mellett is kopácsoltak és falakat emeltek Frankfurtban. Amerikába hazatér­ve Burns professzor be­jósolta, hogy Nyugat- Németország pár esz­tendőn belül ipari óri­ássá változik éspedig azért, mert ellentétben Nyugat-Európával a né­metek valóban kemé­nyen dolgoznak! ■ „Ezt többé nem ál­líthatnám, — folytatta Arthur Burns, — a mun­kakedv lanyhult, a ter­melés hanyatlik, a mun­kások igényei viszont állandóan nőnek. Mun­kanélküli segély,, nyug­díj, fizetett szabadság, kisded-óvók, államilag támogatott iparágak, amelyek ráfizetéssel dolgoznak. Nyugat-Németország welfare állammá válto­zott! Mint egyebütt Európában elpárolgott belőle a dinamizmus, előrehaladás helyett most egyhelyben topog. A két olajválságnak mindebben szintén volt szerepe, de a probléma ennél mélyebben rejlik. 1970 és 83 között az Egye­sült Államokban 22 mil­lió új dolgozó lépett a munkapiacra. Európá­ban viszont növekedés helyett a munkások ál­landósult száma jellem­ző. Miért? Túl sok az álla­mi ellenőrzés és beavat­kozás. Nyugat-Németor­­szágban egy új üzem megindításához 150 kü­lönféle engedélyre van szükség. A Der Alte III. azon­ban Amerikát is korhol­ja, amennyiben ennek szükségét látja. Nem tetszik neki a túl nagy deficit és ennek sür­gős redukálását kíván­ja. Valamint azt is, hogy a Szovjetunióval szem­ben enyhítsék a hang­nemet. Burns nagykövet sa­ját hazáját illető intel­meit diszkréten és a nyilvánosság kizárásá­val, diplomáciai úton juttatja, el az illetéke­sekhez. Margaret Thatcher és Mitterrand elnök azon­ban fennhangon kaptak Burnstől intést. Azt mondta, aggodalommal tölti el őt az a mohóság amivel Thatcher asz­­szony és Mitterrand el­nök Gorbachev ajánla­tán kaptak, az űrben va­ló fegyverkezés korlá­tozását illető ajánla­tán. Lassabban a testtel, tanácsolta nekik Der Al­te a harmadik. Ezt suttogják Washingtonban: Vérengzés a Ködös Ülep környékén? Ha a New York Times értesülése megbízható, — és a ha szócskát húz­zuk alá, — úgy a State Department tömegki­végzést készített elő az esztendő végére. Közép- Amerikában nagyköve­­tek sorát váltja le és több politikai kineve­zettet karrier diploma­tával pótol. Ami konzervatív kö­rökben aggodalmat és haragot váltott ki. Azt suttogják, hogy Schultz külügyminisztert, a „Ködös Ülep” becé­zett State Department bürokráciája bírta rá a „vérfürdőre” és ennek végrehajtásában a Fehér Ház pragmatikus vezete­tői, James Baker a fe­hér házi gárda vezetője, Mike Denver, a helyet­tese és Richard Dar­­man, az egyik fontos beosztott beszélte rá Shultzot. A felbőszült konzer­vatívok a New York Ti­mes szerint Reagan el­nökhöz készülnek appel­­lálni. Nincs kizárva azon­ban, hogy a New York Times eltúlozza az ese­dékes őrségváltást és a belviszályt úgyszintén.

Next