Család és Iskola, 1884 (10. évfolyam, 1-19. szám)

1884-01-01 / 1. szám

w.­e­ mes érzelem a kellemetlennek szoros kapcsolatában. A hivő kebel fényes diadalát üli itt a rettenetes, a rom­boló, aljas félelmen ; diadalát üli, megnemesitve az em­beri érzelmek legrútabbjainak egyik legnagyobbikát, he­lyesebben legelvetemedettebbjét . . Íme, a félelem né­ha kellemes érzelem. Vannak-e a kis gyermeknek, a csecsemőnek álta­lában érzelmei s így bírhat-e e félelemmel? Nézzük meg előbb szavainkat, nehogy csak kön­­­nyed szójátékká fajuljanak gondolataink Idegeink egy része az észrevevést, más része az érzést közvetíti. Szerintem az érző idegek közvetítése által létrejött lelki állapot mind érzelem. Bármi legyen ez állapot oka, okának tárgya, anyaga s minden egyéb körülménye: lényegében mindig ugyanaz marad, azaz: lelkünk bizonyos állapota, mely nem egyéb mint érzelem. Én tehát azon megkülönböztetést, hogy van érzéki és van szellemi érző tehetség s ennek megfelelőleg vannak külön érz­elmek, melyek tán lényegileg is mások volná­nak, el nem fogadhatom. Mind érzelem lényegileg az, akár testünk­, akár lelkünkben volt is az indító, a te­remtő ok; csak külsőleges különbség található közöttük, mely azonban — meg kell engednem — épen nem kis­szerű. — De érző tehetség csak egy van; ez egyhez visz út a testi érzékeken és magán a szellemen át; e két út azonban az emberben élesen elválasztva nincs, nem lehet. Érzelmeket, melyek a test által lettek előidézve, nem tagadhatunk meg a csecsemőtől sem, hiszen ő szám­talan jelét adja annak, hogy különböző testi fájdalmakat s örömöket érez. Igen, mondhatják sokan, de ezek csak érzéki érzetek és nem érzelmek! —■ Ne játszunk a sza­vakkal ! Testünk hogyanlétét, állapotát észrevesszük, megtudjuk, e tudat lelkünkben bizonyos állapotot teremt s ez már­ érzelem, melyet aztán tehetségünk szerint ki­fejezünk, ha csak nem közönyös s ha t. i. akarjuk. Mi­ért lenne ez másképen a gyermeknél, a csecsemőnél? Hogyan van hát, ha nem így? Hát a csecsemő lelke már lényegileg sem olyan mint a miénk, vagy talán — ilyet is hallunk néha — neki nincs lelke? — Mi egye­dül a külső általunk észrevehető s megfigyelt nyilvánu­­lásokból, saját szellemünk törvényei szerint vonhatunk kö­vetkeztetést mások, s így a csecsemők lelki életére nézve. A csecsemő sír; megszoptatják s elhallgat. Ez semmi más következtetést nem enged, minthogy az éhség fáj­dalmát érezte, (fájdalom-érzelme volt) tehát sírt, mikor az elmúlt, eltűnt ez is. — Sok időt venne el az aprózás. Engedjék meg kimondanom, hogy a csecsemőnek is van­nak érzelme­. Kérdés most már: bírhat-e félelemmel? ;Folyt. köv.) Ujfalussy: A család és a nevelésügyi sajtó. I. „Társadalmunk összes művelődési körei még nem elegendők arra, hogy a nőt hivatásában mint anya kel­lően támogassák. Olvasnia is kellene valamit és bizta­­tatást, útbaigazitást merítenie a nevelésügyi iratokból.“ Ezeket mondá egykor Fróbel. Valóban a nagy mester minden óhajtásai között bizonyára ez az, mely a leg­csekélyebb figyelemben részesült. Az igaz ugyan, hogy nőink sok mindenfélét olvasnak. Megtanulják azt is, hogyan kell a virágokat ápolni, a ruhát a legújabb di­vat szerint előállítani, hogyan kell főzni, sőt mosni is, avagy mit mond a „hírharang“. Elolvasnak nem egy érdekfeszítő, izgalmas regényt, vagy élctlapot — mind­ezt azért, hogy korunk művelődési áramlatával lépést tartsanak. De hogy egy nevelés-oktatásügyi szakközlönybe bepillantsanak, avagy egy könyvet a nevelésről elol­vassanak, ez már ritka eset, sőt sok szülő előtt — fáj­dalom — unalmas is. A nevelésügyi sajtóval nem ro­konszenveznek, közönyösek iránta. Valóban, ha mi magyarok annyira volnánk, hogy nőink a divatlapok és mullattató iratok mellett egyik vagy másik nevelésügyi munkát is megszereznek, ez népünknek, nemzetünknek nagy előnyére válnék. De ez még pium desiderium. A nevelésügyi közlönyök lámpással kell megke­ressék barátaikat, csakhogy életjelt adhassanak maguk­ról. És mi az oka a nevelésügyi sajtó ezen sorsának a családban? Egy csomó előítélet, ellenvetés, me­lyek a nevelésügyi iratokat a családból kizárják. Ha e bajt gyökerestől kiirthatnék, már azzal is nyernénk va­lamit. Vegyünk a szülői ház ez ellenvetéseiből, előíté­leteiből néhányat közelebbről szemügyre; talán sike­rülni fog azok semmisségét kimutatnunk és így az elő­ítéleteket eloszlatnunk. A legmindennapibb ellenvetés ez: Nincs időm olvasni. Igaz, korunkban sokat kell dolgozni. Mi min­dent kell egy derék háziasszonynak végeznie, a kony­hában, a varrógépnél, a bölcső mellett, a gyermekszo­bában s tudja Isten még hol; a tevékeny nőre szükség van a családban. De kedves anya, mond őszintén! nincs-e időd mindennap a napilapok hasábjait átfutni, vagy egy könyvet olvasni, melynek képei, tartalma érdekelnek? És te apa, kinek sisyphusi munkád kevés pihenőt ad, valóban nem marad egyet­lenegy szabad pillanatod sem, a­melyben a felett gon­dolkodhatnál, hogyan kellene nevelni azokat, kik a család legkedvesebb kötelékei és a­kik által a mennyei boldogságot, de a pokol szenvedéseit is kiérdemelheted? És feltéve, hogy egy anyának nem volna valóban ideje ahoz, hogy egy lapban olvasgatva útbaigazítást nyerjen gyer­mekeinek neveltetése felől, a­kik bizonyára többek előt­tünk, mint a világ minden gyémántjai és gyöngyei, időt kellene magának erre keresnie —­ még akkor is, ha a kávés­ nénikék minden gyönyörűsége a napi­rendről néha-néha leszorulna! Ha az ember egy estélyt végig­néz, ha a nők ékesen szólásának csodás varázsát hallgatja, sokszor önkénytelenül eszünkbe jut az, ha egy ily estélyen csak néhány pillanatot is fordítanának egy nevelésügyi, családi szakközlöny elolvasására az idő nem telt volna el épen haszontalanul! A második ellenvetés: nincs pénzem ilyen lapokra. Ez ellenvetés csak ott jogosult, hol valóban vagyontalanok az emberek, de nem a módosabb körök­ben, hol egy nevelésügyi lapnak csekély előfizetési ös­­­szege tízszeresen emeli a nevelés sikerét; különben is a nevelésügyi olvasmányokra kiadott pénz sokkal é­r­­tékesebbet kamatoz, mint az elv, fényűzés és divat, a­melyekkel korunkban gyermekeinket oly szomorú módon boldogítjuk. Ez ellenvetések azonban még nem oly bántóak. De bántja, sérti minden gyermekbarát szivét, ha ezeket hallja. Örvendek, hogy gyermekeimtől megszabadultam, a tanítást, a nevelést rábízom a bonne-ra és a taní­tókra. Hisz fizetést húznak, bajlódjanak is velük. Miért

Next