Corvina, 1879 (2. évfolyam, 1-32. szám)
1879-04-22 / 7. szám
Weiszmann testvérek Budapesten. Sebestyén Gyula: Világtörténet a legrégibb időktől korunkig. A müvelt közönség számára. 2., 3. füzet. Bpest, 1879. (K. 4-r. 41—120 1.) Egy-egy füzet 30 kr. Szalay József dr. A magyar nemzet története. 7—9. füzet. Bpest, 1878. (K. 4-r. II. kötet: 1—96 1.) Egy-egy füzet 30 kr. Thallóczy Lajos dr. A kamara haszna (Lucrum Camarae) története kapcsolatban a magyar adó- és pénzügy fejlődésével. Bpest, 1879. (8 r. VII, 236 l.) Bizom. 1 frt 80 kr. j . Válasz Oblath Felix ur cikkére. (Vége.) De igy vagyunk azon állítással is, hogy ön O. F. ur lévén megbízva a végeladás eszközlésével, egyúttal ellenőrzés is lett volna, hisz ez esetben a „Franklin társulat Döntvénytára," „Irodalmi kincstár" Jókai, Eötvös stb. munkái csaknem tekintettek olya „elértéktelenedett" műveknek, amelyeket 40 %-kal olcsóbban kell adni! Azon lelketlen s egyúttal absurd állítás ellené-ben, hogy egyik hitelező a tőlem nyert információk alapján, háromszor felebbezett a csőd megszüntetése ellen, csak azt hozom fel, hogy az üzlet nyitva volt s az áruk elpocsékoltattak még a csőd tartama alatt, nekem tehát semmiféle információból hasznom nem lehetett, s hogy újabb 100 frtot ajánlok fel, ha ezt bebizonyíthatja ellenem. Az sem érthető, hogy mit akar ezzel mondani, miután sem azok, akik a megszüntetésbe beleegyeztek, sem azok, kik bele nem egyeztek, nem elégítettek ki. Itt eszembe jut a német közmondás : „Wieder Schelm ist so denkt er" s eszembe jut ön édes atyjának azon felebaráti szeretete is, hogy mikor én még szegény kezdő voltam, mindenki, de főleg az utazó ügynökök előtt „szédelgőnek etc." nevezett már t. i. engemet, melyet én azzal viszonoztam, hogy már 1873-ban, midőn a büszke ház inogni kezdett, s minden oldalról tudakozódó levelet kaptam, sőt lejárt váltók behajtásával akartak Oblath Leo ellen megbízni, mindenkor igy feleltem: „anyagi viszonyait nem ismerem, s itt becsületes embernek tartják." Volt olyan is, ki később szemrehányásokat tett kíméletes válaszaimért — ki 1875 közepén egye-ebek közt ezt irta: „Nur ihr Wort wird einzig und allein maassgebend sein, ob wir ihm noch creditiren können" s feleletem erre is hasonló volt. On O. F. ur azt irja, hogy atyja nem ugy tett mint mások szokták, hogy jó barátaik vagy rokonaik által megzálogoltatják magukat. Bizonyára nem, hanem az egész üzletet cókostól mókostól eladja saját fiának, egy 20—21 éves fiatal embernek, ki nemcsak az üzletet nem vezeti, de ahhoz nem is ért, sőt valahol Budapesten vagy hol tartózkodik, — de már kíváncsi lehet bárki, hogy mivel és mennyiért vette meg „Oblath Leo utóda" Arnold ur azon üzletet, mely „eladó, vagy melyhez biztosíték mellett társ kerestetik," s melyet Oblath Leo ur tovább vezet, vagy hogy kik elégítettek ki a vételárból ? Csoda volna e mindezek után, ha O. F. úr végre még azért is engemet okolna, hogy a kiadók nekik uj hitelt nem nyitottak, melyhez még azt is lehetne hozzá tenni, hogy ha a csődtömegből csakugyan könyvek küldettek vissza, ez bizonyára azért történt, hogy azok már nem keltek el, s hogy a nyerendő uj kiadványok 40% leengedéssel kelendőbbek lesznek. Mennyire teljesült ezen reménye, ő maga elmondja, s Aigner úr reá teszi a pecsétet. Kelt Szabadkán, 1879. február 19-én. Székely Simon: Önállóság. „Hazánkban — számtalan eligazítni, felállítni, elrendelni való van. — S ehhez nem kell egyéb mint egyesség!" A legnagyobb magyar e mondataival vezetem be az ő lángesze sugallta fejtegetésemet, mely a magyarhoni könyvkereskedés mindinkább létesítendő önállóságát czélozza. Hazai könyvkereskedelmünkről is el lehet, de el is kell mondanunk, hogy az „nem volt, hanem lesz." És hogy legyen, arra nem lehet még elvárnunk valamely varázstüneményt, hanem hozzá kell látnunk saját étünk, saját gyarapodásunk eszközléséhez. Oda kell irányoznunk tevékenységünket, intézkedéseinket, hogy függetlenné váljék a honi könyvkereskedelem, hogy mankóit valahára nélkülözhesse, hogy saját lábon, saját jóléte felé induljon. Sajátságos üzleti viszonyaink szükségessé teszik a bizonyos központokon keresendő közvetítést, amit mi bizományosainkban nagy részben legjobb sikerrel el is érünk. Ámde ezen központok megfelelnek e valóban mindegyikünk igényeinek ? feltaláljuk-e igazán ezen elrendezésben mindazon főkellékeit az üzlet gyarapodásának. idő és pénz megtakarítást ? A stuttgarti jelentékenyebb cégek saját érdekeik öregbítése czéljából azon nem eléggé megbecsülendő kedvezményeket nyújtják, hogy ők bérmentve küldik kiadmányaikat egészen Bécsbe és mi magyarok szívesen elfogadtuk ezen szállítási módot és utat, mert jó nagy részben még bizományosaink sincsenek Lipcsében, de főkép azért, mert sok költséget megtakarítunk ezen rövidebb utáni hozatal által. Hanem talán csak volna módunkban, rábírni azon legjelentékenyebb külföldi kiadókat, hogy számunkra a folytatási csomagokat Budapestre küldjék meg bérmentve még akkor is, ha külön bizományost nem is alkalmaznak. Az előnyök, melyek ily intézkedést ajánlanak, oly sokfélék és oly szembetűnők, hogy alig szükséges azoknak bővebb fejtegetése. A módozatok, melyek szerint el kell járni, úgy saját érdekeinkre mint a kiadók