Szilágyi Sándor: A Rákóczi család a XVII-ik században s a XVIII-ik elején (Pest, 1861.)

5 békekötés ez állapotot szentesité s az Szapo­­lyainak 1540-ban bekövetkezett halála utá­n is fen­ten tartva, midőn a gyermek János Zsigmond gyámjai keleti Magyarország füg­getlenségét fen tudták tartani. Izabella király­né az események folyama alatt birodalma súlypontját Erdélybe tette át s halála után a rendek eszélyessége kieszközlé, hogy a Bá­­thori családdal a fejedelmi székbe egy kitűnő nemzetség ültettetvén, az ország függetlensége továbbra is megmaradjon. A magyar nemzet­nek megtámadott jogaiért s szabadságáért nem egyszer kellett küzdtérre lépni.­­ Lerom­bolni ősi alkotmányát, melyet a nemzetiség palládiumának tekintettek, e volt a bécsi és prágai udvar czélja; megvédeni azt e támadá­sok ellen, ez volt az erdélyi fejedelmek felada­ta. Azok néha engedtek a körülményeknek, ezek olykor hűtlenek lettek feladatukhoz, de Erdély és a kapcsolt részek soha sem. A XVI-ik század végén Erdély erős meg­próbáltatásoknak jön kitéve; a fejdelem Báthori Zsigmond udvarában, Rudolf nagy befolyást nyert s e befolyás kieszközlé, hogy Erdélyről a prágai udvar javára fejedelme lemondott. Véres tusa kezdődött, melyben az ínség és nyomorúság pohara fenékig ürittetett, a sa­­nyargatás és kegyetlenkedés egyetlen eszköze sem jön próbálatlan hagyva; azon időben, mi­dőn Zsigmond háromszor mondva le a trón­ról s háromszor foglalva azt vissza a prágai

Next