Phralipe, 1998 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1998-01-01 / 1. szám

Szerkesztőségi titkár: Kelemen Éva PHRAL­IPE cigány irodalmi és közéleti folyóirat Kiadó-főszerkesztő: Osztojkán Béla Főmunkatárs: Glonczi Ernő Művészeti szerkesztő: Horváth Attila Szerkesztőség: 1084 Budapest Tavaszmező u. 6.1. em. Telefon, fax: 3-340-560 Kiadja a PHRALIPE Cigány Művészeti Alapítvány A kuratórium tagjai: Székely Sz. Magdolna (elnök) Csicsó Ilona Pósch Ildikó Felhívjuk Olvasóink figyelmét, hogy lapunkat szerkesztőségünkön keresztül terjesztjük. Előfizethető személyesen, vagy a szerkesztőség címére küldendő postai utalványon (1084 Budapest, Tavaszmező u. 6.1. emelet), továbbá banki átutalással, a PH­RALI Pl­­. Cigány Művészeti Alapítvány számlaszámán: 11714006-20044129 (OTP Bank Rt. Budapest XIV. Nagy Lajos kir. útja 19-21.) Kapható az Osiris Könyvesboltban is: Budapest V. ker. Veres Pálné u. 4-6. Köszönjük, ha előfizet! Előfizetési díj 1 évre: 648 - Ft + postaköltség példányonként: Budapestre 34-Ft vidékre 44­- Ft Nyomdai munka: Lombos Nyomda ISSN: 0865-5847 Készült: a Soros Alapítvány, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával Homológiai Kutatóintézet Szekszárd­ ­ Könyvtára A Feudális önkormányzatok A következő oldalakon olvasható „Székesfehérvár - a getőügy kronológiája című dokumentumukat a közrebocsá­tok ’97 karácsony táján azzal zárták: „A ’kronológia’itt tehát még nem ér véget!... ” Jóslatukat avagy létező jogos aggo­dalmukat fogalmazták-e meg akkor, az ma már - így ’98 január elején - tény­kérdés: a „kronológia” valóban nem ért véget. A „kronológia” - amelynek több száz oldalnyi terjedelmét lapunk csupán töredékében hozhatja nyilvánosságra - tovább „íródik”, hja mindenki, aki e ria­dalmat keltő históriába „belekevere­dett”, írja az utóbbi tíz esztendő könyör­telen mindennnapi krónikája, írja a tör­vény, amely lehetővé teszi, hogy emberek sorsa fölött más emberek kényük ked­vük szerint törvénykezzenek, írja a tör­vény, amely nem teszi lehetővé, hogy embe­rek sorsa fölött más emberek kényük­­kedvük szerint törvénykezzenek. Nem dolgunk e helyütt igazságot tenni. Mert az „igazság” a történésekben rejlik mindig, amiképpen az igazságta­lanság is ott rejtőzik minden történés­ben. Amikor tehát a székesfehérvári „gettóügy” történéseinek időrendiségét - a teljesség igénye nélkül - az olvasók elé tárjuk, abból a megfontolásból tesszük, hogy láthatóvá tegyük, miféle igazságevés, miféle törvényességen törvény­telenség fut itt párhuzamosan törvényt vé­dők és törvényt védők fáradhatatlannak tetsző, és kimeríthetetlen elszántsággal zajló „igazságkereső” munkálkodásai nyomán. De azt is meg tudjuk mutatni, ki mindenki szólalt meg, ki mindenki emel­te fel a szavát a törvényességre való hi­vatkozással, vagy esetleg, amikor már a törvény eszköztárai kifogyni látszottak, az igen erőtlennek tetsző emberiesség­re való apellátával. De meg kívánjuk mutatni azt is, ki mindenki nem szólalt meg, ki mindenki hallgatott, mint az üresen tátongó sír. Akik végigkövették az elmúlt két esz­tendő Gettóellenes Bizottság kontra Megya Jogú Város párviadalát, jó előre láthatták: az ügynek csak vesztese lehetnek. Nem egyszer tűnt úgy, hogy itt bizony újkori csákmáték, XX. századi hűbérurak ha­dakoznak újkori XX. századbéli szen­vedélyes jobbágyokkal, hogy igazságke­resők csatároznak pimasz, összevissza döntögető vámszedőkkel. A Gettóellenes Bizottság vezetője az 1990. évi rendszerváltás utáni roma pol­­gárjogi mozgalom egyik legnagyobb győzel­mének nevezte Székesfehérvár törvény­­hatósági emberei fölött aratott győzel­müket. Kijelentésében nincs okunk ké­telkedni. Már csak azért sem, mert vé­delmi rendszerükkel tényleg sikerült tükröt tartani a magyar társadalom rosszabbik fele elé, amelyben az végre láthatja saját, egyre terjedelmesebb po­csolyáit De a küzdelem - ne áltassuk magun­kat-, még valóban nem dőlt el. A törvényhatóság első emberét boszor­kányüldözői tevékenységéért saját felség­­területén megtapsolták hívei. Pedig, az államalapító után röviddel, annak egy könyvforgató rokona - világos elméjű koronás főhöz méltó módon - ellent­mondást nem tűrve megüzente: „Boszor­kányok pedig nincsenek!”. A boszorkányüldözők azonban még mindig tevékenykednek. Száza­dok óta teszik a dolgukat. Üldöznek ördögöket, boszorkányokat, de legki­­váltképp védtelen, elesett embereket. Hírünk: a „várúr” - amint azt előre lehetett tudni - persze, hogy nem tartot­ta be ígéretét. Emlékezzünk az ominó­zus képviselőtestületi döntésre, amely döntésből a „civilizált” megoldást sem hagyták ki. Azt nevezetesen, hogy az „adóforintokból”fölkínált támogatást majd úgy teszik hasznossá, hogy helyben, az odavalósi érdekvédők bevonásával „tel­kesgazdát” csinálnak a minden tekintet­ben kimerült páriákból. Hogy boldogul­janak. ők is, meg a város is. Hát nem ez történt! dr. Nagy, fegy­verhordozóinak közreműködésével „be­csomagolta” nem kívánatos portékáit. Megkísérelte exportálni őket, kit mer­re? Azután pedig, az ugyancsak nyomor­gó környező falvak „lázongása” után méltatlankodik! „Székesfehérvár polgármes­tere- tudósít a NÉPSZABADSÁG '97. de­cember 10-i száma - ezzel kapcsolatban ki­jelentette: (...) Véleménye szerint a pátkaiak tiltakozása feudális viszonyokat tükröz, hi­szen sérti a szabad költözködés jogát”. Mondja ezt a szabad költözködési jogot sértő és korlátozó feudális helyi nagy úr, Osztojkán Béla .

Next