Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-06-29 / 26. szám
CHICAGO és KÖRNYÉKE „Chicago and Vicinity" Hungarian weekly newspaper with readership in every State of the U.S.A. M -------Alapítva: 1985. június 29 Issue No. 26 Az USA a terroristák ostromának kitett ország Washingtoni tudósítónk jelenti. E kijelentés Reagan elnök sajtóértekezletét bevezető nyilatkozatban hangzott el. Ennél jobban nem is lehetne jellemezni a jelen világhelyzetet. Röviddel Reagan szavai előtt Beirut repülőterén a TW-8 gép korábbi leszállása után szakadár shiita terrrorista csoport a szélsőbalhoz tartozó terroristák kiválogattak egy maroknyi túszt a megmaradt negyvenből — katona-gyanúsokat és olyanokat akiknek neve zsidósan hangzott. Ezeket elhurcolták és elrejtették Nyugat- Beirutban, a mohamedánok ellenőrzése alatt álló városrészben, ahol újabban a mohamedánok egymást is támadják. Shiiták a shunni mohamedánokat és fordítva: Shiiták a palesztínaiak táborait és talán a shiiták egymást is, mert amint említettük ők is két csoportra szakadtak, sőt talán többre is ki tudja. Nahib Berry az amerikai kapcsolatokkal rendelkező és mérsékeltebbnek hitt shiita vezető,a hírközlő média szerint az ő kezében van a helyzet kulcsa) a túszok megmaradt részét ezután saját embereinek őrizetében szállíttatta el a repülőtérről és rejtette el szintén valahol Nyugat-Beirutban, állítólag Country Clubhoz hasonló kényelemben helyezte el őket, csupán ágyból nincs elég. A TW-8 gépen ezután csupán a kapitány és a kezelő személyzet maradt, a kapitány halántékához pisztolyt szegeztek őrei és közben engedték, hogy nyilatkozzon: „Mind halottak lennénk, amennyiben Amerika mentőakciót kísérelt volna meg!” — ennyit mondhatott a kapitány. Röviddel utána a Frankfurti repülőtéren a nyugati világ egyik legforgalmasabb és legbiztonságosabbnak hitt, ezer rendőr által őrzött repülőtéren bomba robbant fel, három ártatlan utast ölt meg, több mint harmincat sebesített meg és páni félelmet keltett. San Salvadorban, El Salvador fővárosában terroristák géppisztolyaikkal lekaszabolták a civilbe öltözött amerikai tengerészgyalogosokat, akik a körúti kávéház teraszán töltötték szabadnapjukat. A gyilkosok a salvadori hadsereg egyenruháját viselték. Több amerikai turista is megsebesült a merénylet során. Tripoliban, (ez Kadhafi birodalma) szintén terroristák robbantottak — ellenterroristák? Egy cukorkaüzlet volt ott a célpont, ahol a közelgő mohamedán ünnepre készült édességet árultak. Mire ezeket a sorokat kinyomtatjuk, talán újabb terrorcselekedetekkel kellene folytatni beszámolónkat, így kezdődött 1985 nyara, a turizmus évada. Üzleti iroda—Business office: 4125 N. Central Park Ave. Chicago, 111. 60618 Tel: (312)478-0853/501 Ami szintén nem változott: Az amerikai hírközlő média felelőtlenül viselkedik Amikor az Algiri re-pülőtéren vesztegelt a rabul ejtett TW-8 gép, az ABC TV- rádióvállalat riporterei világgá kürtölték, hogy a Deltának elnevezett speciális amerikai erők a színen vannak és esetleg rohamot intéznek a gép ellen. Az amerikai hírközlők az Egyesült Államokból való elindulása pillanatától kezdve állandóan közölték az amerikai katonai erők felvonulását. Ez az információ természetesen időben figyelmeztette a légi kalózokat, legyenek résen és távolítsák el a foglyul ejtett gépből túszaikat. Tény és való, hogy a Reagan kormány szinte a gép elrablása pillanatától kezdve légi rohamcsapatokkal követte a fantomgép útját és több alkalommal mérlegelte ezeknek bevetését, de végülis Washington ellene döntött. Uncle Sam ujja az elrablott amerikai utasok révén most ismét a satuba szorult. A különbség a mostani incidens és az iráni 1979-es hoszszú megaláztatás között azonban mégis jelentős. Akkoriban a terrorista támadás teljesen felkészületlenül érte a legyengült Amerikát. Reagan pedig 5 esztendő alatt amennyire csak a kongresszus akadékoskodásától tehette, újjáépítette az USA hadseregét, hírszerzőit, és az FBI-t. Sőt egy terrorista elhárító, kissé az idegen légióhoz hasonló elit rohamcsapatot is szervezett, noha ennek bemutatására még mindig nem került sor, csak majdnem — éppen ezen az elmúlt héten. A Pentagon most úgy érzi, hogy az amerikai hírközlők a légikalózok kezére játszanak egymással való versengésük során és ezért hírzárlatot rendelt el a Delta erők újabb mozdulatainak részleteivel kapcsolatban. Gorbacsov első száz napja Amerikai politikai szokás: Az új seprű kezdetének kiértékelése, működése első száz napjának végén. Gorbacsov a Kreml kölyök ura — ezt most töltötte be és a New York Times ebből az alkalomból nagy cikkben elemzi moszkvai keltezéssel ottani tudósítójának tollából. Egy adomával vezeti be a „vonzó” Gorbacsov felmérését: „Kérdés: Ki támogatja Gorbacsovot a párt központi bizottságában? Válasz: Senki! Magától fel tud kelni székéből, magától jár körbe-körbe és szalad fel és alá a lépcsőkön!” A New York Times tudósítója szerint a hoszszú ideig haldokló, roskatag Brezsnyev, Andropov és Csernyenkó után a szovjet TV-nézők nem tudnak betelni az erőtől duzzadó, fiatalos Gorbacsovval. Különösen az tetszik nekik, hogy ez a nép közé vegyül, szóba elegyedik a tömeggel és ilyen jeleneteket azután a szovjet TV közvetít (6 nappal később, miután maga Gorbacsov vett részt a jelenetek vágásában és szerkesztésében!). Legendák szállnak most róla. Állítólag megparancsolta sofőrjének tartsa be az előírt sebességet és ne száguldjon a lefüggönyzött limuzin szirénaszóval, szétugrasztva a moszkvai járókelőket, amint ezt elődeik szokták tenni. Gorbacsov új, modern, más mint elődei. Az kevésbé tetszik a bürokratáknak, hogy négy minisztert közöttük az erőforrásügyi minisztérium vezetőjét nagy nyilvánosság előtt lehordott, fenyegetett, mulasztásokkal vádolt, és elbocsájtásukat helyezte kilátásba. A tömegnek természetesen ez is tetszett. A munkafegyelem helyreállítása, az alkoholizmus elleni kirohanásai azok kevésbé tetszettek a szovjet tömegeknek. A New York Times hosszasszan elemzi az új vezetőt, aki szerinte a belpolitikára és belső reformokra szegezi most szemét és első száz napjában egyáltalában nem volt ideje a külpolitikára. (Ezt egyébként is a KGB irányítja!) Azután ugyanez a lap ellent mond önmagának, mert a New York Times és minden más világlap Gorbacsov száz napja betöltése után Assadot, Szíria diktátorát mutatja társaságában Moszkvában. A TW-8 gép elrablása, a beiruti túszválság és szovjet szövetségesével való konzultáció vezette Moszkvába Szíria diktátorát. Ki tudja mennyi volt ebből Gorbacsov része? Talán mégis csak maradt egy kis ideje a külpolitikára? Uncle Sam nem alkuszik a terroristákkal Az elnök kedden sajtóértekezletet tartott (korábban előre bejelentett sajtóértekezletet), de történetesen a beiruti túszválság kellős közepén. Amerika népe tódult a képernyők köré. Legtöbben azért, mert végre akciót reméltek, visszaütést a terroristákra, valamint drámai eseményt. Aki ilyen reményekkel ült készüléke mellé az csalatkozott. A mosolytalan elnök, aki ezúttal kikapcsolta a „karizmát”, intézkedések sorát ismertette jövőbeni légi kalózkodások megelőzésére és megakadályozására, de bevallotta, hogy viszszaütésre egyelőre nem kerül sor, mert ismeretlen ellenséggel állunk szemben, nem pedig egy országgal, amely célpontul szolgálhat. És különben, is a túszok épségben való kiszabadítása az elsőrendű cél, de nem alku árán vagy mások alkura kényszerítésével. Ennek ára ugyanis újabb terrorcselekedetek ösztönzése lenne, — mondotta Reagan. A sajtóértekezlet zöme a túszok ügyével és a terrorizmussal foglalkozott, különös módon ez a komor konferencia Reagan elnök sikeres szereplései közé tartozik. Egy estére mintha fenevadak, a hírközlők is megszelídültek volna csendesen és majdnem tisztelettel vették körül az elnököt, aki megmagyarázta, hogy miért nem cselekedhet az adott pillanatban Amerika és miért nem válaszolhat sok kérdésre amit feltesznek neki. 24 óra kellett hozzá, hogy a hírközlők kikezdjék Reagant, Jimmy Carterhez, és Iránt pedig Libanonhoz hasonlítsák. Adios Peso: Argentína drasztikus reformja „Gazdasági háborút kezdtünk el! — mondja Raoul Alfonsin, Argentína első polgári elnöke, aki hosszas habozás után végre felvette a küzdelmet a példátlan mértékű argentin gazdasági válság ellen. Az elmúlt 12 hónapban az infláció mérve meghaladta az 1000 %-ot. „Többé senki, de különösen a fix fizetésű munkások nem tudnak lépést tartani az inflációval. Ezért nem lehet fokozatos javító rendszabályokkal élni. Drasztikus orvosságra van szükség. Elrendeltem az árak, a bérek és a tarifák azonnali befagyasztását!” A régi Peso-t bevonták a hét végén és ezer régi Peso-ért egy újat fizetnek a benyújtónak. A régi Peso a dollárhoz viszonyítva a következő volt: 1000 Peso $ 1.28 ellenében. Az új Peso árát 1.25 dollárban szabták meg. Az argentin kormány, hogy új pénzének értékét alátámassza elhatározta, hogy keveset bocsájt ki belőle, mindaddig amíg egyensúlyba nem hozta államháztartását. A szakszervezetek fenyegetőzve fogadták a bejelentést és sztrájkok sorát helyezték kilátásba. Alfonsin határozottan kockázatot vállalt drasztikus intézkedéseivel, ami legalább Argentína lakosságának 30 %-át kényszeríti majd életszínvonala csökkentésére. Az új elnök azonban úgy találta, hogy ennél is nagyobb kockázatot jelentett volna, ha semmit sem tesz és folytatja az ezer százalékos inflációt és a rohanást a szakadék irányába. Amennyiben a lakosság többsége és további kölcsönök támogatják Alfonsint, úgy a keserű orvosság hatással járhat. A legnagyobb veszély az, hogy a páciens, Argentína, túl hosszú ideig folytatta rossz szokásait és nem valószínű, hogy abból egyik napról a másikra kigyógyul majd, akármilyen drasztikus lesz is az orvosság. Gandhi nemcsak Gorbacsovnak tetszett, hanem Washingtonnak is Rajiv Gandhi túlélte amerikai látogatását — személye biztonságáról való gondoskodás szokatlanul magas összegeket emésztett fel, — de úgy látszik megérte, mert mind a vendég, mind a vendéglátó elégedetten váltak meg egymástól. Amerika alaposan felkészült India új vezetőjének fogadására. Az elmúlt hónapok nagy TV-sikere, a felszabadulás küszöbén álló Indiáról szóló brit TV- sorozat a „Jewel in the Crown” című angol TV- sorozat volt. Míg a filmvászonon a remek Passage to India, a gyarmati sorban élő India megkapó film portréja hódította az Egyesült Államokat. Ezután jött India 40 esztendős miniszterelnöke, aki a múlt helyett a jövőre szegezi szemét és az ex-pilóta a hi-tech iránti lázban ég. 74 esztendős házigazdája, Ronald Reagan a Fehér Házban Rajiv Gandhi tiszteletére adott banketten India Esztendőjének nevezte évünket, — és azt mondta, hogy vendége „sikeresen áthidalta a nemzedékek szakadékot... a mindössze néhány esztendőt, ami kettőnket egymástól eddig elválasztott!... Rendkívül összemelegedtünk — mondotta Reagan. És Rajiv helyeselt: „Úgy van, pontosan ez történt!” Négyszemközti hoszszú tárgyalásukon amelyhez nem kellett tolmács, Gandhi felhozta a szerinte túlzott katonai támogatást amit Amerika nyújt szomszédjának, Pakisztánnak, amellyel India három háborút vívott függetlensége kezdete, 1947 óta. Ez a támogatás kizárólag Pakisztán Szovjetunióval szembeni védelmét szolgálja. Afganisztán eseményei indokolják folyósítását — vágott vissza Reagan. Erről nem vagyunk teljes mértékben meggyőződve, válaszolta Gandhi. De a kongresszus két háza előtt elmondott beszédében Rajiv Gandhi meglepetést, — kellemes meglepetést — okozott vendéglátóinak, Amerikához közeledett Afganisztán ügyét illetően. A mi álláspontunk, Pakisztánt illetően a politikai rendezés, amely biztosítja Pakisztán szuverenitását, területi sértetlenségét, függetlenségét és jövőbeli semlegességét!” Gandhi meglepő nyilatkozata után Bush alelnök kíséretében körutat tett Texasban és felkereste a NASA űrközpontot Houston városában, továbbá a hitechket gyártó vállalatok vezetőivel is találkozott. „Nem kétséges, hogy ez a látogatás nagyobb megértést eredményez majd országaink között!” — mondotta távozásakor Rajiv Gandhi. A Reagan kormányban a látogató azt a kellemes benyomást keltette, hogy vele új korszakba lép India és távolodik nagyapja, Nehru és anyja Indira Gandhi ellenérzésétől Amerika irányában. Hol és hogy van a Sahharov házaspár? Amerikában élő rokonaik aggódnak életükért , sajtókonferenciát hívtak egybe és ezen közölték aggodalmukat. A Sacharov házaspár esetleg meghalt a rabságban. Két hónap óta semmit sem hallottak felőlük Mostoha leánya amerikai sajtóértekezletén kijelentette: A KGB magatartásából arra következtet, hogy anyja és mostohaapja többé talán nincsenek az élők sorában! Tip O’Neill könyvet ír és milliomos lesz Reagan elnök legelkeseredettebb politikai ellenfele, Tip O’Neill a demokrata többségű képviselőház elnöke, másfél év múlva állástalan lesz. 1986-ban nem lép fel ismét Massachusetts állam képviselőjeként, — ez volt az alku elégedetlen kollégáival, akik az 1984-es csúfos demokrata párti vereség után — amit a középhez húzók közül Tim O’Neill balos, vagy legalább is balkezes politikájának tulajdonítottak, — kikényszerítettek belőle. Önkéntes visszalépés 1986-ban. A testes házelnöknek azonban nem kell tartania attól, hogy nem lesz mit aprítania a tejbe. Jelentős nyugdíján túl emlékiratai megírására gondol és máris erről tárgyal. Az első ajánlatok meghaladják a milliós számot. Ez nem könnyelműség a kiadók részéről. Amit Tip eddig elmondott Reaganról az egymagában fűszeres. Például legutóbbi kijelentése amit a képviselőházban tett: Reagan elnök nicaraguai segélyének megszavazása erősen aggaszt engem, — mondotta Tim O’Neill, — mert meg vagyok győződve arról, hogy az elnök nem adja alább, mintsem hogy bemasírozzon Nicaraguába, akárcsak egy ,B’movie (vacak film) hőse és utána a Broadway parádén ünnepeltesse magát konfetti-esővel. A képviselőház vezetője Amerika történetében hasonló kijelentést még nem tett hivatalban lévő elnökről, az ellenfél támogatására. Képzelhető, hogy Tip könyve milyen kiváló kritikára számíthat a Washington Post és a New York Times részéről. Már látjuk a New York Times kritikáját: A század legjelentősebb politikai írása... Egy próféta megnyilatkozása!