Phralipe, 1998 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-01 / 1. szám
Szerkesztőségi titkár: Kelemen Éva PHRALIPE cigány irodalmi és közéleti folyóirat Kiadó-főszerkesztő: Osztojkán Béla Főmunkatárs: Glonczi Ernő Művészeti szerkesztő: Horváth Attila Szerkesztőség: 1084 Budapest Tavaszmező u. 6.1. em. Telefon, fax: 3-340-560 Kiadja a PHRALIPE Cigány Művészeti Alapítvány A kuratórium tagjai: Székely Sz. Magdolna (elnök) Csicsó Ilona Pósch Ildikó Felhívjuk Olvasóink figyelmét, hogy lapunkat szerkesztőségünkön keresztül terjesztjük. Előfizethető személyesen, vagy a szerkesztőség címére küldendő postai utalványon (1084 Budapest, Tavaszmező u. 6.1. emelet), továbbá banki átutalással, a PHRALI Pl. Cigány Művészeti Alapítvány számlaszámán: 11714006-20044129 (OTP Bank Rt. Budapest XIV. Nagy Lajos kir. útja 19-21.) Kapható az Osiris Könyvesboltban is: Budapest V. ker. Veres Pálné u. 4-6. Köszönjük, ha előfizet! Előfizetési díj 1 évre: 648 - Ft + postaköltség példányonként: Budapestre 34-Ft vidékre 44- Ft Nyomdai munka: Lombos Nyomda ISSN: 0865-5847 Készült: a Soros Alapítvány, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával Homológiai Kutatóintézet Szekszárd Könyvtára A Feudális önkormányzatok A következő oldalakon olvasható „Székesfehérvár - a getőügy kronológiája című dokumentumukat a közrebocsátok ’97 karácsony táján azzal zárták: „A ’kronológia’itt tehát még nem ér véget!... ” Jóslatukat avagy létező jogos aggodalmukat fogalmazták-e meg akkor, az ma már - így ’98 január elején - ténykérdés: a „kronológia” valóban nem ért véget. A „kronológia” - amelynek több száz oldalnyi terjedelmét lapunk csupán töredékében hozhatja nyilvánosságra - tovább „íródik”, hja mindenki, aki e riadalmat keltő históriába „belekeveredett”, írja az utóbbi tíz esztendő könyörtelen mindennnapi krónikája, írja a törvény, amely lehetővé teszi, hogy emberek sorsa fölött más emberek kényük kedvük szerint törvénykezzenek, írja a törvény, amely nem teszi lehetővé, hogy emberek sorsa fölött más emberek kényükkedvük szerint törvénykezzenek. Nem dolgunk e helyütt igazságot tenni. Mert az „igazság” a történésekben rejlik mindig, amiképpen az igazságtalanság is ott rejtőzik minden történésben. Amikor tehát a székesfehérvári „gettóügy” történéseinek időrendiségét - a teljesség igénye nélkül - az olvasók elé tárjuk, abból a megfontolásból tesszük, hogy láthatóvá tegyük, miféle igazságevés, miféle törvényességen törvénytelenség fut itt párhuzamosan törvényt védők és törvényt védők fáradhatatlannak tetsző, és kimeríthetetlen elszántsággal zajló „igazságkereső” munkálkodásai nyomán. De azt is meg tudjuk mutatni, ki mindenki szólalt meg, ki mindenki emelte fel a szavát a törvényességre való hivatkozással, vagy esetleg, amikor már a törvény eszköztárai kifogyni látszottak, az igen erőtlennek tetsző emberiességre való apellátával. De meg kívánjuk mutatni azt is, ki mindenki nem szólalt meg, ki mindenki hallgatott, mint az üresen tátongó sír. Akik végigkövették az elmúlt két esztendő Gettóellenes Bizottság kontra Megya Jogú Város párviadalát, jó előre láthatták: az ügynek csak vesztese lehetnek. Nem egyszer tűnt úgy, hogy itt bizony újkori csákmáték, XX. századi hűbérurak hadakoznak újkori XX. századbéli szenvedélyes jobbágyokkal, hogy igazságkeresők csatároznak pimasz, összevissza döntögető vámszedőkkel. A Gettóellenes Bizottság vezetője az 1990. évi rendszerváltás utáni roma polgárjogi mozgalom egyik legnagyobb győzelmének nevezte Székesfehérvár törvényhatósági emberei fölött aratott győzelmüket. Kijelentésében nincs okunk kételkedni. Már csak azért sem, mert védelmi rendszerükkel tényleg sikerült tükröt tartani a magyar társadalom rosszabbik fele elé, amelyben az végre láthatja saját, egyre terjedelmesebb pocsolyáit De a küzdelem - ne áltassuk magunkat-, még valóban nem dőlt el. A törvényhatóság első emberét boszorkányüldözői tevékenységéért saját felségterületén megtapsolták hívei. Pedig, az államalapító után röviddel, annak egy könyvforgató rokona - világos elméjű koronás főhöz méltó módon - ellentmondást nem tűrve megüzente: „Boszorkányok pedig nincsenek!”. A boszorkányüldözők azonban még mindig tevékenykednek. Századok óta teszik a dolgukat. Üldöznek ördögöket, boszorkányokat, de legkiváltképp védtelen, elesett embereket. Hírünk: a „várúr” - amint azt előre lehetett tudni - persze, hogy nem tartotta be ígéretét. Emlékezzünk az ominózus képviselőtestületi döntésre, amely döntésből a „civilizált” megoldást sem hagyták ki. Azt nevezetesen, hogy az „adóforintokból”fölkínált támogatást majd úgy teszik hasznossá, hogy helyben, az odavalósi érdekvédők bevonásával „telkesgazdát” csinálnak a minden tekintetben kimerült páriákból. Hogy boldoguljanak. ők is, meg a város is. Hát nem ez történt! dr. Nagy, fegyverhordozóinak közreműködésével „becsomagolta” nem kívánatos portékáit. Megkísérelte exportálni őket, kit merre? Azután pedig, az ugyancsak nyomorgó környező falvak „lázongása” után méltatlankodik! „Székesfehérvár polgármestere- tudósít a NÉPSZABADSÁG '97. december 10-i száma - ezzel kapcsolatban kijelentette: (...) Véleménye szerint a pátkaiak tiltakozása feudális viszonyokat tükröz, hiszen sérti a szabad költözködés jogát”. Mondja ezt a szabad költözködési jogot sértő és korlátozó feudális helyi nagy úr, Osztojkán Béla .