Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-16 / 46. szám
A A kabuli katona Ez a fiú egyes verzió szerint 18 esztendős volt, más szerint 19 csupán. Besorozták, Afganisztánba vitték, Kabulban állt őrt, amikor a hazatérés furcsa módját választotta. Beszökött az erődként őrzött amerikai nagykövetségre és ott napokig hívatlan vendégként vendégeskedett. Mártír prímásunk, Mindszenty József forradalom utáni menekülése és az amerikai nagykövetségen töltött hosszú évei óta nem volt az USÁ- nak egy ilyen kényelmetlen vendége! Schultz külügyminiszter Moszkva felé tartott. Útközben érte a hír az incidensről és arról, hogy a kabuli amerikai nagykövetséget szovjet csapatok gyűrűzik és az afgán báb, Babrak Karmai katonái. Az ügyvivő hiába érvelt a szovjet újonccal, ez nem tudta mire határozni magát. Egyre azt hajtogatta, hogy hazavágyik, és egyáltalában nem szereti ezt az afgán háborút. Végülis a kabuli szovjet nagykövet kétszeri látogatást tett az amerikai nagykövetségen vendégeskedő szovjet katonánál. Ünnepélyesen ígérte neki, nem lesz bántódása ha vele távozik, — hő vágya teljesül, — hazaküldik — és nem büntetik. Az amerikai ügyvivő írásos nyilatkozatot kért és kapott a szovjet katonától, Alexandertól, aki végülis rászánta magát „az önkéntes távozásra’’. Alexander Luchanov a szovjet teenager, aki megzavarta a moszkvai minicsúcsot, szintén eltűnt a színtérről. De ki szeretne cserélni jövőjével? Mesterkém avagy csiki-csuki csalódott szerelmes? Vitali Jurchenko, aki augusztusban lépett le Rómában és szeptember végén vált híressé Ameri Szovjetek nyüzsögnek a színtéren Andrej Szaharov telefonhívását a legkönnyebb megmagyarázni. A szovjet bomba atyja, a Szovjetunióban az emberi jogokért folytatott küzdelem legkiemelkedőbb alakja, a közelgő csúcsértekezlet haszonélvezője lett. Parányi mértékben. Engedélyezték, hogy beszélhessen Amerikába telepedett anyósával, menyével és később azt, hogy félig vak felesége dr. Jelena Bonner kiutazhasson és elvégeztethesse a kényes szemműtétet amelyre a Szovjetunió még nem képes. Andrei Szaharov azonban odahaza marad továbbra is, túszként, — nehogy felvágott nyelvű felesége a kint maradást válassza. Talán többször telefonálhat majd neki az olasz kórházba. Kitelepítettnek ez is óriási kiváltság! Szaharov esete engedmény Moszkva részéről. Gondosan kikalkulálták, hogy a Nyugatot kedvezően befolyásolják a csúcskonferencia előestéjén. Kis engedmény, de jobb híján a Nyugat ezért is hálás lesz majd — így számítják Moszkvában. És addig is Jelena Bonner utazása és minden Nyugaton tett lépése főcím lesz majd a nyugati hírközlő médiában, mert a Szaharov házaspár a média jórészében az emberi jogok szimbóluma lett. Miroslav Medvid esete az más Amikor az angolul nemtudó ukrán tengerész sortba öltözve és viszhatlan zacskóba csomagolt személyazonossági papírjaival a Mississippibe vetette magát, nagyon valószínű, hogy nem a KGB írta számára a script-et. Az ukrán tolmács, akivel később telefonon beszélhetett, azt mondta, hogy a fiatalember menedékjog kérése miatt menekült el a Marschal Konyev nevű super szovjet tankhajó fedélzetéről. Ugyanezt mondta később jelbeszéddel, amikor pénteken rugkapálózva hatan hurcolták vissza a szovjet hajó fedélzetére és mielőtt eltűnt volna szemük elől, a kezével keresztül vágta a torkát, jelezve, hogy mi vár rá. Amikor az amerikaiak a rákövetkező kedden viszont látták Miroslavot, addigra lecsendesedett. A szovjet kezelőszemélyzet vette át tőle a történetet és ez írta a folytatását. Miroslav Medvin most azt mondja, hogy hazamegy, éspedig saját akaratából. Azt is hozzáteszi, hogy semmire sem emlékszik abból ami vele történt. Eddigre már alkalmasint hallott a családjáról, és arról is, hogy mi lett volna velük, amennyiben nem engedelmeskedik a visszatérési parancsnak. Ami pedig megnyugvását illeti, a Szovjetunió, ha kényes szemműtéteket még nem is tud visszatartani, az ideggyógyintézetek specialistája, a kábítószerekben hatalmas ott a választás! Azt, hogy a State Department belenyugodott mindebbe a magyarázatba, azt a csúcsértekezlet közeledése magyarázza. Diplomaták, akiknek a külügyek az élet hivatása nem hagyhatják, hogy egy tudatlan ukrán tengerész alig túl a húszon beleavatkozzon a készülő csúcsba és kisiklassa azt nagy gonddal lefektetett vágányáról. Az amerikai ukránok és egyes szenátorok most átkozzák a közreműködő amerikai közegeket. De minden csoda csupán három napig tart, Miroslav Medvin hazamegy és még akkor is, ha New York előtt vezetne a Marschal Konyev útja az óceánon, a fáradt vándort és a hazátlant hívogató szabadságszobor nem látja azt. A szabadságszobrot ugyanis állvány borítja most, szépítik a 100 esztendős hölgyet, hogy szép legyen jövőre a jubileumárakában, amikor itteni jelenléte kiderült, a múlt hét kétségtelen főszereplője. , Eddig is rengeteget írtak és beszéltek róla itt Amerikában. Azt mondták, hogy ő volt a KGB mesterkémje, és átállásával a CIA mesterfogása. Jurchenko, — írták az amerikaiak — az újfajta szovjet kémtípus, — nem nő, vagy pénz volt átállásának motívuma, hanem az intellektuális kiábrándulás. Kiábrándulás a szovjet rendszerből és a felismerés, hogy a jövő nem a Szovjetunióra mosolyog. És ha már a KGB magasrangú tisztjei is követik a korábbi balett-táncosok piruetjeit, és Nyugatra penderülnek, vajon nem lehet-e messze a nap amikor maga a szovjet nép is magára ébred és lerázza láncait? Nos Jurchenko hirtelen újabbat lépett. —Visszafelé — és ezzel alapjában rázta meg Amerikát, amikor a Georgetown-i finom francia vendéglőből a „Disznó-csülökhöz” címzett restaurantból lelépett és átsétált a közeli szovjet nagykövetségre. CIA kísérőjének a búcsúzáskor ezt mondta: — Mi lenne ha én most lelépnék? Lelőnél? — Óh, dehogyis! Nálunk az ilyesmi nem szokás! — válaszolta a CIA embere — szabad vagy, ha akarsz vissza is térhetsz. — Tizenöt perc múlva visszajövök, — ígérte Jurchenko, — de ha véletlenül nem jönnék, úgy ne okold magad! — És ezzel eltűnt. Másnap bukkant fel, a washingtoni képernyőben és ott adta elő képtelen történetét elrablásáról, fogságban tartásáról, és a kábítószerekről. Mindez Moszkvában, ahol sohasem hallottak Vitali Jurchenko lelépéséről, visszatérése óriási visszhangot kapott. A hangsúly természetesen a CIA gonoszkodásán volt, és arról, hogy a furfangos és derék szovjet diplomata hogyan szökött meg és hogyan nyerte vissza szabadságát az amerikai főváros kellős közepén. Lehetséges, hogy akad olyan szovjet TV-néző, aki ennek a történetnek hitelt ad. Amerikai azonban alig akad. Legtöbben azt kérdezik majd maguktól, vajon ki fizette ki a borsos számlát a finom francia étteremben a „Disznócsülökben”? És ha olyan fontos volt ez a mesterkém, vajon miért nem ketten kísérték, és miért mentek étkezni a szovjet nagykövetség tőszomszédságába? Ezekre a kérdésekre válasz eddig még nem érkezett. De időközben fény derült Vitali családi életére: Moszkvában feleséget hagyott hátra és 16 éves fiát. De Nyugaton is volt neki kihez mennie. A férjes asszonyt Szvetlána Detkovának hívták. Egy Torontóban szolgáló szovjet közeg felesége, Vitalinak állítólag öt éven át viszonya volt vele. Lelépése után a CIA-től kapott egy kis eltávozást, Kanadában találkozott az assszonnyal, de ez állítólag elutasította, — mert jobban kedvelte a kémet, mint a köppönyegforgatót és kiadta Vitalinak az útját. Állítólag ez változtatta meg Vitali Jurchenko terveit, — ettől támadt honvágya felesége és fia után, — így a nemhivatalos, de jólértesült amerikai forrás. Szvetlána leveti magát a 27. emeletről Vagy talán úgy lökték le? Washington még magához sem tért döbbenetéből, amikor újabb hír érkezett Torontóból. — Etobioke előváros egyik felhőkarcolójának 27. emeleti balkonjáról, egy fiatalasszony vetette le magát. Ideiglenesen Szvetlána Detvoka-ként identifikálták teljesen összeroncsolt tetemét. Fogsorától remélik a végleges személyazonosság megállapítását. A kanadai nyomozó hatóságok vonakodnak nyilatkozni, azt sem árulják el, hogy vajon öngyilkosságról, avagy másról van-e szó? Reagan elnök úgy hiszi mindez talán nem volt véletlen Most minden amerikainak, így az elnöknek is megvan a maga teóriája. Reagan azt mondta, hogy a számos szovjet incidens, esetleg nem a véletlen összjátéka, hanem a Kreml manőverezése a genfi csúcsértekezlet küszöbén. „A három incidens amint szorosan egymást követi, meghökkentő, — mondotta Ronald Reagan. — Nem lehet kizárni a lehetőséget, hogy esetleg előre megrendezzék. Addig is el kell fogadnunk a történteket, abban a reményben, hogy megtettük a tőlünk telhető legjobbat!” Reagan kijelentette, hogy mindennek ellenére várakozással néz a Gorbacsovval való genfi találkozás elébe. Itt az ideje, hogy hozzálássunk az ügyek rendezéséhez, — mondotta — és végét vessük ennek a furcsa előjátéknak. Washington két feltevése Ami a főváros találgatóit illeti, táboruk két részre oszlik: Sokan hiszik azt, hogy Vitali Jurchenko mégsem volt az a teljesen új típusú kiábrándult kém. Ha nőügy rejlett átállása mögött, ez érthetőbb és viszszautasítása után a szovjet nagykövetségre való visszaszökése szintén érthető! Igen ám, de mi magyarázza az összeroncsolt holttestet Toronto elővárosában? A második változat hívei továbbra is a mesterkém feltevésben hisznek. Eszerint Jurchenko nem disszidált, hanem úgy küldték, mesterien megjátszotta szerepét, — a kiábrándult intellektuelt, találkozott magával a CIA főnökével, a láthatatlan Mr. Casey-vel — hónapokon keresztül meséket adott le a CIA-nek, kérdezősködéséből képet állított össze magának arról, hogy mit tudnak az amerikaiak a KGB-ről — azután szépen visszasétált. Még jó időben, hogy lássa Moszkvában a november 7-i parádét, a Szovjetunió születésnapjának megünneplését. Nem is beszélve arról, hogy az elkövetkező 10 napon, egészen a genfi csúcsértekezletig, a CIA felsülése és Vitali hősies hazatérése milyen pompás propaganda anyagul szolgál majd a Szovjetuniónak. Kinek van igaza? Talán sohasem tudjuk meg. Tény és valóság, hogy ennek a csúcsnak a születését sok vajúdás előzi meg. Vajon milyen szörnyszülöttre számíthatunk mindezek után? 3. oldal Régi gyengék, régi orvosságok Habsburg Ottó Ma általában a gazdasági élet javulásáról beszélhetünk, de még mindig vannak gyenge pontok, amelyek nem akarnak eltűnni. Ezek nálunk Európában majdnem kizárólag olyan üzemek, vállalatok, amelyek vagy elöregedtek, vagy egyszerűen túlhaladta őket az idő. Sokan a technológia hatásának tulajdonítják a nehézségeket, ez csupán része a problémának. Nem kevésbé esik latba ugyanis hogy térségünk állandó zsugorodása és a nemzetközi összműködés szükségessége világpiac kialakulására vezettek. Még a múlt század elején egy nagy család a saját körében előteremthetett mindent, ami megélhetéséhez szükséges volt. Ezt követte a helyi közösségek, majd az államok beavatkozása a magánéletbe. Félszázaddal ezelőtt Hitler még Németország gazdasági függetlenségéről beszélhetett, még ha sokan erős fenntartással fogadták is elgondolását. Ma viszont mindenki előtt világos, hogy még egyes földrészek sem tudják minden lakójukat mindennel ellátni. Igaza volt a francia Louis Armand-nak, amikor megjegyezte, hogy már nincsenek gazdasági autarkiák. Mindenki csak akkor lehet független, ha éppen olyan nélkülözhetetlen szomszédja, mint az az ő részére. Ennek az eredménye, hogy egymásra vagyunk utalva és hogy munkamegosztásra van szükség. Viszont ebből szükségszerűen következik az is, hogy éppen a gazdagabb és jobban felszerelt államoknak kell engedményeket tenniök a kevésbé kedvezményezetteknek. Nem várhatjuk azt, hogy egész népek beérjék a legprimitívebb gazdasági viszonyokkal. Az export is arra vezet, hogy az új országokban szükségszerűen olyan gazdasági ágak jönnek létre, amelyek a régiek átállását teszik szükségessé. Ennek folytán természetes, hogy Európában néhány gazdasági ág zsugorodni kényszerül, vagy esetleg teljesen eltűnik. A világpiac más ágain kell jobb érvényesülést keresniök. Ez persze sok fájdalmas válságra vezet. Legutóbb az angol szénbányászok sztrájkja mutatott rá világosan erre a körülményre. Aki tudja, hogy a bányászat milyen mértékben járult hozzá Anglia múltbeli nagyságához, megértéssel van az érintettek emberi tragédiája iránt. Viszont Skargill szakszervezeti vezért terheli a súlyos felelősség azért, hogy nem hívta fel időben tagjainak figyelmét a közelgő válságra és hogy belevitte őket egy reménytelen harcba a gazdasági szükségszerűség ellen. Ez csak vereséggel végződhetett. Ami Angliában történt az elmúlt hónapokban, megismétlődhetik a jövőben a kontinentális Európában is. Ezért nem szabad elfelejtenünk az angol bányászsztrájk tanulságait. A vállalatok életképességének megítélésénél a legfontosabb tényezők: versenyképességük a világpiacon és technológiai fejlettségük. Úgyszólván minden nagyvállalat átszervezésénél elkerülhetetlen sok munkaalkalom megszűnése. A sok subvenció, amit ma — főleg Európában — a vállalatok kapnak, nem oldja meg, hanem csupán elodázza azt, ami elkerülhetetlen. Nem lehet a közösséget a végletekig életképtelen üzemek eltartásával terhelni. Nyugat-Európában ez a fejlődés az acéliparban mutatkozik legerősebben. Sok fejlődő ország gyors iparosodása következtében évek óta túltermelés van acélban. Néhány európai üzem időben átállott és ezek valószínűleg átvészelik a válságot. Viszont sok más abban reménykedett, hogy állami támogatással fenn tudja magát tartani. Ma viszont közeledik a döntés ideje. Áll ez a Saarvidék acéliparára is. A német szakszervezetek, mint az I.G. Metall, azt követelik, hogy a válságot az üzemek államosításával oldják meg. Viszont a gyakorlat azt mutatja, hogy az államosítás a legtöbb üzemnél nem hozott semmiféle javulást. Követelése azért is veszélyesen irreális, mert alapja tisztán ideológiai formula, néha egyszerű hatalomvágy. Az államosítások, majdnem kivétel nélkül, eredményteleneknek bizonyultak és komoly megterhelést jelentenek az adófizetőknek. Támogatóik azzal igyekeznek szépíteni balsikerüket, hogy általuk a termelési eszközök a közösség tulajdonába kerülnek. Ezzel szemben az igazság az, hogy az államosítások az állami közigazgatás hatalomátvételére vezetnek a közgazdaságban. Minden vállalkozás sikerének alapja az előrelátás, a helyes tervezés. Alkalmazható rá is a régi francia megállapítás, hogy „gouverner c’est prévoir”, „a kormányzás titka az előrelátás”. Ezzel szemben a közigazgatás feladata a mindennapi problémák megoldása. Ezért az állami tisztviselők nem alkalmasak üzemek vezetésére. Nem csoda, hogy a legtöbb államosított üzem nyakig van adósságban. Súlyos megterhelést rónak a még szabadon működő vállalatokra. Intő példa erre a Mitterrand elnök rendeletére államosított üzemek sorsa. Míg azelőtt jelentős adófizetők voltak, ma súlyos megterhelést jelentenek a francia államháztartásnak. Ezenkívül az államosított üzemekben több munkaalkalom veszett el, mint a magánüzemekben. Másik nagy gyengéjük az, hogy az állami támogatás kényelmes tudatában elhanyagolják a szükséges modernizálást, ami gyakran gazdasági pangásra, megmerevedésre vezet. Vagyis végeredményében az államosítások nem védik a munkapiacot sem. Az élet gyorsulása következtében a nagyüzemek állandóan arra kényszerülnek, hogy termelésüket átszervezzék, ami a legtöbb esetben munkaalkalmak megszűnésével jár. Viszont előttünk van Japán példája, ahol ennek ellenére teljes a foglalkoztatottság és az államkincstár nincsen túlterhelve. A felkelő nap országában nem-produktív közigazgatási kiadások az össztermelés 19%-át teszik ki, míg Németországban a 47%-át. A többi európai ország adatait le se merjük írni. Ennél talán még fontosabb az, hogy Japánban ma egy erős, jómódú középosztály alakult ki, míg Európában, az adóteher és a bürokratikus papírmunka nyomása következtében a középosztály elsorvad. Pedig új munkaalkalmak éppen az ő tulajdonában lévő közép- és kisüzemekben nyílnak. A munkanélküliség nem elkerülhetetlen sorsszerűség, hanem a helytelen tervezés, a prioritások fejtetőre állításának eredménye. A régi orvosságok nagyobb adagokban való adagolása nem hoz megoldást. A gazdasági fellendülést csak a modernizálás, a változott időkhöz való alkalmazkodás és főleg a középosztály erősítése hozhatja meg. Az elmúlt tíz évben Európában több mint 100 millió márkát (mintegy 75 millió dollárt) pumpáltak, állami szubvenció formájában az acélüzemekbe. Mit lehetett volna ennek csupán egy töredékével produkálni, ha egészséges középüzembe fektetik be ? Újabb kongresszusi ülésszak? November 1-e volt a kitűzött határideje a kongresszus idei ülésszaka befejezésének. De annyi az elintézetlen ügy és a Reagan javasolta adóreformok körül akkora csatározás tört ki, hogy az egész éjszaka és egész weekend során tartó ülésezést az őszi szakasz kinyújtása követheti és talán egészen télbe nyúlhat, Karácsony küszöbéig, december 20-ig. Ez lehetővé tenné nem csupán az adóreform, hanem a farm törvénykezés vitájának befejezését is. A Szovjetunió ismét fegyvert szállít Nicaraguának_______________ A Reagan-kormány a hét elején bejelentette, hogy az elmúlt hetek során újabb súlyos növekedés történt a Nicaraguába irányuló szovjet fegyverszállítás területén. Október 20-án az USA légimegfigyelése a SR-71 Blackbird felderítő repülőgép felvételei arról tanúskodtak, hogy szovjet és bulgár hajók Kuba kikötőjébe, Martelben fegyverszállítmányt raktak ki. A Fehér ház szóvivője nem részletezte a szállítmány tartalmát. De kormánykörökből származó értesülés szerint legalább 23 szovjet tankot tettek partra Martelben és raktak át két ott várakozó nicaraguai teherszállító hajó fedélzetére. Nicaragua kormánya mindig azzal mentegette magát, hogy kizárólag védelme biztosítására vásárol fegyvereket a Szovjetuniótól. „Nos a szovjet T-54-es és 55-ös tankok nem éppen a védelmet szolgáló fegyverek!” — mondotta az amerikai közeg gúnyosan. És hozzátette azt is, hogy nem valószínű, hogy Kuba lett volna a rendeltetési hely, mert Kuba már kapott tankokat Moszkvától és egy még modernebb évjáratot. Az amerikai kormánykörök szerint Nicaragua fegyverkezése a szomszédok: Guatemala, Honduras, Costa Rica és El Salvador megrémítését szolgálják. Háborúskodás a csillagháború körül Ahogy közeledik a genfi csúcsértekezlet, úgy forrósodik a hangulat a pró- és kontra stratégiai védelmet szolgáló kezdeményezés, az SDI mellett és ellen ágáló csoportok között. A Concerned Scientists csoport,a tudósokból és azoknak álcázott ádáz ellenzékből álló agitátor csoport ezen a héten 70 ezer dollárt költ az anti csillagháborús TV- hirdetésekre. Ebben arra bíztatják Reagan elnököt: Dobjon egy bombát az oroszokra, a meglepetés bombáját, és jelentse be, hogy hajlandó feladni a fegyverkezési versenyt, mert akkor egész biztosan az oroszok hasonló gesztussal válaszolnak rá. A több női csoportból alakult új koalíció: „A Women for a Secure Future” — „Nők a biztos jövőért”(három alapító tagja a Daughters of the American Revolution — a Renaisssance Women — és a National Federation of Republican Women női clubok — egészen más nézetet vall, mint az aggódó tudósok. A női csoportokból álló új koalíció az SDI- ben látja Amerika jövőjének biztosítását és emellett fog agitálni. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!