Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)
1986-09-13 / 37. szám
A Chernobyl Syndrome Fercsey János Skandináviai angol tudósítók jelentik, hogy a svéd hatóságok elrendelik tízezer rénszarvas elpusztítását... többezer tonna „blue-berryt” kell elégetni... Észak- Lengyelországból jelentik, hogy a gyermekek haja kihullt... Ukrajnában ezrével pusztultak el a mezei egerek... íme a Csernobil-katasztrófa néhány következménye, négy hónappal később. Hivatalos szovjet jelentések szerint eddig 30 ember meghalt és 120.000-et kellett elszállítani Csernobil és a mellette felépült munkásváros, Prgojet körzetéből. Az atomsugárzás biológiai hatása emberekre, állatokra és növényekre hosszútávon kiszámíthatatlan. Ismeretes, hogy a szovjet hatóságok három teljes napig nem jelentették be a katasztrófát: az ukrajnai egészségügyi miniszter csak tíz nappal később adott tanácsot, hogyan védekezzék a lakosság a sugárzás ellen, és Gorbacsov csak három héttel a szerencsétlenség után beszélt a televízióban, Nyugatot ostorozva. Most azonban, augusztus 25 és 20 közt, a Szovjetunió hivatalosan adott át Bécsben egy analysist Csernobilről az IAEA-nak, az Egyesült Nemzetek rendszeréhez tartozó Nemzetközi Atom Energia Ügynökségnek, a jelentés 25 szovjet szakértő munkája. (A szovjet analysist néhány nappal korábban megszerezte a tokiói ,,Asahi Shimbun”, — a világ legnagyobb, több mint tízmillió példányszámú napilapja — és megállapította, hogy ,,a csernobili katasztrófa szakértő becslések szerint 30-40-szer több halálos hamut repített fel, mint az 1945-ben Hiroshima és Nagasaki fölé ledobott atombombák.”) A 382 oldalas szovjet jelentés szerint a szerencsétlenséget „emberi tévedések sorozata” okozta, egy kísérlet során. Tizenkét technikust és felügyelőt elbocsátottak és kizártak a Pártból. Ezek a bűnbakok felelősek a robbanásért. Ugyanakkor a szovjetek tagadják, hogy „leolvadás” történt, viszont nyugati specialisták megállapították, hogy csakis így lövelhetett fel a reaktor olyan mennyiségű rádióaktív anyagot, amit Svédországban mértek. Bár a szovjet jelentés néhány része hasznos lehet nukleáris szakértők számára, akik tanulni akarnak Csernobilből, Moszkva nyilvánvalóan nem fedte fel a felrobbant reaktor minden titkát. A csernobili ugyanis régi típusú atomreaktor volt, eredetileg arra szánták, hogy atomfegyverek részére plutóniumot termeljen. Nyugati lapok moszkvai tudósítói beszámoltak arról, hogy négy hónappal „Csernobil” után a szovjet technikusok még nem tudták ,,koporsóba zárni” a megsérült reaktort. A terv legfontosabb és legnehezebb része — amire még nem volt példa — egy acélból és cementből készült rendkívül vastag bázis áthúzása a reaktor alatt. Közben arra is vigyázni kell, hogy a még izzó reaktor hője lelohadjon, mert magasabb hőfokon újabb robbanás következhet be. (Ezt mondta nekem is az Atom Szervezet egyik technikusa, Bécsben, három héttel a csernobili robbanás után. Hozzátette, hogy amennyiben sikerül lezárni a reaktort, a „cementkoporsót” nem szabad kinyitni legalább kétszáz évig.) Felicity Barringer, a „The New York Times” egyik moszkvai tudósítója azt írta, hogy a szovjet hatóságok még „a sírba zárás stratégiája” mellett állnak, bár a munka nehéz, egyrészt a reaktor formája miatt, másrészt azért, mert nincs elég cement. „A rádióaktív sugárzás a reaktor közelében még olyan magas, hogy a munkát végző darukat és buldózereket „remote controllal” irányítják.” Az ukránok, furcsa módon, Csernobil után felfedezték a Bibliát. Kievben az volt a katasztrófa első jele, hogy feltűntek az autóbuszok: valamennyit leirányították Prypjethez, a Csernobil melletti munkásvároshoz, amely ma lakatlan, „kísértetváros”. Mivel napokig, sőt hetekig nem kaptak megbízható híreket, a templomhoz fordultak. Az ateizmus hosszú évtizedei után az ukrán nép ma is vallásos, vagy legalábbis babonás. Londoni tudósítók jelentették Moszkvából: az ukránok felfedezték, hogy a „Kinyilatkoztatás” szövege szerint „egy csillag lezuhant és katasztrófát okozott, megmérgezte a vizeket és sok ember meghalt.” A lezuhant csillag neve angol fordításban: „wormwood” volt, ami ukránul Csernobilt jelent. Csernobil Ukrajnában egy keserű növény, amit vidéken háziszerként gyomortisztítóként használnak. A félelem az Apokalipszistől olyan méretű, hogy a „Literaturnaya Gazeta” megkérdezte a kievi érseket, mi a véleménye a „csernobilbabonáról”. Az Ortodox Egyház érseke — természetesen szorosan Moszkva ellenőrzése alatt — óvatosan ezt mondta: „Mi emberek nem tudhatjuk, mikor következik be az Apokalipszis. Sajnáljuk, hogy olyan sok keresztény áldozatául esett hazugságoknak, amelyeknek célja az, hogy megrendüljön hitünk a Szovjetunió politikájában.” (Az ukrán szöveg szerint, a „Kinyilatkoztatások” nyolcadik strófájában, a 10. és 11-ik vers szövege: „...és a harmadik angyal megszólalt és az égből lezuhant egy nagy csillag, égve mint egy lámpa és a folyók harmadrészére esett és a vizek forrásaira. — És a csillag neve „wormwood” — Csernobil — volt, és a vizek harmadrésze „Csernobil” lett és sokan meghaltak a víztől, mert keserű lett.”) Csernobil egyik tanulsága — és ez nem babona — az, hogy nem lehet hinni a szovjet politikusoknak. Gorbacsov Mitterrand francia elnöknek De Gaulle-t idézte, „Európát, az Atlanti Óceántól az Uraiig”. (Persze, Gorbacsov ezt megfordítaná, ő egy Európát kíván, az Uraitól az Atlanti Óceánig.) A Kreml új lakója, akiből a nyugati sajtó „emberarcú szovjet, politikust” formált, egy békés és nyugodt Európa képét vetítette Nyugatra, de Csernobil és főként az utána következő szovjet titkolózás megmérgezte a légkört és a gorbacsovi kép miragezsá, délibábbá változott. Egy másik tanulság Szaharov tragikus sorsa. Szaharov, aki nagy ambícióval gyártotta le a szovjet hidrogén-bombát — egyidőben Teller Edével, az amerikai H- bomba megteremtőjével — rádöbbent arra, hogy a szovjet vezetők az atomot nem békés célokra, hanem világhatalmi hódító törekvésekre akarják felhasználni. Rövid idővel a H-bomba legyártása után Andrei Szaharov feliratokban intette Moszkvát az atom technológia felelőtlen felhasználásától. Ahelyett, hogy megfogadták volna ennek a nagy tudósnak és emberbarátnak tanácsait, a szovjet hatóságok lassú halálra ítélték, száműzve őt Gorki távoli, jeges városába. Mint tudjuk, Csernobil felől a rádióaktív anyag először a balti államok, Finnország és Svédország fölé sodródott. Kéthárom nap múlva az atomfelhő Közép- Európába, Bajorország, Jugoszlávia és Olaszország felé, majd később Ukrajna fölött a Balkánra, Romániába és Bulgáriába került, május első napjaiban pedig a Fekete-tenger és Törökország fölé. Csernobil messze van Amerikától, mégis közelebb van, mint sokan gondolják. Szovjet technikusok ugyanis két év óta építenek egy Csernobilhez hasonló atomreaktort a kubai Santiago közelében. A Csernobiltől több mint 700 kilométer távolságban lévő Svédországban riasztó rádióaktív méréseket végeztek Csernobil után, a kubai partok pedig alig 150 kilométernyi távolságra vannak Floridától. Hová fogják kiüríteni Miamit és Fort Lauderdalet, ha felrobban a kubai Csernobil? — kérdezték Florida lakosai. Érem-sorozat Budavár visszafoglalásának emlékére Az öt éremből álló sorozat az egyik legkiválóbb érem-művész, Bodó Sándor klasszikus remeke. Megörökíti a magyarság élet-halál harcának és Buda felszabadításának döntő mozzanatait: XI. Ince pápa szerepét a nyugati országok összefogásában; a Szentszövetség hadainak gyülekezését Párkánynál; Budavár ostromát; a három felé szakított ország elszánt önvédelmét; a 150 éven át folyó végvári harcokat. Az érmek másik felét Budavár jelképe díszíti. A sorozat 7" — 10” díszes dobozban bronz ($195.-) és aranyozott ($295.) kiadásban kerülnek forgalomba. A fő érem (3") a vár ostrommal és „A Kereszténység Védőpajzsa" (2.5”) külön dobozban is kaphatók (bronz $35., aranyozott $60.). A dobozokat angol—magyar nyelvű ismertető füzet kíséri. A nyugati civilizációt mentő hősi küzdelmünk e beszédes művészi dokumentuma ott kell legyen, áldozatos egyének és társadalmi szervezetek felajánlásából, a nagy múzeumok és egyetemek történelmi osztályán, ahol millióknak szól majd a magyarság történelmi érdemeiről. Legyen a fő ajándéktárgy elsősorban idegenek részére. Legyen kitéve minden magyar otthon díszhelyén, hogy a Hazán kívül született új nemzedék tudatába vésődjék a hősi magyar múlt. Az érmek már most előjegyezhetők (Hungarians for Life and Future, 302 Portola Rd., Portola Valley CA., 94025) és szeptember folyamán kezdődik a postázásuk. A sorozat számozott példányokban jelenik meg. Postaköltség egyes éremért $3.-. Sorozatért $5.-. Két halál Fáy István Mindazok, akik Kain és Ábel történetét ismerik a Bibliából, jól tudják, hogy az erőszak, a gyilkosság egyidős az emberrel. Akiket megölnek azok „általában meg szoktak halni” és temetésükkor szép gyászbeszédekben méltatják „nagyszerű” földi pályafutásukat. Kimúlásuk mindig ugyanaz, a különbség kizárólag a tettet elkövető személy lelki okaiban különbözik. Az emberölés leggyakoribb okai: hirtelen harag, féltékenység, bosszú, vagy anyagiak, mint örökség megszerzése, vagy közönséges rablógyilkosság. Mindezeken felül természetesen sok más egyéb is közrejátszhat. Ötvenhatvan esztendővel ezelőtt csak ilyenekkel találkoztunk. Azóta sokat haladt a világ és napjainkban mind gyakoribbá váltak a szexuális gyilkosságok és ami a legszomorúbb, hogy kisfiúk és kislányok is sokan vannak az áldozatok között. Ugyancsak mindennaposak a hatósági közegek elleni fegyveres merényletek. Aki a televíziót nézi és olvassa az újságokat, naponta találkozik ilyenekkel. Korunk humanista, vagy inkább álhumanista mozgalmai, a pszichiáterek, pszichológusok, papok, ügyvédek, az „általános emberi jogok” megszédített aktivistái mindenre találnak magyarázatot és egyhangú igazságként hirdetik, hogy nem a gyilkos a bűnös, hanem a társadalom, mely igazságtalanságaival erre a végső lépésre kényszerítette őket. Még jó, hogy a „bűnös” társadalom a „humanitás” nevében űzött destrukciót idióták garázdálkodásának tartja. Néhány nappal ezelőtt beállított hozzám két tiszteletreméltó matróna, akik a szokott jelmezükben, a klepetyusban és a fityulában, — mely úgy néz ki, mint a katonán a menetöltözet — elmondták, hogy tanítani szeretnének, mert ők „aktivisták”. Mondtam, hogy akkor Isten éltesse őket. Azonnal megkérdezték, hogy a gyilkosokat és szextámadókat, vagy társadalmunkat tartom-e felelősnek az erőszakok elkövetésében. Közöltem, hogy én valamennyit kihallgatás nélkül felhúznám az első fára. Nagyon felháborodtak és kioktattak, hogy elmaradott, elfogult, elaggott és még egyéb ,,el”-ektől fertőzött alak vagyok, mert „szegény” gyilkosok ártatlanok. Nem vagyok udvariatlan ember, de elfogott a „harctéri idegesség” és közöltem velük, hogy igen nagy kár volt a boszorkányégetést beszüntetni. Ugyanakkor ajánlottam nekik — mint Pesten mondtuk egykor, — hogy sürgősen hagyják el a kerthelyiséget és inkább menjenek el abba az exkluzív lebujba, ahol az „ártatlan” gyilkosok, akik éppen paroson vannak a rumot abszinttel keverik, mert annyira mértékletesek, hogy nem szeretik az erős italt. Most pedig jöjjön a két gyilkosság, mely nem szokatlansága, hanem hivatalos kezelése miatt nagy hullámokat kavart fel úgy a sajtó, mint a társadalom körében. Első gyilkosság: Ez év július 20 körül a szolgálatát teljesítő Marcel Simard rendőrt St. Hubertban, Montreál egyik külvárosában két bandita szolgálata teljesítése közben hátulról agyonlőtte. Özvegyet és három árva kisgyereket hagyott maga után. A felháborodás országos méretet öltött, de érdekes módon akadt olyan szervezet, melynek szószólója kijelentette, hogy ez a saját hibája. Indokolása felér egy őrültek házában kezelt paciens véleményével. Szerinte Simard hibát követett el, amikor rendőr lett. Halála oka pedig, hogy aznap, amikor meggyilkolták éppen szolgálatban volt és két „békés” járókelőt megsértett „alapvető emberi jogaiban”, amikor meg akarta kérdezni kilétüket. Amint a nyomozás megállapította, az egyik, Carol Pinel nyolc nappal előbb kapta meg a feltételes szabadlábra helyezést (parol), a másik pedig, Louis Troulen éppen egy éve. Mindkettőnél 0.303 pisztoly volt, azaz igen nagy kaliberű. Mint a rendőrség szószólója mondotta: „Nyilván nem templomba indultak.” A hősi halott temetését július 29-én tartották, melyen az egész ország rendőrsége képviseltette magát többszáz fővel. Aki nézte a TV- közvetítést, azt is láthatta, hogy mennyire őszinte volt a gyász és méltóságteljes a szertartás. Ettől függetlenül Quebec tartomány államügyésze, Gerard Lutulippe olyan megjegyzést tett a temetéssel kapcsolatban, mely a rendőrség körében általános felháborodást keltett. Kijelentette: „Méltóságteljesebbnek képzeltem a bajtársak által megrendezett temetést és nem gondoltam, hogy ezt az alkalmat politikai céljaik kifejezésére használják, követelve a halálbüntetés azonnali visszaállítását és a „páros” megszigorítását. E megjegyzésre Simon Martell hadnagy a St. Huberti Rendőr- Testvériség elnöke válaszolt a következőképpen: „Visszataszítónak találom, hogy az az ember, aki hivatalból Quebec tartomány első számú rendőrtisztje, egy nappal a gyászszertartás után ilyen kijelentéssel botránkoztatja meg bajtársait. Mr. Latusippe nem vesz tudomást arról az áldozatról, melyet az elhunyt halálával a társadalomért hozott. Képtelen belátni, ha Simard bajtársunkat nem ölik meg, akkor legalább másik négy-öt polgári személy lett volna az áldozat.” Martell hadnagy ugyancsak megdöbbenéssel beszél arról, hogy az ottawai főállamügyész, James Kelleher, nem vett részt a temetésen, hanem a szomszédban lévő Laval Fegyházat látogatta meg ugyanakkor, hogy lássa a rabok „nyomorúságos” állapotát, (...he chose to go visit prisoners in their misery”... Úgy látszik, hogy a törvény és a jog magas képviselői igen rossz néven veszik, ha azok akik az állam, élet és vagyonbiztonságnak életüket is kockáztató védelmezői, élnek a jogaikkal és véleményüket nyilvánítják. A látszat az, hogy a föderális és provinciális kormány vádat képviselő ügyészei a bűnözők „emberi jogait” jobban respektálják, mint azokét, akik ezt védik. Ugyancsak július végén történt, hogy a gyönyörű, egészséges 11 éves kislány, Alison Parrott, aki talán 8-10 év múlva hazájának olimpiai bajnokságot nyert volna és éppen egy ifjúsági versenyre készült, telefonhívást kapott, hogy menjen a Varsity Stádiumba, mert aki hívja sportfényképész és felvételeket szeretne készíteni róla. Elment, de többet nem tért vissza. Eltűnésének bejelentése után többszáz rendőr és önkéntes kereste, míg két nap múlva mezítelen holttestét megtalálták a Humber folyó partján. A post mortem orvosi vizsgálat megállapította, hogy a vadállati gyilkos előbb megbecstelenítette, azután megfojtotta. A rendőrség 50.000 dollár jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. Tragédia a szülőknek, tragédia a társadalomnak, amikor egy tehetséges, szép gyermek ilyen szomorú véget ér. Temetését augusztus 1-én tartották nagy részvét mellett. 800 hozzátartozó, iskolatárs, barát és sok idegen siratta a viruló fiatal élet elvesztését. A templom előtt röpcédulákat osztogattak a kislány fényképével, ruháinak rajzával, melyet utoljára viselt és ismét felszólítottak mindenkit a nyomravezetésre. A szertartást a United Church egyik templomában végezték, szívből megsiratva az áldozatot. Ez nem lenne cseppet sem érdekes, legfeljebb nagyon szomorú. Ám érdekessé teszi a gyászbeszéd, melyet Rev. Clifford Elliot mondott. Természetes, hogy nem tagadta meg egyháza princípiumait. Ez a kommunista gerillákat, délafrikai négereket, abortust támogató, halálbüntetést ellenző, homoszexuálisokat pappá szentelni akaró politikai klub mindig szemben állt a fundamentalista kereszténységgel. Most sem tett mást az igehirdető. Mint a napilapokból megtudtuk, gyászbeszédében a következőket mondta: „Összejöttünk, hogy gyászoljuk a veszteséget és biztosítsuk a családot (a szülőket Pétert és Lesleyt) részvétülrél.Péter és Lesley mindenképpen ellenezték a halálbüntetést (...have been opposed to capital punishment and still are...) és most is azt teszik! Természetesen keresztülmentek a harag és elkeseredés fázisán, de ez nem változott gyűlöletté, vagy bosszúvággyá.” Imájában pedig kijelentette: „Remélem, hogy a gyilkost megindítja a gyász és a szeretet megnyilatkozása”. (...will moved by this outpouring of grief and love today.) Nem tudom hogy a derék gyilkos „megindult-e”, vagy sem, bár nem tartom valószínűnek. Abban azonban biztos vagyok, hogy a hülyeség határán mozgó pietizmus nemcsak benne, hanem sok másban is felvetette a kérdést, hogy a kiváló szónok épelméjű-e. Jellemző, hogy a fent idézett propaganda szólamokat senki nem tartotta ízléstelennek és nem bírálta. Itt tart ma társadalmunk, mely már több, mint a sok évtizedes agymosás következtében beállott lelki aberráció. Még az a szerencse, hogy hihetjük, a „silent majority”, az óriási többség egészséges és rá sem hederít a „humanista” széplelkekre. Mindenesetre nagyon érdekes, hogy nagyrabecsült miniszterelnökünk, pártja elsöprő győzelme után ígéretet tett a közvélemény nyomására, hogy parlamenti szavazást fog elrendelni a halálbüntetés kérdésében, melyre minden pártfegyelem nélkül szabadon szavazhatnak az illetékesek. Hát hol vannak a honatyák, hogy megkérdezzék az államfőt: Mikor? Második gyilkosság: Felépült az első új falu Csernobil mellett A csernobili katasztrófa miatt otthontalanná vált 100.000 ember számára épülnek az új házak. A Szelszkaja Zsimny című szovjet napilap jelenti, hogy az 52. építendő új falu közül az első elkészült Makarov körzetében, 150 házba beköltözhetnek a lakók. Szovjet jelentések szerint 7.250 új falusi háznak kell elkészülnie októberig, ezenkívül 6.000 házat újjáépítenek és lakhatóvá tesznek. A kitelepített családok egyrészét Kievben és Csernyigovban helyezték el. Az építkezési program 50.000 embert mozgósít. Természetesen fiatalok és Komszomol-tagok. A Szelszkaja Zsizny szerint 40 ifjú kommunista brigád érkezett a különféle szovjet köztársaságokból,Kazahsztántól Üzbegisztánig, Grúziától Litvániáig, mindenhonnan. A legelső, elkészült új falu, Ternopolszkoje, a makarovi körzetben van, mintegy 130 kilométerre a csernobili erőműtől. Az építkezés sürgős, a nyárvégi idő már hűvösre fordult Ukrajnában, a tél beállta előtt mindent be kell fejezni. Annál is inkább, mert októberben be akarják indítani a csernobili atomerőmű első és második reaktorát, addigra az ott dolgozóknak újra valahol elérhető közelben kell lakniuk. A Novoje Vremja szerint, a megrongálódott reaktor sugárzása gyakorlatilag megszűnt. De hogy hol tart az alábetonozás, amelynek a rádióaktív sugárzás terjedését kell megakadályoznia a föld alatt, arról nem szólnak a jelentések. Arról sem, hogy érzik magukat a családok, a nagymamák és a kisgyerekek, a kényszerköltözködés utáni új otthonokban. k Mit jelent a bhuttoizmus? Benazir Bhutto, a korábbi kivégzett diktátor hazaengedett leánya aki Pakisztán népének felpiszkálásával szeretné Zia elnököt kibuktatni és „az utca akarata” értelmében a helyét, elfoglalni, beszédében állandóan a bhuttoizmust emlegeti mostanában. Ez szerinte az alkotmányhoz, a független bírósághoz, a szabadsághoz, a munkások védelméhez való visszatérés lenne. De Pakisztán középosztálya, hadserege és értelmiségének jórésze számára, a korábbi diktátor Ali Ulfikar Bhutto baloldali politikusból lett demagóg diktátor uralma mindennek az ellenkezőjét jelentette. Sokak számára a bhuttoizmus olyan antipatikus, hogy még Miss Bhutto ellenzéki szövetségesei között is akadt olyan prominens politikus, aki a bhuttoizmus kifejezés ejtését követeli tőle. 9. oldal