Kovács József Hontalan: Pörgő ezüsttallér (Pécs, 1993)
Kovács József költő, hírlapíró Mohácson él. Eddig megjelent műve: Ismeretlen cigány ének - versek 1991. ÖNARCKÉP ARC Egy indián arca néz vissza rám a tükörből, pedig cigány vagyok csak. Barátaim szerint is inkakincs-arcom van. Szerethető, elherdálható, szétszedhető. Revolverrel szétlőhető, mint bárki embertársamnak a Földgolyón. Kölyökkorom óta rendszeresen vertek a rendőrök. Ököllel ütötték az arcom. Anyámtól kérdeztem, miért? Mert emberi az arcod, mondta. Embernek lenni annyit jelent, védtelen vagy minden erőszak ellen. S kiszolgáltatottá szellemi és fizikai elnyomásoknak. Mert nemcsak az egyes embernek, de az egész emberiségnek szellemére és érzelmeire, mint óriás varangyok rátelepszenek a politikusok és katonák. A politikusoknak szétfolyó, a katonáknak automata arcuk van. Hitlernek sakál, Sztálinnak dögkeselyű arca volt. Elégették, vagy szögesdróttal kötözték össze az emberarcok millióit. Lehet, elégetik, vagy szögesdróttal csomózzák össze arcom, mert szabad vagyok és vigyázok emberi tartásomra. Szabadnak lenni annyit jelent, nem engeded bemocskolni az arcod. Nem fogadod el az emberiséget nyomorító hatalmak, a politikusok és a katonák világokat pusztító erkölcsét. Hernádi Gyula mondta, hogy megmártom az arcom a másik ember arcában, ebben a drága huzatban. Kölyökkorom óta ilyen drága huzatban szerettem tartani az arcomat mindig. Johann Sebastian Bach, Pilinszky, Rembrandt, Latinovits Zoltán, Mandelstam művészetének kozmikus huzatában. Ezért gyönyörű a sorsom, pedig indán-arcú cigány vagyok csupán.