Széll Farkas: A nagybesenyői Bessenyey-család története (Budapest, 1890)
Nyílt levél Széll Farkashoz
nyílt levél széll farkashoz. — Előszó helyett. — Tisztelt barátom! Meglepett — de sietek hozzá tenni — kellemesen lepett meg szíves felhívása, hogy a Bessenyey-családról irt monographiáját én vezessem be a magyar irodalomba, mint a világba kilépő lánykát rendesen korban előhaladt garde-de-dame mutatja be a Társaságnak. Nem is kelle sokáig gondolkodnom, hogy kitaláljam, miért esett Önnek választása épen én rám. Régi keletű a mi barátságunk. Ott kezdődik, Nagy-Körösön, hol én Önnek professora voltam. Akkor is kitüntetett barátságával, szeretetével, s habár az évek hosszú sora választ el azoktól a Szép napoktól bennünket, Ön sem feledkezett meg azokról. Megőrizte azt az impressiót, mintha én tehetségeinek fejlesztésére hatással lehettem, mintha a történet iránt viseltető érdeklődésének felébresztésére befolytam volna. Nem hiszem , mert Önnek tehetsége, hajlama enélkül is megtalálta volna a maga útját — de arról meg vagyok győződve, hogy Ön e hitének akar kifejezést adni azzal az óhajtásával, hogy első nagyobb önálló irodalmi munkájában, mint bemutatóé az én nevem szerepeljen. Szívesen megteszem. Hízelgőnek tartom magamra nézve már ez emlékekért is, melyeknek hatása alatt állok. Különben sem szokatlan dolog ez — egyik privilégiuma az öreg íróknak, kiknek mégis alkalmat nyújt, hogy egyet mást elmondhassanak, mi talán begyekben maradt volna. Fel is használom ez alkalmat elmondani, hogy családtörténeti tanulmányának s az igazoló okiratoknak átolvasása minő gondolatokat ébresztett fel bennem.