Cikádor, 2009 (19. évfolyam, 1-11. szám)
2009-01-23 / 1. szám
3 2009. január 23. dezvények megtartására is alkalmas lehet a 150 fős nézőterével. Az épületben megépítésre kerülő lift az emeletek közötti függőleges akadálymentes összeköttetést fogja biztosítani. A „C” épület emeleti szintjein lévő tantermek funkciója változatlan marad, míg a földszinten lévő konyhaüzem a felújítás során korszerű, a mai előírásoknak megfelelő kialakítással működik tovább. A fejlesztés során az iskola teljes földszintjének akadálymentesítése megoldódik, míg az új épületben elhelyezett lift a gimnáziumi és az új épületszárny minden szintjét akadálymentessé teszi. A már meglévő épületek külső nyílászáróit korszerű hőszigetelt üvegezésű nyílászárókra cserélik, a többször átalakított gépészeti rendszert teljes egészében kicserélik, modernizálják. Gyalogosan a főutcáról közelítették meg eddig is az iskolát, a jövőben is így lesz, de ez már az új főbejáraton keresztül valósul meg A sportcsarnoknál lévő kapubejárót a továbbiakban csak és kizárólag gazdasági bejáratként fogják használni. A közforgalom számára azonban megnyílik a Széchenyi utca felőli jelenleg elzárt, lezárt kapubejáró. A sportcsarnok mellett kialakított kavics burkolatú parkoló, aszfaltburkolatot kap, a jelenleginél racionálisabb kialakításban 23, közöttük egy mozgáskorlátozott-parkolót lehet felfesteni. Az így kialakított közönségforgalmi bejárat felől könnyen és egyszerűen megközelíthető a létesítendő új épület aulája, amely remélhetőleg oktatási időn kívül számos egyéb rendezvény házigazdája is lehet. Az iskola területén álló „Hello Ház” az eredeti tervekkel ellentétben megmarad, és amennyiben a jelenlegi pályázati keretek között nem nyílik rá lehetőség, úgy más forrásból, de felújítják, modernizálják. Az épület felújítás után a fúvósok állandó próbatermévé válhat, illetve a táncoktatás számára is itt biztosítanak helyet a hozzá szükséges öltözőkkel egyetemben. II. Géza Gimnázium A jelenlegi gimnáziumi épületen látható, hogy több lépcsőben épült be a telek, illetve átalakították a megvásárolt épületeket oktatási célra. Ennek is következménye lehet, hogy a szűkös anyagi körülmények között sok olyan beépítés is született az idők folyamán, ami a jelen időre elég korszerűtlen, nem igazán egy középiskolai középülethez méltó funkcionális és építészeti megjelenést mutat. Ilyen az udvari folyosók lesötétítését eredményező plusz tantermek beépítése az udvar felől, vagy a déli folyosóvég beépítése, a bejárat szűkössége, az udvaron meglevő korszerűtlen kazánház és hatalmas kéménye, a tornaterem hatalmas fél-nyeregtetős, toldozott tömege, a szűkös hosszú folyosók, esetenként rosszul megvilágított tantermek, stb. Ugyanakkor látható a gondos környezetalakítás igénye is, mint például a tervezés során megőrzendő szép kert nagy fákkal, a II. Géza szobor, térburkolatok, tornateremtől északra kialakított kert. Részben jó minőségű épületfelújítások is történtek, melyek jelen beruházás keretében kiegészítve megfelelnek a jelenlegi igényszintnek is. Ilyen az északi szárny végén a WC-blokk felújítása, melynek fűtött úton és szabályosan akadálymentes megközelítése is jelen tervben oldandó meg. A tervek szerint épül egy új nagyterem, mely ebédlőként működik - a jelenlegi tetőtéri ebédlő helyett -hozzákapcsolt melegítőkonyha vizesblokkal), és ünnepségek alkalmával aulaként rendezvényteremként is használható 200-250 főre. Ezen kívül a városi uszoda átadásával az általános iskolánál meglevő tornaterem leterheltsége lecsökkent, tehát ott és az uszodában kielégíthető a gimnázium tornaterem igénye, így felszabadult az intézmény korszerűtlen saját tornaterme, melyben egy előadótermet és egy tantermet kell kialakítani. Az új építésű központi jellegű nagyteremebédlő-melegítőkonyha blokk létesítésével átszervezésre kerül az épület bejárata és központi funkciói, így kialakulhat egy középülethez méltó korszerű főbejárat és központi térrendszer. A főbejáratot a szűk utca felől áthelyezik az épülettől délre levő hangulatos kis tér felé, amelyet a későbbiekben kissé javasolnak át is alakítani a gimnázium kedvéért (a Nyéki utca Kossuth Lajos utcai rákötését kissé elhajlítva távolabbra kerülhetne az út a bejárattól túloldalán a parkolókkal, és így kialakítható az épület homlokzata előtt közvetlenül a gyalogos zóna térrész). A déli főbejárat így megközelíthető akadálymentesen is, és itt a meglevő főépület és a most építendő melegítő konyha tömege közötti főhomlokzati tömegkompozícióban kialakulhat egy fedett előtérből nyíló üvegfallal határolt korszerű porta - előcsarnok. Az előcsarnokból szemben közvetlenül az új nagyterembe juthatunk, amelyet a szép kert felé üvegfallal megnyitva és a meglevő fákhoz „hajlítva” formáltak. Az előcsarnokból szemben a nagyterem bejárata mellett az iskolai vezetési zónához kapcsolt tágasabb térbe jutunk, amely a régi épület visszaállítandó eredeti udvari pillérsorával teljes hosszában megnyitható üvegfallal kapcsolódik a nagyteremhez, amikor aulaként nagyobb létszámot kell befogadni, mint a 200 férőhely (amit csukott ajtók mellett be lehet rendezni előadáshoz). Ezt a teret kis hajlásszögű csarnokszerkezettel szendvics panelokkal alakítják ki, ezzel a megfelelő belmagasság biztosítása mellett a kert felé egy alacsonyabb intimebb hangulatú üvegfal határolás készülhet. A volt tornaterem átalakítása lépcsőzetes kialakítású előadóteremmé és egy tanteremmé úgy történik, hogy lebontva a meglevő hatalmas tűzfallal kialakított egy irányban lejtő „félnyereg” tetőt, egy új födém készül, erre két irányban lejtő, a meglevőkkel azonos magasságú tetőt építenek, biztosítva a tetőtér beépíthetőségét, ahol további három tanterem helyezhető el a legrosszabb állapotú és helyeken levő elbontandók helyett. Az épületkomplexum teljesen akadálymentesített lesz (kivéve a tetőtéri három tanterem), amihez nemcsak a főbejáratnál, hanem a WC-blokkoknál is lejtő készül. Az udvari rossz épület és kazánház elbontásra kerül. stang