Vargyasi id. Daniel Gábor: A Vargyasi Daniel család eredete és tagjainak rövid életrajza (Budapest, 1896.)

ELŐSZÓ. Az ötvenes években, midőn az akkori abszolút rend­szerben a családi életen kívül csekély elszóródásom volt, mert az elterjedt kémrendszer miatt a társadalom tagjai inkább a magányt, mintsem a társaságot keresték. Tehát nekem is kellett a családi boldog körön kívül néma foglalkozást keresnem, főkép azon időszakokban, midőn a gazdasággal nem voltam elfoglalva. Kezdettem tehát családi irattárunkba kutatni és kiválasztani a tör­ténelmi érdekkel bíró okmányokat, melyek után az egyes családi tagokról szólókra is kiterjesztem figyelme­met. Ezen kutatás felkeltette bennem az érdekeltséget, sőt mind mélyebben merültem abba. A 60-as években Thaly Kálmán erdélyi útjában en­­gemet is Vargyason felkeresvén, közöltem vele kutatá­som eredményét. Ő az érdekesebb történelmi okmányok egy részét magához vévén, azokat együtt közöltük a «Történelmi kalászok» czímű műben, melyért én 100 forint tiszteletdíjat kapván a könyvkiadó-vállalkozótól, azt a vargyasi népiskolában levő «Széchenyi-alap» javára adtam; ez összeg a legnagyobb részben általam adományozott és gyűjtött összeggel 500 írtra emelked­vén, kamatjából egy a vargyasi népiskolát szorgalom­mal végzett oly székely fiú segélyezte­tik, ki gimnáziumba megy tanulását folytatni. Ezen alap eszméje a nagy 1*

Next