Lungo Drom, 1996 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1996-10-01 / 10. szám
1996. október Kállai Rita a „Roma Esély” Alternatív Alapítványi Szakiskolában dolgozik pedagógiai asszisztensként. Teszi-veszi dolgát, s miután hazamegy Abonyba, fogja az ecsetet, ceruzát, és hozzálát, hogy képre vigye gondolatait, amelyekre mi is kíváncsiak lettünk. Itt dolgozol az iskolában, de úgy tudom nem ez az eredeti célod. - Az elmúlt tanévben jelentkeztem a Képzőművészeti Főiskolára, de a felvételt nem sikerült. Ez azonban nem szegte kedvem, az idén ismét megpróbálom. Célom, hogy festő legyek, de úgy érzem, valami mást is választanom kell, mert egyrészt nehéz bejutni a képzőművészetire, másrész nem lehet a festészetből megélni. Ezért gondoltam, hogy keresek valami olyan iskolát, amelyik nincs összefüggésben a művészettel. Amikor nem sikerült a felvételim, úgy gondoltam, hogy megpróbálom a rajzszakot, de rájöttem, hogy oda majdnem ugyanolyan nehéz bejutni. Szeretnék valami olyan szakmát tanulni, amire szükség, igény van mint, például a szociológia. A festészet persze megmarad, hiszen ha az ember ki tud magából hozni valami veleszületett tehetséget, utána már nem tudja abbahagyni. - Van már valamilyen stílusod, vagy csak most ízlelgeted azokat? - Sajnos, többnyire csak tanulmányrajzaim vannak, különböző stílusirányzatok közül. Egyenlőre a kubizmus áll hozzám a legközelebb, talán azért mert itt a tárgyban nem a látszólagost, hanem a valóst, a főbb jellemzőt ábrázoljuk belső, szubjektív, vagy több nézőpontból. Persze lehet, hogy ez csak a kedvenc festőm, Pablo Picasso hatására bontakozott ki bennem, de ha ez valóban így van, remélem hamarosan végigjárom azt az utat, ami majd az én sajátos stílusomhoz vezet. Van egy Nietzsche idézet, ami kifejezi az ezzel kapcsolatos gondolataimat, így szól: „A művész azon az áron művész, hogy mindazt, amit a nem művészek »formálisnak« neveznek, ő tartalomnak, »magának a dolognak« érzi. Eképp persze fordított világban él, mert most immár a tartalom teljességgel formális lesz számára - életüket is beleértve.” - Mi ad ihletet? - Nem kell különösebb élmény, vagy ihlet. Amint lehet és tehetem, rögtön ecsetet fogok. Persze szokott olyan is lenni, hogy az utcán megfog valami és én egészen mást látok benne, de ezek inkább fantáziaképek. Vannak akiknek az öröm, a boldogság adja az ihletet, de számomra inkább belső harmónia van. - ... És a szerelem? - Arról meg az a vélemlényem, hogy akkor az örök, ha a csúcson véget ér, mint például a Rómeó és Júlia. Nem vagyok romantikus alkat, csak nem hiszek az örökké tartó szerelemben. Nem kellenek nekem az ilyen szélsőséges érzések. Inkább a köztes állapotokat szeretem. Szeretek harmonikusan élni. Számomra ez jelenti az örömöt. Azok a dolgok, amik másnak szürkének tűnnek. Olyanokat szeretek inkább ábrázolni, mint az idő, annak végtelensége, kezdete, vége. Szeretem a föld színeit, a természetes, meleg színeket, éppen a harmónia miatt. - Azt hiszem, hogy egy művésznek, művészjelöltnek külön lelkivilága van. Te egy egyszerű cigány családban élsz. A szüleid hogyan viszonyulnak az életformádhoz? Mit jelent számodra cigánynak lenni? - Igen, a szüleim természetesen észrevették, hogy túlságosan bezárkózom, és egy kissé féltenek emiatt. Nehezen barátkozom, és nagyon örültek, amikor elkezdtem dolgozni, emberek közé járni, mert ez valamennyire megnyitott. Az, hogy cigány vagyok, nem kellene, hogy bármivel is több érzést váltson ki belőlem, mint bármely más népből, de nekünk - a többi néppel ellentétben - a származásunk az egyik legérzékenyebb pontunk. Nem könnyű cigánynak lenni. Nehéz folyton azt bizonyítani, hogy a cigányság nem kötekedő, rosszindulatú, vagy primitív életet folytató emberek csoportját jelenti. Persze ezzel nem azt állítom, hogy a népem minden egyes tagja csupa ártatlan, védtelen bárányka. Magát az ösztönt elítéljük, mert az emberi mivoltunknak megfelelően tudatos lények vagyunk. Betonba öltöztettük a természetet, felépítettük magunknak a társadalmat tele korlátokkal és kötelékekkel amik elől különböző eufórikus állapotokba menekülünk. Az emberek szeretik az önkívületet, a tudatlan állapotot és mégis elítélik az ösztönt és azokat az embereket is, akiknek cselekedeteit, magatartásformáikat az ösztönösség motiválja. Véleményem szerint a kirekesztettséget a múltban elkövetett hibák is eredményezhetik, hiszen sokan ősei tetteinek bélyegét hordozzák magukon. K. L. Kállai Rita „LUNGO DROM” 13