Cikádor, 1994 (4. évfolyam, 2-26. szám)
1994-01-29 / 2. szám
2 Cikádor Az olvasóhoz Úgy dukál, hogy az új felelős szerkesztő köszöntse az olvasókat, legalább ígérjen valami szépet és jót. Bele is fogtam egy ilyen köszöntőbe, de úgy hozta a sors, hogy személyesen kellett kézbesíteni a lapot, és az olvasókkal való találkozás több dologra felhívta a figyelmemet. Kiderült, hogy sok családba ez az egyetlen újság viszi el a „nagyvilág” híreit. Kiderült az is, hogy az emberek nagy részének elege van a politikából, hogy többet szeretnének olvasni a környék híreiből, és hogy ragaszkodnak az újsághoz. És akkor most elő kell rukkolni a kellemetlen hírrel, hogy megint megváltozott a lap fejléce ruhája. Ez bizony bosszantja a jó olvasót, mert minden megszokott dologban van valami otthonias, valami barátságos, amit magunkénak érzünk, mert bizalmatlanok vagyunk mi már minden újjal szemben. Nem is csoda. Hiszen amit hosszú évtizedeken át biztosnak hittünk, arról kiderült, hogy nem igaz. Szőkébb hazánkban körbenézve, mindenütt változást látunk. A régi vasbolt helyén mosóport és trikókat árulnak, a ruhásbolt helyén pedig vasárut. A régi öt bolt helyett most vagy huszonöt kínálja a portékát, de ha a bicikliről elvész egy fontos csavar, vagy hiányzik egy sliccgomb, akkor azt nem lehet felhajtani. A megyeszékhelyen járva is csupa új felirat, új név mindenfelé. Cégek tűntek el, utcák neve változott meg. Néha még az utcában lakók se tudnak lakhelyükről tájékoztatást adni, de még a szomszédos ország is megszűnt. Újak születnek helyette. Néhanap ágyúdörgést sodor felőlük a szél, s félelem, szorongás ül a szívekre. Úgy tűnik, hasztalan volt minden erőfeszítés. Odavetett szó lett az ígéret; munkának, kötelezettségnek, becsületnek jelentősége sincs. Mintha semmi más nem számítana már, csak a pénz, amiért mindent el szabad követni. Különös, torz kép ez. Ady sorai kívánkoznak a papírra: „Csörtettek bátran a senkik / És meglapult az igaz ember. Az idézet igazolása gyanánt milliomosok jönnek elő valahonnan, és öklüket rázva szidják az új rendszert. A családjáért remegő munkanélküli pedig maga elé meredve azt kérdezi: Ki érti ezt? Mindez, a felszín. Van, létezik egy másik világ is. Naponta többszázezren néznek szembe a problémákkal, végzik munkájukat a becsület parancsa szerint, mert azt nem lehet se pénzzel, se ígéretekkel megváltani. Jólrosszul ma ez az erő tartja össze és működteti az országot. Hinnünk kell hát benne. Csakhogy új célokat, új megoldásokat kell keresnünk mindennapjainkban. Megváltozott körülöttünk a kor. S ezt a változást hajlamosak vagyunk alábecsülni. Pedig tegnap még legendának tűnt a rádiótelefon - ma használati eszköz. Telex hírközlő rendszerek avultak el néhány hónap alatt. Tizenéves gyerekek olyan nyomdai produkciókkal állnak elő, amelyet fél éve szakmunkások gárdája verejtékezve se tudott előállítani. CNC-vezérlésű automaták dolgoznak olyan pontossággal, amit hinni se mertünk, hogy létezik. Mindez itt van, megtapintható valóság. Ugyanakkor itt van a kézzel tekerős kukoricadaráló is, és itt van az igába fogott ló is. Ki versenyezzen kivel? Ki mire vállalkozzon? Ki segítsen kit? Nehéz minderre választ keresni. Ezért fontos a jó tájékoztatás, a helyes értékítélet. Mi ezt a célt tűzzük magunk elé. Ez minden, amit felelősséggel meg szabad ígérni. Ehhez kérem az olvasók segítségét, hogy maradjanak velünk göröngyös utunkon. Barkuti Jenő I iSzomszédból Megvalósul a mohácsiak álma? Ha minden igaz, megvalósul a mohácsiak nagy álma: elkészül a régóta vágyott Duna-híd, amely összeköti a várost a szigettel. Hogy ez ügyben mennyit harcoltak a mohácsi polgárok, annak kötetnyi irodalma van. Egyszer a harmincas években egész közel jutottak a megoldáshoz, de aztán mégis Dunaföldváron építették meg a hidat. Később a második világháború után jött el egy pillanat, amikor már majdnem a vas és acél országává váltunk. Már a hídtervezésbe is belefogtak, csakhogy akkor meg jött a „láncos kutya”, így a híd terve megint a Dunába esett. A jelenlegi mohácsi önkormányzat azonban nagyon a sarkára állt. Mert a híd terve ismét a tervezőasztalon fekszik. Ismereteink szerint a mohácsi tárház és a szerb temető közötti részen szelné át a Dunát. Nekünk, bátaszékieknek ez különösen praktikus lehet, mert ha almáért megyünk majd a szigetre, nem kell behajtani a városba, és ami a legfontosabb, nem kell majd a kompért fizetni. Hogy erre mikor kerül sor, az nem tudni pontosan. Annyi azonban bizonyos, hogy Pataki Etelka EXPO-biztos 200 millió forintot különít el erre a célra. A dunaszekcsőiek visszaperlik Marcus Aureliust? Régészet iránt elkötelezett emberek bizonyára emlékeznek még rá, hogy Dunaszekcsőn a ’70-es években egy vízvezeték fektetése közben kiásták Marcus Aurelius életnagyságú SIS mellszobrát. Az akkori szokások szerint a szobrot azonos nyomban Pécsre, a megyeközpontba szállították. Ám ahogy „olvadozik a jég”, előjönnek a jogos követelések A dunai szekcsőiek közül többen úgy vélik, hogy a világhíres szobor a községet illeti meg, mivel a szekcsői földből került elő, így az mint idegenforgalmi nevezetesség, növelné a falu hírnevét. Szurkoljunk nekik, hogy így legyen. I Hétfőn, azaz 24-én, valamivel kilenc óra előtt Baján leomllott az Eötvös József Tanítóképző Főiskola Gyakorló Iskolájának az észak-nyugati homlokzata, s maga alá temette a lépcsőházat. Természetesen azonnal a helyszínre siettünk, mivel olyan híreket kaptunk, hogy ott bátaszéki lakosok is dolgoznak. A helyszínre érve döbbenten láttuk a háborúra emlékeztető romokat. Mi is történt valójában? - kérdeztük a halottsápadt dr. jj Cseh Béla iskolaigazgatót. - Még magam sem tudom pontosan. Egy hatalmas robajt is Baján leomlott egy iskola hallottunk, és amikor megláttam, mi történt, a lélegzetem is is elakadt. Folytatás az 5. oldalon j