Thaly Kálmán: A báró Orlay s gróf Serényi család (Budapest, 1898)

A nagyhírű Trencsény sziklavárával s a várossal majd­nem szemközt, egy kissé délnek, fekszik a Vág jobbpartján, ennek termékeny völgyében, Nagy- és Kis-Zábláth, a velük egy birtoktestet képező Jlibári, Drietoma és Zárjecz közsé­gek közelében. Az erős tornyú, várkápolnás és emeletén is boltozott termekre épült ódon kastély, — Serényi és Balassa­­czímerekkel, — többszázados nagy hársfáktól környezve, Nagy-Zábláb­an áll, mint caput dominii. Mostanában urat cserélt. Széki Gróf Teleki Sámuel (■­■ 1822.) nőül bírta volt gr. Serényi Franciskát (f 1833.), a kinek öröksége ez a záb­­láthi birtok lévén, így szállott az fiukra, a katholizált gr. Te­leki Ferenczre, és erről a Teleki grófok katholikus ágára, — mígnem a jelenlegi örökös, gr. Teleki Elemér úr, 1896-ban eladó. A kastélyban levéltár is volt, a melyre nézve eladó és vevő között oly ügyesség jött létre, hogy a megvett birtok­testre és birtokjogokra közvetlenül vonatkozó oklevelek és ira­tok az egészből kiválasztatván, mint a vevő tulajdona, a kas­télyban maradnak,­­ míg a levéltár többi részei a régi tulajdonost illetik és elszállítandók. A kiválasztás műveletének végrehajtására persze, mégis szakember kellett, s úgy az eladó grófi család feje, — gr. Te­leki Géza úr ő­smlga, — valamint a vevő — szabolcsi Pólyák Béla orsz. képviselő úr — részéről alalk­ottat érte az a meg­tisztelő bizalom, hogy e tudományos szempontból még senkitől át nem vizsgált, s terjedelmes anyaga legnagyobb részében teljes rendezetlenségben levő archívumot kutassam át, s az említett értelemben válaszszam kétfelé. A szíves fölkérésnek

Next