Család és Iskola, 1884 (10. évfolyam, 1-19. szám)
1884-01-01 / 1. szám
w.e mes érzelem a kellemetlennek szoros kapcsolatában. A hivő kebel fényes diadalát üli itt a rettenetes, a romboló, aljas félelmen ; diadalát üli, megnemesitve az emberi érzelmek legrútabbjainak egyik legnagyobbikát, helyesebben legelvetemedettebbjét . . Íme, a félelem néha kellemes érzelem. Vannak-e a kis gyermeknek, a csecsemőnek általában érzelmei s így bírhat-e e félelemmel? Nézzük meg előbb szavainkat, nehogy csak könnyed szójátékká fajuljanak gondolataink Idegeink egy része az észrevevést, más része az érzést közvetíti. Szerintem az érző idegek közvetítése által létrejött lelki állapot mind érzelem. Bármi legyen ez állapot oka, okának tárgya, anyaga s minden egyéb körülménye: lényegében mindig ugyanaz marad, azaz: lelkünk bizonyos állapota, mely nem egyéb mint érzelem. Én tehát azon megkülönböztetést, hogy van érzéki és van szellemi érző tehetség s ennek megfelelőleg vannak külön érzelmek, melyek tán lényegileg is mások volnának, el nem fogadhatom. Mind érzelem lényegileg az, akár testünk, akár lelkünkben volt is az indító, a teremtő ok; csak külsőleges különbség található közöttük, mely azonban — meg kell engednem — épen nem kisszerű. — De érző tehetség csak egy van; ez egyhez visz út a testi érzékeken és magán a szellemen át; e két út azonban az emberben élesen elválasztva nincs, nem lehet. Érzelmeket, melyek a test által lettek előidézve, nem tagadhatunk meg a csecsemőtől sem, hiszen ő számtalan jelét adja annak, hogy különböző testi fájdalmakat s örömöket érez. Igen, mondhatják sokan, de ezek csak érzéki érzetek és nem érzelmek! —■ Ne játszunk a szavakkal ! Testünk hogyanlétét, állapotát észrevesszük, megtudjuk, e tudat lelkünkben bizonyos állapotot teremt s ez már érzelem, melyet aztán tehetségünk szerint kifejezünk, ha csak nem közönyös s ha t. i. akarjuk. Miért lenne ez másképen a gyermeknél, a csecsemőnél? Hogyan van hát, ha nem így? Hát a csecsemő lelke már lényegileg sem olyan mint a miénk, vagy talán — ilyet is hallunk néha — neki nincs lelke? — Mi egyedül a külső általunk észrevehető s megfigyelt nyilvánulásokból, saját szellemünk törvényei szerint vonhatunk következtetést mások, s így a csecsemők lelki életére nézve. A csecsemő sír; megszoptatják s elhallgat. Ez semmi más következtetést nem enged, minthogy az éhség fájdalmát érezte, (fájdalom-érzelme volt) tehát sírt, mikor az elmúlt, eltűnt ez is. — Sok időt venne el az aprózás. Engedjék meg kimondanom, hogy a csecsemőnek is vannak érzelme. Kérdés most már: bírhat-e félelemmel? ;Folyt. köv.) Ujfalussy: A család és a nevelésügyi sajtó. I. „Társadalmunk összes művelődési körei még nem elegendők arra, hogy a nőt hivatásában mint anya kellően támogassák. Olvasnia is kellene valamit és biztatatást, útbaigazitást merítenie a nevelésügyi iratokból.“ Ezeket mondá egykor Fróbel. Valóban a nagy mester minden óhajtásai között bizonyára ez az, mely a legcsekélyebb figyelemben részesült. Az igaz ugyan, hogy nőink sok mindenfélét olvasnak. Megtanulják azt is, hogyan kell a virágokat ápolni, a ruhát a legújabb divat szerint előállítani, hogyan kell főzni, sőt mosni is, avagy mit mond a „hírharang“. Elolvasnak nem egy érdekfeszítő, izgalmas regényt, vagy élctlapot — mindezt azért, hogy korunk művelődési áramlatával lépést tartsanak. De hogy egy nevelés-oktatásügyi szakközlönybe bepillantsanak, avagy egy könyvet a nevelésről elolvassanak, ez már ritka eset, sőt sok szülő előtt — fájdalom — unalmas is. A nevelésügyi sajtóval nem rokonszenveznek, közönyösek iránta. Valóban, ha mi magyarok annyira volnánk, hogy nőink a divatlapok és mullattató iratok mellett egyik vagy másik nevelésügyi munkát is megszereznek, ez népünknek, nemzetünknek nagy előnyére válnék. De ez még pium desiderium. A nevelésügyi közlönyök lámpással kell megkeressék barátaikat, csakhogy életjelt adhassanak magukról. És mi az oka a nevelésügyi sajtó ezen sorsának a családban? Egy csomó előítélet, ellenvetés, melyek a nevelésügyi iratokat a családból kizárják. Ha e bajt gyökerestől kiirthatnék, már azzal is nyernénk valamit. Vegyünk a szülői ház ez ellenvetéseiből, előítéleteiből néhányat közelebbről szemügyre; talán sikerülni fog azok semmisségét kimutatnunk és így az előítéleteket eloszlatnunk. A legmindennapibb ellenvetés ez: Nincs időm olvasni. Igaz, korunkban sokat kell dolgozni. Mi mindent kell egy derék háziasszonynak végeznie, a konyhában, a varrógépnél, a bölcső mellett, a gyermekszobában s tudja Isten még hol; a tevékeny nőre szükség van a családban. De kedves anya, mond őszintén! nincs-e időd mindennap a napilapok hasábjait átfutni, vagy egy könyvet olvasni, melynek képei, tartalma érdekelnek? És te apa, kinek sisyphusi munkád kevés pihenőt ad, valóban nem marad egyetlenegy szabad pillanatod sem, amelyben a felett gondolkodhatnál, hogyan kellene nevelni azokat, kik a család legkedvesebb kötelékei és akik által a mennyei boldogságot, de a pokol szenvedéseit is kiérdemelheted? És feltéve, hogy egy anyának nem volna valóban ideje ahoz, hogy egy lapban olvasgatva útbaigazítást nyerjen gyermekeinek neveltetése felől, akik bizonyára többek előttünk, mint a világ minden gyémántjai és gyöngyei, időt kellene magának erre keresnie — még akkor is, ha a kávés nénikék minden gyönyörűsége a napirendről néha-néha leszorulna! Ha az ember egy estélyt végignéz, ha a nők ékesen szólásának csodás varázsát hallgatja, sokszor önkénytelenül eszünkbe jut az, ha egy ily estélyen csak néhány pillanatot is fordítanának egy nevelésügyi, családi szakközlöny elolvasására az idő nem telt volna el épen haszontalanul! A második ellenvetés: nincs pénzem ilyen lapokra. Ez ellenvetés csak ott jogosult, hol valóban vagyontalanok az emberek, de nem a módosabb körökben, hol egy nevelésügyi lapnak csekély előfizetési összege tízszeresen emeli a nevelés sikerét; különben is a nevelésügyi olvasmányokra kiadott pénz sokkal értékesebbet kamatoz, mint az elv, fényűzés és divat, amelyekkel korunkban gyermekeinket oly szomorú módon boldogítjuk. Ez ellenvetések azonban még nem oly bántóak. De bántja, sérti minden gyermekbarát szivét, ha ezeket hallja. Örvendek, hogy gyermekeimtől megszabadultam, a tanítást, a nevelést rábízom a bonne-ra és a tanítókra. Hisz fizetést húznak, bajlódjanak is velük. Miért