Család és Iskola, 1909 (35. évfolyam, 8-19. szám)
1909-04-15 / 8. szám
6-i ellensúlyozására céloz az újabb tanterv is, mely ifjúsági irodalmunknak nemzeti irányban való műveléséről gondoskodik. Az eszme megvalósítását közoktatási kormányunk vette kezébe és úgy rendelkezett, hogy a tanulókban az olvasási hajlamot meggyökereztessük és az ifjú második természetévé tegyük. Ebben az irányban Wlassics Gyula minisztersége alatt érdekes mozgalom indult meg. Wlassics 1901. július 4-én saját hivatalos helyiségébe tanácskozásra hívta nevelésügyünk és ifjúsági irodalmunk művelőinek színe javát. A tárgyalás mozgatópontja az a kérdés volt, hogy miként lehetne a magyar ifjúsági irodalmat egészében, de kiváltképen az iskolai könyvtárakat az oda nem való, selejtes, vagy épen káros irodalmi termékektől megóvni és megszabadítani. A pedagógusok abból az elvből kiindulva, hogy a gyermeknek még a legjobb olvasmány is épen csakhogy elég jó, szigorú, hivatalos bírálatot hangoztattak és a rossznak talált munkák indexbe tételét sürgették. A jelenvolt ifjúsági írók azonban tiltakoztak az ilyen censurára emlékeztető eljárás ellen, úgy látszik, féltek néhányan, hogy őket is érheti baleset. Hiába ! A közjó előbbre való az egyéni érdeknél. A bírálat feltétlenül kell és a meg nem felelő könyveket nem szabad beengedni az ifjúsági könyvtárakba és ha volnának bennök, múlhatatlanul el kell azokat onnan távolítani. Mert az ifjúsági irodalom nem lehet gazdátlan jószág, igen fontos érdekek fűződnek hozzá. Feltétlenül szükség volna egy kritikai folyóiratra, mely az ifjúsági irodalmat önzetlenül szolgálja. Az újságok kritikáiban nem lehet megbízni. Ha egy újabb munkáról elolvassuk a napilapok és néhány szépirodalmi lap ítéletét, homlokegyenest ellenkező véleményeket találunk. Ami az egyiknek kiváló alkotás, ugyanaz értéktelen tákolmány a másiknak. Ahol az egyik szépet, eredetit lát, ugyanott fedezi fel a fogyatkozást és utánzást a másik. Az ilyen kritika a régi céhrendszerre emlékeztet. Ha céhbeli az illető író, akkor dicsérni kell, ha nem tartozik a társulathoz, akkor le kell szólni, vagy agyon kell hallgatni, ha bármilyen kiváló dolgot írt is. A lelkiismeretes kritikának az ilyen pajtáskodás és egymás kölcsönös dicsőítése nem lehet célja. A becsületes kritika a közönséget felvilágosítja és nem félrevezeti. A jóizlést fejleszti és a mű értékének helyes megítélésére tanít. Minden egyéni és üzleti érdektől független kritikára van tehát szükségünk, ha azt akarjuk, hogy ifjúsági irodalmunk egészséges irányban fejlődjék és híven teljesíthesse azt a nagy kulturmissiót, amelyet az ifjú nemzedék nevelésénél méltán várhatunk. (Folyt. köv.) Divényi Gyula: Szegénysorsú leányok gyámolítása. * Érdemes elnökünk szíves felhívására készséges örömmel vállalkoztam arra, hogy a budapesti leányegyesület jótékony működését a rendelkezésemre álló néhány szerény adat nyomán röviden megismertetem a bizottsággal. Jól emlékszem, a felületesebb sajtóban és a könnyűvérű társaságokban sok élcelődésre és olcsó viccekre adott alkalmat ezelőtt hét évvel Budapesten egy új egyesületnek, a „Budapesti Leányegyesület“-nek a megalakulása. Az élcelődők legtöbbje azt hitte, hogy hiúság, szereplési vágy és léha, fiatalos szeszély hozta létre ezt a legfrisebb egyesületet, amely éppen úgy, mint a női divatnak sok más hóbortja, elmúlik önmagától. A budapesti leányegyesületet azonban nem a hiúság és nem is mulékony női szeszély, hanem igen komoly emberbarti gondolat hozta létre, s így természetes, hogy nem múlt ki rögtön születése után, hanem él, fejlődik s ma már szép eredményekre tekinthet vissza. A küzdelem, a nélkülözés, a betegség, a nyomor látása mindenkor lehangolja a fogékony szívű embert, de kétszeresen fájó látvány, ha az, aki szenved, küzd és nyomorog, az emberiség gyengébb neméből való — egy fiatal leány. Kőszívűnek kell annak lennie, akit mélyen meg nem hat, midőn a kora tavasz mosolygó, színes virágát leforázza és földre hervasztja az élet zord hidege. Megható gondolat volt tehát ezelőtt hét évvel egy egyesületbe gyűjteni a főváros jobb módú fiatal leányait, oly célból, hogy gyámolítsák azokat a szegény leánytársaikat, kikkel a sors mostohább, kik bármily tekintetben segítségre szólóinak. De gyöngédség is sok volt a leányegyesület gondolatában, midőn célul tűzte ki, hogy épen leányok gyámolítsák a leányokat, most gondoljunk csak arra, hogy mit jelentsen egy-egy (szegény) szegénysorsú fiatal leányra, ha a férfiak fizetik ki érte az egyetemen, vagy valamely szakiskolában a tanpénzt és a vizsgadíjakat, vagy ha férfiak segítik őt, hogy valamely kenyérkereső foglalkozáshoz jusson. De van végül sociális padagógiai értéke a leányegyesület alapításának. A vagyonnak, a jólétnek ma már megvannak a maguk társadalmi kötelezettségei. A nők, a családanyák ma ép úgy kötelesek kivenni a maguk részét a társadalmi munkában, mint a férfiak. Ma már rá kell nevelni a nőt is, hogy vannak az életnek komolyabb kötelességei is, mint a divattanulmányozás, a cifrálkodás, a zsúrozás stb. A leányegyesület igen jó előkészítő iskola a komoly társadalmi életre s meg vagyok róla győződve, hogy azok a leányegyesületi leányok, kik havi egy korona tagsági díjukkal fiatal korukban annyi könnyet tudtak letörülni, megtartják szivük jóságát a későbbi korban is s mint családanyák is iparkodni fognak segíteni a szenvedőkön. Hisz a könyörületesség amúgy is a női szív egyik legszebb ékessége. A budapesti leányegyesület, melynek rendes tagja lehet minden 14 éven felüli leány férjhezmeneteléig, de vannak ezenkívül tiszteleti, alapító, örökös és pártoló tagja is, fennállásának harmadik esztendejében tagdíjakból, adományokból és a leányok kézimunkájából rendezett vásárokból már 38.444 K 65 f. összeget gyűjtött, melynek egyharmadrészét alaptőke és Leányotthon-alap létesítésére, kétharmadrészét pedig szegény leányok gyámolítására fordította. 1907-ben már 83.823 K 08 f.-ről szól a pénztári kimutatás. A segélyezettek életpályák szerint 1904- és 1907- ben így oszlottak meg: elemi iskolába járt 3, 2 ; polgári iskolába 10, 18; gimnázium és felsőbb leányiskolába 11, 7; egyetemre 7, 5; tanítónőképzőbe 10, 9; gyermekkertésznő 1 ; művészi, főleg zenei szakra 8, 14 ; mintarajziskolába 5; kereskedelmibe 19, 18; gép- és gyorsírást tanult 9, 13; varróiskolába 8, 6; szabóságot tanult 6, 1 ; harisnyakötést tanult 1 ; más gyakorlati mesterséget (1, 2 ; műcipőt kapott 1; betegség alatt segélyt nyert 5, 2; egyszer s mindenkorra segélyt nyert 15; összesen 1904 ben 102; 1907-ben 112 volt a segélyezett. Erkölcsnevelési szempontból nagyon helyeselhető a leányegyesület azon eljárása, hogy a segélyek egy részét kölcsön alakjában adja oly feltétellel, hogy a segé d A budapesti leányegyesület ismertetése a kolozs megyei tanítótestület nevelésügyi bizottságában.