Cikádor, 1999 (9. évfolyam, 1-13. szám)

1999-04-16 / 5. szám

10 Cikádor 1999. április 16. 150 éve történt A második dicsőséges tavasz 1849 márciusa az olmützi alkotmánnyal kezdődött, Bem diadalmas hadjáratának befe­jezésével, Erdély jóformán teljes felszabadítá­sával folytatódott. Másutt is születtek katonai sikerek. Perczelnek sikerült a Délvidéken visszaverni a szerbeket, Oroszhegyi Józsa sza­badcsapata pedig visszafoglalta az osztrákok­tól Egert és Losoncot. Ezek a katonai győzelmek tették lehetővé a tavaszi hadjárat megindítását. Közben még a fényes haditettek elismerésére is jutott idő. Az újonnan alapított Magyar Katonai Érdemrend I. osztályú kitün­tetését érdemelte ki jeles cselekedeteiért: Bem, Damjanich, Görgei, Guyon, Kiss Ernő, Perczel és Vetter. Bem még ebben a hónap­ban megkapta az első osztályú érdemrendet is. Március 15-én, a forradalom első évfordu­lóján katonai díszszemle és ünnepi istentisz­telet volt Debrecenben. A kormányzat lapja, a Közlöny vezércikkben üdvözölte a nagy na­pot: ä Üdvöz légy fényes napja a magyar his­tóriának, mártius 15-dike!á És légy üdvözölve hazám lánglelkű ifjúsága, ti, kik Pozsonyban és Pesten elsők valátok megragadni a szabad­ság zászlaját. Akkor a szabadság terén volta­tok hősök, most a csatamezőn is azok vagytok." A lapban közölték Petőfi legújabb versét is, amelyet Marosvásárhelyről küldött a költő Debrecenbe, így lelkesedett: "Bizony mondom, hogy győz most a ma­gyar. Habár ég s föld ellenkezőt akar! Azért nem győzött eddig is e hon, Mert sohasem volt egy akaraton; Most egy a lélek, egy a szív, a kar— Mikor győznél, ha most sem, óh magyar? Egy ember a haza, s ez halni kész, S ezért, óh népem, ép ezért megélsz, S dicső lesz élted, boldog és szabad, Amilyen senkié a nap alatt!" A nemzet valóban harcra készült. Március 18-án Vetter irányítása mellett megkezdődött az ellentámadás szervezése a császáriak ellen. A honvédség főerői átkeltek a Tiszán, hogy támadást indítsanak Windischgrtz csapatai el­len. Mivel az osztrák fővezér is a Szolnok- Pest közti út mentén gyülekeztette katonáit, így az előrenyomulás elakadt. A merre támad­tunk kérdésében kemény vita alakult ki a fő­tisztek között. Ez annyira megviselte Vetter egészségét, hogy megbetegedett, így a hadjá­rat további szervezésében nem is vett részt. Ennek előkészítése Görgeire maradt, akinek kinevezését Kossuth a radikálisok ellenvéle­ménye dacára megerősítette. A radikális (köz­társaságpárti) politikusok a Madarász testvérek vezetésével ugyanis március 24-én felkeresték Kossuthot és a békepártiak moz­golódására hivatkozva követelték egyrészt Görgei haditörvényszék elé állítását, másrészt a képviselőház ülésének felfüggesztését és a végrehajtó hatalom Kossuthra ruházását a har­cok befejezéséig. Kossuth mindenre nemet mondott. Görgeivel kapcsolatban kijelentette: “tudja ugyan hogy Görgei neki személyes el­lensége, de mert meg van győződve afelől, hogy hazáját úgy szereti, mint ő, kívánatukat Görgeit illetőleg el nem fogadhatja.” Kossuth március 31-ei döntése nagy tet­szést aratott a hadsereg körében. A fővezér ugyanis kegyetlen szigorúsága ellenére igen népszerű volt, a katonák benne látták azt a hadvezért, aki majd győzelemre vezeti őket. A tavaszi hadjárat előkészítése és végrehajtá­sa idején Kossuth sokat tartózkodott a tábor­ban, és személyesen is meggyőződhetett Görgei kivételes képességeiről. Kapcsolatuk ebben az időben volt a legjobb, s nagy kár, hogy később megint eltávolodtak egymástól. Vetter távozása után a haditerv kidolgo­zása Klapkára és Bayer Józsefre maradt. A hadjárat rendkívül szellemes, de meglehető­sen kockázatos elképzelésen alakult, és sike­res végrehajtás esetén a császári főerők bekerítését és felmorzsolását ígérte. A hadi­terv értelmében a VII. hadtestnek (Gáspár Sándor, 16.644 fő, 68 löveg) Gyöngyösről Hatvan felé kellett támadnia azt a látszatot keltve, hogy ott van a főerő. Ezalatt a tény­leges főerők, az első (Klapka, 11.400 ember, 40 löveg), a második (Aulich, 9.060 katona, 37 löveg) és a legendás hírű III. hadtest (Damjanich, 11.254 ember, 40 löveg) Jászbe­rényen, Nagykátán át megkerüli az ellenség jobbszárnyát és Gödöllő térségében elvágja a visszavonulás útját. A hadművelet sikere a VII. hadtest kitartásán, a bekerítést végzők gyorsaságán és minél későbbi lelepleződésén múlott. Szerencsére az osztrákoknak fogal­muk sem volt arról, hogy mire készülnek a magyarok. Az erőviszonyok kiegyenlítettek voltak, mindkét fél 50.000 katonát tudott harcba vetni. A hadműveletek eleinte a ma­gyar elképzelések szerint alakultak. Április 2- án Hatvan és Hort között Gáspár Sándor VII. hadteste Damjanich néhány egységének támo­gatásával megverte és visszavonulásra kény­szerítette Schlick seregét. A Zagyva hídjánál a visszavonuló osztrákok kemény csatát vív­tak Pöltenberg katonáival. Az újabb ütközetre április 4-én került sor Tápióbicskénél. Ez az ütközet nem szerepelt az előzetes tervekben. Azért került rá sor, mert Klapka nem gondos­kodott megfelelő felderítésről, így Tápióbics­­kén nem számított osztrák katonaságra. A valóságban a faluban és környékén tartózko­dott Jellasics hadtestének egy része, ezért a faluba érkező honvédeket gyilkos sortűz fo­gadta. A váratlan ellenállás pánikot okozott, a sereg rendezetlenül hátrált a Tápió hídja felé. A menekülést a Dessewffy Arisztid ve­zette lovasság fedezte. A helyzetet Görgei és Damjanich megérkezése fordította meg. A Wisoczky-hadosztály (lengyelek) és Leinin­­gen-Westenburg Károly katonái fergeteges szuronyroham közepette visszafoglalták a hi­dat, majd a falut is megtisztították az ellen­ségtől. A csata így magyar győzelemmel zárult. Az ismét vereséget szenvedő Jellasics jelentésében persze győzelemről beszélt, s úgy tüntette föl visszavonulását, hogy önszán­tából hagyta el Tápióbicskét. Két nappal ké­sőbb, április 6-án Klapka katonái Isaszeg térségében újra beleütköztek Jellasics csapa­taiba, az ütközetbe azonnal beavatkozott Damjanich hadteste is. A csata kezdetén Gör­gei nem tartózkodott a térségben, hiszen a döntő összecsapást a haditerv értelmében Gö­döllőnél várta. Hasonlóan gondolkodott Gás­pár is, aki végrehajtotta a számára kijelölt feladatot, de a távoli ágyúdörgések hallatán nem indult Isaszeg irányába. Felismerte vi­szont a helyzet veszélyes voltát és a magyar terv lényegét a korábban megvert Schlick, ezért nélkülözhető csapatait Jellasics támoga­tására küldte. A váratlan osztrák segédhad megjelenése megakasztotta Damjanich táma­dását. Szerencsére Aulich II. hadteste parancs nélkül beavatkozott az ütközetbe, így ismét a magyarok diadalmaskodtak. Az isaszegi győ­zelemben nagy szerepe volt a honvédek bá­torságának, Damjanich kitartásának és Aulich gyors helyzetfelismerésének. Sajnos ugyanak­kor elmaradt az osztrák erők felmorzsolása, de Windischgrätz így is jobbnak látta a Du­nához való visszavonulást. Az április 7-ei ha­ditanácson Bayer József újabb szellemes haditervvel állt elő. Abban a katonai vezetők megegyeztek, hogy a győzelemsorozatot ki­használva tovább kell folytatni a megzavaro­dott ellenfél üldözését. Mivel az erőviszonyok lényegesen nem változtak a honvédség javára, ismét az osztrákok megtévesztése volt a cél. A megvalósítás módja kockázatosabb volt az előbbinél, mert a csapatoknak nagyobb tér­ségben kellett mozogniuk, így nem számíthat­tak egymás támogatására. A haditerv végső célja a december óta ostromgyűrűbe zárt Ko­márom felmentése volt, illetve a császári erők utánpótlási és visszavonulási útvonalainak el­vágása. A terv sikeres megvalósítása lehetővé tette volna a főváros felszabadítását, hiszen az ellenség kénytelen lett volna visszavonulni a Duna mentéről. Ugyanakkor fennállt annak a veszélye, hogyha a terv korán lelepleződik, akkor a császári sereg mehet át ellentámadás­ba Debrecen stb. ellen. Ezért volt rendkívül fontos Aulich feladata. Az ő hadtestének kel­lett a lehető leghosszabb ideig azt a látszatot kelteni Pest térségében, hogy a honvédek a város visszafoglalására készülnek. Aulich csapatai a tábornok kiváló irányításával bát­ran megtámadták a háromszoros túlerőben le­vő ellenséget, és sikerült elhitetniük, hogy a főerőt jelentik. Közben április 10-én Damja­nich Vác alá érkezett. A városban akarta meg­semmisíteni Götz csapatait, de a bekerítésre küldött egység utat tévesztett, így a tábornok döntő rohamra vezényelte katonáit. Kemény csatában a honvédek diadalmaskodtak. Köz­ben Görgei április 9-én felszólította Win­­dischgrtzot, hogy adjon védelmet a magyar hadifoglyoknak, különben minden kivégzett magyarért három osztrák fej esik. Az osztrák fél ugyanis kíméletlenül bánt a hadifoglyok­kal. A tavaszi hadjárat sikerei tették lehetővé a válaszadást az olmützi alkotmányra. A tá­borból Debrecenbe visszatérő Kossuth elérke­zettnek látta az időt a helyzet tisztázására. Április 12-én terjesztette javaslatát (a függet­lenség kimondása, trónfosztás) az OHB elé. A kormány nem mutatott nagy lelkesedést. A lényeges azonban az országgyűlés állásfogla­

Next