Cikádor, 2019 (29. évfolyam, 1-11. szám)
2019-01-15 / 1. szám
OKTATÁS JeCIHFIDOrc bÁtaszék város Önkormányzat Anax lapja a buszát. December 21-én reggel a Petőfi Sándor Művelődési Házban megtartottuk karácsonyi ünnepélyünket az ünnepvárás jegyében. A 7.A osztályosok adták elő „A képzelet szárnyán” című hangulatos színdarabjukat. A műsort összeállította és betanította Ricsovics-Balogh Edit tanárnő. Tanulmányi versenyek, NYELVVIZSGÁK Az OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek) iskolai fordulójából Somosi Szabolcs (12.A) biológia tantárgyból továbbjutott a következő fordulóba. November utolsó hetében megrendeztük az Országos Implom József Helyesírási Verseny iskolai fordulóját, amelyben idén 18 tanuló mérette meg magát. Az iskolai versenyt Krutki Evelin (10.B) nyerte meg, ő fogja képviselni gimnáziumunkat a megyei fordulóban. A Megyei Matematikaversenyben iskolánk tanulói is részt vettek. A 10. A osztályosok, Török Ramóna, Széles Tamás, Farkas András, holtversenyben a 20. helyezést érték el, a 11.AB osztályból Schroth Anna szintén megyei 20. helyezett lett. A versenyzők felkészülését Schrothné Molnár Zsuzsanna és Németh Ágnes tanárnő segítette. December 12-én Szekszárdon, az I.Béla Gimnáziumban rendezték meg a „Sok víz lefolyik még a Dunán” elnevezésű megyei környezetvédelmi verseny döntőjét. A levelezős elődöntő alapján behívott csapatoknak a laborfeladatokat követően az előzetesen kiadott cikkeket feldolgozó számítógépes feladatot kellett megoldaniuk, majd bemutatták egy 2019. JANUÁR 15. vizes élőhely környezetvédelmi problémájáról elkészített prezentációjukat. A 10.A osztályos Biró Laura, Széles Tamás és Győri Petra alkotta csapatunk megnyerte a versenyt. Felkészülésüket Wernerné Győri Andrea tanárnő segítette. Az őszi vizsgaidőszakban az emelt szintű érettségi vizsgán elért szép eredményével sikerült a középfokú nyelvvizsgát megszereznie Schroth Annának (11.AB) német, Fábián Patriknak (11.AB) angol nyelvből. Patrik kimagasló, 96 %-os teljesítménye külön dicséretet érdemel! Középfokú nyelvvizsgát szerzett az őszi vizsgákon még Ignácz Janka (10.B.) és Győri Liána (10.A) is angol nyelvből. Sport November 21-én Szekszárd-Palánk volt a helyszíne a hagyományos Fair Play Kupa őszi fordulójának. Iskolánk focicsapata a II. helyezést érte el. A csapat tagjai voltak: Lukács Dávid (10.B), Csupor Tamás, Papp Tamás, Kaszás Kunó (10.A) Flóderer Károly (11.AB), Lovrity Ákos, Nagy Dávid, Pataki Róbert, Somosi Szabolcs (12.A). Edzőjük Pálffy Pál tanár úr volt. Ugyancsak november 21-én került sor a Kalász János Városi Sportcsarnokban a Suli Kupa asztalitenisz-versenyre, ahol az alábbi eredmények születtek: a fiúknál a haladók között a 8.A osztályos Perjési Gyula első, Szabó Bence második, Patonai Imre harmadik, Taksonyi Bálint negyedik lett, a kezdőknél Kiss Bátor lett az első, Varjas Balázs Bence a második, Patkó Zsombor holtversenyben Sárközi Somával a harmadik helyezést érte el. Az általános iskolás és gimnazista „vegyes párosok” versenyében a haladóknál Perjési Gyuláék lettek az elsők, Szabó Bencéék a másodikak, Patonai Imréék a harmadikak, a kezdőknél Taksonyi Bálinték győztek, Varjas Balázsék lettek a másodikak, Kiss Bánk Botond és Polt Ádám a párjukkal együtt holtversenyben harmadikak lettek. November 24-én, Szekszárdon rendezték meg az Asztalitenisz Diákolimpia megyei döntőjét, ahol iskolánk tanulói nagyon jó eredményt értek el: a IV. korcsoportos fiúk csapata - Perjési Gyula, Patonai Imre, Szabó Bence - az első helyezésével bejutott az országos döntőbe. Egyéniben Perjési Gyula 2., Patonai Imre és Taksonyi Bálint holtversenyben 3. helyezett lett. Az V-VI. korcsoportos fiúk egyéni versenyében Kovács Róbert második, Szabó Milán harmadik lett. December 1-jén a szekszárdi I. Béla Gimnázium által szervezett Béla Kupa kosárlabda-tornán a bátaszéki csapat a 2. helyezést érte el. A gézások közül Széles Tamás (10. A) és Schroth Anna (11.AB) is tagja volt a vegyes csapatnak. Edzőjük Pomsár Szilvia volt. Polgármesteri fogadás December 19-én került sor a Városháza Házasságkötő termében az immár hagyományos polgármesteri fogadásra, ahol dr. Bozsolik Róbert polgármester úr a „Fiatalok a városért” 2018. évi várományosaiként köszöntötte azokat a fiatalokat, akik a tehetségükkel, teljesítményükkel hozzájárultak városunk hírnevének öregbítéséhez. A II. Géza Gimnáziumból öt végzős tanuló kapott meghívást a fogadásra: Biró Ágnes, Fodermayer Eszter, Somosi Szabolcs a 12.A osztályból, valamint Sörös Noémi és Szabó Bálint Richárd a 12. B-ből. Biró Ágnes a gimnáziumi évek alatt jó tanulmányi eredménnyel, példás magatartással és szorgalommal teljesített. Az idegen nyelvek tanulása területén kiemelkedő munkát végzett. Német nyelvből jeles előrehozott emelt szintű érettségije révén középszintű C-típusú nyelvvizsgát, angol nyelvből felsőfokú C-típusú nyelvvizsgát szerzett. Angol nyelvből jeles emelt szintű érettségivel rendelkezik. A „Szekszárd, ahogy én látom” filmes versenyen két alkalommal első helyezést ért el. Három alkalommal is részt vett a Besigheim- Bátaszék diákcserén, ezzel színesítve a két város testvérvárosi kapcsolatát. Fodermayer Eszter kitűnő tanulmányi eredménnyel, példás magatartással és szorgalommal teljesítette a gimnáziumi követelményeket az elmúlt években. Angol nyelvből középfokú C-típusú nyelvvizsgát szerzett és jeles előrehozott emelt szintű érettségivel rendelkezik. Megyei és országos szintű tanulmányi versenyeken elért rangos helyezéseivel méltóképpen képviselte gimnáziumunkat és városunkat. Többek között az „Olvass velünk!” magyar irodalmi verseny országos döntőjében második helyezést elért csapat tagja volt. A „Múltba néző” történelemversenyben többször indult, második illetve harmadik helyezéseket ért el a megyei megmérettetésen. A BSE úszószakosztályának kiemelkedő munkát végző tagja, Somosi Szabolcs végig kitűnő tanulmányi eredménnyel, példás magatartással és szorgalommal teljesítette gimnáziumi tanulmányait. Német nyelvből jeles középszintű érettségit és középfokú C-típusú nyelvvizsgát tett. Angol nyelvből középfokú C-típusú nyelvizsga- Kiadványunk Bátaszék város honlapján is megtalálható: www.bataszek.hu 15